29.rész – Marci kérlek, ne menj el…

Na hali, életkéim! Hoztam új részt! remélem tetszik! :) <3
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Megijedtem, hogy felébresztettem, de hál’ Istennek nem. Visszafeküdtem és aludtam tovább.

Reggel mikor felébredtem első utam azonnal Szandihoz vezetett. A nap gyönyörűen megvilágította szép arcát… Te jó ég… Szeretem.

- Szia, Marci! –köszönt Katy, és én nagyon megijedtem.

- Szia, Katy. –köszöntem, de nem jött válasz.

Közelebb mentem. Csukva volt a szeme.

- Katy… Katy. –szólongattam.

Arra jutottam, hogy alszik és álmában beszélt. Igen. Biztos álmában beszélt. Oda léptem Szandi mellé, aki oly édesen aludt. Oda hajoltam és adtam neki egy puszit.

- Marci?! –mondta Harry döbbent hangnemben.

- Szia, Harry.

- Mit keresel itt?

- Ezt én is kérdezhetném.

- Mit csinálsz ott, Alexandra mellett?

- Adtam neki egy puszit. Tudod a legjobb barátnőm.

- És ha felébredt volna?!

- Akkor mosolygósan kívánt volna nekem jó reggelt.

- Vagy morcosan elfordult volna…

- Csak nem megtörtént ez veled? –gúnyolódtam.

- Képzeld nem. De veled még előfordulhat, bár nem ajánlom, hogy még egyszer itt találjalak.

- Miért mit csinálsz?! Nem akadályozhatod meg, hogy lássam a legjobb barátnőmet, amikor akarom. Mellesleg akkor puszil meg, amikor akarom.

- Vagy, amikor hagyja…

- Na, jó elég!

 - Szerintem is. Felébrednek a lányok.

*Alexandra szemszöge*

Reggel valamikor megébredtem, és mintha Marcit és Harryt hallottam volna. Nagyon fáradt voltam így vissza is aludtam egy másodperc töredéke alatt.

Dél körül járhatott az idő, mikor felébredtem. Nagy nehezen rávettem magam az öltözésre. Katy még aludt.

Ezt vettem fel.

Kimentem a fürdőszobába és ott összetalálkoztam Marcival.

- Jó reggelt, álomszuszék! –mosolygott és átölelt.

- Szia, Marci. –öleltem át.

- Már mindenki fent van. –mondta.

- Csak Katy alszik még.

- Már nem sokáig! –egy gonosz vigyor jelent meg az arcán és már ott sem volt.

Feltételezem, megy és felébreszti. Amint ezt elmondtam magamban hallottam, hogy Katy visít, s ezzel beigazolódott a gyanúm.

- Marci mondd, Te normális vagy?! –hallottam, ahogy Katy ordít.

Arcomat újra belepte a hidegvíz, ahogyan belehajtottam a fejem a mosdókagylóba. Ettől jobban magamhoz tértem.

*4órával később*

Marcival a délután folyamán megint veszekedtünk. Most azért verte ki a dilit, mert belenyaltam Harry fagyijába. Én ezt már nem bírom. Kint ülök a kertben. Marci és Liam  elmentek valahova, Fanny és Katy vásárolgatni mentek, velük ment Peti és Niall is. Szóval a házban Harry, Louis és Zayn van. Én pedig kint a kertben kuporgok, gondolkozom és sírok.

- Hé, kicsi lány! Miért sírsz? –jött oda Zayn.

- Nem sírok… - mondtam halkan.

- Jaj, dehogynem. Mi a baj? Min veszekedtetek Marcival?

- Ne haragudj, Zayn, de most nem szeretnék erről beszélni.

- Lehet, hogy utána jobb lenne…

- Nem, Zayn. Nem szeretnék most erről beszélni.

- Hát jó… Egyébként jó a hajam? –kérdezte.

- Tökéletes. –kuncogtam. Ő pedig kétségbeesetten húzott ki egy tükröt a zsebéből. –miért van nálad tükör? –nevettem.

- Ezért… Tessék… Hazudtál nekem. Ennek a tincsnek nem itt kéne lennie. Megyek, gyorsan belövöm! Addig meg ne szökj! –mosolygott és közben már nagy léptekkel haladt befelé.

Eltelt vagy negyed óra, és Zayn még mindig sehol. Felálltam és bementem a házba. Leültem a nappaliba. 5perc múlva hallottam Zayn hangját.

- Mondtam, hogy maradj ott, várj meg!

- Már unatkoztam, és kicsit fáztam is. Majdnem félórát vártam rád!

- Jah, még 20percnek is sok, nem hogy félórának. –mondta felháborodottan.

- Jó hát na! Egyébként a srácok hol vannak?

- Harry a szobájában Louis meg elment Liamékhez. Bárhol is vannak Liamék.

- Értem. Most felmegyek a szobába, ha nem gond.

- Dehogy, menj csak. Én elmegyek, veszek valami jégkrémet. Kérsz?

- Igen. Vaníliásat hoznál nekem?

- Persze. –mosolygott. Még egyszer megnézte magát a nappaliban lévő tükörben és már ment is.

Felmentem a szobámba. Lefeküdtem az ágyra. Magamhoz szorítottam Marci macit és sírni kezdtem.

*Visszaemlékezés*

A parkban vagyok. Egy padon ülök, és várom Marcit, akit hamarosan meg is pillantok. Köszönünk egymásnak, Marci átölel és megfogja a kezem.

- Gyere, van egy meglepetésem! –mosolyog.

Kézen fogva elindultunk Marciék házához. Bementünk és Rita átölelt. Felmentünk az emeletre, Marci szobájába. Leültem az ágyára. Marci parancsára becsuktam a szemem. Mikor kinyitottam egy nagy macival találtam szemben magam. Tátott szájjal néztem a plüssfigurát.

- Tetszik? –kérdezte.

- Igen! –mondtam és átöleltem.

- Csak mert Maci, a maci Londonban maradt… gondoltam megleplek egy másikkal. –mosolygott.

*Visszatekintés vége*

 Az emlékre még jobban sírni kezdtem. Milyen jó barátok voltunk, most meg mindig veszekszünk. Az én hibám…

- Marci, kérlek, ne haragudj! –suttogtam a maciba.

- Alexandra! Gyere, Marci mondana valamit! –jött be Louis, de meglátta, hogy sírok. – Alexandra, mi a baj?

- Semmi. –letöröltem a könnyeim.

- Szedd össze magad. Légy erős. –mondta.

- Miért mi történt? Mit akar mondani Marci?

- Gyere! –nyújtotta felém a kezét.

Megfogtam a kezét. Liam szobájába vezetett.

- Marci, el kell neki mondanod! Mindjárt hozza Louis! Szedd össze magad, ha már megtetted ezt a lépést. –hallottuk, és épp ezért megálltunk az ajtóban. Mikor Liam végzett a mondandójával bementünk. Iszonyatosan izgultam. Nem tudtam, Marcinak mit kell elmondania.

- Na hajrá! –mondta Liam mikor beléptünk, és megveregette Marci vállát.

- Légy erős. –mondta a fülembe Louis, majd a 2fiú távozott és egyedül maradtunk a szobában. Marci és én.

- Szandi… én… én… - mondta… de az „én” szónál tovább nem jutott. Én türelmesen vártam, míg folytatja. – Szóval én… nagyon szeretlek, de elmegyek… El kell mennem. – közbe akartam vágni, de elhallgattatott. – Neked is, és nekem is jobb lesz így. Elmegyek. Már megvettem a repülőjegyet, Liam segített mindenben. Összepakolok, és holnap reggel Go Magyarország. Sajnálom… de így neked is jobb lesz. –mondta könnyekkel küszködve, míg nekem már patakokban folytak a könnyeim, s mintha egy világ dőlt volna össze bennem. A szívem szakadt meg érte. Fájt legbelül. Nagyon fájt.

- Nem akarom, hogy elmenj, Marci! –mondtam és megfogtam a kezét, de Ő gyorsan elrántotta.

- Kérlek… Szandi… ne érj hozzám!

- De miért? Miért csinálod ezt velem? Miért mész el, Marci? –zokogtam.

- Ne sírj kérlek! –mondta. Megemelte a kezét. Egy pillanatra felcsillant bennem a remény, hogy a könnyeimet akarja letörölni, de gyorsan visszahúzta a karját.

- Marci… - suttogtam.

- Menj ki, kérlek. Össze kell pakolnom.

- Ne menj el, kérlek!

- El kell mennem. – egy aprót bólintottam és kimentem a szobából. Még jobban sírni kezdtem és a szobámba rohantam.

Harry kopogás nélkül berontott. Leült mellém az ágyra és megfogta a kezem.

- Ne sírj! –mondta.

- Harry, kérlek, most hagyj magamra…

- De…

- Kérlek… - mondtam és Harry habozva indult az ajtó felé.

Kiment, én magamhoz szorítottam a macimat és lassan álomba sírtam magam.

Hajnalban felébredtem. Mindenki fent volt már, kivéve Petit és Fannyt. Marci épp búcsúzott. Oda rohantam hozzá és átöleltem.

- Marci kérlek, ne menj el… – a könnyeim ismét potyogni kezdtek egyenesen a vállára. Lehámozott magáról. Láttam, hogy neki is könnyes a szeme.

- Szeretlek. –mondta és beült a taxiba.

Én csak bámultam a járművet, ami lassan kiért az utcából, bár már alig láttam a könnyeimtől. Csak álltam és néztem előre, de Marci már sehol sem volt. 

28.rész – A buli után.

Lepattantam a székről. Harry felém nyújtotta a kezét. Én elfogadtam a gesztust, és elindultunk a táncparkett felé.

Nagyon jól éreztem magam Harryvel.  Mivel elfáradtam a táncolásba, leültem a bárpulthoz, és kértem inni. Harry leült mellém és Ő is rendelt. Elkezdünk beszélgetni, de aztán én hamar átváltottam magyarra. Szegénykém csak nézett értetlenül, erre én nevetni kezdem. Bizonyára a pia hatása volt. Marci jött felénk. Én felugrottam és oda siettem hozzá.

- Szia, Marcikám! –kiabáltam és átöleltem.

- Szia. Nem állsz túl stabilan! –mondta.

- Nem értem. –nevettem.

- Kicsit sokat ittál, nem?

- Ááá! Dehogy!

- Gyere, üljünk inkább le szépen.

- Jól van!

Én leültem a korábbi helyemre, Harry mellé. Marci leült a másik mellettem levő székre.

- Mintha kicsit szédülnék! –nevettem.

- Haza megyünk. –jelentette ki Harry.

- Ezt angolul mondtam?! –nevettem.

- Igen. Ezt viszont nem. –mondta Marci.

- Mit ezt? –nevettem.

- A kérdést, hogy angolul mondtad-e azt, hogy szédülsz. –magyarázta.

- Ja, értem! –nevettem.

- Ne vihogj már! –szidott le Marci.

- Bocs, hogy élek! Harry, haza akarok menni. –mondtam.

- Pillanat. Megkeresem a bátyádékat. –mondta.

- Én is haza mentem volna veled. –mondta Marci.

- Gyere Te is! –mondtam.

- Nem haragszol?

- Dehogy haragszom! Nagyon szeretlek! Nem is értem miért kéne haragudnom rád.

- Mert… mert… hagyjuk… úgysem fogsz emlékezni rá.

- Annyit azért nem ittam.

- De ha mégis…

- NEM!

- Jó, nyugi. Jön Harry.

- Harry! –futottam elé, de nem jutottam messzire. A szerencsém az volt, hogy Marcinak jó a reflexe. Szédültem és majdnem elestem, de Marci elkapott.

- Jól vagy? –sietett oda Harry.

- Igen. –válaszoltam. - Köszönöm, Marci! – mondtam és adtam neki egy puszit.

- Menjünk. –mondta Harry, és megfogta a kezem.

- Marci, gyere! Megyünk.

- Ő is jön? –kérdezte Harry.

- Ha nem nagy gond. –mondta Marci nem túl barátságos hangnemben.

- Felőlem. –mondta Harry és kimentünk az épületből.

Harry fogott egy taxit, és beülünk. Habár nincs messze a disco, jelenlegi lakhelyemtől még is elaludtam út közben.

*Marci szemszöge*

 Miután kiszálltunk a taxiból, Harry fizetett én pedig ölemben Szandival besétáltam a kapun. Harry utánunk sietett és ajtót nyitott. Bementünk. Szandit felvittem a szobájába, és lefektettem az ágyára. – Gyönyörű ez a lány. Nem értem miért nincs megelégedve magával. –mondtam magamban. Megráztam a fejem, hogy a gondolatot elhessegessem. Ő itt a legjobb barátnőm.

- Mi tart ennyi ideig? –jelen meg Harry mögöttem.

- Már megyek is. –mondtam. Megfordultam, és Őt is próbáltam kiterelni a szobából.

- Maradnék. –mondta.

- Aztán miért?! –csattantam föl.

- Halkabban! –szólt rám. – Csak leveszem a cipőjét.

- Majd én leveszem. Még is csak én vagyok a legjobb barátja.

- Mégsem viselkedsz úgy. –hallottam meg Louis hangját.

- Hát Te? –kérdezte Harry.

- Én is haza jöttem.

- Azt látom, de miért?

- Nélküled nincs buli, Harry.

- Ja ez igaz.

Én közben levettem Szandi cipőjét.

- Na, szóval. Marci, beszédem van veled. –mondta Louis.

- Mégis mi?

- Gyere ki és megbeszéljük.

- Jó. –felálltam, de mielőtt kimentem volna, egy szúrós pillantást vetettem Harryre.

Lementem a nappaliba, Louis ott ült a kanapén.

- Na, mit akarsz? –kérdeztem.

- Ülj le. –mondta. Én így is tettem.

- Mondd!

- Arról lenne szó, hogy miért bántod folyton Alexandrát?! Hisz Te vagy a legjobb barátja…

- Nem bántom…

- Marci… de bántod. Tudod mennyire fáj neki, hogy egyfolytában bunkóskodsz vele?

- Ti többször bántottátok…

- Mi?

- Egy csomó éjszakát át bőgött, hogy sosem találkozhat veletek… összetört, akárhányszor mondta a sajtó, hogy valamelyikőtöknek ez meg az a barátnője. De aztán összeszedte magát, és az járt a fejében: Nektek legyen jó. Ha Ti boldogok vagytok, akkor Ő is.

- Ez teljesen más, Marci. Mi nem is ismertük… Viszont neki Te vagy a legjobb barátja. Egyébként el sem tudod képzelni, mennyire sajnáljuk… valószínűleg minden Directioner így van ezzel. Mi igyekszünk mindegyiküket boldoggá tenni, de nem lehetünk egyszerre együtt az összes lánnyal, aki erre vágyik…

- Nem tudok mit mondani, Louis…

- Választ adj arra, hogy miért kínzod Őt?!

- Mert… mert… - elhallgatok.

- Féltékeny vagy?

- Talán…

- Szereted?

- Louis, persze, hogy szeretem…

- De, szerelmes vagy belé?

- Nem… csak… eddig én voltam neki az egyetlen fiú.

- Szereted? –tette fel újból a kérdést. A választ magam sem tudom…

- Úgy érzem… talán… de próbálok ellene küzdeni.

- Akkor miért csinálod ezt vele?

- Nem bírom, ha Harry közelében van… ha valaki, akkor én biztosan tudom, hogy Szandi mit érez… - Louis kíváncsian figyelt, de én nem folytattam. –Most megyek. Jó éjt.

- Jó éjt…

Felmentem ideiglenes szobámba. Lefeküdtem. Bámultam a plafont. Azon gondolkodtam, el kéne innen mennem. Haza. Nem akarom tönkre tenni Szandi nyaralását, és a többiekét sem…

- Verd ki a fejedből! Te vagy a legjobb barátja… Nem hagyhatod itt.

- Harry?! –csodálkoztam. Mintha a gondolataimban olvasott volna, de aztán eszembe jutott, talán ki is mondtam mindazt, ami a fejemben kavargott.

- Az előbb Téged hívott. Mondtam, hogy itt vagyok én. Erre Ő azt mondta: „Marci szeretlek. Te vagy a legjobb barátom. Sajnálok mindent… Ne haragudj rám. Ne utálj… ne viselkedj így velem.” Vagy valahogy így. Én vagyok Harry Styles és ennek a lánynak nem én kellek, hanem Te.

- Dehogy is Harry… én csak a legjobb barátja vagyok…

- Igen. És ebben a pillanatban rád van szüksége. Vagy is már visszaaludt… bár lehetséges, hogy eddig is aludt… De nem zavarok tovább. Jó éjt, Marci.

- Jó éjt, Harry.

Ez furcsa volt… Hamarosan el is aludtam. Hajnali 4 óra körül felébredtem. Liam már otthon volt. Észre sem vettem, mikor jött haza. Kimentem. Egyenesen Szandi szobájába mentem, hogy megnézzem alszik-e. A lehető leghalkabban nyitottam ki Szandiék szobájának ajtaját. Szandi békésen aludt. Egyik lába a földön. Oda mentem, a lábát felraktam az ágyra és betakargattam. Katy a földön feküdt. A takaró félig rajta volt, félig az ágyon. Oda mentem és felraktam az ágyra. Nagyon szeretem ezeket a lányokat!  Talán Szandit túlságosan is… Miután betakargattam Katyt oda mentem Szandihoz és adtam neki egy puszit. Halkan kimentem a szobából vissza a miénkbe. Liam még mindig aludt. Ha Szandi látná Liam milyen édesen alszik, azt mondaná: „Vááá! Ez titta szexes!” Ezen kuncogtam egyet. Liam erre megfordult. Megijedtem, hogy felébresztettem, de hál’ Istennek nem. Visszafeküdtem és aludtam tovább.

27.rész- Party time!

Semmihez nem volt kedvem, nem hogy buliba menni…

- Hát Te miért nem készülődsz? –kérdezte Katy.

- Jaj, Katy! Nagyon nincs kedvem…

- Hogy-hogy?

- Nem tudom. Most ez a Marci ügy is felkavart…

- Jaj, Alexa…

- Hogy álltok, csajok? –kérdezte Louis.

Nagyon megijedtünk, hisz Louis váratlanul toppant be a szobánkba.

- Louis! De megijesztettél! –nyávogott Katy.

- Bocsi! –nevetett Louis. –Szóval? Hogy álltok?

- Alexandra nem akar jönni. –mondta felháborodottan Katy.

- Mi? Miért nem? Mi a baj? –fordult felém Lou.

- Semmi, csak nincs kedvem. –vállat vontam.

- Hát ez meg hogy lehet? Nincs kedved partyzni a One Directionnel?? –hallottam meg Peti hangját.

- De… csak… csak… nincs… Most nincs… Bocsi.

- Mi a baj? Mondd el! Hátha tudok segíteni! –mondta Louis.

- Aranyos vagy Louis, de nem szeretnék most erről beszélni…

- Apukáddal kapcsolatos? –kérdezte.

- Nem…

- Akkor Marci miatt?

Egy aprót bólintottam.

- Akarsz beszélni róla?

 Megráztam a fejem, jelezve, hogy nem szeretnék róla beszélni.

- Beszéljek vele?

- Köszi, Louis, de nem kell.

- Én azért beszélek vele… Már csak azért is, mert engem érdekel.

 - Ahogy gondolod, Louis…

- Akkor? Jössz bulizni? –kérdezte mosolyogva.

- Mmmm… nem tudom…

- Gyereee!

- Megyeeek! –nevettem.

- Szuper! Akkor készülődjetek!

Fél óra elteltével fel is öltöztem, közben Katy eltűnt.

Ez az én rucikám.

Kimentem. A nappaliban iszonyatosan meglepődtem! Fanny készen álldogált az ajtóban. Mint mindig most is kissé extrém szerkója volt. Legalább is nekem az.

Fanny drága ezt viselte.

Na, én valahogy nem bírnék ilyen ruhákba és ekkora magas sarkúba tipegni, és azon is csodálkozom, hogy Peti megengedi neki, hogy ilyen ruhákat hordjon.

- Csini! –mondtam.

- Jaj, ugye?  Nekem is tetszik! Jól áll rajtam ez a szoknya, nem? –vinnyogott.

- De, nagyon szuper… - mondtam.

- Ez az! Dicsérd csak! Most akarom rá beszélni, hogy öltözzön át. –morgott Peti.

-  Hadd jöjjön így. Neki ilyen a stílusa. Így jársz, ha egy igazi vernyákolós plázacicával kezdesz! –mondtam.

- Jaj, köszi, hugi! –ölelt át Fanny.

- Hát… szívesen… azt hiszem…

- Na? Hogy nézek ki? - kérdezte Katy a lépcsőről letopogva.

Ez volt Katyn.

- Nem mondod komolyan, hogy így akarsz jönni?!! –támadtuk le egyszerre Marcival.

- De, miért? Nem áll jól?

- De! Nagyon szép vagy! Jobban áll rajtad, mint rajtam! –mosolygott Fanny.

- Jaj, köszi! –mosolygott Katy.

- Mikor indulhatunk? –kérdezte Harry.

- Zaaaayn!!! Kész vagy már? –kiabált Louis.

- Pillanat!!!! – kiabált vissza Zayn.

- Siess! –szólt rá Harry.

- Egy pillanat!! –ordított vissza Zayn.

- Fogadjunk, hogy rossz felé áll egy hajszála! –nevetett Harry.

- Tartom! –nevettem.

- Zayn, jössz már? –indult Liam a fürdőszobába 10perc elteltével.

- Már jövök! –kiabált és futott le a lépcsőn Zayn.

- Yes!!! Party time! –kiabált Niall.

Olyan édes volt. Nem bírtam ki, így oda mentem hozzá és átöleltem. Imádom ezeket a srácokat! Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy velük lehetek! Ugyanakkor Marci viselkedése nagyon aggasztó. Hirtelen hangulatváltozásai vannak. Kiszámíthatatlan. Félek, hogy elvesztem a legjobb barátomat… nagyon félek, hogy megutáltatom magam Marcival, egy életre… De azért nem haragudhat, amiért az álmom teljesült, és én ezt ki is használom. Ki ne tenné?! Marci, kérlek ne haragudj! Nagyon szeretlek! Mindenkit nagyon szeretek! Gondolatmenetemből Louis ébresztett fel.

- Kicsi lány! Mi a baj?

- Semmi.

- Akkor miért sírsz?

- Nem sírok.

- Ne mondd már! Miértkönnyes a szemed?

- Én… én csak… semmi… csak elgondolkodtam.

- Min gondolkodtál?

- Louis, Alexandra! Jöttök már?! –kiabált Liam.

- Egy pillanat! –kiabált vissza Louis. –Szóval, mi a baj? –fordult felém.

- Majd talán holnap beszélhetünk róla.

- Na jöttök? –hirtelen Harry tűnt fel az ajtóban.

- Igen. –feleltem.

- Ígérd meg, hogy elmondod! Könnyebb lesz. –mondta kedvesen Louis.

- Jó. –mondtam halkan.

- Miről beszéltek? –kérdezte Harry.

- Semmiről. –vágtuk rá egyszerre Louis-val.

Mintha Harry egy picit mérgesen nézett volna, aztán bólintott és kimentünk.

-          - Na végre! –mondta Niall.

-        -   Bocsi. –mondtam.

-      -     Semmi gond! De most már induljunk! –kiabált.

-         -  Niall halkabban! –szólt rá Liam.

-         - Jó bocsi! –mondta Niall.

Azzal el is indultunk. Talán a szomszéd házig sem jutottunk el, de én megbotlottam. Szidni kezdtem a rajtam lévő magas sarkú cipőmet.

-        -  Jól vagy? –nevetett Louis.

-        -  Igen… - válaszoltam ijedten.

-         - Jobban is vigyázhatnál! –mondta Harry.

-         - Jó… - mondtam. Nagyon kellemetlen volt ez a szituáció.

-      -    Ezért kell magas sarkú. –gúnyolódott Marci.

-       -   Ott volt egy gödör. –mondtam.

-       -   Persze… - mondta gúnyosan.

-       -   Tényleg van itt egy gödör valamerre. Bizonyára ott, ahol Alexandra megbotlott. –magyarázta Harry.

-      -    Hát persze. –mondta Marci még mindig ugyan abban a gúnyos hangnemben.

Egy pillanatra megálltam. Meglepett Marci viselkedése. Fájt. Rosszul esett… nagyon…

-        -   Hé, jól vagy, kicsilány? –kérdezte Louis.

-        -   Igen… - válaszoltam bizonytalanul.

-        -   Sajnálom ezt az előbbit Marcival. –mondta.

-          - Ne is törődj vele. –mondtam és egy mosolyt erőltettem arcomra.

-         -  Egy kis buli jót fog tenni. Kikapcsolódsz. –mosolygott.

-       -   Remélem… - sóhajtottam.

-        -  Menjünk, mert nagyon lemaradtunk.

-        -  Jó. –már indultam is és pechemre megint megbotlottam. Majdnem elestem, de megkapaszkodtam Louis kezében.

-     -     Nem a legkedvesebb barátod a magas sarkú, ugyebár? –nevetett.

-     -     Hát nem… - válaszoltam szégyenlősen. Az arcom lángolt.

-       --   Látom. –kuncogott.

-         -  Mindig jól beégek mindenhol…

-         - Ne is törődj vele.

-         -  Nagyon gáz. Két lábon járó csődtömeg vagyok.

-        -  Dehogy is!

-         -  Dehogy is nem!

-        Na, csönd. Inkább gyere már! –nevetett.

A többiek után siettünk. Egy kis sétálás után oda is értünk a szórakozóhelyre. Hangos zene, fények, táncoló fiatalok… szóval minden, ami kell. Utam egyenesen a bárpulthoz vezetett, természetesen Peti után siettem.

-         -  Semmi alkohol, hugi!

-      -    Ó! Biztos nem!

-       -   Na jó, de mértékkel. –mosolygott.

-          - Természetesen.

-      -    Mit kérsz?

-     -     Passz. Nem nagyon engedsz alkoholizálni, szóval fogalmam sincs.

-        -  Valami koktél?

-       -   Oké…

-      -    Amilyet Fanny is kért, olyat iszol.

-         -  Nekem mindegy.

A fiúk is kértek maguknak valami piát. Én a pult mellett üldögéltem egy bárszéken a sárgaszínű koktélomat iszogatva. Szemeimmel Petit, vagy az egyik srácot kerestem, de nem találtam. Katyt és Fannyt is szem elől vesztettem. Kétségbe esetten kerestem egy ismerős arcot, de nem találtam. Megijedtem. Kicsit szédültem. Nem vagyok hozzá szokva a piához. Valaki leült mellém, de nem mertem rá nézni. Próbáltam magam lenyugtatni. Az a valaki, aki mellém ült, a fülemhez hajolt. –Úristen! –mondtam magamban. Megijedtem… féltem.

-         - Jól vagy? –kérdezte. A hangját hallva megnyugodtam, hisz Harry volt az.

-        -   Most már igen. –mondtam. Értetlenül nézett rám. –Megijedtem. Nem találtam senkit.

-        -   Azt hiszed, egyedül hagynálak?

-        -  Háát… nem…

- - Nem bizony. Főleg Peti nem. De nézd csak! Én onnan jövök. Ő is ott van. –a terem másik végébe mutatott. Nem láttam sehol Petit, de hittem Harrynek. –Lenne kedved táncolni?

-     -     Nem igazán…

-       -   Velem sem?

-        -  Veled sem…

-        -  Ilyet! Nekem nemet mondani?! –csodálkozott.

-      -    Látod? Én ilyet is tudok…

-       -   Na, gyere! Táncoljunk!

-        -  Na jó. –mondtam egy kis gondolkozás után.

Lepattantam a székről. Harry felém nyújtotta a kezét. Én elfogadtam a gesztust, és elindultunk a táncparkett felé.