15.rész – Egy kis változás.

Ma hozok új részt, mert legközelebb talán csak egy hét múlva tudok majd. Jó olvasást! :*
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hírtelen eszembe jutott, hogy holnap suli, és a táskámat még nem pakoltam el. Gyorsan felugrottam, megnéztem milyen óráim lesznek, és a könyveket, füzeteket eltettem a táskámba. Ezután visszabújtam az ágyamba és el is aludtam.

*2hónap múlva*

Elkezdődött a nyár, a szabadság! Végre! Felvettek abba az iskolába, ahova szeretnék menni. Nagyon örülök neki, ahogy Marci is. Sikeres volt a ballagás is. Sírtunk. Mindenki sírt. A tanárok, a diákok. Drága osztályfőnökünk szétölelgetett minket. A bankettünk is nagyon jó volt. Nem alkoholizáltunk…. annyit… :D De nagyon jól éreztük magunkat. De visszatérve a jelenre: Laura 1hét múlva megy ki Paris-ba. Borzasztóan fog hiányozni. Megint... Azzal nyugtatjuk magunkat a lányokkal, hogy már egyszer okozott azzal meglepetést, hogy visszajött. Tudjuk, hogy nem fog elfelejteni minket. Katy-vel megint picit rosszban vagyunk, mert mióta ismerem, Marcit vele töltök el több időt, és nem Katy-vel. A macim még mindig hiányzik! :D De tényleg. Jó itt van Marci maci, de nem helyettesíti az anyutól kapott mackót. 2hónapja nem is beszéltem senkivel a One Direction-ből. Szerintem már rég nincs meg a macim… mindegy is… csak egy plüss… tele emlékekkel… de nem érdekes. Marcitól kapott maci is rejt már könnyeket, és szép emlékeket egyaránt. Katy mindjárt itt lesz. Már alig várom. Ő a legjobb barátnőm. Meg akarom vele beszélni ezt a Marcis ügyet. Meg is érkezett.

- Szia!! –öleltem meg.

- Szia! –mosolygott.

- Na, mizu?

- Áhh semmi különös. –mondta miközben elfeküdt az ágyamon és magához ölelte a macim. – De furcsa még mindig ez a maci!

- Igen… - mondtam.

- A Maci nevű macidat mikor kapod vissza? –kérdezte nevetve.

- Még anyukám is kicsi volt, oké? Én meg nem akartam más nevet adni neki, nehogy összezavarodjon. –nevettem. – Egyébként nem tudom, mikor kapom vissza. Talán soha.

- Biztos visszaadják! –nevetett.

- Ha ki nem dobták… na de hagyjuk ezt. Nem azért hívtalak, hogy a macimról beszéljünk. –komolyodtam el.

- Okés. –mondta.

- Szóval… Tudod, hogy Te vagy a legjobb barátnőm… Marci meg a legjobb barátom, és…. –nem tudtam befejezni, mert Katy közbe vágott.

- Ne folytasd! Tudom, hogy szeretsz, és azt is, hogy a Marcit is. Nem kértelek, hogy válassz köztünk! Csak mostanában vele töltöd a szabad idődet, nem velem és a csajokkal. Hiányolunk Téged.  Tudod… már arra is gondoltunk, hogy… szóval, hogy nem mondtál el nekünk valamit… ami eléggé… - mondta, de nem engedtem, hogy befejezze.

- Katy! Már Ti is? Tudom, mire akarsz kilyukadni! Nem kell folytatni! De nem!! Nincs semmi! –idegeskedtem.

- Bocs, hogy élek! –mondta.

- Katy! Ne szórakozz légyszives!

- De mindenki szerint így van!

- Mindenki téved! Miért ne lehetne, egy fiú és egy lány között CSAK barátság? Legjobb… barátság… - mondtam.

- Ne haragudj. Tudtam, hogy elmondanád, ha lenne valakid. –ölelt meg.

- Ez így van, Katy! Marci olyan mintha a bátyám lenne, érted?

- Igen. –mosolygott.

- Szeretlek, és Te vagy a legjobb barátnőm!

- Tudom, én is, és Te is az enyém! De beszéljünk csak Laura búcsú bulijáról! –mondta.

- Tényleg! Te mit terveztél? –kérdeztem.

- Nem túl nagy felhajtást! Csak mi, így legjobb barátai összejöhetnénk.

- Igen. Ez így lenne jó. –bólogattam egyetértően.

- Szóval… Te, Én, Anna, Máté, Attila, Tibi, Tündi, Zsolti. Van még valaki, aki közel áll hozzánk?

- Azt hiszem nincs… - gondolkodtam el.

- Marci. –mosolygott.

- Marci? Ő miért is jönne? –csodálkoztam.

- A Te legjobb barátod, így a miénk is… vagy is majdnem. –mondta. én csak mosolyogtam.

–És az unokatesóid? Laura Őket is bírja! –csillant fel Katy szeme.

- Okés. –mosolyogtam.

- Akkor felírom! Te mondd a neveket! –utasított Katy.

- Ooookééé. –nevettem.

Lediktáltam a neveket. Majd összeírtuk a kajákat, és az italokat is. Nagyjából kiszámoltuk mindez mennyibe kerül. Összedobtuk a pénzünket, és minél előbbre terveztünk egy bevásárlást. A holnap délutánba állapodtunk meg.

*Katy szemszöge*

Szandival végre megint együtt töltöttünk egy kis időt. Be kell, hogy valljam, nagyon féltékeny voltam az Ő újdonsült legjobb barátjára. Minden szabad ideét Marcival tölti. Én már majdnem elhittem azt, amiről mindenki beszél: Szandi és Marci együtt vannak. De megbeszéltük ezt az egészet Szandival. Nincs köztük semmi. Valamennyivel megkönnyebbültem. Holnapra meg is beszéltünk egy kis vásárlást. Meg ígértem neki, hogy csak a bulira való cuccosokat vesszük meg. De szerintem ebbe egy új ruha is beletartozik! Kíváncsi vagyok, mit szól ehhez! :D

*Alexandra szemszöge*

Miután Katy elment felhívtam Petit, hogy meghívjam a hétvégi bulinkra. Azt mondta, még szép, hogy eljön. Természetesen Fanny is jön vele. Felhívtam Niky-t is. Ő is örült neki. Persze jön vele Ádám is… annak ellenére, hogy Laura Őt nem is ismeri, de nem baj. Majd most megismeri.  

A délután hamar eltelt. Este lefürödtem és ágynak estem. Magamhoz szorítottam Marci macit és hamar el is aludtam.

 *Katy szemszöge*

Reggel 7óra van. Már alig várom, hogy vásárolni menjünk Szandival! Uhh.. Szandi. Még mindig furcsa. Mindenki Szandinak szólítja már, én pedig Alexandrának, vagy Alexának. Először Lilla, és Jessica kezdték el Szandizni, így a baráti körében. Marci is Szandinak hívja, és így egyre többen szólítják így. Furcsa. Én is próbálom Szandizni, de nem mindig megy. Olyan furcsa. Próbáltam hívni, de nem vette fel. Mit is képzeltem?! Ilyen korán már hogy lenne fent az én kis barátnőm?! :D Majd délkörül még hívom. Addig is fellépek Facebook-ra. Beszédem van Lillával, Marcival és Jessicával.

*Alexandra szemszöge*

Basszus… Jól elaludtam. Mindjárt 11óra. Katy reggel hívott. Gondolom nem volt fontos, mert többször nem keresett. Később vissza hívom. Amint lesz erőm. Ismét magamhoz szorítottam a macim. Már majdnem vissza is aludtam, mikor megcsörrent a telefonom. Azt hittem Katy az, de e helyett Marci volt.

- Szia, Marci! Mizu?

 - Szia! Te, Szandi! Nem felejtettél el valamit? –kérdezte. Egy kis dühöt éreztem a hangján.

- Nem tudom. Nem hiszem. –feleltem.

- Biztos?

- Nem! Mondom, hogy nem tudom. –mondtam kicsit ingerülten.

- Ígértél nekem mára valamit!

- Uhh! Marci, bocsi! El is felejtettem! Ne haragudj!

- Rita már alig várja, hogy induljunk a parkba. Téged is vár már.

- Marci, ne haragudj, de Katy-vel megyünk ma vásárolni, Laura búcsú bu… - a srác a vonal túlsó végén félbeszakított.

- Tudom, Szandi! Már beszéltem Katy-vel.

- Eljöhetnél velünk Te is! És Rita is! –ajánlottam fel.

- Hát nem is tudom…

- Marci, ne szórakozz!

- Jó, bocsi. Valaki nagyon morcos. Akkor én nemsokára megyek Ritával a parkba. Onnan felmegyünk hozzátok. Gondolom Katy már ott lesz. Majd onnan indulunk együtt. Már ha nem baj, hogy mi is megyünk.?!

- Okés. Nem baj! Szerintem Katy is megérti. Elmegyünk sütizni is! És készülj fel! Csajos nap lesz! –nevettem.

- Akkor el sem megyek. –morgott.

- Oké! –nevettem.

- De tényleg! Meglátogatom valamelyik haveromat. De viszont a hugit nem vihetem magammal.

- Mert? Várj! Nem akarom tudni! –nevettem.

- Szandi! –szólt rám.

- Jó, bocsi! Egyébként Rita jöhet velünk.

- Megtennéd? –meg sem várva válaszom, megköszönte és kinyomta.

- Hát ez kész! – nevettem, közben hívtam Katy-t.

14.rész – Új barát.

Halíí! =) Bocsánatot kérek, amiért eddig késlekedtem, de nem nagyon volt sem időm, sem energiám új részt írni. Mostanában lefoglal egy csomó dolog, és ezer felé járnak a gondolataim... Remélem azért tetszeni fog nektek ez a rész is. Szeretném kiemelni a legelső, és egyben leg lelkesebb olvasomat Sky-t! Így ismeretlenűl is nagyon bírlak. Rokonszevs vagy, Te nekem! =) =D Köszönöm szépen mindenkinek aki olvas. Nagyon örülök,hogy csak pozitív komikat kapok. =')Szeretlek Titeket <3

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Még… még… nem láttam ilyennek. –mondtam, és újra sírásba törtem ki.

Pár perc múlva sikerült megnyugodnom. Niky-vel szépen beszélgettünk mindenféle dologról. Faggatott pasi téren, Katy-ről is kérdezett. Annyira nagyon örültem annak, hogy tudtam vele ilyen nyíltan beszélgetni. Aztán Peti kijött a szobájából. Niky-t elküldte, és leült mellém. Csendben ültünk. Nekem újra könnyek szöktek a szemembe, amikor visszagondoltam arra, hogy miket és milyen stílusban mondott nekem egy órával ezelőtt.

- Sajnálom… - törte meg a csendet. Én nem reagáltam bocsánat kérésére. Csak ültem és néztem a földet. –tényleg… nagyon, nagyon sajnálom. –mondta. Szóra nyitottam számat, de egy hang sem jött ki a torkomon. –Nem rajtad kellett volna kitöltenem a dühömet… ahogy a telefonomon sem, de inkább az vesszen, minthogy megbántsalak… De mindkettő megtörtént. –folytatta.

- Nem haragszom. –mondtam.

- De fájtak a szavaim. Melletted kéne, hogy legyek most. De Fanny annyira feldühített. Sajnálom…

- Min vesztetek össze? –kérdeztem bátortalanul.

- Hosszú… a lényeg, hogy én ok nélkül lettem féltékeny. –mondta. Én bólintottam egyet, jelezve, hogy ennyi információ elég. Nem kell beszélnie róla, ha nem akar. Még egy darabig ültünk egymás mellett. Miután Niky visszajött hozzánk, Peti tőle is bocsánatot kért viselkedése miatt.

*2hét múlva*

Eltelt 2hét. A macimat még nem kaptam vissza, és a srácokkal sem beszéltem még. Természetesen már kiengedték Katy-t a kórházból. Már jól van, csak az idegesíti, hogy egy szép heg díszeleg a hasánál. Persze Fanny és Peti is kibékültek. Elég komolyan elbeszélgettem Petivel. Szerinte Fanny lesz az igazi. Szerintem még nagyon fiatalok. Ki tudja mi lesz még ebből… de örülök, hogy Ők ketten boldogok, így együtt. Találkoztam egy nagyon aranyos fiúval, még, aznap amikor Peti és Fanny összevesztek, én meg lementem a drága unokabátyámhoz, aki nem volt túl kedves. Hazafelé igyekeztem, amikor véletlenül nekimentem egy srácnak. Bocsánatot kértem, természetesen. A srác csak mosolygott és azt mondta, hogy semmi gond. Ezután elsétáltunk a legközelebbi parkba, ott leültünk egy padra és beszélgettünk. A neve Marci, 15éves, pár nappal a találkozásunk előtt költöztek ide. Van egy 5éves kishúga. Legjobb barátom lett. 2hét alatt nagyon megkedveltem, és azt hiszem Ő is engem. Nagyon aranyos, és kedves, meg minden, de ami a legfontosabb: Szereti a ONE DIRECTION-t!!!!!!! Ez őrület! Végre egy fiú, aki nem buzizza le a kedvenc együttesem! Egy suliba fogunk járni, ha engem felvesznek. Az igaz, hogy nem egy szakon leszünk, mert Ő gimnáziumi részen lesz, én meg humán szakközépben, de szünetekben tudunk találkozni, és egy darabig együtt is jövünk majd haza. Elmondtam neki, hogy a legnagyobb élményemet, ami történt velem egész életemben. Hogy találkoztam a One Direction-nal, és össze is barátkoztunk. Legalább is az unokabátyámékkal. Marci arról is tud, hogy az alvós macimat Londonban hagytam a 1D házban. Tegnap kaptam Tőle egy plüss macit. Azt mondta, hogy lehet, nem helyettesíti az én kis macimat, ami nem csak az én gyermekkoromat, hanem anyukámét is végig kísérte. Nagyon kedves Tőle. A macit Marcinak neveztem el, mivel Marcitól kaptam. Legjobb barátom lett ez a fiú. Hihetetlenül kedves.

Rezeg a telefonom… SMS jött. Megnézem.

Marci volt. Azt kérdezte, nincs-e kedvem lemenni hozzájuk, mert egyedül van a húgával, és nem bír vele. Nem írtam vissza. Először megkérdeztem anyát, nem-e lenne gond.

- Miért akarsz Te megint a Marcihoz menni? –kérdezte.

- Egyedül van a húgával, és nem bír vele. –magyaráztam.

- Ugye nem leszel sokáig?

- Nem. –mosolyogtam.

Visszamentem a szobámba, felkaptam a táskám és indultam.

Ez volt rajtam.

Odafelé bementem a boltba. Vettem Marci húgának egy csokit, és persze Marcinak is. Mentem tovább. Meg sem álltam, míg Marciék háza elé nem értem. Bementem a kapun. Kopogtam. Marci ajtót nyitott.

- Szia! –mosolygott.

- Szia! –köszöntem.

- Végre itt vagy! Már nem bírok Ritával. –panaszkodott. –de gyere beljebb. –mosolygott.

Bementem. A nappaliban lévő kanapéra csüccsentem, amíg Marci felment az emeletre a hugáér. Lépteket hallottam. Aprócska lábak kopogtak a lépcsőn, aztán egy kutyus állt meg előttem. Nevettem és megsimogattam a kis házőrzőt. Közben a kislányka is leért a lépcső aljára.

- Szia, Rita! –mosolyogtam és leguggoltam hozzá.

- Szia. –köszönt bátortalanul.

- Nézd, hoztam neked valamit. –nyújtottam felé a csokit.

- Köszönöm. –mondta, majd elvette tőlem az édességet. Marci a lépcső közepénél megállt és nézett minket. Én felnéztem rá.

- Nem értem miért nem bírsz vele. Ez a kislány egy angyal. –mosolyogtam.

- Most, hogy itt vagy. –nevetett Marci. Észrevettem, hogy Ritának nehézséget okoz a csokoládé kicsomagolása.

- Segítsek? –kérdeztem.

- Igen. –mondta, és át nyújtotta. Kibontottam és visszaadtam neki.

- Én nem kapok? –kérdezte boci szemekkel Marci.

- Jó kisfiú voltál? –nevettem.

- Igen! –nevetett.

Elővettem a táskámból a másik csokit és oda dobtam a még mindig lépcsőn álldogáló srácnak.

- Köszi! –vigyorgott.

- Szívesen. –nevettem.

Marci lejött hozzánk, és leültünk a kanapéra.

- Nézzünk mesét! –mondta a gyönyörű szép barna hajú kislány.

- Jajj, hugi! –nyávogott a mellettem ülő srác.

- Hadd nézzen már mesét! –mondtam és kicsit oldalba böktem.

Egy nagy sóhajtást követően bekapcsolta a TV-t, és egy meseadóra kapcsolt.

- Kérsz inni? –kérdezte Marci.

- Igen, köszi. –mondtam.

- Kijössz velem a konyhába? –kérdezte.

- Félsz egyedül? –nevettem.

- Aham. –nevetett.

Kimentünk a konyhába. Leültem egy székre, Marci pedig a hűtőben nyúlkált.

- Narancslé?

- Jó lesz, köszi. –mondtam.

Elővett a szekrényből 2poharat, és teletöltötte. Az egyiket a kezembe nyomta, és leült mellém. Elővettem a telefonomat a zsebemből és a konyhapultra raktam.

- Észrevetted, hogy mindenki azt hiszi, járunk? –kérdezte.

- Igen, és már kezd nagyon idegesíteni. Miért ne lehetnénk csak barátok…Legjobb barátok…?!

- Hát ez az! Tényleg! Amúgy mi van Katy-vel? –kérdezte.

- Hogy jön ide Katy? –kérdeztem.

- Csak eszembe jutott. –mondta.

- Háát… jól van. Még mindig Ő a legjobb barátnőm, természetesen. Tényleg! Annának és Laurának még be sem mutattalak! –jutott eszembe.

- Majd… - mosolygott.

A már üres poharat letettem a pultra, és visszamentem Ritához. Marci még a konyhában maradt. Egyszer csak hallottam hangját.

- Szandi! SMS-ed jött! –kiabált.

- Nézd meg légyszi! –kiabáltam vissza.

Egy ideje már nem jött válasz, ezért oda mentem hozzá.

- Ki az? –kérdeztem.

- Öhm… Harry… - mondta.

- Ki? –értetlenkedtem.

- A One Direction-ből. –mondta.

- És mit írt??? –türelmetlenkedtem.

- Még meg van a macid, ne aggódj.

 - De aranyos! Úristen! –áradoztam.

- Igen… - mondta lehangoltan.

- Most mi van? –kérdeztem.

- Semmi. –mosolygott.

- Aha… na, mondd el szépen.

- Mondom, nincs semmi. –mosolygott.

- Hát jó. –mondtam.

Még elbeszélgettünk 3an egy órácskát, utána elköszöntem és haza mentem.  Mivel már elég késő volt lezuhanyoztam, bebújtam a puha ágyacskámba és magamhoz öleltem a Marcitól kapott Marci nevű macimat.

Ő itt Marci Maci.

Hírtelen eszembe jutott, hogy holnap suli, és a táskámat még nem pakoltam el. Gyorsan felugrottam, megnéztem milyen óráim lesznek, és a könyveket, füzeteket eltettem a táskámba. Ezután visszabújtam az ágyamba és el is aludtam. 

13.rész – Miért vagy ilyen?!

 Gondoltam már biztos nem lépnek fel, ezért kijelentkeztem, lekapcsoltam a laptopot, és letettem az asztalra. Magamhoz öleltem a kismacskámat és elaludtam.

Reggel az én kis macskám, Kormi ébresztett. Miután látta, hogy ébren vagyok elkezdett hívni a kis táljához, majd felnézett a szekrényre, ahol a cicatápot tartottuk.

- Éhes vagy? –mosolyogtam a cicára. Válaszként nyávogott egyet, és csak nézte a szekrényt. Elővettem a tápot és öntöttem a táljába. Kormi elkezdett dorombolni. Megsimogattam, és visszabújtam az ágyamba. Egy 20 percet még tudtam aludni, aztán megszólalt az ébresztő. Megmosakodtam, fésülködtem, felöltöztem.

Ezt vettem fel.

Miután elkészültem felhívtam Laurát.

- Szia. Mikor indulunk? –kérdeztem.

- Szia. Katy-hez? Szerintem a következő busszal, ami… 20perc múlva indul. Anna ma nem tud jönni. Meglátogatják a nagymamáját. –mondta.

- Jó, értem.

- Én leteszem. Szia. –mondta.

- Szia. –köszöntem el.

Volt még egy kis időm, így arra gondoltam felhívom Petit, és megkérdezem tőle, min is vesztek össze Fanny-val. Hívni kezdtem, de ki volt kapcsolva. - Nem hiszem el. –mondtam magamban. - Nikyék még itt vannak. Felhívom Őt. Hátha tud valamit. –folytattam gondolatmenetem.

 Hívni kezdtem Niky-t.

- Szia! –köszönt az unokanővérem.

- Szia! Te, figyelj! Mi van a Petivel meg a Fannyval? –tértem mindjárt a lényegre.

- Kicsit összevesztek. Részleteket nem tudok. Kérdezd Petit. –mondta.

- Őt hívtam először, de ki van kapcsolva. –mondtam.

- Ja, igen. Összetörte a telefonját, ez az elvetemült. Veszekedtek a Fannyval, és mérgében földhöz vágta a telefonját. Persze ma délután már lesz is neki új, mert anyuék vesznek neki. Én nem vennék a helyükben. Mit tehetett róla az a szerencsétlen telefon, hogy hülye volt?! Már azért sem vennék neki. –tört ki Niky.

- Nyugodj meg. –mondtam.

- Unom, hogy Ő mindent megkap. Na de mindegy is. Nem szólhatok semmit, hisz a házat ahol most Ádámmal élünk, Ők vették nekünk. –mondta.

- Igen… - nem igazán tudtam mit mondani.

- Na, hugi, én folytatom a takarítást. Szia.

- Szia.

Letettem a telefont. –Egy újabb zűrös nap elé nézünk. –gondoltam magamban.

Elindultam a buszmegállóba. Laura már ott volt. Hamarosan jött is a busz. Felültünk, és elindultunk. Mikor eljött a mi megállónk, leszálltunk. De nem egyből a kórházba mentünk. Előbb a cukrászda felé vettük az irányt. Gondoltuk eszünk egy sütit, és Katy-nek is viszünk. Persze, hogy arra nem gondoltunk, hogy még nem ehet…

Elindultunk a kórházba. Bementünk. Felmentünk a 2. emeletre. Katy anyukája ott volt.

- Csókolom! –köszöntünk halkan, mert láttuk, hogy Katy alszik.

- Sziasztok, lányok. –mondta Katy anyukája, akit én 2. anyámnak érzek. Hálaistennek nem csak Katy-vel jó a viszonyom, hanem a szüleivel, a nővéreivel, és a bátyjával is.

- Hoztunk egy kis sütit. –mondta Laura.

- Jaj, lányok! Kedves Tőletek, de Katy még nem ehet. –mondta Timi néni.

- Akkor egye meg maga. –mondta Laura.

- Nem lányok. Egyétek meg Ti, de gyorsan, mert felébred. –kuncogott barátnőnk anyukája.

- Na, ne kéresse magát! Tudom, hogy a maga kedvence is ez! –nevettem a lehető leghalkabban.

Timi néni elfogadta a sütit. Jóízűen megette.

- Na, finom volt? –mosolygott Laura.

- Igen. Köszönöm lányok. –mosolygott Katy anyukája.

Közben Katy felébredt. Oda mentem és megöleltem, utánam Laura is.

- Hogy vagy? –kérdeztem.

- Már jobban, köszönöm, de még mindig fáj picit. –mondta Katy.

Elbeszélgettünk 1-2 órát, aztán Laurával elmentünk haza. A buszmegállóban Laura el akart köszönni, hiszen az ellenkező irányba lakok, mint Ő.

- Arra megyek. –mosolyogtam.

- Hogy-hogy? –kérdezte.

- Elmegyek picit az unokatesóimhoz. –mondtam.

- Ja, értem. Akkor menjünk. –mosolygott.

Egy kis séta után, elválltak útjaink. Elköszöntünk egymástól. Ő ment tovább Katyék házáig, hiszen már Ő is ott lakik. Én pedig bementem egy kis utcába, ahol Petiék laknak. Oda értem a ház elé. Bemenetem. Kopogtam az ajtón.

- Nyitva van. –hallottam egy ismerős, de morcos hangot. Bementem.

- Szia! – öleltem volna meg Petit, de Ő elhúzódott. –Mi van? –kérdeztem meglepődve.

- Semmi. –mondta és a szobája felé vette az irányt.

- Ki az? –hallottam meg Niky hangját. Peti nem válaszolt neki. – Öcsi! Hozzád beszélek! –emelte fel a hangját Niky.

- Menj ki és nézd meg! –mondta flegmán és hallottam egy ajtó csapódást. Pár pillanat múlva Niky állt velem szemben.

- Szia! –ölelt meg.

- Szia! –öleltem vissza.

- Gyere, csüccs le. –mosolygott.

- Köszi. Te ennek mi a baja? –kérdeztem.

- Jaj, nem tudom. Valamin nagyon összekaphattak Fanny-val. –mondta.

Még egy picit beszélgettünk. Niky telefonja csörgött. Felvette és kiment. Én addig bementem Petihez. Kopogtam a szobája ajtaján. Nem hallottam választ. Picit benyitottam, és bedugtam a fejem.

- Bejöhetek? –kérdeztem félénken.

- Már úgy is félig bent vagy. –mondta ugyanazzal a flegma stílussal. Beljebb mentem és leültem mellé az ágyára.

- Miért vagy ilyen? –kérdeztem. Nem jött válasz. –Miért vagy ilyen? –tettem fel újra a kérdést.

- Milyen? –kérdezte.

- Hát ilyen flegmatikus. Valami baj van? Min vesztetek össze Fanny-val?

- Jaj, Alexandra hagyj már békén! –mondta nyafogva, és hanyatt vágta magát az ágyon.

- Nekem elmondhatod. –bíztattam.

- Hagyj békén! –mondta kicsit ingerülten.

- De… - kezdtem bele.

- Nem de...! Menj ki a szobámból! Ez az én dolgom! Ne szólj bele! –kiabált velem. Nagyon megrémültem. Ilyennek még nem láttam. Mindig kedves, aranyos velem. Megijedtem, így gyorsan kisiettem a szobából, közben próbáltam visszatartani a könnyeimet. De kiérve a nappaliba kitörtem, és zokogni kezdetem. Niky bejött és azonnal átölelt.

- Csssss! Nincs semmi baj! Ne sírj! –vígasztalt.

- Miért ilyen? –kérdeztem szipogva.

- Fogalmam sincs, de jó lenne, ha visszavenne egy picit! –mondta.

- Még… még… nem láttam ilyennek. –mondtam, és újra sírásba törtem ki.

12.rész – Várakozás.

Sziasztok! Először is nagyon-nagyon örülök, hogy már páran olvassátok a blogom, és pozitív kommenteket kapok. Számomra ez hatalmas öröm! =') Köszönöm, hogy olvassátok a blogom!! =') <3
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem felejtettem el azt sem, hogy Peti autóját láttam a parkolóban, így felhívtam. Nem vette fel.

Egyre nagyobb lett az aggodalmam. A legjobb barátnőmet műtik, az unokabátyám nem veszi fel a telefonját. Nagyon feszült voltam. Ezt Laura észre is vette.

- Gyere, igyunk egy forró csokit. –mondta Laura.

- Jó. –mondtam.

- Mi itt leszünk lányok. –mondta Katy anyukája. Mi csak bólintottunk.

Lementünk, és az auotómata felé vettük az irányt. Annát sehol nem láttuk. Szuper! Még ez is. Nem elég a gond, még Anna is eltűnik. Miután mindketten ’megkaptuk’ a forró csokinkat leültünk egy padra.

- Szóval mi bánt? –kérdezte Laura.

- Képzeld, Londonban hagytam a macimat. A srácok megtalálták, és ma reggel Harry-től kaptam egy SMS-t, hogy ott a macim, de vigyáz rá. Aztán ugye Katy-t éppen műtik. A kórház parkolójában láttam Peti kocsiját, a telefonját meg nem veszi fel. Ráadásul Anna sincs itt. –panaszkodtam.

- Ott hagytad a macid? –kérdezett vissza.

- Igen. –hajtottam le a fejem.

- Semmi gond. Harry vigyáz a macidra. –nevetett.

- Nem vicces. –förmedtem rá.

- Jó, bocsánat. –mondta. –Egyébként Peti miatt meg ne aggódj! Biztos nincs nagy baj. Ami pedig Annát illeti, biztos csak kiment friss levegőt szívni. –mosolygott.

- És Katy? –kérdeztem könnyes szemekkel.

- Minden rendben lesz vele. Nem olyan nagyon-nagyon nagy a baj. –mosolygott. nem mondtam semmit csak megöleltem.

Megittuk a forró csokit és épp vissza akartunk menni, a kórterem elé, amikor megszólalt a telefonom. Peti! Hála az égnek!

- Szia! –köszöntem.

- Szia! Na, miért kerestél? –kérdezte.

- Láttam az autód a kórház parkolójában! Mit kerestél ott? Vagy még itt vagy?

- Nyugi, hugi! Nincs semmi baj, és már nem vagyok ott. Az egyik osztálytársam öccsét jöttem meglátogatni. Aszmás és rohamot kapott. De már jobban van. –magyarázta.

- Hála az égnek! –mondtam megkönnyebbülve.

- És Te mit keresel a kórházban?

- Katy-t műtik. Vakbélgyulladás.

- Jobbulást neki. Ha tudom, majd meglátogatom. De most megyek. Szia.

- Szia. –köszöntem.

Zsebre vágtam a telefonom. Aztán Annát pillantottam meg. Óriási léptekkel haladt felénk.

- Te meg hol a fenében voltál? –öleltem meg.

- Friss levegőt szívni. –mondta.

- Látod? Mondtam, hogy nincs okod az aggodalomra. –mosolygott Laura.

- Igen. De most már igazán visszamehetnénk. – mondtam.

A lányok bólintottak és elindultunk vissza. Már vagy 2 órája ott vártunk, de Katy-ről még mindig semmi hír.

- Meddig tart még? –kérdezte Anna.

- Remélem, hamarosan jönnek. –mondta Katy anyukája.

Amint ezt kimondta egy köpenyes férfi igyekezett felénk. Feltételeztem az orvos lesz, aki Katy-vel foglalkozik. Pár pillanat múlva még egy orvos jött felénk négy nővérrel. Egy ilyen ágyat toltak, de inkább nevezném asztalnak. Vagy én nem is tudom mi az. A lényeg, hogy Katy feküdt rajt, aludt.

- Jó napot kívánok. –köszönt az orvos.

- Jó napot! –köszöntünk.

Az orvos és Katy szülei elvonultak egy kórterembe, ahova Katy-t is bevitték az imént. Mi türelmesen vártunk tovább a folyósón. Aztán az orvosok elhagyták a szobát. Mi a lányokkal bementünk. Katy még nem ébredt fel az altatásból. Olyan gyengének, sebezhetőnek… erőtlennek tűnt. Még nem láttam így. Majd meg szakadt a szívem, és a lányok arckifejezéséből azt vettem ki, hogy Ők is így éreznek.

Eltelt majdnem félóra. Katy kezdett magához térni.

 -Hol vagyok? –kérdezte erőtlenül.

- Kórházban. –mondta az anyukája.

- Minden rendben lesz. –lépett hozzá közelebb Laura.

- Mi történt? Reggel úgy tűnt a telefonban, hogy nincs baj. –mondtam.

- Nem akartam mondani. –mondta.

- Pedig már régóta fájt a hasa. –mondta Laura a fejét rázva.

- Jaj, Katy. –sóhajtott Anna.

- Lányok, szerintem mi menjünk. Had pihenjen Katy. –mondtam.

 - Igaz. –mondta Laura.

Adtunk egy puszit Katy-nek és jobbulást kívántunk. Megígértük neki, hogy holnap is elmegyünk. Ez csak természetes. Elköszöntünk a szüleitől is, és el is indultunk ki az épületből. Elmentünk a cukrászdába.

- Ránk fér most egy finom süti. –mondta Anna.

- Hát igen. –mondta Laura.

Leültünk a szokott helyünkre, elfogyasztottuk a sütit. A lányok még maradni akartak. Anna még egy sütit rendelt.

- Lányok, én megyek. Sziasztok. –pusziltam meg őket.

- Jó. Szia. –köszöntek.

- Ha van valami, szóljatok!

- Rendben. –mondták.

Haza értem és anya egyből lerohant.

- Minden oké? –kérdezte.

- Hááát… fogjuk rá. Bocsi, de nincs kedvem beszélni. –mondtam.

- Jólvan. –mondta anya.

Én bementem a szobámba, és elfeküdtem az ágyamon. El is aludtam. Talán egy félórát aludtam. Mikor felébredtem kerestem a macimat, de nem találtam. Ja, igen… a macim Londonban van… Uhh, de furcsa. Ki mentem a konyhába enni. Utána elmentem fürödni. Bebújtam az ágyamba, a laptopomat az ölembe raktam. Neteztem. Felléptem Facebook-ra is. Jessy nem volt fent, sem Lilla. Hiányoznak. Rég beszéltem velük.

 Nézegettem kik is vannak fent. Észrevettem Fanny-t. Írtam is neki. Elpanaszkodtam, hogy mi történt Katy-vel, és hogy Londonban hagytam a macimat. Igen csak kedvetlennek tűnt, és rákérdeztem mi a baja. Elpanaszkodott Ő is. Petivel egy picit összevesztek. Nem is mondta a bátyus! Fanny hamarosan el is köszönt. Lelépett. Vártam, hogy Lilla vagy Jessica fellépjen, de nem történt meg. Elég sokáig vártam. Későre járt. Gondoltam már biztos nem lépnek fel, ezért kijelentkeztem, lekapcsoltam a laptopot, és letettem az asztalra. Magamhoz öleltem a kismacskámat és elaludtam.

11.rész – Zűrös nap.

De Harry vigyáz rá. Úristen! Harry! Most azt fogja gondolni, hogy egy kislány vagyok, aki mindenhová magával cipeli a maciját. Szuper….

Azonnal felhívtam Katy-t, hogy elpanaszkodjak neki.

- Szia! –köszönt.

- Szia Katy!

- Hogy- hogy már fent vagy?

- Nem tudom. –nevettem.

- Aha, értem. –nevetett.

- Harry egy hisztis kislánynak fog tartani, aki még macival alszik. –panaszkodtam.

- Mi van? –kérdezte.

- Hétvégén, ugye ott voltunk náluk. Én persze oda is elvittem a macimat, tudod, amit anyától kaptam.

- Igen, és?

- Sikeresen ott is hagytam, és Harry-től kaptam egy SMS-t, hogy otthagytam, de ne aggódjak, vigyáz rá. –magyaráztam.

- Ó értem. De ebben mi a nagy tragédia? –kérdezte.

- Katy! Igazából nem tudom… hisz tényleg kislány vagyok még. –nyavalyogtam.

- Figyi, én megyek nem gond? –kérdezte.

- Persze, menj csak! Szia.

- Szia. –köszönt el.

Mikor fogom visszakapni a macimat? Tettem fel a kérdést magamban. Ebből is látszik, hogy tényleg egy nyavalygós kislány vagyok. Na, jó mindegy. Nagy nehezen rászántam magam az öltözésre. Egyszerű itthoni ruhát vettem fel. Meg mosakodtam, és a konyhába mentem.

- Szia, anya! –öleltem meg.

- Szia! –mosolygott.

- Anya?! –kezdtem bele.

- Igen? –mosolygott.

- Londonba hagytam Mackót. –hajtottam le a fejem.

- Hol? –kérdezte.

- A 1D –házban, a fiúknál. –mondtam.

- Semmi baj, majd meglesz. Olyan aranyosak azok a fiúk, biztos elküldik. –mosolygott anyukám.

- Harry… - kezdtem bele.

- A göndör hajú? –kérdezte anya.

- Igen! –mondtam.

- Jó. Mi van vele? –kérdezte.

- Írt egy SMS- t, hogy vigyáz rá. –mondtam.

- Látod, akkor nincs semmi baj. –mondta.

- Ez olyan gáz. –nyavalyogtam.

- Jaj, Alexácska! Dehogy gáz. –mondta anya.

- Kaphatok teát? –kérdeztem.

- Már adom is. –mosolygott.

Néha az őrületbe kerget anyu, ahogy én is őt, de ha baj van, mindig számíthatok rá. Anyukám nem csak az anyukám, hanem a legjobb barátnőm is egyben. Mondjuk az utóbbi időben igen csak rossz volt a viszonyunk, mert én hisztis vagyok. Gondolkodás nélkül beszélek, amit később nagyon is megbánok, hiszen megbántom a körülöttem lévőket. Igen csak nagy szám van. Anya ezt betudja annak, hogy tini vagyok. Többek között azért is szeretem, mert tudom, hogy az utolsót is nekem adná. Tudom, hogy szeret, és szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen anyukám van. Nem mindenkinek adatik ez meg. Van olyan anya, aki eldobja gyermekét, és olyan is van, aki világra sem hozza, olyan is van, aki elhanyagolja anyai kötelességét. Nem úgy bánik gyermekével, ahogy kéne. De az én anyukám nem ilyen. Próbál mindent megadni, amire szükségem van. Én ezt nagyon is értékelem, és próbálok jó gyerek lenni, ami néha nehéz. Van, hogy iszonyatosan dühös vagyok anyára, és olyat mondok neki, amivel nagyon megbántom. Ilyenkor általában bocsánatot is kérek, de van, hogy be durcizok  és még én várom el, hogy Ő kérjen bocsánatot a veszekedés miatt. Senki nem tökéletes. Gondolat menetemet anya szakította félbe.

- Itt a teád. –mosolygott.

- Köszönöm szépen. –mosolyogtam. Egy könnycsepp gördült le az arcomon.

- Mi a baj? –kérdezte.

- Sajnálom, hogy nem úgy viselkedek néha, ahogy megérdemelnéd. –mondtam. Ekkor már nem láttam a könnyeimtől.

- Nem is gyerek az, aki mindig jó. –mosolygott.

- Köszönöm, hogy ilyen jó anyukám vagy! –öleltem meg.

- Köszönöm, hogy ilyen szép, okos nagylányom vagy. De most már ne sírj! –mosolygott.

Ez után bementem a szobámba és eldöntöttem, hogy rá férne a takarítás. Elkezdtem rendet rakni. Miután végeztem rá néztem az órára. Délután 2óra. Hű de hamar elment az idő. Ki mentem a konyhába. Merítettem enni. Csak egy kis tányér levest ettem, ezután visszamentem a szobámba és neki álltam tanulni. Szorgalmasnak kell lennem. El akarom érni az álmaim. A matekkal van némi problémám. Ezt a végére is hagytam, a házi feladatok között. Gondoltam, majd megkérem az unokabátyámat, hogy segítsen. A házit megcsináltam mindenből, kivéve matekból. Elkezdtem olvasgatni az irodalom könyvemet, aztán angoloztam. Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Laura volt az.

- Szia, Lau! Mizu?

- Szia! Alexandra, baj van! –mondta kétségbe esett hangon Laura.

- Mi történt? –kérdeztem zaklatottan.

- Katy… - kezdett bele.

- Mi van vele? Mondd már! –türelmetlenkedtem.

- Katy kórházban van. –mondta.

- Mi? Miért? –érdeklődtem.

- Vakbélgyulladás… - mondta röviden.

- Óh, Istenem! Te hol vagy most? Anna tud róla? –kérdeztem.

- Én itt vagyok vele. Anna is hamarosan itt lesz. –mondta.

- Én is mindjárt ott vagyok! Sietek. Puszi.!

- Jó. Szia. –köszönt el.

Gyorsan összeszedtem valami normálisabb ruhát. Az első ruhadarabokat, amik a kezem ügyébe kerültek felvettem.

 Ez lett a vége.

Hagytam anyának egy üzenetet, és azonnal rohantam a buszmegállóba. Szerencsém volt. Pont elértem a buszt. Az utat végig izgultam, és türelmetlenül vártam, hogy leszállhassak. Végre elérkezett az a megálló, ahol le kellett szállnom. Rohantam a kórház felé. A kórház parkolójánál egy ismerős járművön akadt meg a szemem. A rendszám is stimmelt. Az autó Petié. Megrémültem. Mi van, ha nagy baj van? De akkor szólt volna. Nyugtattam le magam. Beléptem az épületbe. Laura várt a folyóson. Megöleltük egymást és már vezetett is Katy szüleihez.

- Csókolom. –köszöntem Katy szüleinek.

- Szia, Alexandra. –köszöntek.

- Katy? –érdeklődtem.

- Most műtik. –kaptam a választ Katy anyukájától.

- És Anna? –kérdeztem.

- Lement. Iszik egy forró csokit. –mondta Laura.

- Értem. –mondtam.

Nem felejtettem el azt sem, hogy Peti autóját láttam a parkolóban, így felhívtam. Nem vette fel.

10.rész – Kislány vagyok még.

Úgy döntöttem továbbra is 2komit kérek, és csak azután hozok új részt, ha az megvan. <3 Szeretlek Titeket! <3 =) =D
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Elkezdtünk ruhákat összeszedni. Én kimentem a szobából és félénken elindultam le a lépcsőn. Gondoltam iszok egy pohár vizet.

A lépcső aljára érve, Harryvel találtam szembe magam. Megijedtem.

- Baj van, kicsi lány? –kérdezte.

- Nem, semmi, csak szomjas vagyok. –mondtam

- Menj, ülj le. –mutatott a nappaliban lévő kanapéra. – Mindjárt hozom. –mosolygott.

- Köszönöm.

- Narancslé jó lesz?

- Igen.  –mosolyogtam.  Pár pillanat elteltével, Harry felém nyújtotta a poharat, és leült mellém. A szívem majd kiugrott a helyéről.  Egy darabig szótlanul ültünk egymás mellett, aztán Harry megtörte a csendet.

- Mik a terveid a jövőre nézve? Mi szeretnél lenni? –kérdezte.

- Öhm… gyermekpszichológus szeretnék lenni. Szeretem a gyerekeket, és a pszichológia is érdekel. –adtam választ.

- Értem. Egész jó ötlet. –mosolygott.

- Remélem sikerülni is fog. –mondtam.

- Biztos! –mosolygott.

  Nem tudom honnan vettem bátorságot, de megöleltem. Olyan jó volt. Aztán elengedtem. Megköszöntem, és visszamentem a vendégszobába. Niky már fel volt öltözve.

 Niky ezt vette fel.

  - Csini. –mosolyogtam.

 - Köszi. –mosolygott.

Én is felöltöztem. Valami kényelmeset akartam, amiben jól érzem magam.

Erre esett a választásom.

Nikyvel lementünk a nappaliba. Már mindenki lent volt. Fannyban most sem csalódtunk. Hozta a formáját. Kicsit megint túlöltözött. Vagy Niki és én öltöztünk túl egyszerűen?

Ez volt Fannyn. 

Elindultunk, és hamar oda is értünk. Elfoglaltuk a helyünket, és rendeltünk. Beszélgettünk kicsit, aztán meghozták a rendeléseinket. Miután elfogyasztottuk, még kicsit beszélgettünk, aztán haza, pontosabban a 1D házhoz indultunk. Niallnek az az ötlete támadt, hogy együnk még egy fagyit. Mindenki belement, és egy fagyizóhoz mentünk. Én úgy döntöttem, hogy nem kérek, de Louis nekem is hozott. Megköszöntem, és elindultunk haza.  Nagyon jól éreztem magam, de úgy bántott, hogy én még szinte kislány vagyok és úgy is kezeltek. Na de mindegy. A lényeg, hogy én a One Direction-nel lehetek. Ááááh még mindig nem tudom elhinni. Elköszöntem mindenkitől, és felmentem aludni. Másnap délután már indult a gépünk. Annyira rossz volt otthagyni Londont, hisz még csak meg sem néztük a látnivalókat, és csak egy napot tölthettem együtt a kedvenc fiúbandámmal. De nem panaszkodom, hisz  nagyon szerencsés vagyok, hogy ennyit is velük tudtam lenni. Elköszöntünk a srácoktól, és megköszöntük, hogy ott lehettünk, meg minden. Felszálltunk a gépre, és én szépen megint elaludtam. Leszálltunk, és haza mentünk. Megköszöntem Petinek, hogy elvitt, meg még kicsit beszélgettünk, aztán elmentek, mert Nikyt hívta Ádám, hogy Ő már otthon van. Ezután én elfeküdtem az ágyamon és el is aludtam. Már estevolt, amikor felébredtem. Elmentem fürdeni, és befeküdtem az ágyba. Aludtam tovább, egészen reggelig. A fiúkról álmodtam. Én is bent voltam az álmomban, már „nagylány”ként, viszont a fiúk ugyan úgy néztek ki, mint amilyenek most. Arra ébredtem, hogy a kismacskám rám ugrott, és elterült a hasamon. Megsimogattam, mire Ő elkezdett dorombolni. Elmosolyodtam. Nekem ez a cica sokat jelent, és ugyan így a kutyám is. Arra lettem figyelmes, hogy rezeg a telefonom. Egy új SMS.

„Kicsi lány, itt hagytad a plüss mackódat. De ne aggódj! Vigyázok rá. =)  Harry  X” 

Úristen! A macim! Ez szuper! Ott felejtettem az alvós macimat. Ez a plüssjáték is fontos nekem. Még anyukámé volt kislánykorában. Nekem adta, és én a mai napig azzal alszok. Ez volt az első alkalom, hogy nélküle aludtam. Már sokszor próbáltam magam meggyőzni arról, hogy ez csak egy játék, és nincs rá szükségem, sohasem sikerült. Imádom azt a mackót, és lehet, hogy többet nem látom. De Harry vigyáz rá. Úristen! Harry! Most azt fogja gondolni, hogy egy kislány vagyok, aki mindenhová magával cipeli a maciját. Szuper….