33.rész – Sátrazás.

- Akkor induljunk! –mondta Liam.

- Srácok, inni még nem pakoltam! –mondtam.

- Hozom! –mondta Louis.

Próbáltam még húzni az időt, de nem nagyon sikerült. Féltem, ugyanis nem ültem biciklin mióta eltört a kezem. Igen, voltam olyan szerencsétlen, hogy bicajozás közben estem egy nagyot és ennek következtében eltört a kezem. 8éves voltam. Most 14 vagyok. Nemsokára 15…

- Azt hiszem meg van minden. –mondta Liam.

- Igen, akkor indulhatunk. –mondta Harry.

Mindenki biciklire pattant 1-2 kosárkával, amiben kaja van, vagy éppen sátorral.

Remegve én is felültem a biciklire. Össze-vissza csámpásan mentem. Majdnem elütött egy parkoló autó. Aztán majdnem az árokban kötöttem ki. A srácok csak nevettek. Én remegő kézzel az útra koncentráltam. Már könnyes volt a szemem. Nehezen tudtam megállni a sírást, hisz nagyon megalázó volt, és amúgy sem voltam túl jól…

20percnyi bringázás után elértük a célt.

- Na itt is vagyunk! –mondta Liam.

Mindenki leszállt a bicajáról és pakolni kezdtünk. Harryvel leterítettünk egy plédet, a többiek a sátor összerakásával ügyködtek. Elfeküdtem a pléden, Harry mellettem állt és vigyorgott.

- Kis lusta!

- Nem vagyok lusta. –nevettem.

- De, bizony. –nevetett és elment mert Louis szólt neki, hogy segítsen.

Ekkor megcsörrent a telefonom. Peti volt az.

- Szia, bátyus!

- Szia! Figyelj, hugi! Lekéstük a gépet, csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy Fanny miatt. Úgyhogy majd csak holnap tudunk menni. Amúgy anyukádnak el ne mondd, hogy ott hagytunk egyedül. Haza se mentünk. Itt vagyunk a Nikinél. Isten ments, hogy kiderüljön, mi eljöttünk, Te pedig ott maradtál. Anyád leszedné a fejem.

- Na az biztos. Egyébként hogy-hogy Fanny miatt késtétek le a gépet?

- Szerinted? Annyit piperézkedett, hogy megértünk elindulni, aztán meg vissza kellett fordulnunk, mert Fanny otthon hagyott valamit. Mire odaértünk a gépünk már úton volt. –mesélte Peti idegesen.

- Jó, nyugi. Oké? Holnap visszajöttök és ennyi.

- Ja, csak az a para, hogy ma délután jönnek ide anyuék. És tudod, ha anyu tud valamit, azt a Te anyud is tudja.

- Ha szépen megkéred, csak nem árul be.

- Nem-e?! Tudod milyen! Még Ő is jól lecseszne.

- Jó, akkor fogalmam sincs. Várj csak! Menjetek Fannyékhoz!

- Hugi, Te egy zseni vagy! Hogy ez nem jutott eszembe! Nahááát! –gúnyolódott.

- Jolvan na! Egyél meg! Egyébként miért ne mehetnétek oda?

- Fanny szülei nincsenek otthon.

- És?

- Te jó ég! Fanny szülei nincsenek otthon! –kiabált.

- Nyugi, tesó! Csak okosan! Ne barmoljátok szét a házat!

- Jó, hugi! De nem tartunk fordított napot! Ne játszd az én szerepem! –kuncogott.

- Szeretlek.

- Én is, hugi. Jó legyél. Puszi.

- Puszi.

Megszakítottam a vonalat. A készüléket visszacsúsztattam a zsebembe.

- Petiék holnap jönnek. –mondtam.

- Jó. –mondták a srácok.

- Én valahogy unatkozom… -mondtam.

- Nekem van pár unaloműző ötletem. –kacsintott Harry. Elpirultam, hisz az én kis piszkos fantáziám beindult. – Segíthetnél! –mondta Harry. –Még jobban elvörösödtem, hisz jól beégtem. – Csak nem másra gondoltál? –nevetett Harry.

- Dehogy is! –tagadtam a nyilvánvalót.

- Beszélhetnék veled pár szót? –kérdezte Louis.

- Persze. –mondtam és elvonultunk a többiektől. Leültünk a folyás melletti füves részre.

- Te mit érzel Marci iránt? –kérdezte. Kicsit meglepett. Nem tudom miért, azt hittem Harryről akar beszélni. Nyeltem egy nagyot. Kerestem a szavakat, mit is mondhatnék…

- Barátságot… nekem Marci a legjobb barátom… szinte a testvérem.

- Testvéred, mi?

- Igen…

- Nem lehet, hogy esetleg többet éreztek egymás iránt, csak magatoknak sem meritek bevallani?

- Nem… Nem. Én biztos, hogy nem, és szerintem Marci sem…

- Hogy Marci nem?

- Nem.

- Alexa… én azért elgondolkodnék a helyedben…

- Min?

- Marcin… gondolj bele… Elég nyilvánvaló…

- Mi???

- Hogy… esetleg Ő szerelmes beléd…

- Dehogy is Louis!

- De! Alexandra gondolkodj! –mondta. Könnyek gyűltek a szemembe.

- Kérlek szépen… Hagyjuk ezt a témát…

- Rendben… De erre még visszatérünk… Ne húzd a szád! Beszélni fogunk róla és kész.

- Jó… -mondtam halkan.

Louis ezután magamra hagyott. Fogalmam sincs meddig ücsörögtem így egyedül a fűben. Marcira gondoltam és arra, hogy talán szeret… Talán én sem csak barátságot érzek… nem tudom… össze vagyok zavarodva…

Hallottam, hogy valaki szólongat, de nem jutott el teljesen a tudatomig. Magamhoz tértem és azon kaptam magam, hogy a könnyeim patakként folynak, és Harry aggódva guggol előttem, a kezemet fogja, és a nevemet ismételgeti.

- Harry…? –suttogtam.

- Mi a baj, Alexandra? Jól vagy? Miért sírsz? Mi a baj? Hallod? –kérdezgetett. Én csak csendben ültem előtte… Megráztam a fejem, hogy kiűzzem a gondolatokat, mi szerint Marci szerelmes belém és talán én is belé. A könnyeim ismét folyásnak indultak. Harry leült és magához húzott. Szorosan ölelt. Zokogásba kezdtem. Lassan elaludtam. Fogalmam sincs mennyi ideig aludtam így Harry ölében. Te jó ég, Alexandra. Harry Styles karjai között sírtad álomba magad! –mondtam magamban.

- Mennyit aludtam? –kérdeztem Harryt, miközben felnéztem rá.

- Talán 30percet… 40et…

- Ne haragudj. –mondtam.

- Dehogy haragszom! –mosolygott. –Szeretem nézni, amikor alszol. Nagyon aranyos vagy. –válaszára egy kicsit elpirultam.

Visszamentünk a fiúkhoz. A sátrak felállítva, kaja készülőben.

- Mit csináltok? –érdeklődtem.

- Grillezünk. –mondta Liam.

- Husit eszünk! –kiabált Niall. Ez kuncogást váltott ki belőlem.

- Pillecukrot hoztunk? –kérdezte Liam.

- Igen. –válaszolt Zayn.

- Sehol nem találom.

- Ott van a kosárban, ha Niall meg nem ette! - mindenki vádlón nézett Niallre, aki megszeppenve állt a mérges tekinteteket.

- Nem én voltam! –mentegetőzött.

- Igaz. Pillecukor a helyén! –mondta Louis.

- Mondtam, hogy nem ettem meg! –mondta Niall.

- Bocsánat, hogy ilyet feltételeztünk rólad! –nevetett Harry és átölelte Niallt.

Sokat hülyéskedtünk, aztán megebédeztünk. Horgásztunk is. Majdnem fogtam egy halacskát, csak nem akadt rá a horogra. De közel volt! :D

Lassacskán beesteledett. A srácok csináltak tábortüzet. Niall gitározott a srácok énekeltek, közben pillecukrot sütögettünk.’ Igazán jól éreztem magam. Időm se volt Marcira gondolni. Élvezem, hogy itt a nyár és a one direction -nel lehetek.

 Eljött az alvás ideje. 3 kisebb sátor volt. 6an voltunk. El kellett döntenünk, hogy ki, kivel alszik. Harry ragaszkodott hozzá, hogy én vele aludjak, de engem jobban vonzott Zayn sátra. Talán azért mert vele még elég keveset beszéltem. A végén aztán még is csak Harry mellett döntöttem. Kicsit féltem tőle, ugyan is Ő tetszik a legjobban. Nem teszek különbséget a tagok között, de ha nagyon kellene választanom, akkor azt mondanám, hogy Harry tetszik a legjobban. Mindenki bevonult a sátracskájába. Nem nagyon szeretek Harryvel kettesben lenni. Mindig olyan feszült a hangulat. Nem merek vele beszélni… Zavarban vagyok…  Most is csönd van. Fekszünk és bámuljuk a sátor tetejét.

- Jól érezted magad? –törte meg Harry a csendet.

- Igen… Nagyon jó veletek. –válaszoltam halkan.

- És… miért sírtál? –kérdezte.

- Harry… nem szeretnék róla beszélni…

- Marciról van szó? –kérdezte és a hangja kicsit megváltozott. Nem is tudom... Mintha mérges lenne.

- Igen. –vallottam be.

- Mit érzel iránta? –kérdezte és még mindig nem rám néz. Meglepődtem a kérdésén.

- Harry… Ő a legjobb barátom. Szerinted mit? Hihetetlenül nagy szeretetet.

- Milyen szeretetet?

- Hova akarsz kilyukadni?

- Milyen szeretetet? –ismételte meg a kérdést nyomatékosabban.

- Nem értem…

- Szerelmes vagy belé? – kérdezte és végre rám nézett. Bár azonnal meg is bántam és bárcsak ne rám nézne. A tekintete belefúródik az enyémbe.

- Nem. –állom a tekintetét.

- Szerelmes vagy belé? –kérdezte újra.

- Nem! –feleltem határozottabban.

- Akkor miért hiányzik neked ennyire?

- Harry. Nem csak hiányzik… Nem érted? Az bánt, ahogyan elváltunk… veszekedéssel… És persze, hogy hiányzik. Mintha a testvérem lenne… - mondtam remegő hangon.

- Ne haragudj! Nem akartam bunkó lenni. –mondta.

- Harry, megölelhetlek?

- Gyere! –kitárta karjait, de nem várta meg, míg én kúszom oda hozzá. Elkapta a derekamat és magához húzott. Végig simított az oldalamon, mire én felsikítottam, ugyan is azon a helyen csikis vagyok.

- Csokit ennék. –mondta nevetve.

- Nem mehetsz sehova. –mondta.

- Akkor Te hozol ide nekem?

- Nem.

- Akkor nincs csoki? –kérdeztem és lebiggyesztettem ajkamat.

- Nincs. Nekem most jó így és neked is, ne is tagadd! –mondta és egy huncut mosoly jelent meg arcán, miközben fölém hajolt és a szemembe nézett.

- Jó… - mondtam és egy apró puszit adtam az arcára.

- Jó éjt, Alexa. –mosolygott és viszonozta a puszit.

- Jó éjt, Harry.

32. rész – Éjszaka Niallel

Halíí! Bocsika... ennyire futotta... Mostanában nincs ihletem... :/

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Próbáltam nem Marcira gondolni és arra koncentrálni, amit éppen csináltam.

Felmentem és lezuhanyoztam. A hajamat is megmostam, és meg is szárítottam. Fogat mostam, felvettem a kis pizsamámat, ami így nézett ki:

Hát igen… ez is 1D-s. Nem ezt akartam felvenni, de mivel a másik a szennyesben van…

Bementem a szobába és bebújtam az ágyba. Villanyt nem kapcsoltam, se kislámpát, így nagyon sötét volt. Olyan érzésem támadt, mintha valaki lenne még rajtam kívül a szobában. Gyakran éreztem így otthon is. Lehet, hogy hülyeség, de én hiszek a szellemekben. Mindig úgy érzem, mintha valaki lenne velem. Próbáltam nem foglalkozni vele, hisz tudtam, ha most alaposan körülnézek nem látok majd semmit.  De csak nem hagyott nyugodni a dolog. Felkapcsoltam a kislámpát és körülnéztem. Harry a sarokban lévő fotelben ült és aludt.

- Harry! Te mit csinálsz itt? –kérdeztem döbbenten és megnyugodva egyszerre. Felijedt. Rémülten nézett rám. – Bocsi. Nem akartalak megijeszteni.

- Vártalak és… úgy látszik elaludtam. –mondta 2 ásítás között.

- Miért vártál?

- Hogy elköszönjek.

- Hova mész?! –kérdeztem rémülten.

- Aludni. Nyugi, kicsilány, csak aludni. –mosolygott.

- Azt hittem Te is itt hagysz…

- Nem! Dehogyis! Sohasem hagynálak magadra.

- Szeretlek.

- Én is.

- Köszönöm, hogy számíthatok rád. Sokat jelent nekem, hogy egy világsztár… egy?! Öt! Világsztár gondol rám barátként. E-ez, ez csodálatos.

- Az, de most már aludj. Mert én baromira álmos vagyok.

- Te vagy álmos és én aludjak? –nevettem.

- Igen. Aludj, hogy én is tudjak aludni.

- És ha én nem akarok még aludni?

- De, aludni fogsz. –mosolygott.

- Nem,nem.

- De, de!

- Nem akarok! –nyafogtam.

- Miért nem?

- Hiányzik Marci. –mondtam. Harry arcáról lefagyott a mosoly. Elkomolyodott. – És Katy. –folytattam. – Na meg a bátyus és Fanny. Mikor jönnek vissza?

- Peti és Fanny nagy valószínűséggel holnap.

- Haragszol?  - kérdeztem. Nem reagált. – Harry? Harry Te most haragszol? –vállat vont. – Harry, csak hiányoznak a barátaim! Bocsi, de nem Te vagy a világ közepe.

- Nem az. Nem az a baj. Aludj szépen.  –adott egy puszit, betakart, ahogy Marci szokott. Lekapcsolta a lámpát és kiment. Bűntudatom támadt, bár magam sem tudtam miért. Mi olyan sértő abban, hogy hiányoznak a barátaim?! Magamhoz szorítottam a plüssállataimat és becsuktam a szemem. Valahogy nem tudtam elaludni. Nem voltam álmos. Néztem a plafont és halkan zenét hallgattam. Nagyon megkívántam a jégrémet.

- Katy lejössz velem? –amint ezt kimondtam eszembe is jutott, egyedül vagyok. Kikapcsoltam a zenét, Maci macit magamhoz öleltem. Felkapcsoltam a kislámpát. Felkeltem és az ajtóhoz érve felkapcsoltam a nagy villanyt is, majd kitártam az ajtót. Alaposan körülnéztem, majd a fenti kis nappaliban is villanyt kapcsoltam és a lépcsőhöz siettem. Ott felkapcsoltam a lenti folyosó villanyát és lesiettem a lépcsőn. Felkapcsoltam a konyhába is a villanyt. Szinte az egész házat kivilágítottam. Kinyitottam a fagyasztó ajtaját és kivettem egy doboz jégkrémet. 

Gyorsan előkerestem egy kiskanalat. Körül néztem. Mozgolódást hallottam. A kamra ajtaja kinyílt és egy szőke srác lépett ki rajta.

- Niall! A szívbajt hoztad rám!

- Bocsi.

- Mit csinálsz itt ilyen későn?

- Eszek. Megéheztem. És Te?

- Megkívántam a jégkrémet.

- És miért kapcsoltad fel mindenhol a villanyt? –kérdezte miután körülnézett.

- Félek a sötétben… - mondtam szégyenlősen.

- Értem… és… azt ott mind egyedül fogod megenni? –kérdezte a kezemben lévő doboz jégkrémre mutatva.

- Igen. –nevettem.

- Mi lenne, ha elfeleznénk?

- Hozz egy kanalat. –mosolyogtam.

- Nem ülünk le? –kérdezte az asztalra mutatva.

- Menjünk inkább fel.

- Hát jó. Gyere. –mosolygott és megfogta a kezem. Lekapcsolta a villanyokat és bementünk a szobámba. Felkucorodtam az ágyra, Ő pedig leült mellém az ágy szélére.

- Biztos, hogy kényelmes lesz az úgy?

- Nem. –nevetett.

Törökülésbe felkucorodott velem szembe. Levettem a doboz tetejét és nekiestünk a jeges finomságnak.

- Mióta vagy Directioner?

- Hát… hogy őszinte legyek nem tudom pontosan megmondani. Eleinte azt sem tudtam, hogy Ti léteztek…

- Na szép! –mondta sértődötten.

- Bocsáánat! Na szóval. Az egyik barátnőm, Lilla mutatta meg az egyik számotokat. Úgy voltam vele, hogy ez nem is rossz… hmm… ez egész jó… ez nagyon jó! Aztán megnéztem a What Makes You Beautiful videó klipjét és azt mondtam: „Ezek baszott helyesek!” Még a neveteket sem tudtam… Téged Szöszinek hívtalak, Liamet Őzikeszeműnek, Harryt Fürtöskének, Zaynt Cukifiúnak, Louist Szép mosolyúnak. Aztán kinyomoztam a neveiteket, de akkor a kiejtésükkel voltam gondba. Aztán napról napra többet tudtam meg rólatok. Ha valamelyik magazinban benne voltatok azonnal megvettem. És aztán azon kaptam magam, hogy… nagyon, de nagyon megszerettelek titeket, és ha valaki szidott titeket én azonnal ott termettem és elküldtem melegebb éghajlatra az illetőt.  –Ezen Niall nevetni kezdett. –De volt, hogy meg is ütöttem. –folytattam.

- Milyen kis harcias vagy! –nevetett.

- Neeem… csak ha nagyon muszáj.

- Persze. Még a végén kiderül, hogy engem is megversz, ha megeszem a jégkrémet! –nevetett.

- Dehogy is, Niall! –nevettem.

- Halkabban vihogjál, mert mindenki alszik! –mondta nevetve.

- Nem is vihogok! –próbáltam sértődöttnek látszani, de elnevettem magam.

Nagy nehezen leküzdöttük a röhögő görcsöt és ettünk tovább. A jégrém már kezdett nagyon felolvadt. Gyorsan kikanalaztuk. Én felkaptam a dobozt és a számhoz emeltem, hogy megigyam.

- Hagyj nekem is! –mondta Niall és kikapta a számból.

- Jólvan na! De azért a dobozt Te se edd meg! –nevettem.

Niall letette a dobozt az éjjeliszekrényemre és belerakta a kanalakat.

- Majd reggel leviszed jó?

- Jó.

- Na akkor köszönöm, hogy megosztottad velem a kincsedet. Jó legyél, és most már aludj!

- Niall ne menj még el!

- Miért ne?

- Félek egyedül… és még nem akarok aludni sem.

- Már muszáj, Alexandra. Késő van. Mindjárt fel kell kelni.

- Hát jó… De nem akarsz itt aludni Katy ágyán?

- Szerintem nekem kényelmesebb a saját ágyam. Jó éjt. –mondta és adott egy puszit.

- Jó éjt, Niall.

Most már tényleg rákényszerültem az alvásra. Bebújtam a takaró alá. Becsuktam a szemem és már el is aludtam.

- Ébresztő csajszi!!! Kéne pakolni! –hallottam Louis hangját.

- Még 5 perc…

- Nincs 5 perc. Gyere, gyere! –mondta Niall.

- Légyszíí… nagyon fáradt vagyok…

- Ha lefeküdtél volna, akkor, amikor mondtam, most nem lennél ennyire fáradt. –mondta Harry. Kérdően néztem rá. –Tudok az éjjeli falatozásodról Niallel.

- Hát most na…

- Felkelni! –mondta Harry és fejbedobott egy párnával.

- Ááááá! –visítottam.

- Ne visíts, öltözz! –mondta Louis.

- Jó, bocs, hogy élek!

- Öltözés! –mondta Niall. Azzal Ők ki is mentek én pedig valami ruha után néztem.

- Ja és ne szoknyába gyere meg magas sarkúba! –kiabált Harry.

- Hahaha… röhög a vakbelem…

Ezt vettem fel.

Megmosakodtam és lementem a nappaliba.  A srácok éppen kaját csomagoltak.

- Alexandra készítenél szendvicseket? –kérdezte Harry.

- Miért nem azt csináljátok?

- De. De a sátrakat is elő kéne keresni. Nem akarom, hogy Te menj. Inkább csinálj kaját, légyszi.

- Jólvan.

- Köszi. –mondta. Adott egy puszit és már ott sem voltak.

Elővettem egy kisebb uzsonnás táskát. Bele szeltem a paradicsomot és az uborkát. Gondoltam jobb lesz, ha majd ott készítjük el a szendvicseket. Csomagoltam szalámit meg minden félét, amit csak találtam és ehető. Tettem el banánt, répát és epret is.

-  Alexandra sütnél nekünk valami sütit? –kérdezte Niall csillogó szemekkel.

- Persze, Niall. –mosolyogtam. – Muffint szeretitek?

- Igen!

- Akkor neki is állok.

- Köszi! –vigyorgott Niall.

Előkészítettem a hozzávalókat. Begyújtottam a sütőt, hogy melegedjen. Elővettem 3 muffin sütőt. Neki estem a tésztának.

Ilyenek lettek.

Meg ilyenek.

Ezeket is elcsomagoltam, addigra a fiúk is megjelentek a nappaliban.

- A bicajok is készen állnak. –mondta Louis.

- Bicajok? –kérdeztem vissza.

- Igen. Biciklivel megyünk el egy közeli tisztásra, egy kis patak mentén az erdő mellett.  –mondta Harry.

- És hogy visszük el ezt a sok mindent biciklivel? –kérdeztem.

- Megoldjuk. –mondták egyszerre.

- Hááát… jó…

- Akkor induljunk! –mondta Liam.

31.rész – Barátok nélkül…

Hello mi?!! :D Meglepetééés!! Hoztam új részt! :) <3
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Belevágtam a fejem a párnába, magamhoz szorítottam a plüssállataimat és sírtam.

Hallottam, hogy valaki bejött. Leült mellém. Tudtam, hogy valamelyik az 5srác közül.

- Egyedül maradtam… - mondtam halkan.

- Mi itt vagyunk neked. Sohasem hagynánk egyedül. –mondta Liam. Felnéztem rá. És suttogtam egy köszönömöt. – Kicsilány, már hozzánk tartozol. Ne szomorkodj! Peti és Fanny visszajönnek és lehet, hogy Marci és Katy is. De ha nem, mi akkor is itt vagyunk neked. Elvégre most hozzánk jöttél, nem? –mosolygott.

- Igen… hozzátok jöttem… de Ők a barátaim…

- Tudom… de néha kell egy kis távolságot is tartani. Új barátokat is szerezni.

- De nekem Ők a legfontosabbak.

- Nem mi?! –kérdezte felháborodottan, majd elmosolyodott.

- Gondolom nektek is előbbre valók a barátok, mint a rajongók, nem?

- Hááát… valamivel… Figyelj csak! Este rendelhetnénk pizzátok, holnap elmehetnénk kempingezni! Mit szólsz hozzá?

- Liam…

- Tudom, most nincs kedved semmihez, de pont azért, hogy kicsit elfeledkezz eljöhetnél velünk. Közelebbről is megismerhetnél minket… És mi is téged.

- Barátok nélkül… nincs kedvem semmihez…

- Alexandra, most mi vagyunk a barátaid! Bármilyen gondod van, velünk egész nyugodtan megtárgyalhatod! A barátaid vagyunk! Mindannyian! Segítünk, ha baj van…

- Köszönöm… de igazából nem is az a baj, hogy nincsenek itt, hogy elmentek… hanem az ahogy elmentek és itt hagytak. Marci azért ment el mert bunkó voltam vele, Katy azért ment el, mert rossz barátnő vagyok…

- Dehogy vagy rossz barátnő! Átlátok én itt a dolgokon! Marci szerelmes beléd, Katy pedig Marciba… És Te… fogalmam sincs… talán az egyikünkbe, vagy akár mindegyikünkbe. –nevetett.

- Igen, mindegyikőtökbe szerelmes vagyok! –nevettem. Liam is nevetett. –Na de most komolyan! –mondtam.

- Jó, jó. –mosolygott.

- Egyébként azt honnan vetted, hogy Marci szerelmes belém? Ez 100% hogy nem így van.

- De… így van… hidd el…

- Liam, légyszi hagyjuk ezt a témát…

- Jó… Na akkor holnap megyünk kempingezni! Ha tetszik, ha nem! –mondta és kiment a szobából.

Mivel még mindig volt pár ruhám a táskáimba nekiálltam őket kipakolgatni. Egy kis idő múlva valaki kopogott.

- Gyere! - mondtam.

- Mit csinálsz, kicsilány? –kérdezte Harry miután bejött és leült az ágyamra.

- Pakolom a ruháimat.

- Azt látom, de miért? Nem mehetsz el! Azt nem engedem!

- De édes vaaagy! Nem be, hanem ki pakolok.

- Még mindig van ruhád, amit nem pakoltál ki? –csodálkozott.

- Igen! –nevettem.

- Az szép. –mondta.

- Hát most… - nevettem. Harry valamiért olyan furcsán nézett. – Mi az? –kérdeztem, de még mindig olyan értetlen fejet vágott.

- Nem értem ám amit mondasz! –mondta és rájöttem magyarul kezdtem el neki beszélni.

- Bocsi. – mondtam most már angolul neki.

- Semmi gond, de úgy néz ki lassan nekem is meg kéne tanulnom magyarul, hisz hamar átváltasz egyik nyelvről a másikra. –nevetett.

- Jólvan na! –nyafogtam, de aztán elnevettem magam.

- Akkor holnap megyünk! –mosolygott.

- Jó…

- Tudom, most nincs kedved hozzá, de majd, ha már ott leszünk, jól fogod érezni magad!

- Talán…

- Biztos! Mellettem nem fogsz unatkozni! –kacsintott.

- Ezt hogy értsem, Harry? –kérdeztem elpirulva és zavaromban kuncogni kezdtem. Nagyon gáz volt.

- Na! Kicsilány! Te ilyen perverz vagy? –nevetett. –Ne gondolj rosszra. Kivételesen én sem arra gondoltam.

- Jaaaaa… - nevettem. – Izé e… bocsi!

- Na ezt sem értettem.

- Bocsi… Egyébként mennyi az idő?

- Lassan fél nyolc lesz.

- Értem. Hamar elment az idő…

- Niall és Zayn hoztak jégkrémet! Gyertek mielőtt Niall felfalja! –kiabált Louis.

- Megyünk! –kiabált Harry.

- Enyém az epres! –mondtam és futni kezdtem.

- Azt majd meglátjuk! –kiabált utánam Harry és végül a lépcsőn utolért. Elkapta a derekamat és visszahúzott, aztán tovább folytatta a futást a konyhába. Így hát övé lett az epres fagyi.

- Enyém az epres! –gúnyolódott, majd kidugta a nyelvét. Megpillantottam az asztalon egy banánt.

- Hát jó… az enyém meg ez a banán! –mondtam majd felkaptam a banánt és kisétáltam a konyhából.

- Várj csak! Üzleteljünk! Én adok a fagyiból, ha Te adsz a banánból. –mondta.

- Nekem megfelel. –mondtam.

Leültünk a kanapéra a többiekhez. Valami filmet néztek. Nem tudtam rájönni mi az. Valahogy nem is érdekelt. Úgy nem jó TV-t nézni, ha közben alig értem mit mondanak benne. De az, hogy a fiúkkal lehetek felbecsülhetetlen érzés.

- El kéne menni bevásárolni. –mondta Niall.

- Ilyenkor? –csodálkoztam.

- A holnapi napra.

- Azt hittem van minden.

- Dehogy. Na de majd most! –mondta Zayn.

- Menjünk már! –pattant fel Niall.

- Várj már, Niall. Előbb belövöm a séróm! –mondta Zayn.

- Tökéletes a hajad így is, Zayn! –mondtuk egyszerre.

- Jó, de akkor is megnézem.

- Nem hiszel nekünk? Ez fáj… - mondtam.

- Na jó, menjünk… de ha nem áll jól, Alexandra az a Te hibád lesz!

- Ugyan Zayn… Te kócos hajjal is gyönyörű vagy. Minden hogy!

- Jaj köszönöm, kicsilány. –mosolygott és átölelt.

Ezután elindultunk.

Nagyon furcsa és rossz volt Marci és Katy nélkül mászkálni a boltban. Megszoktam, hogy mindig velük vagyok. Nagyon hiányoznak… Semmi kedvem ehhez a holnapi naphoz…

A srácok összevásároltak minden félét. Hazafelé mindenki 2 nagy szatyrot cipelt. Én 2 kisebbet. Nemhogy kocsival mentünk volna áááh… nem gyalogoljunk az jobb! Főleg 2 dög nehéz cuccossal a kézben!

Végre valahára hazaértünk. Kipakoltunk. Louis rögtön lenyúlt egy répát és rágcsálni kezdte. Harry a banánt dézsmálta meg, Niall pedig minden lehetséges ételbe beleevett.  Így elég nehezen ment a pakolás. Közben hülyéskedtünk, de én egyszer csak elkezdtem sírni, hisz a bűntudatom nem hagyta, hogy nevessek. Azon kattogott az agyam, vajon igaz-e, hogy Marci szerelmes belém… Ha igen Ő otthon bánkódik, Katy kitartóan nyugtatgatja, én pedig itt nevetgélek a One Direction- nel. Bűntudatom volt. A srácok nem szóltak semmit. Csendben pakolásztunk tovább. Olyan aranyosak és megértőek voltak…

- Ne aggódj, holnap nem lesz időd olyanon gondolkodni, ami sírásra késztetne. –mosolygott Zayn.

- El őrültködünk ne félj! –nevetett Louis.

- El ám! –kacsintott Harry.

- De mértékkel! –mondta szigorúbb hangnemben Liam.

- Igen, és sokat eszünk! –mondta Niall. Ezen mindenki nevetett.

- És persze azt is mértékkel. –mondta Liam.

- Niall-nél nincsenek határok evés terén. –mondta Zayn.

- Na az biztos. –mondták a srácok. Én csak kuncogtam. Próbáltam nem Marcira gondolni és arra koncentrálni amit éppen csináltam. 

30.rész – Katy, hát Te is?!

Csak álltam és néztem előre, de Marci már sehol sem volt.

- Jól vagy, kicsilány? –Louis jött oda mellém. Én nem válaszoltam csak átöleltem és sírni kezdtem. – Gyere, menjük be szépen. –mondta és megindultunk a bejárat felé.

- Gyere, kicsilány. Nem lesz semmi baj. –mondta Harry és megsimogatta a kezem.

- Köszönöm, fiúk. –nyögtem ki nagy nehezen.

Beértünk a házba. Louis leültetett a kanapéra. Én csak sírtam. Próbáltam visszafojtani, de nem sikerült.

- Hugi, miért sírsz? –kérdezte Peti a lépcsőről jövet. Erre én még jobban sírni kezdtem.

- Marci elment… méghozzá miatta. –mondta Katy és mérgesen felfutott az emeletre. Szinte majdnem lelökte Petit a lépcsőről.

- Miért? Mi történt? Én erről miért nem tudok? Nekem kellene vigyáznom rátok, erre pont én nem tudok semmiről. Mit szól Marci anyukája, ha hazamegy tök egyedül? Egyáltalán hogy jut haza? Mi a franc folyik itt? Hugi…? – Idegeskedett Peti.

- Haver, most kicsit hagyd szegényt. –mondta Harry.

- Igen eléggé kivan szegény. –mondta Louis.

- Igaz is… Hugika ne sírj! –mondta bátyus. leült mellém a kanapéra és fogta a kezem.

Egy kis ideig így ültünk. Peti,Én,Louis és Harry.

- Én tehetek róla… - mondtam halkan.

- Miről? –kérdezte Harry.

- Hogy Marci elment…

- Dehogy is. Nem a Te hibád. –mondta Louis.

- De… Katy is engem hibáztat. –mondtam.

- Csak nagyon mérges és szomorú volt. –mondta Peti.

- Igen, biztos ez az oka annak, hogy téged hibáztat. –mondta Harry.

*3órával később*

Nagyon nagyot aludtam. Fáradt voltam. Mikor felébredtem Harry ölében találtam magam, aki aludt. Vajon Ő végig itt volt velem? De aranyos. Óvatosan próbáltam megfordulni, de így is felébresztettem.

- Kicsilány! Felébredtél? –mosolygott.

- Igen. –mondtam egy ásítást követően.

- Arra gondoltam ma elmehetnénk valamerre. Ismerek egy csomó jó helyet. Elmehetnénk pizzázni, fagyizni meg kicsit körülnézni. Lenne kedved? –mosolygott.

- Nem is tudom Harry… ma nincs hozzá kedvem.

- Tudom. Ezt én meg is értem, de nem kéne itt szomorkodnod. Szép idő van. Használjuk ki.  Elmehetnénk akár csak sétálni is egyet.

- Majd még meggondolom. De köszönöm. Nagyon kedves vagy. –erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd elfordultam, becsuktam a szemem. Közben Harry simogatta a hajamat.

- Hoztam egy kis fagyit! Alexandra! Vaníliás! –hallottam Zayn hangját, majd egyre közelebb éreztem magamhoz. Kinyitottam a szemem, és Zaynt láttam magam előtt egy fagyival a kezében.

- Köszönöm, Zayn. –mosolyogtam. Felültem és elvettem az édességet amit felém nyújtott.

- Nincs mit. –mosolygott.

- Én nem kapok? –kérdezte Harry csalódottan.

- Te nem! –nevetett Zayn.

- Alexandra, legalább a tiédet megkóstolhatom? –kérdezte.

- A-aaa! –nevettem.

- Hééé! Én is adtam az enyémből tegnap!

- Ez is igaz. –mondtam és Harry vigyorgott. – De akkor sem adok most az enyémből! –nevettem.

- Gonosz vagy! –mondta Harry.

- Na jó! –sóhajtottam és felé nyújtottam a fagyit.

*Katy szemszöge*

Marci elment. Méghozzá azért mert Alexa az őrületbe kergette. Szegény srác… annyira nyilvánvaló, hogy szerelmes az én legjobb barátnőmbe, de Ő olyan szőke, hogy ezt nem veszi észre. A gond csak az, hogy én is itt vagyok ennél a világhírű fiúbandánál, mégis Marci érdekel. Azt hiszem én meg Marciba vagyok szerelmes… Te jó ég! Utána kell mennem. Tudnom kell mi van vele. Lassan már biztos hazaér… Nekem is el kell mennem. Marcihoz kell mennem. Mellette kell lennem. De most alszok egyet. Nem szabad sírnom. Nem láthatják rajtam, hogy ennyire fáj… Senki…

*Alexandra szemszöge*

Harry rábeszélt a sétára. Felmentem a szobánkba. Láttam, hogy Katy alszik. Halkan kinyitottam a szekrényajtót és keresgélni kezdtem. Végül arra jutottam, hogy ezt veszem fel:

Lesétáltam a lépcsőn. Harry a konyhában volt a többiekkel.

- Kész vagyok. –mondtam.

- Oké. Akkor mehetünk? –kérdezte Harry.

- Igen. –mondtam.

Elköszöntünk a többiektől és elindultunk a kis sétánkra. Csendben haladtunk. Már majdnem kiértünk az utcából mire az egyikünk megszólalt.

- Szóval… Marcival mióta vagytok ennyire jóban? –kérdezte.

- Most komolyan erről akarsz beszélni? Ne haragudj, de én nem… - könnyek gyűltek a szemembe.

- Igazad van. Ne haragudj. Mesélj kicsit a családodról! –mondta.

- Hát… mit mondhatnék? Anyukámat nagyjából ismered. A helyi öregotthonban dolgozik… mit mondhatnék?

- Mesélnél nekem apukádról? Hogy miért és mikor váltak el a szüleid… Ha gondolod… nem erőltetem rád.

- Hát… még kicsi voltam… 5-6 éves mikor elváltak a szüleim… Az oka az az volt, hogy édesapám alkoholista volt. Apa egy ideig a mamánál lakott. Nekem 2hetente kellett mennem hozzá. Eleinte nem szerettem menni hozzá… mindig piás volt. Apa tudta, hogy nem szívesen megyek így hozzá ezért eldöntötte, hogy abba hagyja az ivást. 6éve nem iszik alkoholt… egyáltalán. Ma már kint él Amerikában. Most éppen Miamiban van. Volt egy-két barátnője, akit bemutatott, de egyik sem volt hosszú távú. Pedig nem bánnám, ha mondjuk újranősülne. Szeretném, hogy boldog legyen és hogy legyen egy kistestvérem. Azt el tudnám viselni. De ha anyám kezdene új életet, és úgy lenne kistestvérem azt nem… Nem tudom miért… Talán félek, hogy nem fordítana annyi figyelmet rám, mint most és egy új apukával sem tudnék kibékülni.

- Értem… És apukád miért van Amerikában? Munka miatt?

- Igen, munka ügyben.

- És mit dolgozik?

- Hát… lehet, hogy kinevetsz, de fogalmam sincs.

- Nem nevetlek ki. –mosolygott.

- Látom…

- Tényleg!

- Persz, persze, persze.

- Na jó, gyere együnk egy fagyit!

- Jó! –egyeztem bele.

Kaptam Tőle epres fagyit. Ő is kért magának. Kifizette és folytattuk a sétánkat.

- Szóval nem tudod mit dolgozik apukád?! –nevetett.

- Hagyjál békén! –durciztam, de nem sokáig bírtam.

- Megkóstolod? –nyújtotta felém a fagyiját.

- Milyen?

- Málnás. –mosolygott.

- Allergiás vagyok a málnára.

- Uhh. Bocsi. Nem tudtam.

 - Semmi gond. De lassan nem megyünk vissza?

- Vissza akarsz menni?

- Igen.

- Hát akkor menjünk vissza.

Elindultunk hazafelé. Hamarosan meg is érkeztünk. Beléptünk az ajtón és a nappaliban Katy kis bőröndjei voltak.

- Mi ez? –kérdeztem.

- Katy is elmegy haza. –világosított fel Fanny.

- Mi? Miért?

- Nem akarom egyedül hagyni Marcit. –mondta Katy.

- Katy, kérlek… ezt nem mondod komolyan.

- De… haza megyek.

- Katy, hát Te is?! –törtem ki. Sírni kezdtem.

- Ne haragudj, de… nekem most Marci mellett a helyem…

- Katy, ne hagyj itt Te is! –kérleltem.

- Szia. –mondta és átölelt.

Peti elvitte Katyt, Fanny is ment velük. Rábíztak a srácokra. Bátyus haza kísérte Katyt. Én bezárkóztam a szobámba és csak sírtam.

- Ennél rosszabb már nem lehet! –mondtam magamban. Belevágtam a fejem a párnába, magamhoz szorítottam a plüssállataimat és sírtam.