- Persze! Megyek én is, és Fanny is! Így lett megbeszélve a
srácokkal. –nevetett Peti.
- És ezt miért nem mondta előbb? –kérdezte anyu.
- Na, igen! Te bunkó! –nevettem.
- Hát most, na! –nevetett.
- Ez azt jeleni, hogy mehetek? –kérdeztem csillogó szemekkel.
- Igen, mi a válaszod? –kérdezte bátyus.
- Mehettek, de nagyon vigyázzatok magatokra! –mondta anya.
- Persze, persze! Köszönöm! –visítoztam, és össze vissza
ölelgettem, puszilgattam anyut.
- Jeeeeeee!! –pattantak fel a fiúk.
–Köszönjük, ígérem nem fog bennünk csalódni. Vigyázunk rá!
–mondta Liam. Peti lefordította anyának.
- Akkor jöhetsz? –jött oda hozzám Harry.
- Igen! –mondtam, és átöleltem. Fogalmam sincs, honnan vettem
a bátorságot. Tele voltam adrenalinnal.
- És mikor is mennétek, tulajdonképpen? - kérdezte anya.
- Mikor mennénk? –kérdeztem angolul.
- Öhm… talán még ma, nem igaz Liam? –mondta Harry.
- Igen. Délután. Jó? –kérdezte Liam.
- Ma délután. –mondtam anyának.
- Értem. –mondta anya.
- Akkor délután srácok! –mosolyogtam.
- Igen. –mosolygott Louis.
- Jaj, nagyon boldog vagyok! –mondtam könnyel teli szemekkel.
- Mi is. –mosolygott Harry.
- Mikor megyünk az étterembe? –kérdezte Niall.
- Minek mennétek étterembe? –kérdeztem.
- Öhm… enni?! –nevetett Zayn.
- Igen. Nem is ebédeltünk. –mondta Niall.
- De, hisz ehettek itt! –nevettem. –ugye anya?
- Mi? –kérdezte.
- Itt ebédelhetnek a srácok, nem? –kérdeztem.
- De, persze! –mosolygott.
- Szuper. Akkor srácok, maradtok itt? –kérdeztem.
- Jó kis magyar kaják! –nevetett Peti.
- Ha nem zavarunk. –mondta Liam.
- Jaj, dehogy zavartok! –mondtam.
- Szuper! Még nem ettem magyar kaját! Biztos jó! –mondta
Niall.
Asztalhoz ültünk. Elfogyasztottuk édesanyám főztjét. A fiúk
azt mondták ízlett nekik, és úgy is néztek ki. Anya ennek örült, ahogy én is. Ezután
pihentünk egyet. Csak ültünk, beszélgettünk, és hülyéskedtünk. Ekkor Liam
felvetette, hogy lassan indulnunk, kéne, szóval pakoljak. Én azonnal fel is
siettem a szobámba. Anya jött utánam 2 nagy bőrönddel.
- Biztos menni akarsz? –kérdezte.
- Igen, anya. Minden álmom ez, Te is tudod.
- Igen, kislányom. De egész nyárra?
- Igen. Még kevés is lesz! –nevettem.
- Nekem hiányozni fogsz, ám! –monda és egy kis könnycseppet
véltem felfedezni, ami végig csordult arcán.
- Te is nekem. –öleltem meg.
- Na, én visszamegyek a vendégekhez. Nem mintha sokat
számítana, mert velem nem tudnak beszélni. De azért ne legyenek egyedül.
–nevetett.
- Persze. És, anya! Felhívnád Katy-t?
- Miért nem Te hívod? –kérdezte.
- Félek Tőle! –nevettem.
- Hívd Te! –nevetett.
- De tényleg félek Tőle! Ez a lány kieszi az életem!
–nevettem.
- Jó. Ide hívom. –mosolygott anya.
- Jaaaj! Ne! Meg fog ölni! Nem baj! Szükségem van rá. Hívd!
–mondtam. Azzal anya már el is tűnt. Egy pár pólót tettem el éppen, mikor
valaki kopogott.
- Gyere! –mondtam.
- Bejöhetek? –dugta be a fejét Harry.
- Persze, gyere! –mosolyogtam. –Húú! Harold Edward Styles a
szobámban!-gondoltam magamban, és a szívem majd kiugrott a helyéről. A göndör
hajú srác leült az ágyamra, én pedig folytattam a ruháim pakolását.
- Azt beszéltük a srácokkal, hogy talán holnap kéne menni.
–mondta.
- Igen! Az lenne a legjobb. –mosolyogtam.
- Öhm… Peti fordításával megértettük anyukád ajánlatát. Azt
mondta itt alhatunk. –mondta. Én válaszul csak rá mosolyogtam. –Ne segítsek?
–kérdezte.
- Nem, köszönöm. Nem is nagyon tudnál. –mondtam.
- Oké. –mosolygott.
Valaki kopogott.
- Gyere! –mondtam.
- Szia… - lépett be Marci.
- Marci?! –néztem meglepődötten.
- Öhm… nem zavarok? –kérdezte.
- Nem! –mondtam. Beljebb lépett, és megállt az ágyamnál,
pontosan Harry mellett. Köszönt neki, Harry is üdvözölte.
- Beszélhetnék vele? –kérdezte Marci. Harry vetett rám egy
pillantást, én kíváncsian figyeltem.
- Persze. –pattant fel Harry, és már bent sem volt.
- Mizu? –kérdeztem.
- Szóval elmész? –kérdezte. Némi csalódottságot véltem
felfedezni a hangjában.
- Igen. –mondtam.
- Mikor? –kérdezte.
- Holnap. –válaszoltam. Marci egy szót sem szólt. – Most
haragszol? –kérdeztem. Megint nem válaszolt. – Nem mondasz semmit? –kérdeztem.
- Mit kéne mondanom, Szandi?
- Nem szeretnéd, hogy elmenjek? Mondd azt!
- Miért, ha mondanám nem mennél el? Ne válaszolj! Mindketten
tudjuk, hogy így is-úgy is elmész. Most mondjam azt, hogy ne menj? Nem mondom!
Menj, érezd jól magad. –mondta és egy hamis mosoly játszott az arcán.
- Haragszol? –kérdeztem könnyes szemekkel.
- Nem, nem haragszom! Nem haragszom, Alexandra. –mondta, és
átölelt.
- Biztos? –kérdeztem.
- Biztos! –mondta.
- Köszönöm. –motyogtam.
- Még is mit? –kérdezte, és éreztem, hogy mosolyog.
- Hogy vagy nekem. Hogy ilyen jó barát vagy… - mondtam.
- Én köszönöm, hogy vagy nekem. –mondta. –De most pakoljunk!
–mosolygott.
- Segítesz? –mosolyogtam.
- Igen. –mosolygott.
Mellesleg imádom, amikor mosolyog. Olyan kis édes. :)
Nem sokkal később be is fejeztük a pakolást. Gondoltam, majd
még később elrakom, ami kellhet még. Lementünk a nappaliba. Katy ott ült a
kanapén a fiúk mellett fülig érő szájjal.
- Szia, Katy! Hát ennyire örülsz, hogy elmegyek egész
nyárra?! –nevettem.
- Szia! Baba! Megyek én is!!! –visított.
- Mi? –kérdeztem döbbenten.
- Igen! Remélem nem gond. –mosolygott Niall.
- Már beszéltünk a szüleivel. Így hogy Petiék is jönnek, Őt
is könnyen elengedték. –magyarázta Liam.
- Hát ez nagyon jó! –örvendeztem.
- Az… rohadtul… - morgott Marci. Mindenki kérdően nézett rá.
–Mindketten szépen itt hagytok… köszi, csajok… imádlak titeket.
