7.rész – Most mi van?!

Arra kérnékek titeket, ha tetszik amit olvastok komizzatok. Természetesen negatívakat is elfogadom, és próbálok majd tenni ellene valamit, ha tudok. Minimum 2komi után hozom a következő részt.

-----------------------------------------------------------------------------

Bementem a szobámba és bebújtam az ágyba. Beraktam a fülesem és halkan zenét hallgattam. Hamarosan el is aludtam.

Reggel, mikor felébredtem kimentem, de a bátyus és Fanny nem voltak sehol. Furcsa. Peti soha nem hagyna egyedül, főleg nem anélkül, hogy szólna. Hívtam, de a telefonja ki volt kapcsolva, ahogy Fanny-é is.  Felöltöztem.

Most ezt vettem fel.

Egyszer csak nyílott az ajtó.

- Hugi!?! –hallottam meg Peti hangját.

- Megjöttünk! –mondta Fanny.

- Hol voltatok? –kérdeztem idegesen.

- Bocsi, ne haragudj. Volt egy kis dolgunk. –mondta Peti. 

- Szólhattatok volna! És a telefon?! Miért van kikapcsolva?! –vontam Őket kérdőre.

- Az enyém lemerült. –mondta Fanny.

- Ki kellett kapcsolnom. Bocsi. –mondta Peti.

- De miért? Hol voltatok? Mi volt olyan fontos, hogy egy szó nélkül itt hagytatok? –halmoztam el Őket kérdéseimmel.

- El kellett mennünk. –mondta bátyus.

- Jó, hagyjuk. –mondtam.

- Akkor ma megyünk haza, ugye Peti? –kérdezte Fanny.

- Igen. Suliba kell mennünk holnap, úgyhogy ma haza megyünk. –mondta.

- Jó, akkor pakolok. –mondtam.

- Okés. Mi is ezt tesszük. –mondta Fanny.

Bepakoltunk mindent. Lecipeltük a cuccokat a kocsiba. Az előtérben összefutottunk a One Direction-nal.

- Sziasztok. –köszöntek.

- Sziasztok! –köszöntünk.

- Ó, hát már ma mentek? –kérdezte Harry.

- Igen. –mondta bátyus.

- Mi majd holnap repülünk vissza Londonba. - mondta Liam.

- Nem maradtok addig? –kérdezte Niall.

- Nem, srácok. Ma kell mennünk, sajnos. –mondta Fanny.

- Igen, mennünk kell. Alexandra anyukájának is megígértük, hogy ma haza megyünk. –mondta bátyus.

- Értjük. –mondta Louis.

- Na, akkor, sziasztok, srácok! Jó volt veletek találkozni. –mondta Fanny.

- Köszönöm, hogy ekkora örömet okoztatok az unokahúgomnak. –mondta Peti.

- Szívesen. –mosolygott Niall.

- Tényleg köszönöm. Nagyon sokat jelent ez nekem. Imádlak titeket. –mondtam.

- Na, sziasztok! –köszöntünk el.

- Sziasztok! –köszöntek.

Peti leadta a kulcsot és beszálltunk az autóba. Elindultunk haza. Otthon nagyon sokat meséltem anyukáméknak. Olyan boldog voltam, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Csak meséltem és meséltem. Be nem állt a szám, de anya figyelmesen hallgatott végig.  Eljött az este. Fáradt voltam, így elmentem fürdeni, utána pedig ágyba bújtam. Szépen el is aludtam, csak az volt a baj, hogy hajnali 2órakor felébredtem, és onnantól bármit csináltam nem tudtam elaludni. De azért 1óra múlva nagy nehezen sikerült elaludni. Reggel nagyon nehezen tudtam felkelni. De azért időben elkészültem. Felöltöztem. Csak magamra kaptam valamit, nem is néztem nagyon. De ez lett a vége:

Elindultam a suliba. Mikor odaértem váratlan meglepetés ért. Egy csomó lány állt körbe engem és a One Direction-ről kérdezgettek. Nem tudtam szóhoz jutni, aztán a csengő, ami jelezvén, hogy becsengettek, megmentett. Most először felszabadulva siettem a fizikaórára.

Ki csengettek. Katy-vel és Annával kimentünk a folyósóra. A szokott helyünkre igyekeztünk. Ekkor valaki szólt:

- Alexandra! –hallottam a nevem.

- Igen? –fordultam meg.

- Lehet pár kérdésem? –kérdezte egy olyan 10év körüli lányka.

- Persze. –mondtam.

- Milyen a One Direction barátja lenni? –kérdezte, én ledöbbentem.

- Hogy mi? –kérdeztem. Közben egy korombeli lány állt oda mellém és meg is szólított.

- Alexandra, ugye?

- Igen. Segíthetek? –kérdeztem.

- Csak felismertelek. A srácok, a One Direction. Láttalak a Twitter oldalukon. –mondta.

- Hol vetted a pólód? –kaptam egy másik kérdést, egy másik lánytól. Közben egyre nagyobb tömeg lett körülöttem. Nem értettem mi folyik itt.

6.rész – A koncert.

- Kedvelem. –mosolyogtam.

- Hugica! Annyira örülök neki. Köszönöm, hogy nem akarod, hogy válasszak köztetek. - mondta bátyus.

- Én köszönöm, hogy elhoztál ide, és, hogy Ő is jött, és még azt is, hogy találkozhattam a One Direction-nal. –mondtam.

Leültünk a kanapéra, megnéztünk pár filmet.

- Oké, csajok! Van 2órátok elkészülni. –mondta bátyus.

- Nyugi. Én elkészülök félóra alatt. –mondtam

- Tudom, hugi, tudom. De Fanny-nak sok idő kell. –nevetett.

- Nem vagy vicces. –durcizott Fanny.

- Ami igaz, az igaz. –mondta a bátyus.

- Jól van! Fejezzétek be. –mondtam.

- Alexandra, akkor én elmegyek lezuhanyozni. –mondta Fanny.

- Okés, én meg majd utánad. –mondtam.

Fanny el is ment zuhanyozni. Én közben próbáltam összeszedni, hogy mit is kéne felvennem. Bátyus meg majszolta a krémest, amit hoztunk neki.

- Amúgy annak a szöszi srácnak van étvágya. –mondta bátyus.

- Niall-ről van szó? –kérdeztem.

- Őőőőő….. igen. –mondta.

- Hát… Ő Niall. –nevettem. –Amúgy engem nagyon is emlékeztet valakire.

- Rám célzol? – nevette.

- Aha. –válaszoltam nevetve.

- Azért, Niall többet eszik nálam! –mondta.

- Hát… meglehet. De neked is van étvágyad. –nevettem.

- Mehetsz hugi! –hallottuk Fanny hangját.

- Ez gyors volt. –nevetett bátyus.

- Igyekeztem. –mondta Fanny.

- Na, hugi akkor nyomás! –nevetett bátyus.

- Oké, oké. –nevettem.

Elmentem, lezuhanyoztam. Meg törölköztem, belebújtam a köntösömbe és a szobámba indultam.

- Alexandra, kész vagy? –kérdezte bátyus.

- Most öltözök. –mondtam.

- Segítsek kiválasztani a ruhát? –kérdezte Fanny.

- Nem kell, köszi. –mondtam.

Valami lazább cuccost akartam, amiben kényelmesen érzem magam, és tudtam, ha Fanny segít, az elképzelésemnek lőttek, hisz Ő imádja a csili-vili cuccokat és biztos vagyok benne, hogy valami ilyesmit akarna rám imádni.

Ezt vettem fel.

Miután felöltöztem, enyhén kisminkeltem magam, majd át mentem a bátyusék szobájába:

- Nem zavarok? –kérdeztem.

- Dehogy is. –mosolygott Fanny.

- Hugi! Jó hogy jössz! Vasald ki Fanny haját, mert én nem tudom. –nevetett.

- Jolvan. De utána, Fanny besütnéd az enyémet? –kérdeztem.

- Persze. –mosolygott.

- Köszíííí! –mondtam.

 - Örülök, hogy ilyen jól kijöttök egymással. –mosolygott bátyus.

Egyébként ez lenne Fanny ruhája.

Szépen kivasaltam Fanny haját, Ő pedig besütötte az enyémet.

- Indulhatunk már? –türelmetlenkedett Peti.

- Egy pillanat! –visított Fanny a fürdőszobából. – Mehetünk is. –lépett ki az ajtón.

Elindultunk. Hamar oda is értünk. A VIP jegyeknek köszönhetően bemehettünk a srácokhoz is. Meglepett mikor láttam mennyire izgulnak. Azt hittem már hozzá szoktak az ilyenhez.

- Ügyesek lesztek. Mint mindig. –mosolyogtam.

- Köszönjük, kicsi lány. – mosolygott Louis.

Jaj, Te jó ég! Annyira édes a mosolya!

- Mi megyünk is a helyünkre. Sok sikert srácok! –mondta bátyus és elindultunk.

Eszméletlen volt! Imádtam. Imádtam az egész koncertet. Olyan jól éreztük magunkat! Áááh… nagyon jó volt. Nagyon, de nagyon! :D

A szállodába menet találkoztunk Jessicával és Lillával. Te jó ég! El is felejtettem Őket a nagy izgalomba!

- Lilla! Jessy! –ugrottam a nyakukba.

- Szandi! –öleltek meg.

- Jaaaj, olyan jó, hogy látunk! – mondta Lilla.

- Igen! Végre! – mondta Jessy.

- Egyébként Ők itt a barátnőim Jessica és Lilla. Csajok Ők pedig itt az unokabátyám Peti, és a barátnője Fanny.

- Hali! –mondták egyszerre a lányok.

-  Sziasztok. –mosolygott Fanny.

- Hello! –mosolygott bátyus.

- Nagyon sajnálom, de nekünk most mennünk kell. –mondta Lilla.

- Nemááár! –nyavalyogtam.

- Gyertek velünk. –mosolygott Fanny.

- Nem köszi. Minket várnak az Ősök. –mondta Jessy.

- Óh, értem. –mondtam.

- Hát… akkor, sziasztok! –köszönt el Lilla.

- Sziasztok! –mondta Jessy.

- Sziasztok! –adtam nekik egy hatalmas ölelést.

- Hali. –mondta bátyus.

- Hali. –köszönt el Fanny is.

Ezután mentünk tovább a szálloda felé. Meg is érkeztünk.

- Végre! - Huppant le Peti.

- Jaaj! Még mindig iszonyatosan fáj a fejem. –nyavalygott Fanny.

- Fájdalomcsillapító. Táska. Víz. Pohár. –mondta bátyus.

- Kedves vagy. –nevettem.

- Fáradt. –mondta Fanny.

Normális esetben, ezért jól beszóltam volna Fannynak, de már nem zavart, hogy kioktat az unokabátyámmal kapcsolatban… hisz… már jobban ismeri, mint én…

- Én mentem aludni. Jó éjt. –köszöntem el.

- Jó éjt. –puszilt meg bátyus.

- Aludj jól. –mondta Fanny.

Bementem a szobámba és bebújtam az ágyba.Hamarosan el is aludtam.

5.rész – Mégis aranyos?

- Légy türelmes. –mondta az unokabátyám. Aztán hirtelen 5 helyes srácot láttam, amikor beléptek az ajtón. Mikor felfogtam, hogy kik is Ők majdnem sikítottam, de sikerült vissza fogni magam. Nem más volt mint a One Direction.  Rá néztem a bátyusékra akik csak vigyorogtak rám.

A srácok egyenesen felénk jöttek, nekem meg majd kiugrott a szívem a helyéről. Csak bámultam Őket, míg az asztalunkhoz nem értek.

- Sziasztok! –pattant fel Peti és Fanny, én követtem a példájukat.

- Sziasztok! –mondták a srácok kórusban, majd sorban bemutatkoztak, mintha amúgy nem tudnánk kik Ők. Mi is bemutatkoztunk, és egyenként meg is öleltek a srácok. Csodálatos érzés volt. De nagyon-nagyon izgultam, sőt még annál is jobban. Nem tudok folyékonyan beszélni angolul, megérteni is alig tudtam, hogy mit mondanak.

- Tetszik a meglepetés? –kérdezte Fanny, Peti meg csak mosolygott.

- Nagyon! Nem tudom, szavakba önteni mennyire boldog vagyok. –mondtam. A srácok csak néztek, mert én magyarul válaszoltam Fanny kérdésére, amit angolul tett fel. 

- Nagyon örül, el sem tudja mondani mennyire. –fordította le Fanny a srácoknak, amit mondtam. Ők mosolyogva rám néztek.

- Képzeld, egy szállodában is vagyunk velük. –mondta Peti.

- Nagyon jó. –mosolyogtam.

 Lassan egész jól belejöttem, és csak párszor kellett Fannynak segítenie, megfogalmazni a mondandómat angolul. Elfogyasztottuk a vacsorát, elköszöntünk a srácoktól, és a szállodába indultunk. Az előtérben ismét összefutottunk a fiúkkal. Oda jöttek hozzánk. Kérdezték, hogy holnap megyünk-e a koncertjükre.

-Persze. –mondta a bátyus.

- Ki nem hagynánk. –mondta Fanny.

- Minden álmom ez volt. Természetesen ott leszünk. –mondtam.

- VIP jegyetek is van? –kérdezte Louis.

- Az sajnos nincs. –mondta Fanny.

- Akkor itt van. –nyújtotta felénk a 3 VIP jegyet Zayn.

- Nagyon szépen köszönjük. –mondta Peti, én mosolyogtam és bólogattam.

- Igazán nincs mit. –mosolygott Niall.

- Mi most megyünk. Sziasztok. –mondta Liam.

 - Sziasztok! –mondták a srácok.

- Sziasztok! –mondtuk mi is.

- Majd találkozunk kicsi lány. –mosolygott Harry, amitől én majd elolvadtam.

Elindultak fel, és mi is. Lezuhanyoztunk és leültünk a kis nappaliba.

- Jól érezted magad? –kérdezte bátyus.

- Nagyon, de még is hogy lehet ez? Ugye nem csak álmodom?!

- Nem álmodsz! –mosolygott Fanny.

- Hogy hoztátok ezt össze? –kérdeztem.

- Tudod, van egy unokatestvérem, aki kint él Angliában. Már ott született. Együtt dolgozik a srácokkal, és Ő segített összehozni ezt. –mondta Fanny.

- És én adtam az ötletet! –mondta Peti.

- Nagyon szépen köszönöm! Kimondhatatlanul boldog vagyok! Nem tudom, hogyan hálálhatnám ezt meg.?! –mondtam.

- Az unokahúgomnak mindent. –mosolygott Peti.

- Így van. Ha meglehetett oldani ezt a találkát, miért ne tettük volna meg érted?! –mondta Fanny.

- Na de most már menj aludni, hugi! Késő van. –mondta Peti.

- Jaaaj, Szívem! Már nem kislány! –mondta Fanny.

- Jó,jó,jó. De nekem mindig a pici unokahugim marad. –mondta bátyus.

- Azt hiszem, tényleg megyek aludni. Jó éjt. –adtam puszit Petinek, közben Fanny jött felém.

- Jó éjt hugi. –puszilt meg Peti.

- Álmodj szépeket. –mosolygott Fanny, és átölelt, én pedig adtam neki egy puszit.

Elindultam a szobám felé. Nyitottam az ajtót, mikor Peti utánam szólt:

- Ne takarjalak be? –nevetett.

- Nem kell, köszi. Megoldom egyedül is. –nevettem.

Befeküdtem az ágyba, de nem tudtam elaludni. Folyton a srácok voltak a fejemben. És Harry szavai: „Majd találkozunk kicsi lány” és a mosolya…. így élőben még cukibb. A többiek is nagyon aranyosak, és helyesek. El sem hiszem, hogy találkozhattam velük. Ami pedig Fanny-t illeti... Kezdem megkedvelni… Nagyon aranyos csaj. Ha belegondolok nagyon is összeillenek a Petivel, és amúgy is, ha a bátyus szereti, én elfogadom, és már kezdek örülni is neki. Fanny tökéletesen bele illik a családunkba. Kicsit félénk, de ha szükség van rá nagy a szája! Pont, mint az unokanővérem és én! :D

Érzem Fanny szeretetét. A One Direction-nel való találkozást is Ő intézte. Nagyon teper, hogy a kedvembe járjon. De a mai nappal, ennek vége. Nem kell már semmit tennie, hogy a kedvemben járjon. Már elnyerte a szeretetemet. Csak becsülje meg ezt a majmot! :D

Nagy nehezen álomba szenderültem. Reggel Fanny ébresztgetett. Miután nehezen kivánszorogtam az ágyból, megmosakodtam és felöltöztem. Reggelire palacsintát kaptam eper lekvárral. Mmmm de szeretem. Meg reggeliztünk, ez után Fanny nehezen, de rábeszélt, hogy menjünk el shoppingolni. Jártuk a boltokat. Pont úgy éreztem magam, mintha drága unokanővéremmel lennék. Niky is mindig végig vonszolt, boltról boltra. Persze én nem díjaztam, de Ő szerette ezt csinálni. Úgy látom Fanny is ilyen. Aztán meg akadt a szemem egy elég csinos kis szoknyán. Fanny csak mosolygott, látta rajtam, hogy tetszik a ruha.

Ez lenne az a ruha.

- Megvegyük? –kérdezte.

- Nem,nem kell. –mondtam.

- De látom, hogy tetszik. –mondta.

- Igen, tetszik, de én nem venném fel. Szóval felesleges lenne megvenni. –mondtam.

- Ahogy gondolod. –mondta Fanny.

Vásárolgatás után, beültünk egy cukrászdába. Ettünk egy krémest és vittünk a bátyusnak is, hisz Ő is szereti. Vissza értünk a szállodába. Az előtérben, megint láttuk a fiúkat. Ők nem vettek észre minket. Felmentünk. Peti a kanapén ült és TV-t nézett.

- Szia, bátyus! Hoztunk neked krémest. –mondtam.

- Sziasztok! Hú, köszi, imádom. –mondta Peti.

- Azért hoztuk. –puszilta meg Fanny a bátyust.

- Felkészültél az esti koncertre? –kérdezte bátyus.

- Naná! Erre várok, mióta One Direction a One Direction! –nevettem.

- Tudom. –mosolygott bátyus.

- Kérsz energiaitalt, hugi? vagy is… - kezdett bele valamibe Fanny, de közbe vágtam.

- Igen, köszi. –mosolyogtam.

- Hogy-hogy nem vágtad rá, hogy nem vagy a húga? –kérdezte bátyus.

- Kedvelem. –mosolyogtam. 

4.rész – Meglepetés.

Kint álltunk a kapuban, míg Laura el nem hagyta az utcát. Ez után visszamentünk a házba és sírtunk. Mikor összeszedtük magunkat Katy és én haza indultunk.

Pár nap telt el mióta Laura elköltözött. Borzasztóan hiányzik. Természetesen ezt meg osztottam Jessyvel és Lillával is. Megértettek, de nekik csak a koncerten járt az agyuk. Próbáltak felvidítani, de nem nagy sikerrel. Értékeltem az igyekezetüket, de Laura nagyon hiányzott. Aztán eltelt egy hét. Még nem tudtunk beszélni Lauráva. Hogy feledkezzek kicsit én is a koncertre koncentráltam. Bújtam a szótárakat, jobban odafigyeltem az angolórákon is. Kaptam egy e-mailt. Laurától jött. Nagyon megörültem. Olvasni kezdtem:

„Szia, Alexandra! Nagyon hiányoztok, de jól is érzem magam. Hamarosan koncert, csak gondolj erre. Jó itt lenni, csak hiányoztok. Puszilom a lányokat. Szeretlek titeket. <3 Laura”

Örültem annak, hogy jól érzi magát. Az üzenetet át is adtam a csajoknak. Ők is nagyon örültek. Katy és Anna egy csomót vannak együtt az utóbbi időben. Plázáznak, sütiznek meg minden. Engem is hívnak, de valahogy sosincs kedvem. Inkább Jessyvel és Lillával beszélgetek és várom a koncertet. Imádom a One Direction-t!! Tudom, mondtam már ezerszer, ha nem többször… de ez van :D

Eltelt egy kis idő. 2 nap van a koncertig. Nagyon várom már!! Olyan jó lesz végre élőben látni és hallani a srácokat.!!  Készülök testben és lélekben, nehogy elájuljak, amikor meglátom Őket. :D

*1nap múlva*

- Bátyus! Siess légyszives! –kiabáltam az unokabátyámnak.

- Jó hugi, csak pár pillanat. –kiabált vissza. –egyébként jön velünk a Fanny is.

- Peti! Ezt eddig miért nem mondtad? –kérdeztem.

- Tudod, hogy a barátnőm, és Ő is szereti azokat a srácokat. - magyarázta.

- Azt hittem, hogy ez a kis idő csak a miénk. –sütöttem le szemeim.

- Alexandra! Tudod, hogy húgomként szeretlek. –puszilta meg az arcom.

- Tudom, de az utóbbi időben… nem nagyon voltunk együtt. –mondtam.

- Féltékeny vagy Fanny-ra, igaz?  Tudom, mostanában sok időt töltök vele, de mindig Te leszel az első. Csak most osztoznod kell rajtam egy lánnyal, akit nagyon szeretek. Nem tudok kettészakadni. – mondta, az én drága unokabátyám.

 ^Szóval… Peti az én unokabátyám. Kis korom óta nagyon vigyáz rám. Úgy nevelkedtünk, mintha testvérek lennénk. Petinek van egy nővére is, Niky. Őt is úgy szeretem, mintha a nővérem lenne, de mivel Ő az a csajos csaj, nincs sok közös témánk, de ha baj van hozzá is fordulhatok. Niky viszont már 1éve elköltözött a párjával. Nem sokszor találkozunk… de mostanában Petivel sem tudok mindent megbeszélni. Sok időt tölt a barátnőjével, és úgy érzem, engem kicsit elhanyagol. Tudom, hogy szeret, de mióta együtt van Fanny-val  nem nagyon mutatja ki. Valamiért nem is szimpatikus annyira a csaj. Talán pont ezért. Úgy érzem elvette az egyetlen embert az életemből, akire számíthatok mindenben. Ezért is szerettem volna, ha Peti és én, csak mi ketten megyünk a koncertre. Igaz… elmentem volna én egyedül is, hisz ott úgyis találkoztam volna Jessy-vel és Lillával, de bátyusom ragaszkodott hozzá, hogy elvisz, és vigyáz rám. ^

Miután a bátyus mindent összeszedett, és leellenőrzött, beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Útközben picit elaludtam. Mikor felébredtem, Fannyék háza előtt állt az autó, amiben egyedül ültem. Peti a kapuban állt, és hol a bejárati ajtót nézte, hol az autót, feltételezem azon belül engem.  Aztán kijött Fanny is. Egy puszit nyomott a bátyus arcára és elindultak a kocsi felé. Beszálltak.

- Szia, hugi! –vigyorgott rám Fanny.

- Hali, és nem vagyok a húgod. –mondtam flegmán, mikor Peti szúrós szemmel nézett rám, Fanny pedig elég furcsa arcot vágott. Én értetlenül néztem rájuk. Egyszer csak megszólalt a bátyus:

- De nem ám! Ő csak az én kishúgom. –mosolygott, én visszamosolyogtam, Fanny is mosolygott, mindenki mosolygott :D  Ezután elindultunk. Egyikőnk sem szólt egy szót sem.

- És miért is indultunk el egy nappal előbb? –törtem meg a csendet.

- Van egy kis meglepetésünk. –mosolygott Fanny.

- Miféle meglepetés? –kérdeztem, miközben egy flegmatikus pillantást vetettem a csajra.

- Majd meglátod. –mondta Peti.

Aztán ismét csend lett. Elaludtam… megint. Egyszer felébredtem Fanny nevetésére, de aztán vissza is aludtam.

- Alexandra! Hugicám! Megérkeztünk! –hallottam az én kis bátyusomat, félálomban voltam még. Nehéz volt felébredni, olyan szépet álmodtam.

- Alexandra! Ébredj! –Hallottam Fanny hangját is.

- Jó. –mondtam picit morcosan. Nagy nehezen kinyitottam a szemem. Egy szálloda előtt voltunk.

 - Na akkor jössz? –mosolygott Peti.

- Hova? –kérdeztem.

- Pár napot itt töltünk, mi hárman. – mondta Fanny.

- Bizony. A két lánnyal akiket, annyira, de annyira szeretek. Már csak a nővérem hiányzik. –mondta Peti.

- Hát igen. Furcsa… még mindig furcsa Niky nélkül. –mondtam.

- Igen… de mit szólsz? Nem is örülsz, hogy itt vagyunk?  - kérdezte a bátyus.

- De, csak váratlanul ért, még ruháim sincsenek itt. –mondtam.

- Párat összeszedtünk anyuddal otthon. Meg gondolom Fanny is szívesen kölcsön adja pár cuccát. –mondta Peti.

- Igen… Meg elmehetünk vásárolgatni is. –mosolygott Fanny.

Kimásztunk a kocsiból. Bementünk a szállodába. Bejelentkeztünk. Felmentünk a szobánkba.

- Remélem nem gond, hogy egy lakosztályban vagyunk. –nevetett bátyus.

- Háát…nem… de ugye szobám lesz külön? –nevettem.

- Persze. –mondta bátyus. de most készülődj! A barátnőid segítségével vettem neked egy  ruhát. Oda is adom, vedd fel. –mosolygott bátyus.

- Köszönöm szépen. –nyomtam egy puszit az arcára.

Ezt a ruhát kaptam.

- Én pedig szépen ki sminkellek és megcsinálom a hajad. –mosolygott Fanny.

- Persze csak egy halvány smink lesz, ugye Fanny? –kérdezte Peti.

- Igen. –mosolygott a csaj.

- Nem értem mire ez a nagy felhajtás. –mondtam. –Mi folyik itt? Miért vagyunk itt? Miért kell kiöltöznöm? –halmoztam el kérdéseimmel bátyámat.

- Ne kérdezősködj! –mondta Peti.

- Majd úgyis kiderül. –mondta Fanny.

- Hát jó. –mosolyogtam. Felvettem a Petitől kapott ruhát, Fanny ki sminkelt és besütötte a hajam. Közben sokat beszélgettünk. Hogy őszinte legyek nagyon meglepett, hogy Fanny így bízik bennem. Sok dolgot elmondott. Mesélt a családjáról, hogy hogyan jöttek össze a bátyussal… Azt hiszem megkedveltem a csajt. Mikor kész lettem, Fanny is elkezdett készülődni. Én közben Petivel beszélgettem. Fanny is elkészült, és elindultunk valahova. A kocsi egy étterem előtt állt meg. Kiszálltunk és elindultunk a bejárat felé.  Leültünk az asztalunkhoz.

- Miért is jöttünk ide? Ez a meglepetés? Egy vacsi? Ezért kellet ez a nagy felhajtás? –kérdeztem.

- Nem. Nem csak ennyi. –mosolygott Fanny.

- Légy türelmes. –mondta az unokabátyám. Aztán hirtelen 5 helyes srácot láttam, amikor beléptek az ajtón. Mikor felfogtam, hogy kik is Ők majdnem sikítottam, de sikerült vissza fogni magam. Nem más volt mint a One Direction.  Rá néztem a bátyusékra akik csak vigyorogtak rám.

3.rész – Utolsó napok együtt.

- Meg kérdezem anyáékat, de nem hiszem, hogy bele egyeznének… - mondta Laura.

Egyszer csak, megszólalt, Anna telefonja.

- Bocsi csajok, de nekem mennem kell. Anyukám hívott, hogy menjek el az öcsémért az oviba. Holnap találkozunk. –mondta Anna, és kikísértem. A kapuban kicsit beszélgettünk.

- Próbáljátok felvidítani Laurát. –mondta Anna.

- Persze, azon leszünk. A szüleivel meg ezt mindenképp meg kell beszélnünk. –mondtam

- Igen. De most már megyek, mert az öcsi biztos vár. Szia, Alexa.

- Szia, Anna. –öleltem meg.

Visszamentem a lányokhoz. Sokat beszélgettünk, zenét hallgattunk. Én persze végig a közelgő koncertről tudtam beszélni, hogy mennyire várom, és hogy izgulok. A lányok mosolyogva hallgatták végig áradozásaim a fiúkkal kapcsolatban. Ez volt az első alkalom, hogy nem kiabáltak velem, hogy fejezzem már be. Jól el voltunk. Nagyon fog hiányozni Laura, ha elmegy. De majd Katyvel és Annával teszünk róla, hogy itt maradhasson. Elgondolkodtam azon, mivel is tudnánk meggyőzni Laura szüleit, hogy barátnőnk velünk maradhasson. Gondolatmenetemet Laura szakította félbe, azzal, hogy egy párnával megdobott. Én visszadobtam. Katy csak nevetett mire Laura és én hozzá vágtunk egy párnát. Ezt vissza is kaptuk, így párna csata alakult ki. Nagyokat nevettünk. Úgy tűnt Laura is kicsit megfeledkezett a költözésről. Fél óra elteltével a lányok el is mentek haza. Mivel már péntek volt, úgy gondoltam ráérek a házival és a tanulással, így inkább zenét hallgattam.  

Az idő gyorsan telt. Hétvégén a lányokkal lementünk Lauráékhoz, de nem tudtuk meggyőzni szüleit, hogy szeretett barátnőnk, had maradjon egyikünknél. Az anyukáján láttam, hogy kezd megenyhülni, de az apukája nagyon határozott volt, így nem engedték meg. Mind a négyen nagyon csalódottak voltunk.

Teltek a napok, egyre közeledett az a bizonyos várva várt koncert, és ezzel együtt Lauék költözése is. A koncertig még van majdnem 3hét, míg Laura távozásáig alig egy hét. Ezeket a napokat próbáltuk hasznosan eltölteni, együtt voltunk reggeltől estig. Minden időt kihasználtunk, hogy Laurával lehessünk. Annának az az ötlete támadt, hogy rendezzünk ott alvós bulit. Katy felajánlotta, hogy alhatnánk náluk. Így is tettünk. Jókat nevettünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Fáradtak voltunk, így hamar el is aludtunk. Reggel mindenki szomorú volt, hisz tudtuk, hogy ez az utolsó nap Laurával. Úgy döntöttünk elmegyünk sütizni egyet.

- Hé, csajok! Nem megyünk el picit plázázni? –kérdezte Katy.

- Felőlem mehetünk. –mondta Laura.

- Benne vagyok! –mondta Anna.

- Hát nekem úgysincs más választásom, szóval mehetünk. –nevettem. Hamar oda is értünk. Mindenki boldogan futkosott a szebbnél szebb ruhák között, míg én inkább csak leültem egy padra és telefonoztam. Nem vagyok én olyan csajos csaj. Persze én is szeretek vásárolgatni új ruhákat, de nem viszem túlzásba. Meguntam az egyedül ücsörgést, így megkerestem a lányokat. Épp jöttek velem szemben óriási táskákkal.

- Jézusom! Ti aztán bevásároltatok. –nevettem.

- Lehet, hogy egy kicsit elragadtattam magam. –mondta Katy, amin mindannyian csak nevettünk.

Haza indultunk. A nap többi részét Annáéknál töltöttük. Kihasználtuk azt a maradék pár órát, amit együtt tölthettünk mi a négy legjobb barátnő. Épp nevetgéltünk, mikor megcsörrent Laura telefonja. Felvette. Könnybe lábadtak a szemei, valószínűleg az anyukája szólt neki, hogy ideje lenne hazamennie. Érzékeny búcsút vettünk egymástól. Mindannyian sírtunk.

- Érezd jól magad. Sok sikert. Szeretlek. –ölelte meg Katy Laurát. 

- Hiányozni fogsz. Szeretlek. –ölelte meg Anna is szeretett barátnőnket.

- Még találkozunk. Jó legyél. Vigyázz magadra. Szeretlek, Laura. –mondtam és egy hatalmas ölelést adtam neki.

Mind a négyen sírtunk, mint még soha.

- Jók legyetek. Szeretlek titeket. –mondta Laura, egy mosollyal az arcán.

- Te is és mi is szeretünk. –mondtuk kórusban.

Kint álltunk a kapuban, míg Laura el nem hagyta az utcát. Ez után visszamentünk a házba és sírtunk. Mikor összeszedtük magunkat Katy és én haza indultunk. 

2.rész – Jó hír mellé rossz is jár.

– Örülök,hogy Te örülsz és én is bírom Őket! Neked köszönhetően. –mosolygott.

 Katy hamarosan el is ment, és én egyedül maradtam itthon. Elfeküdtem az ágyamon és elmélkedtem. Mi lesz, ha nem is jönnek ide a srácok? Már nagyon beleéltem magam. Csalódott lennék, ha nem jönnének Magyarországra… és szerintem a többi rajongó is. Habár az osztályban egyedül vagyok Directioner és az egész suliban, ha vagyunk, 3-an. Nekem van pár barátnőm, akiket az internet segítségével szereztem. Ők is 1D rajongók, de valahogy tőlük is különbözök… de legalább az 1D rajongás közös. Felmentem Skype-ra. Láttam, hogy Jessica aki az egyik netes barátnőm fent van. Hívni kezdtem és válaszolt is.

- Szia! –mondta boldogan.

- Szia, Jessy! –mondtam.

- Júj, Szandi! Hallottad, hogy a One Direction jön Magyarországra?! –kérdezte szinte visítva.

- Igen, hallottam. Ez csodálatos hír! De mi van, ha nem is igaz? –lomboztam le a kedvét, de nem szándékosan.

- Szandi! Muszáj elrontani a kedvem?!

- Bocsi, Jess. Nem akartam, de ezzel a ténnyel is szembe kell,hogy nézzünk.

- Igaz… Na de én most megyek. Szia, Szandi!

- Szia, Jessy! –köszöntem és már ki is lépett.

*1hétmúlva*

Már teljesen biztos, hogy a kedvenc bandám, jön Magyarországra! Boldog vagyok! Hihetetlen, hogy én is eljutok egy One Direction koncertre! Katy-vel ez olyan közel hozott minket. Nem is értem… egyszer azt mondja, hogy nem szereti Őket, most meg imádja! Na de legalább nem vagyok egyedül. Mióta több rádió, és TV adó is megerősítette, hogy jön a One Direction többet beszélek Jessica-val és a másik barátnőmmel, Lillával, akit szintén Facebook-on ismertem meg. Azt hiszem Katy féltékeny Jessyre és Lillára. Azt állítja, hogy velük többet foglalkozom, pedig ez nem igaz. Elmegyek vele plázázni, sütizni és csak úgy sétálni egyet. Lillával és Jessyvel ezt nem tudom megtenni, messze laknak tőlem és még csak egyszer találkoztam velük, mikor véletlenül összefutottunk a Balatonon tavaly nyáron.

Elindultam a suliba, mikor odaértem gyászos volt a hangulat.

- Mi történt? Mi a baj csajok? –kérdeztem, de nem kaptam választ. –Lányok! Mondjatok már valamit! Mi történt? –türelmetlenkedtem, és ekkor mindenki Laurára, az egyik barátnőnkre nézett.

- Elköltözünk… - mondta lesütött szemmel.

- Oh, Lau! –öleltem át. – És hova? Mégis hova költöztök? Ugye nem túl messze?

- Ami azt illeti… nagyon is messze… -mondta.

- És hova? –kérdeztem.

- Franciaországba. –kaptam a választ.

- Jaj, Laura! Ne már! –ekkor egy könnycsepp csordult ki a szememből.

- Még franciául sem tudok! –fakadt ki Laura. Elkezdett sírni… szörnyű volt!

- És egyáltalán miért mentek el? –kérdeztem.

- Apa ott kapott munkát… - válaszolt Laura.

- Mi lenne, ha oda költöznél hozzánk? –kérdezte Katy Laurát.

- Igen, vagy akár hozzánk is jöhetsz. –mondtam.

- Köszönöm lányok, de nekem mennem kell a szüleimmel. – mondta Laura, és közben be is csengettek. Anna az egyik barátnőnk belekarolt Laurába és az osztályba mentek, mi Katyvel követtük Őket. A nap végén a lányok feljöttek hozzánk, hogy nyugodtan beszélgethessünk.

- Amúgy pontosan mikor mentek Lau? Ugye még itt kijárod a sulit? –kérdeztem reménykedve, hogy igent mond.

- Sajnos nem tudom itt befejezni a 8.-at… már 2hét múlva megyünk is… - mondta Laura.

- És, ha megbeszélnénk a szüleiddel, hogy itt maradhass valamelyikünknél, és ballagás után mennél utánuk? –pattant ki az ötlet Anna fejéből, mi Katyvel csak helyeseltük.

- Meg kérdezem anyáékat, de nem hiszem, hogy bele egyeznének… - mondta Laura. 

1.rész - Ez vagyok én.

Reggel volt. Minden a szokás volt. Kapkodva mosakodtam, öltöztem, fogat mostam, és a hajamat fésültem majd copfba kötöttem.

 Ma ezt vettem fel.

Felkaptam a kabátomat és a táskámat, puszit adtam a mamámnak és elindultam az iskolába. Most vagyok 8. osztályos. Nyakunkon a ballagás. Nagyon izgulok, főképp azért, mert nemrég küldtük el a jelentkezési lapokat. A nagy álmom az, hogy gyermek pszichológus lehessek, ezért most egy humán szakközépbe megyek – már, ha felvesznek. – és ott is már alapfokú pszichológiát fogok tanulni, majd szeretnék egyetemre menni, hogy folytathassam tanulmányaim. De erről majd később.

Szóval oda értem a suliba, ami pár utcányira van tőlünk. A barátnőim a folyóson beszélgettek, amikor beléptem az ajtón. Oda mentem hozzájuk és köszöntem. Ők is üdvözöltek, de nem mondtak vagy kérdeztek semmit, gondolom, azért mert látták, hogy kicsit morcos vagyok. Becsengettek. Bementünk az osztályba és vártuk a tanárt, aki hamarosan meg is érkezett. Kezdetét vette a fizika óra, ami lássuk be nem a nagy kedvencem… Mikor meghallottam a kicsengetést megkönnyebbülve dőltem hátra a székemben, miközben a fülembe dugtam a fülesem. Elindítottam az egyik kedvenc számomat, természetesen a One Direction-től. Tudni kell rólam, hogy hatalmas Directioner vagyok, ami miatt az osztálytársaim ki is gúnyolnak. Igen, sajnos egyedül vagyok, mint Directioner… legalábbis az osztályban. Senki nem ért meg. Furcsa vagyok. Mindig is más dolgok érdekeltek, mint a többi korombeli fiatalt. Bár az egyik legjobb barátnőm azt állítja, hogy Ő is rajongó, én viszont úgy vélem, hogy ez nem így van. Neki az egyik fiú, aki nem más, mint Liam nem szimpatikus, és egy másik bandatag még úgysem, aki Niall. Szerinte Niall nem való a fiúk közé. Eleinte ezért mindig leordítottam a fejét, de most már nem foglalkozok vele. Úgy is azt gondol, amit akar. Visszatérve a mai napra:

- Alexa! –rázta a vállam a padtársam, aki egyben a legjobb barátnőm is.

- Igen? –kaptam ki a fülesem. 

- Becsengettek. –kaptam is a választ.

- Köszi. –mondtam és kikapcsoltam a zenét, a telefonomat pedig elraktam.

Elment ez az óra is, majd a többi. Pakoltam össze, és felvettem a kabátomat. A táskám felé nyúltam, közben Katy megkérdezte, hogy feljöhetne-e hozzánk.                                                                     - Persze… - mondtam picit kedvetlenül.                                                                                                      

- Ha zavarok mondd meg nyugodtan! –mondta.                                                                                          

- Nem zavarsz! Majd útközben elmondom, mi is a baj.                                                                                                      

- Rendben. –válaszolt.

Rá pár percre el is indultunk hozzánk. Félúton voltunk, mikor Katy megkérdezte, hogy mi is a bajom.

- Az, hogy piszkáltok. –válaszoltam.                                                                                                                                     

– Piszkálunk? –kérdezte meglepődve.                                                                                                                     

– Jó bocsi. Te nem… - mondtam.                                                                                                                                                        

– Kicsit részletesebben, ha elmondanád, talán tudnék segíteni.                                                                                               

– Hát… tudod… a tegnapi tesi óra… - kezdtem bele- Mindenki rajtam röhögött. Nem tehetek róla. Lefagytam.                                                                                                                                                                                              

– Jaj Alexandra! Tériszonyod van. Erről tényleg nem Te tehetsz! –mondta Katy.                                                           

– De ez csak a gerenda! Irtó gáz, hogy nem tudok végigsétálni rajta. Meg ez a folytonos gúnyolódás, amiért én picit más vagyok…                                                                                                                                 

- Ne foglalkozz velük, Alexandra! Ne vedd magadra, amiket mondanak! Én melletted vagyok mindig, ezért vannak a barátok. –mosolygott.                                                                                                                          

– Köszönöm! - öleltem meg. Közben haza is értünk.

Ledobtuk a cuccainkat, még nem volt itthon senki. Bekapcsoltam a gépem és felmentem Twitter-re.

- Mindjárt jövök, hozok inni. –mondtam.                                                                                                                                          

– Jó. –mosolygott Katy.                                                                                                                                                                                   Öntöttem gyümölcslevet a poharunkba és vittem be a szobába. Katy egy széles mosollyal várt, a gépem előtt ülve.                                                                                                                                        

– Mi van?  - kérdeztem.                 

                    – Mondok valamit, aminek nagyon fogsz örülni. –válaszolt mosolyogva.                                                                                                          

– Na hadd halljam! –mondtam kíváncsian.                                                                                                               

– Bocsi, de belenéztem Twitter-edbe, ne haragudj.                                                                                                                            

– Jaj nem baj! Dehogy haragszom! Nem gond! – mosolyogtam!                                                                                

- Szóval láttam, mit Tweetteltek ki a srácok. –mosolygott.                                                                                                                                             

– Milyen srácok? –kérdeztem.                                                                                                                                                                                  

– A One Direction. –válaszolt.                                                                                                                                                       

– És mit? –érdeklődtem.                                                                                                                                                                                  

– Jönnek Magyarországra a jövőhónapban!                                                                                                                                                                              

- Ne viccelődj ilyenekkel, Katy!                                                                                                                                    

- Nem viccelek! Tényleg jönnek! –mosolygott.                                                                                                                            

Én sikításba törtem ki és ugrálni kezdtem, miután szemügyre vettem, és kiderült, hogy igaz a hír. Katy megölelt és ugrált velem.                                                                                                                                                                                     

– Mi ütött beléd? Azt hittem Te nem vagy Directioner! – néztem meglepődve.                                                                                                                   

– Örülök,hogy Te örülsz és én is bírom Őket! Neked köszönhetően. –mosolygott.