26.rész- Beszélgetés apával.

Eltelt 1óra. Már lenyugodtam. Nem sokra rá indultunk is a városba! Nagyon vártam már!

- Indulás a vidámparkba! –mosolygott Harry.

Meg is érkeztünk. Kaptam vattacukrot Louistól, és egyet Harrytől is. Dodzsemeztünk. Utána másfelé vettük az irányt. Nagyon izgultam.

- Irány az óriáskerék! –vigyorgott Louis.

- A London Eye! –Katy tátott szájjal bámulta az óriáskereket.

- Üljünk fel! –vigyorgott Niall.

- Menjünk! –mosolygott Liam.

- Alexandra?! –nyújtotta felém a kezét Harry egy mosollyal. Habozva elfogadtam a gesztust. Nyökögni kezdtem.

- Tériszonya van! –mondta Marci és megfogta a szabad kezemet.

- Tériszonyod van? –kérdezte Harry a szemembe nézve.

- I-i-igen. –nyökögtem.

- Na, jöttök?! –kiabált Louis.

- Megyünk? –kérdezte Harry.

- Tériszonya van! Fél és rosszul van a magasban! –kiabált Marci.

- S-semmi baj. –mondtam remegő hanggal.

- Mellettem nem kell félned. –mosolygott Harry.

- Ne erőltesd! –morgott Marci.

- Nem erőltetem! –csattant föl Harry. –Mit szeretnél? –mosolygott.

- Maradnék. –mondtam halkan.

- Én itt maradok veled. –jelentette ki Marci.

- Nem, nem szükséges. Elleszek én itt. –mondtam.

- Igen, Marci. Menj, ülj fel az óriáskerékre. Én itt maradok Alexandrával. –mosolygott Harry.

- Menj Te is nyugodtan. –mosolyogtam.

- Nem. Nem hagylak egyedül. –mosolygott.

- Hát akkor én mentem! Szandi vigyázz magadra! –mondta Marci.

Mosolygósan bólintottam, Marci pedig a többiek után szaladt.

- Meglátogatjuk a céllövöldét? –mosolygott Harry.

- Igen. –mosolyogtam.

Odamentünk a céllövöldéhez. Harry kért nekem labdát. 3-at kaptam. Erősen koncentráltam, hogy le tudjam dobni a bábukat. 3 próbálkozásból egyszer sem sikerült. Harry nevetett.

- Harry Styles, Te ki nevetsz? –nevettem. A vattacukor hatása ez a nagy bátorság.

- Neeem! –nevetett.

- Megpróbálhatom még egyszer?

- Persze. –mosolygott.

A céllövöldés bácsi újabb 3labdát adott.

Még én is meglepődtem saját magamon. Sikerült!

- Sikerült Harry! Sikerült! –visítoztam.

- Ügyes vagy. –mosolygott.

- Tudsz ilyet? –nevettem.

- Még jobbat is! –mosolygott.

Harry is kapott 3labdát. Az összes bábút ledöntötte. Nálam kettő állva maradt.

Harry kapott egy nagyobb plüss nyuszit, amit nekem adott. Megköszöntem, és leültünk egy padra.

- Szép idő van ma. –mosolygott Harry.

- Igen. –mondtam.

- Miről beszélgettetek Louissal reggel?

- Hogy jött ez ide?

 - Eszembe jutott… vagy is… végig eszemben volt. Most megkérdeztem. Szóval?

- Mindenféléről.

- Pontosabban?

- Meséltem neki az apámról. - Óh! Te jó ég! Még ma fel kell hívnom! –gondoltam magamba. –Hogy mi szeretnék lenni. Tulajdonképpen ennyi.

- Apádról? Marci azt mondta nem szívesen beszélsz róla. Hogy mi történt veletek… a szüleiddel…

- Nem egy kellemes élmény… de néha segít, ha beszélek róla. Jó volt kicsit Louissal beszélgetni. Már csak ezért is meséltem. Tényleg nem tudom elhinni, hogy itt lehetek veletek. Harry, ez csodálatos érzés! Egy ~ Valóra vált álom.~ Igen, a nagy álmom… ami valóra vált.

- Ezt nagyon jó hallani, Alexandra. Nagyon! Örülök, hogy segíthettünk egy álmot valóra váltani. –mosolygott.

- Ez nem csak az én álmom… - suttogtam.

- Hmmm? –Harry félrebiccentett fejjel nézett rám.

- Az összes Directioneré… és utálom magam, amiért velem megtörtént, velük meg nem. A Directionerek testvérek… Testvérek, Harry.

- Azt mondod, testvérek vagytok? Akkor feltételezem örülniük kéne. Mellesleg… hiper szuper érzés, hogy ennyi lány szeret minket. És néhány fiú is.

- Igen, bár a többség elítél titeket… és van pár lány is… igen. De mi Directionerek megvédünk titeket! A Directionerek a végtelenségig kitartanak mellettetek. Harry, ugye tudjátok?

- Igen, és hidd el, nagyon hálásak vagyunk érte. Most komolyan! Nélkületek sehol nem tartanánk.

Egy mosollyal válaszoltam. Harry magához húzott, átölelt. Egy darabig így voltunk.

- Hé! Srácok! Titeket keresünk! –hallottuk Niallt.

- Itt vagyunk! –kiabált Harry.

A többiek oda értek hozzánk.

- Már itt is. –morgott Marci.

- Marci, kérlek… Mi bajod?! –nyavalyogtam.

- Szandi én… hagyjuk.

 - Nem! Mondd!

- Srácok majd otthon. Most menjünk, együnk valamit! –mondta Niall.

Mindenki egyetértett, így elmentünk kajálni. Hát hova máshova, mint a Nando’s ba!:)

*2óra múlva*

A szobánkban ücsörögtem a fotelben és az újdonsült plüssállatomat néztem. Próbáltam kitalálni, hova is tegyem.  - Természetesen Ő is jön az ágyamba mellém! De nevet is kéne neki adni! –mondtam magamban. Nyuszi lesz a neve! –mondtam ki hangosan.

- Okos ötlet! –nevetett Katy.

- Akkor segíts neki nevet adni! –duzzogtam.

- Hé, nyugi, oké? Miért vagy ilyen feszült?

- Marci… az őrületbe kerget.

- Hát, igen. De én Őt is meg tudom érteni.

- Miért csinálja ezt velem?

- Mit csinál, Alexa?! Ne idegesíts!

- Te most mellette állsz, és nem mellettem?

- Nem. Nem állok egyikőtök mellett sem. Én maximálisan megértem Marcit. Tudok dolgokat, amiket Te nem.  Téged is megértelek. Full örülsz annak, hogy itt lehetsz a kedvenc együttesednél, akiket istenítesz. Csak nem egyedül vagy itt! Marci, Én, Fanny, Peti is itt van.

- Tudom! De nem értelek. Te talán nem örülsz annak, hogy itt vagy?

- De! Nagyon örülök! Ugyanakkor én nem hanyagolom el a legjobb barátomat sem.

- Én sem hanyagolom Marcit!! Csak éppen nem csak vele foglalkozok!

- Jó, Alexandra hagyjuk. Nem akarok veszekedni!

Katy kitárta karjait én pedig átöleltem. Olyan szorosan, amennyire csak tudtam.

- Nagyon szeretlek, Katy!

- Én is szeretlek Téged, Alexa!

- Csajok, beszabad jönni? –hallottuk meg Louis hangját.

- Igen! –mosolyogtunk.

Louis beljebb jött és leült az ágyamra. 

- Mi a helyzet? –Katy villantotta a gyönyörű mosolyát Louis felé.

Mindig irigyeltem Katy-t. Gyönyörű szép, ellentétben velem.  Katy szép vékony, nekem kissé teltebb az alkatom.

- Arra gondoltunk, ma este el kéne menni, bulizni. –mosolygott Louis.

Ekkor egy pillanatra kétségbe esetten pillantottam Louisra.

- Megbeszéltük Petivel is. Ti is jöttök, természetesen. –mosolygott.

- Peti megengedte, hogy bulizni menjek? –hitetlenkedtem.

- Nem volt annyira nehéz meg győzni. Én rosszabbra számítottam. Jut eszembe! Felhívtad már apukádat?

- Uh! Louis! Imádlak! –mondtam és már ott sem voltam.

Lerohantam a lépcsőn, ki a házból, egyenesen a hátsó kertbe a telefonommal együtt. Gyorsan kikerestem apukám számát a telefonomban és már hívtam is.

- Szia, kislányom! –a hangjából éreztem a boldogságot.

- Szia, apa! –köszöntem. Könnyek gyűltek a szemembe, és magamhoz akartam szorítani, rég látott édesapám.

- Mi a helyzet? Mi van veled? Hogy vagy? –tette fel a kérdéseket.

- Apa, nagyon hiányzol! –tört ki belőlem.

- Te is nekem! –mondta. A hangján éreztem, hogy próbálja visszatartani a könnyeit.

- Apa, nem hiszed el, mi történt velem! –kezdtem bele.

- Na, mesélj, lányom!

- A One Direction! Tudod, a kedvenc fiúbandám…

- Igen. Mi van velük?

- Itt vagyok náluk!

- Szépeket álmodsz. De megígérem el fogunk menni Londonba, és velük is találkozhatsz!

- Apa, én tényleg Londonban vagyok, a fiúk házában!

- Nem mondod komolyan!

- De, apa! Itt vagyok a One Direction-nél! –visítottam.

- De hogyan? Meddig?

- Fanny és Peti intéztek egy találkozást a fiúkkal. Már egyszer voltam itt és a macim itt is maradt, aztán Ők megint jöttek és jöttünk velük és itt maradok! Itt maradunk egész nyáron! Marci is itt van! Katy is itt van! El sem hiszem! –hadartam.

- Ácsi, ácsi! Ebből nem értettem semmit! –kuncogott.

- A lényeg, hogy itt leszek egész nyáron.

- Egész nyáron, kislányom? Anyád csak úgy elengedett egész nyárra?

- Egész nyárra. Kicsit győzködni kellett. De a fiúk nagyon meg győzőek voltak.

- Akkor nem is találkozunk ezen a nyáron?

- De, apa! Amúgy nem zavarlak?

- Nem zavarsz. Miért?

- Csak úgy. Hol vagy?

- Miamiban vagyok.

- Miamiban?

- Igen.

- Jaaaaj! Elmegyek meglátogatlaaak!

- Jöhetsz!

- Most… inkább…

- Találkozhatnánk Londonban? Ha ott vagy, oda megyek majd! Ott még nem is voltam, látod?! Majd megmutatod az érdekességeket.

- Nem ismerem a várost. De talán valamelyik fiú segítségével körbevezetnélek.

- Jól van! Valami közeli szállodába megyek. Ott leszek pár napot, utána még haza megyek Magyarországra, meglátogatom a mamádékat, a nénnyédet, bátyádat, barátaimat. Hú, még mondani is sok! –nevetett.

- Jó. –mosolyogtam.

- Lányom, most le kell tennem. Majd még beszélünk. Nagyon szeretlek.

- Jó. Én is nagyon szeretlek, apa!

- Szia.

- Szia.

A telefont belecsúsztattam a zsebembe és visszamentem a házba.

- Kivel beszéltél? - kérdezte Peti.

- Apával. –válaszoltam.

- Ja, jó. Menj, készülődj! Hamarosan megyünk! –mosolygott.

- Hova? –kérdeztem.

- Buliba. –mosolygott.

- Ja! Jó!

Felfutottam a lépcsőn. Bementem a szobába. Katy és Marci ott beszélgettek.

- Bocsi! –mondtam és gyorsan becsuktam az ajtót.

- Gyere csak! –nyitotta ki az ajtót Katy.

- Ja, én úgy is elhúztam innen. Katy, ne felejtsd el amit megbeszéltünk! –mondta Marci és kiviharzott.

- Nem felejtem! –kiabált utána Katy.

Ez után a ruhánk közt kezdtünk pakolászni, hogy megkeressük a megfelelő ruhadarabot. Katy idegesen válogatott, én csak belenéztem a szekrénybe és a még ki nem pakolt táskámba. Ezután elfeküdtem az ágyamon. Semmihez nem volt kedvem, nem hogy buliba menni…

25.rész- Marci fejezd be!

Elfordítottam a fejem. Kerestem a macit. –Ja, igen! Visszaadtam –mondtam magamban. Becsuktam a szemem és álomba szenderültem.

*Alexandra szemszöge*

Reggel 6óra körül volt. Katy még aludt. Én teljesen éberen feküdtem az ágyamban és a plafont bámultam. Az éjjel nagyon fáradt voltam. Most hogy alhatnék, nem megy. De nem baj. Nyár van. Londonban vagyok. A One Direcetion-nel. Boldogan nyújtózkodtam az ágyamban. A Nap fényesen sütött be az ablakon. A gondolat, hogy ennyit vagyok Harryvel mosolygásra késztet. De visszagondoltam arra, hogy Marci ott hagyott. Miért tette? Miért nem szólt? Mondta volna azt, hogy nem akar megvárni! Bánt a dolog. De biztos meg tudja magyarázni. Nem véletlenül vagyunk legjobb barátok. Katy már forgolódott és nyöszörgött. Felnézett.

- Jó reggelt. –mosolyogtam.

Válaszul nyöszörgött egyet, a fejébe húzta a takarót, ezzel jelezve: hagyjam békén, nem akar felkelni. Én viszont friss és üde voltam. Kimentem a mosdóba. Megmosakodtam, majd visszamentem a szobába. Szedtem elő valami kényelmes ruhát.

Ezt tartottam megfelelőnek. 

Még nincs olyan, hű de meleg, de hideg sincs. Ez a ruha pont jó. Öltözés közben beütöttem a kezem a szekrény ajtajába.

- Halkabban! –nyöszörgött Katy.

- Bocs, de épp most töröm össze magam. –mondtam.

- Csssssh. Csak halkan. –nyávogott.

Megforgattam a szemem, és gyorsan ki is mentem. Lementem a nappaliba. Nem volt lent senki. Még mindenki alszik? –kérdeztem magamban.

Leültem a kanapéra és bámultam magam elé. Vajon mi lehet a kismacskámmal és a kutyusommal? Anya biztos vigyáz rájuk. De talán hiányolnak engem. Vagy csak nekem hiányoznak Ők?!

- Jó reggelt! –pattant mellém Marci.

- Neked is. –mondtam. –Miért hagytál ott este? –kérdeztem.

- Csak lejöttem inni. Szóltam is. Nem válaszoltál.

- Nem hallottam.

- Sejtettem. Ezért is siettem. De Harry beelőzött.

- Téged szólítottalak.

- Nem hallottam.

- Harry hallotta és kijött hozzám.

- Utána rögtön a szobájába rángatott. –morgott.

- Marci! –szóltam rá.

- Jó, bocs. Tudom, hogy ott voltál. Hallottam, láttam. El is mentem az ajtó előtt.

- Nem láttalak, vagy hallottalak.

- Persze, hogy nem. El voltál foglalva.

- Beszélgettünk.

- Hagyjuk ezt most. –mondta és adott egy puszit.

- Jó reggelt! –vigyorgott Liam.

- Jó reggelt! –mosolyogtam.

- Jó reggelt. –monda Marci is.

- Liam, hogy aludtál? –kérdeztem.

- Jól, kicsi lány, köszönöm. –mosolygott. –És Te?

- Jól, köszi. –mosolyogtam.

- Hát persze, hogy jól. –morgott Marci.

- Marci drágám, és Te hogy aludtál? –kérdeztem vigyorogva, hogy leplezzem a dühöm.

- Tökéletesen. –morgott, majd felsietett a lépcsőn.

- Akkor csak duzzogj, életem! Azzal mindent megoldunk! –kiabáltam utána.

- Mi baja? –kérdezte Liam.

- Hagyjuk ezt most. –mondtam.

- Te tudod, kicsi lány. –mosolygott.

- Liam, megölelhetlek? –kérdeztem szégyenlősen.

Liam közelebb lépett hozzám és átölelt.

- Örülök, hogy vagy nekünk. –mondta. Hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Örülök, hogy veletek lehetek. –mondtam, és szorosabban öleltem.

- Jó reggelt! –hallottam Harry hangját.

- Jó reggelt. –köszöntötte Liam.

- Jó reggelt. –mondtam.

- Mi ez a nagy ölelkezés? –kérdezte.

Én elhúzódtam Liamtől.

- Nagyon szeretlek titeket. –mondtam.

- És mi is nagyon szeretünk, kicsi lány! –mosolygott Liam.

- Igen, szeretünk, kicsi lány. –mosolygott Harry.

„Kicsi lány” ezt hozzá kell ám tenni.

Harry közelebb jött hozzánk és átölelt.

- Ne előttem! –morgott Marci, a lépcsőről jövet.

Azonnal elengedtem Harryt és oda mentem Marcihoz.

- Meg ölelt, mert örül, hogy itt vagyok, ahogy Liam is! Veled ellentétben Ők mind kedvesek! –mondtam.

- Csak ne előttem. –mondta.

- Marci, mi a franc bajod van, ha?! –kiabáltam.

- Semmi. –mondta.

- Miért is jöttél Te el? Hogy bűntudatot ébressz bennem minden apró dolog miatt? Hogy azt éreztesd velem, én vagyok a világon a legrosszabb barát? Maradtál volna otthon! –tört ki belőlem.

- Sajnos már fogalmam sincs miért jöttem. Hiba volt! De ne aggódj, hamarosan eltűnök! –kiabált.

- Mi ez a kiabálás reggel korán? –jött le morcosan Louis.

- Ne haragudj, Louis. –mentem közelebb hozzá.

- Mi a baj? –kérdezte a szemét dörzsölgetve.

- Semmi. –mondtam.

- Kértek teát? –kérdezte Harry.

- Igen, köszi! –mondta Louis.

- Én is kérek, köszönöm. –mondtam.

Négyen leültünk a konyhában lévő asztalhoz. Valaki telefonja megcsörrent.

- Bocsi. –pattant fel Liam és már ott sem volt.

- Harry hol vagy? –kiabált Niall.

- Megyek! –kiabált vissza.

Harry felszaladt a lépcsőn. Louis és én. Ketten maradtunk. Csendben ültünk egymással szemben.

- Szótlan vagy. –mondta.

- Ahogy Te is. –válaszoltam.

- Mondj valamit!

- Mit mondjak? –kérdeztem.

- Hát valamit. Nem tudok rólad semmit. Te viszont feltételezem, mindent tudsz rólam, vagy is rólunk.

- Azért nem mindent. –mondtam.

- De többet, mint én rólad. –mondta.

- Kérdezz valamit. Kérdezz valamit, ami érdekel. Így könnyebb lesz mesélnem.

- Mi szeretnél lenni? Minek fogsz tanulni? –kérdezte, egy kis gondolkozás után.

- Azt hiszem gyermekpszicológus szeretnék lenni. De egyre bizonytalanabb vagyok. Kétlem, hogy sikerülne. Nehéz lesz bekerülnöm az egyetemre. Magasak a pontszámok. Nem hiszem, hogy sikerülni fog. Mondjuk, én cukrásznak is el tudom magam képzelni. De a nagy álmom… az az hogy gyermekpszichológus lehessek.

- Értem. Ne aggódj. Biztosan sikerülni fog. –mondta és egy bíztató mosoly jelent meg az arcán. Én is rámosolygok.

- Anyukáddal már találkoztunk… és apukád? Ő hol van? –kérdezte.

- A szüleim elválltak, mikor még egészen kicsi voltam. Természetesen apukámmal is tartom a kapcsolatot. Apa Amerikában van. Ott dolgozik. Oda költözött. Egy évben egyszer látom Őt. Egyszer jön haza. A születésnapomkor. De most én sem vagyok otthon. Majd fel is kéne hívnom.

- Ó, értem. De azért többször is beszélsz vele, ugye?

- Igen, persze. Telefonon, és az internet segítségével is.

- Itt is vagyok! –pattant le mellém Harry. –Miről van szó? –kérdezte mosolyogva.

- Alexandrát faggatom pár dologról. –mosolygott Louis.

- Zayn még alszik? –kérdeztem.

- Igen. –válaszolt Harry.

- Fannyék is? –kérdeztem.

- Nem tudom. Biztos. –mondta Harry. –És miről faggatod? –fordult Louis felé.

- Minden féléről. –mosolygott.

- Jó reggelt! –jött oda hozzánk Zayn.

- Jó reggelt! –mondtuk egyszerre.

- Szia, Alexandra! –pattant le mellém Niall.

- Szia, Niall. –köszöntem kissé szégyenlősen.

- Hogy aludtál? –kérdezte.

- Jól, köszönöm. És Te? –kérdeztem.

- Jól. Pizza hegyekről, hamburgerről és sült krumpliról álmodtam. –vigyorgott Niall.

Ezen elkezdtünk nevetni.

- Jó reggelt. –köszönt egyszerre Peti és Fanny.

- Jó reggelt. –köszöntünk egyszerre.

- Itt vagyok, srácok. Sziasztok! –mosolygott Liam.

- Már csak Zayn és Katy hiányoznak! –mondtam.

- Micsoda észre vétel! –nevetett Harry.

- Marci sincs itt! –mondta Liam.

- Fel sem tűnt. –mondta Harry.

- Harry! –Liam haragosan nézett Harryre.

- Sziasztok. –mászott le Katy a lépcsőn.

- Hello. –köszöntünk.

Lassan Zayn is megérkezett közénk Marcival együtt.

- Na, mi a terv mára? –kérdezte Louis.

- Engem Peti elvisz ebédelni, körül nézünk a városban. –mosolygott Fanny.

- Ebédelni? Erről nem volt szó. –mondta Peti.

- Ennyivel tartozol a tegnap este után. A húgodat sem ártana kiengesztelni. –mondta Fanny.

- Te is jössz velünk ebédelni? –kérdezte Peti felém fordulva.

- Nem. –jelentettem ki határozottan.

- Hát jó…

- Mi is sétálhatnánk egyet a városban! –mosolygott Harry.

- Jó ötlet! –mosolyog Louis.

- Kicsit körbe vezetnénk Alexandrát és a többieket! Jöttök? –mosolygott Niall Katyre.

- Marci? –mosolygott Katy.

- Nekem aztán mindegy. –mondta Marci.

- Naaa gyere! –mosolygott rá Katy.

- Katy beszélhetnénk? –kérdezte Marci.

- Persze. –pattant fel Katy és kimentek az udvarra.

- Neked lenne kedved, ugye? –mosolygott Harry.

- Igen! –vigyorogtam.

- Apukádat el ne felejtsd felhívni! –mosolygott Louis.

- Nem felejtem el. –mosolyogtam.

Át beszéltük, hogy hova is mennénk és merre.

- Alexa! Marci nem akar a közeledben lenni. –jött vissza Katy.

- Észrevettem. Haragszik rám. Csak tudnám miért. –mondtam.

- Mi mehetnénk akár külön is! –mondta Niall.

- Nem. Marci nem néz rám majd. Vagy nem tudom. De Niall Te gyere velünk! A One Direction-nel szeretnék lenni. Az 5 ember. Menjünk mind együtt. –nyávogtam.

- Én nem akarok ezekkel menni. –morgott Marci.

- Marci ezt most fejezd be! –kiabáltam.

- Meg veled sem. –mondta.

- Marci fejezd be! –ordítottam.

- Jó. –morgott.

- Miért jöttél? Most komolyan! Jaaaj! Ki idegelsz! –visítottam.

- Alexandra nyugi. –húzott magához Liam.

Hozzá bújtam és sírni kezdtem.

Eltelt 1óra. Már lenyugodtam. Nem sokra rá indultunk is a városba! Nagyon vártam már!

24.rész- Az éjszaka folyamán.

Szóval! A cím kicsit megtévesztő lehet! :D Nem az amire gondoltok, kis piszkos fantáziájuak! :D <3

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Becsuktam az ajtót, elvágódtam az ágyon, és a párnámba temettem a fejem.

*Marci szemszöge*

Fanny és Peti összevesztek. Szandi ezt megelégelte. Felrohant a szobájába. Katyvel egyszerre felugrottunk, hogy utána menjünk. Rászóltam Katyre, hogy maradjon. Én szerettem volna beszélni vele. Mikor elindultam a lépcső felé, Peti utánam szólt.

- Hagyd most!

- Nem! –kiabáltam.

Felfutottam a lépcsőn. A folyóson rohantam, míg a szobájuk elé nem értem. Kopogtam egy aprót, de válaszát meg sem várva bementem. Az ágyán feküdt, és az arcát a párnájába fúrta. Leültem az ágya szélére. Simogattam a haját.

- Szandi. –szólítottam meg. Nem szólt semmit. Végig simítottam a hátán, és az oldalán. Annyit elértem vele, hogy elfordult az oldalára. Közelebb hajoltam hozzá, és kiszedtem az arcából a könnytől odaragadt haját.

- Ne sírj. –mondtam. Most sem szólt semmit, csak megfogta a kezem.

Adtam egy pici puszit az arcára, miután letöröltem a könnyeit.

- Marci. –mondta halkan.

- Igen? –kérdeztem, és belenéztem a szemébe.

- Nekem ebből elegem van. –mondta.

- Csssh –nyugtattam. – Ilyenekért nem szoktál sírni. Csak fáradt vagy.

- Igen. Fáradt vagyok. –mondta.

- Pihenj, jó? –mosolyogtam. Egy aprót bólintott.

Felkeltem. Az ajtó felé mentem. Mikor kinyitottam Harry állt előttem.

- Hogy van? –kérdezte.

- Fáradt. –mondtam.

- Bemegyek. –mondta, és már a kilincs felé nyúlt. Elrántottam a kezét.

- Most hagyd! –szóltam rá.

- Jó. De csak azért mert a  legjobb barátja vagy, és jobban tudod, hogy mikor mire van szüksége.

- Ez így van. –mondtam.

Mindketten visszamentünk a többiekhez.

- Fanny hol van? –kérdeztem.

- Fürdik. –mondta Katy.

- Mi van vele? –kérdezte Louis.

- Szandival? Kiborult. Fáradt. –mondtam.

- Mondtam. –mondta Peti.

Ügyet sem vetettem rá. Miért bánik Szandival, úgy mintha kislány lenne? Egyáltalán nem az már. Nem kislány. Egy értelmes, okos, szép nagylány. 3hét múlva 15éves lesz.  Nem kislány. Talán Peti mindig úgy fog rá tekinteni, mintha kislány lenne. Az Ő pici unokahúga. Talán nekem sem fog feltűnni, amikor Rita már nagylány lesz. Úristen! Rita nagylány?! Neeem. Én pici hugim… Te jó ég! Nálam is kezdődik!

- Marci! Hahó! –integetett előttem a kezével Katy.

- Hmm?

- Elmegyek zuhanyozni. Vagy Te szeretnél előbb? –kérdezte.

- Nem. Menj csak. –mondtam.

Körül néztem. Már csak Louis és Harry beszélgettett az asztalnál. Mindenki más eltűnt. Leültem a kanapéra és bámultam magam elé. Alexandra a legjobb barátnőm… de félek, már többet érzek… talán többet érzek…

- Marci! Mi van veled? –hallottam meg Fanny hangját.

- Semmi. Mi lenne?

- Már vagy 1órája szólongatlak.

- 1órája? –csodálkoztam.

- Na, jó talán csak 2perce. –mondta. –Már mindenki alszik. Kivéve a hugit. Te nem alszol?

- Szandi még nem alszik?

- Nem. Te sem mész még? Fáradtnak tűnsz.

- Előbb letusolok. Megmutatnád a fürdőszobát?

- Persze. –mosolygott és felrántott a kanapéról.

Felmentünk az emeletre.

- Itt van. –mosolygott, és kinyitotta az ajtót.

- Köszi. –mondtam és bementem. Fordultam egyet majd kimentem.

- Mi van? –kuncogott Fanny.

- Nem hoztam ruhát, se törölközőt. –mondtam.

Fanny rám mosolygott, majd bement a szobájába. Bementem én is Liam szobájába, mivel nekem csak ott maradt hely. Próbáltam halkan kutakodni a törölközőm után. Sikerült is. Visszamentem a fürdőbe. Lezuhanyoztam. Utána automatikusan Szandiék szobájába mentem.

- Csajok alszotok? –kérdeztem. Nem jött válasz. –Szóval igen. –mondtam.

- A-a. –hallottam meg Szandi halk hangját.

- Miért nem alszol? –kérdeztem.

- Még nem fürödtem. –mondta.

- Akkor menj. –mondtam.

- Elkísérsz? Az ajtóig! –kuncogott.

- Persze. –mosolyogtam. –Hol van a pizsid és a törölköződ? –kérdeztem.

- Ott. –mutatott a sarokban lévő fotelre.

Oda mentem. Felkaptam a ruhákat, és Szandi ágya felé mentem. Megfogtam a kezét. Ő szépen felült, felállt és mentünk is.

- Megvársz?  - kérdezte a fürdőszoba ajtajánál.

- Miért? –kérdeztem.

- Tudod, hogy félek egyedül. –suttogta szégyenlősen.

- Megvárlak. –mosolyogtam.

Bement. 5perc telt el.

- Iszok valamit! –mondtam.

Nem adott választ, de gondoltam sietek. Addig úgysem végez.

- Lementem a konyhába. Kerestem egy poharat, és a hűtőben találtam narancslevet is. Öntöttem a poharamba. Gyorsan megittam, majd a poharat csak letettem az asztalra, hisz siettem vissza Szandihoz. De nem voltam elég gyors. A fürdőszoba ajtaja nyitva volt, le volt kapcsolva a villany. A szobájába siettem, hogy bocsánatot kérjek. Ekkor vettem észre, hogy Harry szobájának ajtaja nyitva van, és hangokat hallottam. Hát persze! Harrynek pont arra kellett járnia! –mérgelődtem magamban. Vagy talán Szandi egyedül ment oda hozzá? Nem, nem az kizár. Túl félénk. Olyan mérges lettem. De nem szóltam semmit. Csendben elsuhantam az ajtó előtt, egyenesen be Liam szobájába, ami egy ideig már az enyém is. Lefeküdtem a matracra, magamra húztam a takarómat és próbáltam elaludni.

*Harry szemszöge*

Hajnali 1óra is elmúlott. Nem tudok aludni. –morogtam magamban.

Zajt hallottam kintről. Hallottam Alexandra hangját. Marciét is. Majd a tusolóét. 10percre rá Alexandra szólongatta Marcit. Mondott még valamit, de nem értettem. Felpattantam és odamentem hozzá.

- Mi a baj kicsi lány? –kérdeztem.

- Semmi. –mondta.

- De még is. Mi a baj? –kérdeztem újból.

- Marci itt hagyott, pedig megígérte, hogy megvár. –mondta.

- Miért? –kérdeztem.

- Félek egyedül. –suttogta szégyenlősen.

- Gyere. –megfogtam a kezét és a szobámba vezettem.

- Aludnom kéne. –mondta halkan.

- Nekem is. –mondtam.

- Akkor én most megyek aludni. –mondta.

- Várj egy picit. –mondtam.

- Egy picit. –mondta.

Egy kis darabig csak ültünk csendben az ágyamon. Én Őt néztem, Ő a földet.

- Édes vagy, amikor alszol. –törtem meg végül a csendet. Egy picit elpirult. –És amikor elpirulsz. –mosolyogtam.

- Honnan tudod? –kérdezte. Tudtam, hogy az alvás részre gondol. 

- Tegnap éjjel egy ideig ott voltam nálad. Még Te marasztaltál. -elmosolyodtam az emlékre.

- Nem álom volt? –kérdezte csodálkozva.

- Nem. –vigyorogtam. Alexandra még vörösebb lett.

- Ne haragudj. –mondta szégyenlősen.

- Ugyan miért haragudnék? –kérdeztem.

- Amiért megkértelek, hogy maradj. Azt hittem álmodom… megint. –suttogott.

- Akár el is mehettem volna, de nem tettem. Maradni akartam. –mosolyogtam. – Te szoktál velem álmodni? –kuncogtam.

- Veletek… - mondta. –De most már tényleg mennem kéne.

- Maradj még! –kérleltem.

- Még egy icipicit. –mondta.

- Marci nem engedett be hozzád, miután felrohantál... - mondtam.

- Meg is öltem volna. –alig hallhatóan motyogta.

- Miért? –csodálkoztam. Ijedten nézett rám. Kis csönd, majd nyökögni kezdett, de semmi értelmeset nem tudott mondani.

- Tán kerülsz engem? –kérdeztem.

- Akkor nem lennék itt. –mondta.

- Akko miért? –kérdeztem.

- Nem vágytam társaságra. –mondta.

- De Őt mégis beengedted. –mondtam.

- A legjobb barátom. –mondta. – De most viszont már tényleg mennem kéne. –mondta.

- Hát jó. Át kísérlek. –mondtam.

- Igazán nem szükséges. –mondta.

- De szeretnélek átkísérni. –mondtam

- Jó. Köszönöm. –suttogta.

- Nagyon szívesen. –mosolyogtam.

Kézen fogtam és átsétáltunk az Ő szobájukba.

- Jó éjt. –mondta halkan.

- Jó éjt. –mosolyogtam és megpusziltam az arcát.

Elpirult, lehajtotta a fejét, és becsukta a szobaajtót. Ezután én is visszamentem a szobámba. Becsuktam az ajtót. Lefeküdtem az ágyamra, betakaróztam.  Nem tudtam abbahagyni a vigyorgást. Alexandra olyan aranyos. Kár, hogy ilyen fiatal… a gondolatra egyből lefagyott a mosoly az arcomról. Elfordítottam a fejem. Kerestem a macit. –Ja, igen! Visszaadtam –mondtam magamban. Becsuktam a szemem és álomba szenderültem. 

23.rész- Első nap Londonban.

Sziasztok, Életkéim!!! Vissza jöttem hozzátok! Remélem nem hagytatok el! <3
------------------------------------------------------------------------

- Irány London! –ismételtük meg egyszerre Marci mondatát.

Izgatottan lépkedtem le a lépcsőn. A gépünk sikeresen földet ért. Az út közben is minden rendben volt. Ha úgy vesszük ez volt az első repülő utam. Eddig csak kettő volt, de mindegyiken elaludtam. Most nem. Az út közben sokat nevetgéltünk, és beszélgettünk. Katy ült az ablak mellett, Marci szélül, így én kerültem középre. Mellettünk Harry, Louis és Niall. Előttünk Peti, Fanny és Liam. Zayn előttük volt.

Peti, Louis, Liam és Niall már jöttek a csomagokkal elénk.

- Végre itt vagyunk! –mondta izgatottan Marci, és magához húzott egy ölelés erejéig.

- Itt vagyunk. –mosolyogtam.

- Üdv Londonban. –mosolygott Harry.

Ezután csapatonként fogtunk egy-egy taxit. Peti, Katy, Louis és Niall. Fanny, Marci, Liam és én. Zayn és Harry. Én szívesebben mentem volna Louisékkal, de Marci ragaszkodott hozzá, hogy mi együtt legyünk. Katyt is maga mellett akarta tudni, de Ő inkább a bátyussal maradt. A mi taxink is hamarosan megállt az ismerős, hatalmas ház előtt. Majd kiugrottam a bőrömből, úgy örültem. Mikor beléptünk a házba Harry és Zayn már vártak minket. Harry azonnal felénk sietett a hatalmas nappali másik feléből. Átölelt.

- Üdv újra a házunkban! –mosolygott, és ismét átölelt.

- Jó megint itt lenni. –nyögtem ki nagy nehezen. – Egy világsztár ölelget. –gondoltam magamban. Ez mosolygásra késztetett.

- Megjöttek Louisék! –kiabált Zayn az ablakból, majd odajött a bejárati ajtóhoz.

Petiék is bejöttek, bepakolták a cuccokat. Csak leraktuk a nappaliba. Gondoltuk később is ráérünk még kipakolni. Leültünk a kanapéra, fotelekbe, székekre. Ki hova. A többiek beszélgettek minden féléről. Nem nagyon figyeltem.

- Hol van a macim? –kérdeztem.

- Gyere, megmutatom. –mosolygott Harry.

Felálltam. Kézen fogott és elindultunk a lépcső felé.

- Hova mentek? –kiabált utánunk Marci.

- A macimért! –kiabáltam vissza.

Harry felvezetett a lépcsőn egészen be egy szobába.

- Itt is van! –mondta, közben felkapta az ágyról. Felém nyújtotta én pedig azonnal kikaptam a kezéből.

- Maci!!! –szorítottam magamhoz réglátott plüssömet. Hallottam, hogy Harry felnevet.

- Olyan vagy akár egy kislány. –nevetett.

- Az is vagyok. –mondtam, és megpusziltam a macimat. Felpillantottam Harryre, aki mosolygott.

- Annyira kis édes vagy. –mondta, és ismét kuncogni kezdett.

- Ne nevess már ki! –szóltam rá.

- Nem nevetlek ki. –mondta, és átölelt.

- Nem megyünk vissza? –kérdeztem.

- Menj, ha akarsz. Én most itt maradok. –mondta.

- Nem tudom, merre kell menni. –mondtam.

- Sejtettem. –nevetett. –Gyere, lekísérlek.

Visszamentünk, én pedig visítozva futottam oda Katyhez.

- Látom megvan a maci! – mosolygott.

- Igen! –vigyorogtam.

- Szóval Ő lenne Maci, a maci? –jött oda Marci.

- Igen! –öleltem át.

- Hadd nézzem. –mosolygott.

- Tessék. –nyomtam a kezébe a plüssállatomat.

- Aranyos. –mosolygott.

- Tudom. –mosolyogtam.

- Na, gyertek! Megmutatom, ki hol alszik! –hallottam meg Liam hangját.

- Én hol alszok? –kérdeztem.

- Kövess, kicsi lány! –mosolygott Liam.

 - Szandival alhatok, ugye? –kérdezte Katy.

- Igen. –mosolygott Liam.

- És én? –kérdezte Marci.

- Pillanat. –mosolygott Liam.

Felvezetett az emeletre. Végig a folyósón. Elhaladtunk a szoba mellett, ahol volt a macim. Mint kiderült az Harry szobája. A következő ajtó előtt Liam megállt, és kinyitottam.

- Csajok! Íme, a Ti szobátok! –mondta. Bementünk.

- Szép, és nagy. –mosolygott Katy.

- Igen. Itt elférnek a kacatjaid! –nevettem.

- Hahaha. Nem vagy vicces. –mondta Katy.

- Ki is pakolhatunk? –fordultam az ajtóban álló Liam felé.

- Természetesen. –mosolygott.

- Liam, hol a mi szobánk? –hallottam meg Fanny hangját.

- Mutatom! –mondta Liam, és már el is tűnt.

- Menjünk le a csomagokért! –mondtam.

- Jó. –monda Katy.

Elindultunk lefelé a lépcsőn. Kiválasztottam a legkönnyebb táskámat, és felvittem a szobámba. Majd, vissza egy másikért, és azzal is ugyan ezt eljátszani. Próbáltam felvonszolni a nehéz bőröndöt, de nem jött össze.

- Várj. Segítek. –mosolygott Harry, és átvette a bőröndöt. Nem okozott neki nehézséget a felcipelése.

- A szobánk a Te szobád mellett van. –mondtam.

- Tudom. –vigyorgott.

- Csak gondoltam szólok, hogy oda vidd. –mondtam kissé szégyenlősen.

- Ne legyél ilyen kis szégyenlős, jó? –mosolygott.

- De… - kezdtem bele. Közben Harry lerakta a bőröndöt a szobában.

- Semmi de. –vágott közbe. – Nem akarom, hogy ennyire szorongj, mikor a közeledben vagyok. Vagy akár melyikünk. Mi is ugyan olyan emberek vagyunk, mint Te. Ugyan olyan  srácok, mint Peti… Marci… vagy bármelyik korunkbeli fiú. –mondta közben kisimított egy hajtincset az arcomból.

- Mikor jött ez ilyen közel? –mondtam magamban.

- Érted? –kérdezte.

- Igen. –feleltem.

- Helyes. –mosolygott. –kipakolni is segítsek? –kérdezte.

- Nem kell, köszönöm. –mondtam.

- Jó. De ha mégis szólj nyugodtan. –kacsintott.

- Itt van Katy is. Ő tud segíteni. –mondtam.

- De neki is ott vannak a dolgai. Szóval szólj nyugodtan csak nekem, ha segítség kell. –mondta.

- Jó. Köszönöm. –mondtam.

Rám kacsintott majd kiment a szobából, Katy pedig bejött egy táskával. Neki álltunk kipakolni. Lassan már egy órája pakolásztunk. Marci átjött hozzánk.

- Ti még mindig pakoltok? –csodálkozott Marci.

- Igen. –mondtuk egyszerre.

- Segítsek? –kérdezte.

- Nem kell, köszi. –mondtuk megint egyszerre Katyvel.

- Utálom mikor ennyire egyszerre beszéltek. –mondta Marci.

- Miért? –kérdeztük szintén egyszerre.

- Mert! Hagyjátok abba. –mondta Marci, és elfeküdt az ágyamon.

- Nem szándékos. –mondtuk egyszerre. Katyvel egymásra néztünk és nevetni kezdtünk.

- Jaaaaj! –sóhajtott Marci, és a fejébe húzta a párnámat.

- Kész vagytok már? –kérdezte Harry.

- Még nem. –mondta Katy.

- Akkor igyekezzetek! Éhen halok! –kiabált Niall.

- Sietünk! –mondtuk egyszerre Katyvel.

 - Jaaaaaaaaaaaaaj! –visított Marci.

- Ennek mi baja? –kérdezte Harry.

- Utálja, hogy Katyvel egyszerre beszélünk. –mondtam.

- Értem. –mondta Harry, majd eltűnt.

Végre készen lettünk. Lementünk a nappaliba. Már mindenki ott volt.

- Hát mivel az egész napot pakolászással töltöttétek nem megyünk sehova. –mondta Louis.

- De nem kell aggódni! Jól fogjuk érezni magunkat így is! –mosolygott Liam.

- Előttünk az egész nyár! –mondta Harry.

- Igen. Még nagyon sok mindent megnézhettek. –mondta Zayn.

- Még meg is unhatjátok. –nevetett Louis.

- Na, igen! –nevettek.

- Rendeljünk pizzát! –pattant fel Niall.

Talán 20perc elteltével meg is érkezett a pizza. Niall csak egyedül megevett egy egészet.

Nagyon jó volt. Egy csomót hülyéskedtünk meg ilyenek. Katy annyira nevetett, hogy a kóla már az orrán fojt. Ezen nagyon elkezdünk röhögni, Katy pedig elég kínosan érezte magát, de a fiúk megnyugtatták.

- Későre jár. Nem gondolod, Alexandra? –fordult felém unokabátyám.

- Jaj, hagyjad már! Nagylány! Amúgy is nyár van! –förmedt rá Fanny.

- Köszönöm, Fanny. –mondtam.

- Akkor is! Még egyáltalán nem nagylány! –morgott Peti.

- Dehogynem! Hagyd már kicsit. –mondta Fanny.

- Elmúlott éjfél. Tessék aludni! –mordult rám Peti.

- Nem kell még aludnod. Maradj nyugodtan. –mosolygott rám Fanny.

- Nem! Alvás van. –jelentette ki Peti.

- Ne veszekedjetek már! –kiabált Louis.

- Bocsánat. –fordult Fanny Louis felé, és mindenkire bocsánatkérően nézett.

- Ne szólj már bele, Fanny! Az én húgom, az én felelősségem! –mondta unokabátyám.

- Engedd kicsit élni! Mi baja lesz, ha tovább fent marad? –kérdezte Fanny.

- Jaaaj! Muszáj ám mindig ezt csinálni! –kiabáltam, majd felfutottam a szobámba. Becsuktam az ajtót, elvágódtam az ágyon, és a párnámba temettem a fejem.

22.rész- Irány London!

Hey Guys! Meghatározhatatlan időre abba hagyom a blog írását. Amint tudom folytatom. Remélem nem hagytok el a szünetelés után sem. És talán.... talán, de csak talán remélhetőleg új olvasóim is lesznek. <3 Imádlak titeket, remélem tudjátok! Puszi. :* Jók legyetek babáim! :) <3

–Aludjunk. –mosolyogtam. Ő is elmosolyodott és becsukta a szemét.

*Alexandra szemszöge*

Valamikor az éjszaka folyamán felébredtem. Megfordultam, hogy megnézzem az órát, és hirtelen kócos, göndör fürtökkel találtam szembe magam. Harry félig az ágyamon, félig a padlón feküdt. Meglepődtem. Nagyon is. Azt hittem álmodtam. Rá pillantottam az órámra. Hajnali félnégy. Még álmos voltam. Lecsukódtak szemeim, és újra álomba szenderültem.

Reggel mikor felébredtem, azonnal kipattantak a szemeim, hisz akartam látni Harryt. Ám amikor kinyitottam a szemem nem volt ott senki. Elszomorodtam. Biztosan csak egy álom volt az egész. Beletörődtem és még egy picit visszaszunyókáltam. Félálomban voltam. Azt érzékeltem, hogy valaki van a szobámban, és hallottam az ajtó nyílását is. Túl kába voltam ahhoz, hogy kinyissam a szemem. Valami, vagy inkább valaki megragadta a lábam. Hát persze, hogy drága barátnőm volt az Katy. Nagyon megijedtem. Sikítani kezdtem.

*Harry szemszöge*

Valamikor reggel 6 és 7óra között sikítást hallottunk. Azonnal tudtam, hogy Alexandra az. A srácok is felijedtek. Ki mentünk a szobából. Alexandra anyukája futott fel a lépcsőn. Kérdően nézett ránk, mi pedig egyszerre megrántottuk a vállunkat. Andi sietett Alexandra szobája felé, mi pedig követtük. Igen, Andi. Úgy emlékszem tegnap este azt mondta nyugodtan szólítsam a nevén. Rájött, hogy a neten a fordító programok csodára képesek. Persze nem szemtelenkedem, és nem gúnyolódom. Mikor benyitottunk a szobába Alexandra és Katy a földön feküdtek és nevettek. Nagy röhögő görcsöt kaptak. Egy hang nem jött ki belőlük, csak levegőt vettek. Ennyit lehetett hallani már csak. Andi is elkezdett nevetni, és valamit mondott nekik. Sajnos nem értettem, hogy mi volt az.

- Lányok, nagyon megijedtünk ám! –szidta le Őket rögtön Liam.

- Bocsi, bocsi. –nevettek a lányok.

Ezután mi elmentünk onnan. Alexandra anyukája is jött velünk. Alexandra nagyon szép lány. Nagyon kis fiatal. Igaz Ő 14 én 17. Nem nagy a különbség. De fiatal. Katyből is szemre való egy csaj lesz!:) Alexandra talán nem is emlékszik arra, hogy az este valamikor bementem hozzá egy kis időre. Egy picit sikerült is elaludnom mellette. Csak fél éjjel kellett a matracon aludnom. Igaz a másik felében félig a padlón aludtam, de valahogy nem zavart. Nem volt kényelmetlen. Ez a lány olyan édes, amikor alszik.

*Alexandra szemszöge*

Jaj, nekem olyan egy kis hülye barátnőm van! :D Imádom. Nagyon megijedtem mikor reggel kihúzott az ágyból. Látva rajtam, hogy hogyan megrémültem kinevetett. Én is elkezdtem nevetni. Mindketten a földön feküdtünk mikor hírtelen mindenki megjelent a szobám ajtajában. Anya is jól kinevetett minket, utána meg mondta, hogy lassan reggeli, utána pakoljam be a maradék cuccomat. Majd Liam is ránk szólt, a visításom miatt. Ezután elmentek. Én elhúztam a függönyömet, és felkaptam a köntösömet. Megfogtam Katy kezét és lementünk a konyhába. A fiúk követtek minket, kivéve Zaynt. Ő természetesen a fürdőszobai tükör előtt állt. Leültünk az asztalhoz. Aztán Louis felpattant, hogy szóljon Zaynnek. Meglepetésünkre gyorsan vissza is jöttek. Leültek. Anya elénk rakta a szendvicseket, majd Ő is helyet foglalt Katy mellett. Neki láttunk. Én megettem kettőt, és már mentem is pakolni, és rájöttem, hogy elfelejtettem mosakodni. Gyorsan el is mentem. Utána elkezdtem bepakolni a maradék cuccot. Marci is megérkezett Petivel és Fannyval. Lekiabáltam nekik. Köszöntem. Valaki szinte futott fel a lépcsőn, majd kicsapódott az ajtóm.

- Szandííí!! –ölelt meg Marci.

- Szia, Marci! –mosolyogtam.

- El sem hiszem! Megyünk Londonba, csajszi! –mondta.

- Igen! Megyünk! –vigyorogtam.

- Ráadásul a ONE DIRECTION-nel! –visított akár egy lány. :D

- Marci! Nézz rám! Nyugi, oké?! Nyugodj meg! –mondtam.

- Meg nyugodtam. –mondta.

- Olyan vagy mint valami… csaj! –nevettem.

- Jó, bocsi hát, na! –nyavalygott.

- Jó, fejezzed be! –nevettem.

- Katyt utánoztam. –mondta büszkén.

- Észrevettem. –nevettem.

- Pakolj, Te nő! Siess! –sürgetett.

- Jó, Marci! Be lehet fejezni! –mondtam.

- Valaki nagyon morci. –mondta.

- Ne haragudj! –mondtam és átöletem.

- Jó, semmi baj. –mosolygott, és nyomott egy puszit a homlokomra.

Ezután magamra hagyott, én pedig továbbpakolásztam. Végre bejeztem, és öltözni kezdtem.

Ezt vettem fel. 

Kicsit vagyok megszállott! :D

Épp a hajamat fésültem, mikor Fanny berontott.

Amint megpillantottam a ruciját… elámultam. Hát igen. Most sem okozott csalódást a cicababa.

És ha már itt tartunk Katyn ez volt:

- Hű… - végül csak ennyit mondtam, mikor megláttam Fannyt.

- Jaj, köszi! –vigyorgott.

- Nem fázol, Te drága szívem? –kérdeztem.

- Nem. Nincs olyan hideg. –mosolygott.

- Te tudod. –mondtam.

- Ja. Amúgy csak gondoltam megnézlek. Te sem okoztál csalódást. –mondta, miközben végig nézett rajtam.

- Hát most, na. –nevettem.

- Ez vagy Te. –mosolygott.

- Ez vagyok én. -mondtam.

- Igen. De én most vissza lemegyek, okés? –mosolyogott.

- Jó, persze. –mosolyogtam.

- Siess. –mosolygott, majd behúzta az ajtót, miután kiment. – Oh, bocs. –halottam még Fanny hangját. Majd átváltott angolra, és úgy is bocsánatot kért.

- Na, valamelyik dalos pacsirta lesz az. –mondtam magamban. Ez mosolygásra késztetett.       - Talán valaki hozzám jön. –gondoltam. De nem. Csak a mosdóba ment valaki. Újra nyitódott a fürdőszoba ajtaja. Pár percre rá, én is lementem a földszintre a cuccaimmal együtt. Mindenki a lépcső alján állt.

- Hű! –mondta Marci.

- Hát, igen. Alexa megint hoztad a formád. –nevetett Katy.

- Mi a… –csodálkozott Zayn. Végig néztem mindenkin. Drága Magyarok csak vigyorogtak. A srácok meg ilyen teljes meglepődöttséggel bámultak.

- Ez semmi… láttátok már a szobáját? –nevetett fel végül Harry.

- Nem, de nem is akarom! –nevetett Niall.

- Hisz láttátok a szobám reggel. –mondtam.

- Nem. Túl sötét volt. –mondta Louis.

- Igen, de nem is akarom látni. –mondta Zayn.

- Ez… ez félelmetes. –mondta teljes komolysággal Liam.

- Hagyjatok békén! –nyavalyogtam.

- Nem akartunk megbántani, ugye tudod?! –mondta Liam.

- Ne haragudj, oké? –ölelt át Harry.

- Jó. –mondtam.

- Hát… ezt még meg kell szoknunk. –mondta Louis.

- Igen. –mondta Niall.

- Együnk fagyit! –vigyorgott Fanny.

- Azt hiszem már nincs itthon. –mondta anya.

- Jó, Andi. Ne aggódj! Hoztunk mi. –vigyorgott Peti.

- Akkor együnk! –vigyorogtam.

Bementünk a nappaliba, és neki estünk a doboz jégkrémeknek. :D

- Vaníliás van még? –kérdeztem.

- Nálam van. –vigyorgott Harry.

- Már elpusztítottad az epreset? –nevetett Peti.

- Nálad volt epres? –kérdezte világfájdalmas arccal Harry.

- Volt! –nevettem.

- Szóval már nincs? –kérdezte Harry.

- De, van még. –mosolyogtam.

- Akkor…? –kérdezte bátyus nevetve.

- Meg kívántam a vaníliásat. –mondtam.

- Cseréljünk? –kérdezte Harry.

- Igen! –mosolyogtam.

- Gyere, hozd azt az epres fagyit! –vigyorgott.

- Még én is menjek? –kérdeztem.

- Neked kell a vanília. –mondta.

- Neked meg az eper. –mosolyogtam.

- Meg vagyok én ezzel is. –szorította magához a doboz jégrémet.

- Jaaaaaj… - nyafogtam.

- Na jó. –mosolygott, felállt a kanapéról, és mellém ült a fotelbe. –Így ehetsz vaníliásat, és epreset is, és én is ugyan így. –mosolygott.

- Köszi. –mosolyogtam. Ő is mosolygott.

Eltel egy félóra.

- Szandi köszönj el szépen anyától, és megyünk. –mondta bátyus.

- Jó, hát na! –morogtam.

- Marci, légyszi vidd ki a kocsiba ezt a bőröndöt. –mutatott Peti a bőröndömre.

- Jó. –mondta Marci, és kivitte.

- Szia, anya. –pusziltam meg édes anyámat.

- Szia, kislányom. Vigyázz magadra! Nagyon szeretlek. –ölelt át.

- Vigyázok, és én nagyon szeretlek! –mondtam.

- Szóval ki is jön velem? –kérdezte Fanny.

- Én be nem ülök melléd az is biztos! –nevettem.

- Jaj, de vicces vagy, hugi! –sápítozott a szöszi csaj.

- Menjenek a fiúk! –mondta Katy.

- Igen. –értettem egyet.

- Akkor Niall, Zayn, Liam, Louis és Harry. Ti jöttök velem. –mondta Fanny.

- Drágám. Tudom, hogy szőke vagy, de ennyire? –nevetett Peti.

- Ezt nem értem. –mondta Fanny. Katy, Marci és én dőltünk a nevetéstől.

- Ne nevess Katy, Te is szőke vagy! –nevetett Marci.

- Nem vagyok szőke! –visítozott Katy.

- Szóval az autód 5személyes, a srácok 5-en vannak. Neked már nem lesz hely. –magyaráztam Fannynak.

- Akkor valamelyikőtök nem jön velem… - mondta Fanny a srácokra nézve.

- Nem baj, akkor én megyek Petiékkel. –mondta Harry.

- Louis nem akarsz inkább Te jönni? –kérdeztem.

- Mi a gondod velem? –kérdezte Harry.

- Tetszel neki. –mondta morogva Marci. Lángolt a fejem. Elpirultam. Harry rám nézett, és mosolygott.

- Csak... nagyon rajongok értetek… és… számomra Te vagy a leghelyesebb. –nyökögtem.

- Nem kell magyarázkodni, már megszoktam, hogy odavannak értem a lányok! –mondta.

- Úgy látszik nem csak Zayn egoista. –nevetett Katy.

Fanny, Liam, Louis, Zayn, Niall egy kocsiban. Peti, Marci, Katy, Harry és én egy másikban.

Anyától elköszöntem, és megígértem neki, hogy hívni fogom, beszélünk majd Facebook-on, és Skype-on is. Katy, és Marci is felhívták a szüleiket egy utolsó búcsúra.

Pár perc múlva beültünk a kocsiba. Már majdnem elindultunk, mikor elordítottam magam.

- Marci!!!!!

- Mi van? –fordult hátra Marci.

- A maci! Marci maci! –mondtam.

- Jaj, minek az? Hogy Őt is ott hagyd? –kérdezte Marci.

- Kell! Ragaszkodom hozzá. Tőled kaptam. –mondtam.

- Tudom, de most veled leszek én, és a régi macid! –mondta.

- Nekem. Akkor is. Kell! –mondtam.

- Na menj! Siess! –mosolygott a bátyus.

Kiszálltam a kocsiból, befutottam a házba, fel a lépcsőn a szobámba. Felkaptam a macit az ágyról, és futottam vissza. Adtam egy puszit anyának és köszöntem. Anya viszonozta. Beszálltam az autóba és elindultunk.

- Irány London! –mosolygott Marci.

- Irány London! –ismételtük meg egyszerre Marci mondatát.