28.rész – A buli után.

Lepattantam a székről. Harry felém nyújtotta a kezét. Én elfogadtam a gesztust, és elindultunk a táncparkett felé.

Nagyon jól éreztem magam Harryvel.  Mivel elfáradtam a táncolásba, leültem a bárpulthoz, és kértem inni. Harry leült mellém és Ő is rendelt. Elkezdünk beszélgetni, de aztán én hamar átváltottam magyarra. Szegénykém csak nézett értetlenül, erre én nevetni kezdem. Bizonyára a pia hatása volt. Marci jött felénk. Én felugrottam és oda siettem hozzá.

- Szia, Marcikám! –kiabáltam és átöleltem.

- Szia. Nem állsz túl stabilan! –mondta.

- Nem értem. –nevettem.

- Kicsit sokat ittál, nem?

- Ááá! Dehogy!

- Gyere, üljünk inkább le szépen.

- Jól van!

Én leültem a korábbi helyemre, Harry mellé. Marci leült a másik mellettem levő székre.

- Mintha kicsit szédülnék! –nevettem.

- Haza megyünk. –jelentette ki Harry.

- Ezt angolul mondtam?! –nevettem.

- Igen. Ezt viszont nem. –mondta Marci.

- Mit ezt? –nevettem.

- A kérdést, hogy angolul mondtad-e azt, hogy szédülsz. –magyarázta.

- Ja, értem! –nevettem.

- Ne vihogj már! –szidott le Marci.

- Bocs, hogy élek! Harry, haza akarok menni. –mondtam.

- Pillanat. Megkeresem a bátyádékat. –mondta.

- Én is haza mentem volna veled. –mondta Marci.

- Gyere Te is! –mondtam.

- Nem haragszol?

- Dehogy haragszom! Nagyon szeretlek! Nem is értem miért kéne haragudnom rád.

- Mert… mert… hagyjuk… úgysem fogsz emlékezni rá.

- Annyit azért nem ittam.

- De ha mégis…

- NEM!

- Jó, nyugi. Jön Harry.

- Harry! –futottam elé, de nem jutottam messzire. A szerencsém az volt, hogy Marcinak jó a reflexe. Szédültem és majdnem elestem, de Marci elkapott.

- Jól vagy? –sietett oda Harry.

- Igen. –válaszoltam. - Köszönöm, Marci! – mondtam és adtam neki egy puszit.

- Menjünk. –mondta Harry, és megfogta a kezem.

- Marci, gyere! Megyünk.

- Ő is jön? –kérdezte Harry.

- Ha nem nagy gond. –mondta Marci nem túl barátságos hangnemben.

- Felőlem. –mondta Harry és kimentünk az épületből.

Harry fogott egy taxit, és beülünk. Habár nincs messze a disco, jelenlegi lakhelyemtől még is elaludtam út közben.

*Marci szemszöge*

 Miután kiszálltunk a taxiból, Harry fizetett én pedig ölemben Szandival besétáltam a kapun. Harry utánunk sietett és ajtót nyitott. Bementünk. Szandit felvittem a szobájába, és lefektettem az ágyára. – Gyönyörű ez a lány. Nem értem miért nincs megelégedve magával. –mondtam magamban. Megráztam a fejem, hogy a gondolatot elhessegessem. Ő itt a legjobb barátnőm.

- Mi tart ennyi ideig? –jelen meg Harry mögöttem.

- Már megyek is. –mondtam. Megfordultam, és Őt is próbáltam kiterelni a szobából.

- Maradnék. –mondta.

- Aztán miért?! –csattantam föl.

- Halkabban! –szólt rám. – Csak leveszem a cipőjét.

- Majd én leveszem. Még is csak én vagyok a legjobb barátja.

- Mégsem viselkedsz úgy. –hallottam meg Louis hangját.

- Hát Te? –kérdezte Harry.

- Én is haza jöttem.

- Azt látom, de miért?

- Nélküled nincs buli, Harry.

- Ja ez igaz.

Én közben levettem Szandi cipőjét.

- Na, szóval. Marci, beszédem van veled. –mondta Louis.

- Mégis mi?

- Gyere ki és megbeszéljük.

- Jó. –felálltam, de mielőtt kimentem volna, egy szúrós pillantást vetettem Harryre.

Lementem a nappaliba, Louis ott ült a kanapén.

- Na, mit akarsz? –kérdeztem.

- Ülj le. –mondta. Én így is tettem.

- Mondd!

- Arról lenne szó, hogy miért bántod folyton Alexandrát?! Hisz Te vagy a legjobb barátja…

- Nem bántom…

- Marci… de bántod. Tudod mennyire fáj neki, hogy egyfolytában bunkóskodsz vele?

- Ti többször bántottátok…

- Mi?

- Egy csomó éjszakát át bőgött, hogy sosem találkozhat veletek… összetört, akárhányszor mondta a sajtó, hogy valamelyikőtöknek ez meg az a barátnője. De aztán összeszedte magát, és az járt a fejében: Nektek legyen jó. Ha Ti boldogok vagytok, akkor Ő is.

- Ez teljesen más, Marci. Mi nem is ismertük… Viszont neki Te vagy a legjobb barátja. Egyébként el sem tudod képzelni, mennyire sajnáljuk… valószínűleg minden Directioner így van ezzel. Mi igyekszünk mindegyiküket boldoggá tenni, de nem lehetünk egyszerre együtt az összes lánnyal, aki erre vágyik…

- Nem tudok mit mondani, Louis…

- Választ adj arra, hogy miért kínzod Őt?!

- Mert… mert… - elhallgatok.

- Féltékeny vagy?

- Talán…

- Szereted?

- Louis, persze, hogy szeretem…

- De, szerelmes vagy belé?

- Nem… csak… eddig én voltam neki az egyetlen fiú.

- Szereted? –tette fel újból a kérdést. A választ magam sem tudom…

- Úgy érzem… talán… de próbálok ellene küzdeni.

- Akkor miért csinálod ezt vele?

- Nem bírom, ha Harry közelében van… ha valaki, akkor én biztosan tudom, hogy Szandi mit érez… - Louis kíváncsian figyelt, de én nem folytattam. –Most megyek. Jó éjt.

- Jó éjt…

Felmentem ideiglenes szobámba. Lefeküdtem. Bámultam a plafont. Azon gondolkodtam, el kéne innen mennem. Haza. Nem akarom tönkre tenni Szandi nyaralását, és a többiekét sem…

- Verd ki a fejedből! Te vagy a legjobb barátja… Nem hagyhatod itt.

- Harry?! –csodálkoztam. Mintha a gondolataimban olvasott volna, de aztán eszembe jutott, talán ki is mondtam mindazt, ami a fejemben kavargott.

- Az előbb Téged hívott. Mondtam, hogy itt vagyok én. Erre Ő azt mondta: „Marci szeretlek. Te vagy a legjobb barátom. Sajnálok mindent… Ne haragudj rám. Ne utálj… ne viselkedj így velem.” Vagy valahogy így. Én vagyok Harry Styles és ennek a lánynak nem én kellek, hanem Te.

- Dehogy is Harry… én csak a legjobb barátja vagyok…

- Igen. És ebben a pillanatban rád van szüksége. Vagy is már visszaaludt… bár lehetséges, hogy eddig is aludt… De nem zavarok tovább. Jó éjt, Marci.

- Jó éjt, Harry.

Ez furcsa volt… Hamarosan el is aludtam. Hajnali 4 óra körül felébredtem. Liam már otthon volt. Észre sem vettem, mikor jött haza. Kimentem. Egyenesen Szandi szobájába mentem, hogy megnézzem alszik-e. A lehető leghalkabban nyitottam ki Szandiék szobájának ajtaját. Szandi békésen aludt. Egyik lába a földön. Oda mentem, a lábát felraktam az ágyra és betakargattam. Katy a földön feküdt. A takaró félig rajta volt, félig az ágyon. Oda mentem és felraktam az ágyra. Nagyon szeretem ezeket a lányokat!  Talán Szandit túlságosan is… Miután betakargattam Katyt oda mentem Szandihoz és adtam neki egy puszit. Halkan kimentem a szobából vissza a miénkbe. Liam még mindig aludt. Ha Szandi látná Liam milyen édesen alszik, azt mondaná: „Vááá! Ez titta szexes!” Ezen kuncogtam egyet. Liam erre megfordult. Megijedtem, hogy felébresztettem, de hál’ Istennek nem. Visszafeküdtem és aludtam tovább.

27.rész- Party time!

Semmihez nem volt kedvem, nem hogy buliba menni…

- Hát Te miért nem készülődsz? –kérdezte Katy.

- Jaj, Katy! Nagyon nincs kedvem…

- Hogy-hogy?

- Nem tudom. Most ez a Marci ügy is felkavart…

- Jaj, Alexa…

- Hogy álltok, csajok? –kérdezte Louis.

Nagyon megijedtünk, hisz Louis váratlanul toppant be a szobánkba.

- Louis! De megijesztettél! –nyávogott Katy.

- Bocsi! –nevetett Louis. –Szóval? Hogy álltok?

- Alexandra nem akar jönni. –mondta felháborodottan Katy.

- Mi? Miért nem? Mi a baj? –fordult felém Lou.

- Semmi, csak nincs kedvem. –vállat vontam.

- Hát ez meg hogy lehet? Nincs kedved partyzni a One Directionnel?? –hallottam meg Peti hangját.

- De… csak… csak… nincs… Most nincs… Bocsi.

- Mi a baj? Mondd el! Hátha tudok segíteni! –mondta Louis.

- Aranyos vagy Louis, de nem szeretnék most erről beszélni…

- Apukáddal kapcsolatos? –kérdezte.

- Nem…

- Akkor Marci miatt?

Egy aprót bólintottam.

- Akarsz beszélni róla?

 Megráztam a fejem, jelezve, hogy nem szeretnék róla beszélni.

- Beszéljek vele?

- Köszi, Louis, de nem kell.

- Én azért beszélek vele… Már csak azért is, mert engem érdekel.

 - Ahogy gondolod, Louis…

- Akkor? Jössz bulizni? –kérdezte mosolyogva.

- Mmmm… nem tudom…

- Gyereee!

- Megyeeek! –nevettem.

- Szuper! Akkor készülődjetek!

Fél óra elteltével fel is öltöztem, közben Katy eltűnt.

Ez az én rucikám.

Kimentem. A nappaliban iszonyatosan meglepődtem! Fanny készen álldogált az ajtóban. Mint mindig most is kissé extrém szerkója volt. Legalább is nekem az.

Fanny drága ezt viselte.

Na, én valahogy nem bírnék ilyen ruhákba és ekkora magas sarkúba tipegni, és azon is csodálkozom, hogy Peti megengedi neki, hogy ilyen ruhákat hordjon.

- Csini! –mondtam.

- Jaj, ugye?  Nekem is tetszik! Jól áll rajtam ez a szoknya, nem? –vinnyogott.

- De, nagyon szuper… - mondtam.

- Ez az! Dicsérd csak! Most akarom rá beszélni, hogy öltözzön át. –morgott Peti.

-  Hadd jöjjön így. Neki ilyen a stílusa. Így jársz, ha egy igazi vernyákolós plázacicával kezdesz! –mondtam.

- Jaj, köszi, hugi! –ölelt át Fanny.

- Hát… szívesen… azt hiszem…

- Na? Hogy nézek ki? - kérdezte Katy a lépcsőről letopogva.

Ez volt Katyn.

- Nem mondod komolyan, hogy így akarsz jönni?!! –támadtuk le egyszerre Marcival.

- De, miért? Nem áll jól?

- De! Nagyon szép vagy! Jobban áll rajtad, mint rajtam! –mosolygott Fanny.

- Jaj, köszi! –mosolygott Katy.

- Mikor indulhatunk? –kérdezte Harry.

- Zaaaayn!!! Kész vagy már? –kiabált Louis.

- Pillanat!!!! – kiabált vissza Zayn.

- Siess! –szólt rá Harry.

- Egy pillanat!! –ordított vissza Zayn.

- Fogadjunk, hogy rossz felé áll egy hajszála! –nevetett Harry.

- Tartom! –nevettem.

- Zayn, jössz már? –indult Liam a fürdőszobába 10perc elteltével.

- Már jövök! –kiabált és futott le a lépcsőn Zayn.

- Yes!!! Party time! –kiabált Niall.

Olyan édes volt. Nem bírtam ki, így oda mentem hozzá és átöleltem. Imádom ezeket a srácokat! Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy velük lehetek! Ugyanakkor Marci viselkedése nagyon aggasztó. Hirtelen hangulatváltozásai vannak. Kiszámíthatatlan. Félek, hogy elvesztem a legjobb barátomat… nagyon félek, hogy megutáltatom magam Marcival, egy életre… De azért nem haragudhat, amiért az álmom teljesült, és én ezt ki is használom. Ki ne tenné?! Marci, kérlek ne haragudj! Nagyon szeretlek! Mindenkit nagyon szeretek! Gondolatmenetemből Louis ébresztett fel.

- Kicsi lány! Mi a baj?

- Semmi.

- Akkor miért sírsz?

- Nem sírok.

- Ne mondd már! Miértkönnyes a szemed?

- Én… én csak… semmi… csak elgondolkodtam.

- Min gondolkodtál?

- Louis, Alexandra! Jöttök már?! –kiabált Liam.

- Egy pillanat! –kiabált vissza Louis. –Szóval, mi a baj? –fordult felém.

- Majd talán holnap beszélhetünk róla.

- Na jöttök? –hirtelen Harry tűnt fel az ajtóban.

- Igen. –feleltem.

- Ígérd meg, hogy elmondod! Könnyebb lesz. –mondta kedvesen Louis.

- Jó. –mondtam halkan.

- Miről beszéltek? –kérdezte Harry.

- Semmiről. –vágtuk rá egyszerre Louis-val.

Mintha Harry egy picit mérgesen nézett volna, aztán bólintott és kimentünk.

-          - Na végre! –mondta Niall.

-        -   Bocsi. –mondtam.

-      -     Semmi gond! De most már induljunk! –kiabált.

-         -  Niall halkabban! –szólt rá Liam.

-         - Jó bocsi! –mondta Niall.

Azzal el is indultunk. Talán a szomszéd házig sem jutottunk el, de én megbotlottam. Szidni kezdtem a rajtam lévő magas sarkú cipőmet.

-        -  Jól vagy? –nevetett Louis.

-        -  Igen… - válaszoltam ijedten.

-         - Jobban is vigyázhatnál! –mondta Harry.

-         - Jó… - mondtam. Nagyon kellemetlen volt ez a szituáció.

-      -    Ezért kell magas sarkú. –gúnyolódott Marci.

-       -   Ott volt egy gödör. –mondtam.

-       -   Persze… - mondta gúnyosan.

-       -   Tényleg van itt egy gödör valamerre. Bizonyára ott, ahol Alexandra megbotlott. –magyarázta Harry.

-      -    Hát persze. –mondta Marci még mindig ugyan abban a gúnyos hangnemben.

Egy pillanatra megálltam. Meglepett Marci viselkedése. Fájt. Rosszul esett… nagyon…

-        -   Hé, jól vagy, kicsilány? –kérdezte Louis.

-        -   Igen… - válaszoltam bizonytalanul.

-        -   Sajnálom ezt az előbbit Marcival. –mondta.

-          - Ne is törődj vele. –mondtam és egy mosolyt erőltettem arcomra.

-         -  Egy kis buli jót fog tenni. Kikapcsolódsz. –mosolygott.

-       -   Remélem… - sóhajtottam.

-        -  Menjünk, mert nagyon lemaradtunk.

-        -  Jó. –már indultam is és pechemre megint megbotlottam. Majdnem elestem, de megkapaszkodtam Louis kezében.

-     -     Nem a legkedvesebb barátod a magas sarkú, ugyebár? –nevetett.

-     -     Hát nem… - válaszoltam szégyenlősen. Az arcom lángolt.

-       --   Látom. –kuncogott.

-         -  Mindig jól beégek mindenhol…

-         - Ne is törődj vele.

-         -  Nagyon gáz. Két lábon járó csődtömeg vagyok.

-        -  Dehogy is!

-         -  Dehogy is nem!

-        Na, csönd. Inkább gyere már! –nevetett.

A többiek után siettünk. Egy kis sétálás után oda is értünk a szórakozóhelyre. Hangos zene, fények, táncoló fiatalok… szóval minden, ami kell. Utam egyenesen a bárpulthoz vezetett, természetesen Peti után siettem.

-         -  Semmi alkohol, hugi!

-      -    Ó! Biztos nem!

-       -   Na jó, de mértékkel. –mosolygott.

-          - Természetesen.

-      -    Mit kérsz?

-     -     Passz. Nem nagyon engedsz alkoholizálni, szóval fogalmam sincs.

-        -  Valami koktél?

-       -   Oké…

-      -    Amilyet Fanny is kért, olyat iszol.

-         -  Nekem mindegy.

A fiúk is kértek maguknak valami piát. Én a pult mellett üldögéltem egy bárszéken a sárgaszínű koktélomat iszogatva. Szemeimmel Petit, vagy az egyik srácot kerestem, de nem találtam. Katyt és Fannyt is szem elől vesztettem. Kétségbe esetten kerestem egy ismerős arcot, de nem találtam. Megijedtem. Kicsit szédültem. Nem vagyok hozzá szokva a piához. Valaki leült mellém, de nem mertem rá nézni. Próbáltam magam lenyugtatni. Az a valaki, aki mellém ült, a fülemhez hajolt. –Úristen! –mondtam magamban. Megijedtem… féltem.

-         - Jól vagy? –kérdezte. A hangját hallva megnyugodtam, hisz Harry volt az.

-        -   Most már igen. –mondtam. Értetlenül nézett rám. –Megijedtem. Nem találtam senkit.

-        -   Azt hiszed, egyedül hagynálak?

-        -  Háát… nem…

- - Nem bizony. Főleg Peti nem. De nézd csak! Én onnan jövök. Ő is ott van. –a terem másik végébe mutatott. Nem láttam sehol Petit, de hittem Harrynek. –Lenne kedved táncolni?

-     -     Nem igazán…

-       -   Velem sem?

-        -  Veled sem…

-        -  Ilyet! Nekem nemet mondani?! –csodálkozott.

-      -    Látod? Én ilyet is tudok…

-       -   Na, gyere! Táncoljunk!

-        -  Na jó. –mondtam egy kis gondolkozás után.

Lepattantam a székről. Harry felém nyújtotta a kezét. Én elfogadtam a gesztust, és elindultunk a táncparkett felé. 

26.rész- Beszélgetés apával.

Eltelt 1óra. Már lenyugodtam. Nem sokra rá indultunk is a városba! Nagyon vártam már!

- Indulás a vidámparkba! –mosolygott Harry.

Meg is érkeztünk. Kaptam vattacukrot Louistól, és egyet Harrytől is. Dodzsemeztünk. Utána másfelé vettük az irányt. Nagyon izgultam.

- Irány az óriáskerék! –vigyorgott Louis.

- A London Eye! –Katy tátott szájjal bámulta az óriáskereket.

- Üljünk fel! –vigyorgott Niall.

- Menjünk! –mosolygott Liam.

- Alexandra?! –nyújtotta felém a kezét Harry egy mosollyal. Habozva elfogadtam a gesztust. Nyökögni kezdtem.

- Tériszonya van! –mondta Marci és megfogta a szabad kezemet.

- Tériszonyod van? –kérdezte Harry a szemembe nézve.

- I-i-igen. –nyökögtem.

- Na, jöttök?! –kiabált Louis.

- Megyünk? –kérdezte Harry.

- Tériszonya van! Fél és rosszul van a magasban! –kiabált Marci.

- S-semmi baj. –mondtam remegő hanggal.

- Mellettem nem kell félned. –mosolygott Harry.

- Ne erőltesd! –morgott Marci.

- Nem erőltetem! –csattant föl Harry. –Mit szeretnél? –mosolygott.

- Maradnék. –mondtam halkan.

- Én itt maradok veled. –jelentette ki Marci.

- Nem, nem szükséges. Elleszek én itt. –mondtam.

- Igen, Marci. Menj, ülj fel az óriáskerékre. Én itt maradok Alexandrával. –mosolygott Harry.

- Menj Te is nyugodtan. –mosolyogtam.

- Nem. Nem hagylak egyedül. –mosolygott.

- Hát akkor én mentem! Szandi vigyázz magadra! –mondta Marci.

Mosolygósan bólintottam, Marci pedig a többiek után szaladt.

- Meglátogatjuk a céllövöldét? –mosolygott Harry.

- Igen. –mosolyogtam.

Odamentünk a céllövöldéhez. Harry kért nekem labdát. 3-at kaptam. Erősen koncentráltam, hogy le tudjam dobni a bábukat. 3 próbálkozásból egyszer sem sikerült. Harry nevetett.

- Harry Styles, Te ki nevetsz? –nevettem. A vattacukor hatása ez a nagy bátorság.

- Neeem! –nevetett.

- Megpróbálhatom még egyszer?

- Persze. –mosolygott.

A céllövöldés bácsi újabb 3labdát adott.

Még én is meglepődtem saját magamon. Sikerült!

- Sikerült Harry! Sikerült! –visítoztam.

- Ügyes vagy. –mosolygott.

- Tudsz ilyet? –nevettem.

- Még jobbat is! –mosolygott.

Harry is kapott 3labdát. Az összes bábút ledöntötte. Nálam kettő állva maradt.

Harry kapott egy nagyobb plüss nyuszit, amit nekem adott. Megköszöntem, és leültünk egy padra.

- Szép idő van ma. –mosolygott Harry.

- Igen. –mondtam.

- Miről beszélgettetek Louissal reggel?

- Hogy jött ez ide?

 - Eszembe jutott… vagy is… végig eszemben volt. Most megkérdeztem. Szóval?

- Mindenféléről.

- Pontosabban?

- Meséltem neki az apámról. - Óh! Te jó ég! Még ma fel kell hívnom! –gondoltam magamba. –Hogy mi szeretnék lenni. Tulajdonképpen ennyi.

- Apádról? Marci azt mondta nem szívesen beszélsz róla. Hogy mi történt veletek… a szüleiddel…

- Nem egy kellemes élmény… de néha segít, ha beszélek róla. Jó volt kicsit Louissal beszélgetni. Már csak ezért is meséltem. Tényleg nem tudom elhinni, hogy itt lehetek veletek. Harry, ez csodálatos érzés! Egy ~ Valóra vált álom.~ Igen, a nagy álmom… ami valóra vált.

- Ezt nagyon jó hallani, Alexandra. Nagyon! Örülök, hogy segíthettünk egy álmot valóra váltani. –mosolygott.

- Ez nem csak az én álmom… - suttogtam.

- Hmmm? –Harry félrebiccentett fejjel nézett rám.

- Az összes Directioneré… és utálom magam, amiért velem megtörtént, velük meg nem. A Directionerek testvérek… Testvérek, Harry.

- Azt mondod, testvérek vagytok? Akkor feltételezem örülniük kéne. Mellesleg… hiper szuper érzés, hogy ennyi lány szeret minket. És néhány fiú is.

- Igen, bár a többség elítél titeket… és van pár lány is… igen. De mi Directionerek megvédünk titeket! A Directionerek a végtelenségig kitartanak mellettetek. Harry, ugye tudjátok?

- Igen, és hidd el, nagyon hálásak vagyunk érte. Most komolyan! Nélkületek sehol nem tartanánk.

Egy mosollyal válaszoltam. Harry magához húzott, átölelt. Egy darabig így voltunk.

- Hé! Srácok! Titeket keresünk! –hallottuk Niallt.

- Itt vagyunk! –kiabált Harry.

A többiek oda értek hozzánk.

- Már itt is. –morgott Marci.

- Marci, kérlek… Mi bajod?! –nyavalyogtam.

- Szandi én… hagyjuk.

 - Nem! Mondd!

- Srácok majd otthon. Most menjünk, együnk valamit! –mondta Niall.

Mindenki egyetértett, így elmentünk kajálni. Hát hova máshova, mint a Nando’s ba!:)

*2óra múlva*

A szobánkban ücsörögtem a fotelben és az újdonsült plüssállatomat néztem. Próbáltam kitalálni, hova is tegyem.  - Természetesen Ő is jön az ágyamba mellém! De nevet is kéne neki adni! –mondtam magamban. Nyuszi lesz a neve! –mondtam ki hangosan.

- Okos ötlet! –nevetett Katy.

- Akkor segíts neki nevet adni! –duzzogtam.

- Hé, nyugi, oké? Miért vagy ilyen feszült?

- Marci… az őrületbe kerget.

- Hát, igen. De én Őt is meg tudom érteni.

- Miért csinálja ezt velem?

- Mit csinál, Alexa?! Ne idegesíts!

- Te most mellette állsz, és nem mellettem?

- Nem. Nem állok egyikőtök mellett sem. Én maximálisan megértem Marcit. Tudok dolgokat, amiket Te nem.  Téged is megértelek. Full örülsz annak, hogy itt lehetsz a kedvenc együttesednél, akiket istenítesz. Csak nem egyedül vagy itt! Marci, Én, Fanny, Peti is itt van.

- Tudom! De nem értelek. Te talán nem örülsz annak, hogy itt vagy?

- De! Nagyon örülök! Ugyanakkor én nem hanyagolom el a legjobb barátomat sem.

- Én sem hanyagolom Marcit!! Csak éppen nem csak vele foglalkozok!

- Jó, Alexandra hagyjuk. Nem akarok veszekedni!

Katy kitárta karjait én pedig átöleltem. Olyan szorosan, amennyire csak tudtam.

- Nagyon szeretlek, Katy!

- Én is szeretlek Téged, Alexa!

- Csajok, beszabad jönni? –hallottuk meg Louis hangját.

- Igen! –mosolyogtunk.

Louis beljebb jött és leült az ágyamra. 

- Mi a helyzet? –Katy villantotta a gyönyörű mosolyát Louis felé.

Mindig irigyeltem Katy-t. Gyönyörű szép, ellentétben velem.  Katy szép vékony, nekem kissé teltebb az alkatom.

- Arra gondoltunk, ma este el kéne menni, bulizni. –mosolygott Louis.

Ekkor egy pillanatra kétségbe esetten pillantottam Louisra.

- Megbeszéltük Petivel is. Ti is jöttök, természetesen. –mosolygott.

- Peti megengedte, hogy bulizni menjek? –hitetlenkedtem.

- Nem volt annyira nehéz meg győzni. Én rosszabbra számítottam. Jut eszembe! Felhívtad már apukádat?

- Uh! Louis! Imádlak! –mondtam és már ott sem voltam.

Lerohantam a lépcsőn, ki a házból, egyenesen a hátsó kertbe a telefonommal együtt. Gyorsan kikerestem apukám számát a telefonomban és már hívtam is.

- Szia, kislányom! –a hangjából éreztem a boldogságot.

- Szia, apa! –köszöntem. Könnyek gyűltek a szemembe, és magamhoz akartam szorítani, rég látott édesapám.

- Mi a helyzet? Mi van veled? Hogy vagy? –tette fel a kérdéseket.

- Apa, nagyon hiányzol! –tört ki belőlem.

- Te is nekem! –mondta. A hangján éreztem, hogy próbálja visszatartani a könnyeit.

- Apa, nem hiszed el, mi történt velem! –kezdtem bele.

- Na, mesélj, lányom!

- A One Direction! Tudod, a kedvenc fiúbandám…

- Igen. Mi van velük?

- Itt vagyok náluk!

- Szépeket álmodsz. De megígérem el fogunk menni Londonba, és velük is találkozhatsz!

- Apa, én tényleg Londonban vagyok, a fiúk házában!

- Nem mondod komolyan!

- De, apa! Itt vagyok a One Direction-nél! –visítottam.

- De hogyan? Meddig?

- Fanny és Peti intéztek egy találkozást a fiúkkal. Már egyszer voltam itt és a macim itt is maradt, aztán Ők megint jöttek és jöttünk velük és itt maradok! Itt maradunk egész nyáron! Marci is itt van! Katy is itt van! El sem hiszem! –hadartam.

- Ácsi, ácsi! Ebből nem értettem semmit! –kuncogott.

- A lényeg, hogy itt leszek egész nyáron.

- Egész nyáron, kislányom? Anyád csak úgy elengedett egész nyárra?

- Egész nyárra. Kicsit győzködni kellett. De a fiúk nagyon meg győzőek voltak.

- Akkor nem is találkozunk ezen a nyáron?

- De, apa! Amúgy nem zavarlak?

- Nem zavarsz. Miért?

- Csak úgy. Hol vagy?

- Miamiban vagyok.

- Miamiban?

- Igen.

- Jaaaaj! Elmegyek meglátogatlaaak!

- Jöhetsz!

- Most… inkább…

- Találkozhatnánk Londonban? Ha ott vagy, oda megyek majd! Ott még nem is voltam, látod?! Majd megmutatod az érdekességeket.

- Nem ismerem a várost. De talán valamelyik fiú segítségével körbevezetnélek.

- Jól van! Valami közeli szállodába megyek. Ott leszek pár napot, utána még haza megyek Magyarországra, meglátogatom a mamádékat, a nénnyédet, bátyádat, barátaimat. Hú, még mondani is sok! –nevetett.

- Jó. –mosolyogtam.

- Lányom, most le kell tennem. Majd még beszélünk. Nagyon szeretlek.

- Jó. Én is nagyon szeretlek, apa!

- Szia.

- Szia.

A telefont belecsúsztattam a zsebembe és visszamentem a házba.

- Kivel beszéltél? - kérdezte Peti.

- Apával. –válaszoltam.

- Ja, jó. Menj, készülődj! Hamarosan megyünk! –mosolygott.

- Hova? –kérdeztem.

- Buliba. –mosolygott.

- Ja! Jó!

Felfutottam a lépcsőn. Bementem a szobába. Katy és Marci ott beszélgettek.

- Bocsi! –mondtam és gyorsan becsuktam az ajtót.

- Gyere csak! –nyitotta ki az ajtót Katy.

- Ja, én úgy is elhúztam innen. Katy, ne felejtsd el amit megbeszéltünk! –mondta Marci és kiviharzott.

- Nem felejtem! –kiabált utána Katy.

Ez után a ruhánk közt kezdtünk pakolászni, hogy megkeressük a megfelelő ruhadarabot. Katy idegesen válogatott, én csak belenéztem a szekrénybe és a még ki nem pakolt táskámba. Ezután elfeküdtem az ágyamon. Semmihez nem volt kedvem, nem hogy buliba menni…

25.rész- Marci fejezd be!

Elfordítottam a fejem. Kerestem a macit. –Ja, igen! Visszaadtam –mondtam magamban. Becsuktam a szemem és álomba szenderültem.

*Alexandra szemszöge*

Reggel 6óra körül volt. Katy még aludt. Én teljesen éberen feküdtem az ágyamban és a plafont bámultam. Az éjjel nagyon fáradt voltam. Most hogy alhatnék, nem megy. De nem baj. Nyár van. Londonban vagyok. A One Direcetion-nel. Boldogan nyújtózkodtam az ágyamban. A Nap fényesen sütött be az ablakon. A gondolat, hogy ennyit vagyok Harryvel mosolygásra késztet. De visszagondoltam arra, hogy Marci ott hagyott. Miért tette? Miért nem szólt? Mondta volna azt, hogy nem akar megvárni! Bánt a dolog. De biztos meg tudja magyarázni. Nem véletlenül vagyunk legjobb barátok. Katy már forgolódott és nyöszörgött. Felnézett.

- Jó reggelt. –mosolyogtam.

Válaszul nyöszörgött egyet, a fejébe húzta a takarót, ezzel jelezve: hagyjam békén, nem akar felkelni. Én viszont friss és üde voltam. Kimentem a mosdóba. Megmosakodtam, majd visszamentem a szobába. Szedtem elő valami kényelmes ruhát.

Ezt tartottam megfelelőnek. 

Még nincs olyan, hű de meleg, de hideg sincs. Ez a ruha pont jó. Öltözés közben beütöttem a kezem a szekrény ajtajába.

- Halkabban! –nyöszörgött Katy.

- Bocs, de épp most töröm össze magam. –mondtam.

- Csssssh. Csak halkan. –nyávogott.

Megforgattam a szemem, és gyorsan ki is mentem. Lementem a nappaliba. Nem volt lent senki. Még mindenki alszik? –kérdeztem magamban.

Leültem a kanapéra és bámultam magam elé. Vajon mi lehet a kismacskámmal és a kutyusommal? Anya biztos vigyáz rájuk. De talán hiányolnak engem. Vagy csak nekem hiányoznak Ők?!

- Jó reggelt! –pattant mellém Marci.

- Neked is. –mondtam. –Miért hagytál ott este? –kérdeztem.

- Csak lejöttem inni. Szóltam is. Nem válaszoltál.

- Nem hallottam.

- Sejtettem. Ezért is siettem. De Harry beelőzött.

- Téged szólítottalak.

- Nem hallottam.

- Harry hallotta és kijött hozzám.

- Utána rögtön a szobájába rángatott. –morgott.

- Marci! –szóltam rá.

- Jó, bocs. Tudom, hogy ott voltál. Hallottam, láttam. El is mentem az ajtó előtt.

- Nem láttalak, vagy hallottalak.

- Persze, hogy nem. El voltál foglalva.

- Beszélgettünk.

- Hagyjuk ezt most. –mondta és adott egy puszit.

- Jó reggelt! –vigyorgott Liam.

- Jó reggelt! –mosolyogtam.

- Jó reggelt. –monda Marci is.

- Liam, hogy aludtál? –kérdeztem.

- Jól, kicsi lány, köszönöm. –mosolygott. –És Te?

- Jól, köszi. –mosolyogtam.

- Hát persze, hogy jól. –morgott Marci.

- Marci drágám, és Te hogy aludtál? –kérdeztem vigyorogva, hogy leplezzem a dühöm.

- Tökéletesen. –morgott, majd felsietett a lépcsőn.

- Akkor csak duzzogj, életem! Azzal mindent megoldunk! –kiabáltam utána.

- Mi baja? –kérdezte Liam.

- Hagyjuk ezt most. –mondtam.

- Te tudod, kicsi lány. –mosolygott.

- Liam, megölelhetlek? –kérdeztem szégyenlősen.

Liam közelebb lépett hozzám és átölelt.

- Örülök, hogy vagy nekünk. –mondta. Hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Örülök, hogy veletek lehetek. –mondtam, és szorosabban öleltem.

- Jó reggelt! –hallottam Harry hangját.

- Jó reggelt. –köszöntötte Liam.

- Jó reggelt. –mondtam.

- Mi ez a nagy ölelkezés? –kérdezte.

Én elhúzódtam Liamtől.

- Nagyon szeretlek titeket. –mondtam.

- És mi is nagyon szeretünk, kicsi lány! –mosolygott Liam.

- Igen, szeretünk, kicsi lány. –mosolygott Harry.

„Kicsi lány” ezt hozzá kell ám tenni.

Harry közelebb jött hozzánk és átölelt.

- Ne előttem! –morgott Marci, a lépcsőről jövet.

Azonnal elengedtem Harryt és oda mentem Marcihoz.

- Meg ölelt, mert örül, hogy itt vagyok, ahogy Liam is! Veled ellentétben Ők mind kedvesek! –mondtam.

- Csak ne előttem. –mondta.

- Marci, mi a franc bajod van, ha?! –kiabáltam.

- Semmi. –mondta.

- Miért is jöttél Te el? Hogy bűntudatot ébressz bennem minden apró dolog miatt? Hogy azt éreztesd velem, én vagyok a világon a legrosszabb barát? Maradtál volna otthon! –tört ki belőlem.

- Sajnos már fogalmam sincs miért jöttem. Hiba volt! De ne aggódj, hamarosan eltűnök! –kiabált.

- Mi ez a kiabálás reggel korán? –jött le morcosan Louis.

- Ne haragudj, Louis. –mentem közelebb hozzá.

- Mi a baj? –kérdezte a szemét dörzsölgetve.

- Semmi. –mondtam.

- Kértek teát? –kérdezte Harry.

- Igen, köszi! –mondta Louis.

- Én is kérek, köszönöm. –mondtam.

Négyen leültünk a konyhában lévő asztalhoz. Valaki telefonja megcsörrent.

- Bocsi. –pattant fel Liam és már ott sem volt.

- Harry hol vagy? –kiabált Niall.

- Megyek! –kiabált vissza.

Harry felszaladt a lépcsőn. Louis és én. Ketten maradtunk. Csendben ültünk egymással szemben.

- Szótlan vagy. –mondta.

- Ahogy Te is. –válaszoltam.

- Mondj valamit!

- Mit mondjak? –kérdeztem.

- Hát valamit. Nem tudok rólad semmit. Te viszont feltételezem, mindent tudsz rólam, vagy is rólunk.

- Azért nem mindent. –mondtam.

- De többet, mint én rólad. –mondta.

- Kérdezz valamit. Kérdezz valamit, ami érdekel. Így könnyebb lesz mesélnem.

- Mi szeretnél lenni? Minek fogsz tanulni? –kérdezte, egy kis gondolkozás után.

- Azt hiszem gyermekpszicológus szeretnék lenni. De egyre bizonytalanabb vagyok. Kétlem, hogy sikerülne. Nehéz lesz bekerülnöm az egyetemre. Magasak a pontszámok. Nem hiszem, hogy sikerülni fog. Mondjuk, én cukrásznak is el tudom magam képzelni. De a nagy álmom… az az hogy gyermekpszichológus lehessek.

- Értem. Ne aggódj. Biztosan sikerülni fog. –mondta és egy bíztató mosoly jelent meg az arcán. Én is rámosolygok.

- Anyukáddal már találkoztunk… és apukád? Ő hol van? –kérdezte.

- A szüleim elválltak, mikor még egészen kicsi voltam. Természetesen apukámmal is tartom a kapcsolatot. Apa Amerikában van. Ott dolgozik. Oda költözött. Egy évben egyszer látom Őt. Egyszer jön haza. A születésnapomkor. De most én sem vagyok otthon. Majd fel is kéne hívnom.

- Ó, értem. De azért többször is beszélsz vele, ugye?

- Igen, persze. Telefonon, és az internet segítségével is.

- Itt is vagyok! –pattant le mellém Harry. –Miről van szó? –kérdezte mosolyogva.

- Alexandrát faggatom pár dologról. –mosolygott Louis.

- Zayn még alszik? –kérdeztem.

- Igen. –válaszolt Harry.

- Fannyék is? –kérdeztem.

- Nem tudom. Biztos. –mondta Harry. –És miről faggatod? –fordult Louis felé.

- Minden féléről. –mosolygott.

- Jó reggelt! –jött oda hozzánk Zayn.

- Jó reggelt! –mondtuk egyszerre.

- Szia, Alexandra! –pattant le mellém Niall.

- Szia, Niall. –köszöntem kissé szégyenlősen.

- Hogy aludtál? –kérdezte.

- Jól, köszönöm. És Te? –kérdeztem.

- Jól. Pizza hegyekről, hamburgerről és sült krumpliról álmodtam. –vigyorgott Niall.

Ezen elkezdtünk nevetni.

- Jó reggelt. –köszönt egyszerre Peti és Fanny.

- Jó reggelt. –köszöntünk egyszerre.

- Itt vagyok, srácok. Sziasztok! –mosolygott Liam.

- Már csak Zayn és Katy hiányoznak! –mondtam.

- Micsoda észre vétel! –nevetett Harry.

- Marci sincs itt! –mondta Liam.

- Fel sem tűnt. –mondta Harry.

- Harry! –Liam haragosan nézett Harryre.

- Sziasztok. –mászott le Katy a lépcsőn.

- Hello. –köszöntünk.

Lassan Zayn is megérkezett közénk Marcival együtt.

- Na, mi a terv mára? –kérdezte Louis.

- Engem Peti elvisz ebédelni, körül nézünk a városban. –mosolygott Fanny.

- Ebédelni? Erről nem volt szó. –mondta Peti.

- Ennyivel tartozol a tegnap este után. A húgodat sem ártana kiengesztelni. –mondta Fanny.

- Te is jössz velünk ebédelni? –kérdezte Peti felém fordulva.

- Nem. –jelentettem ki határozottan.

- Hát jó…

- Mi is sétálhatnánk egyet a városban! –mosolygott Harry.

- Jó ötlet! –mosolyog Louis.

- Kicsit körbe vezetnénk Alexandrát és a többieket! Jöttök? –mosolygott Niall Katyre.

- Marci? –mosolygott Katy.

- Nekem aztán mindegy. –mondta Marci.

- Naaa gyere! –mosolygott rá Katy.

- Katy beszélhetnénk? –kérdezte Marci.

- Persze. –pattant fel Katy és kimentek az udvarra.

- Neked lenne kedved, ugye? –mosolygott Harry.

- Igen! –vigyorogtam.

- Apukádat el ne felejtsd felhívni! –mosolygott Louis.

- Nem felejtem el. –mosolyogtam.

Át beszéltük, hogy hova is mennénk és merre.

- Alexa! Marci nem akar a közeledben lenni. –jött vissza Katy.

- Észrevettem. Haragszik rám. Csak tudnám miért. –mondtam.

- Mi mehetnénk akár külön is! –mondta Niall.

- Nem. Marci nem néz rám majd. Vagy nem tudom. De Niall Te gyere velünk! A One Direction-nel szeretnék lenni. Az 5 ember. Menjünk mind együtt. –nyávogtam.

- Én nem akarok ezekkel menni. –morgott Marci.

- Marci ezt most fejezd be! –kiabáltam.

- Meg veled sem. –mondta.

- Marci fejezd be! –ordítottam.

- Jó. –morgott.

- Miért jöttél? Most komolyan! Jaaaj! Ki idegelsz! –visítottam.

- Alexandra nyugi. –húzott magához Liam.

Hozzá bújtam és sírni kezdtem.

Eltelt 1óra. Már lenyugodtam. Nem sokra rá indultunk is a városba! Nagyon vártam már!