21.rész – Aludjunk.!

Elbúcsúzkodtunk, hisz Laura szülei megérkeztek. Laura ismét eltűnt. Elhagyta az utcát… a várost… az országot… itt hagyott minket.

Ismét sírásba törtem ki. Akár hogy is próbáltam visszatartani a könnyeim, nem sikerült. Kaptam egy SMS-t. Anna volt az.

„Én már tegnap elbúcsúztam Laurától. Most már itt vagyok a mamánál. Remélem, nem haragszotok, hogy szó nélkül ott hagytalak titeket. Sajnálom.  Anna Xx.”

Ezt felolvastam Katynek is.

- Beszélek én vele. Menj vissza a srácokhoz. –mondta Katy.

- Rendben… - mondtam, és visszamentem a srácokhoz.

- Mi az? –kérdezte Marci.

- Anna… - mondtam.

- Mi van vele? –kérdezte.

- Kaptam egy SMS-t, hogy már ott a mamájánál, és hogy ne haragudjunk rá, amiért nem köszönt el.

- Értem…

*3óra múlva*

Anya szépen megágyazott a fiúknak a vendégszobában, és a kis nappaliban az emeleten. Igen. Valakik a kanapéra kényszerülnek. Még nem tudni, hogy ki az. A srácok most próbálják eldönteni. Hárman a vendégszobában, ketten a nappaliban. Viszont valakinek matracon kell aludni a vendégszobában is.

- Srácok! Vacsi! –kiabált anya.

- Fiúk! Vacsora! –kiabáltam angolul.

- Máris megyünk! –kiabált Louis.

A szobám a vendégszobával van szemben a folyosó másik végén. Nem túl nagy a hely a két szoba között, de pont megfelel. Itt fog aludni két srác. Nagyon durva! Nagyon örülök! El sem hiszem! Ha ez egy álom… nem akarok felébredni, soha! Kinyitottam a szobaajtóm, majd elindultam kifelé, le a lépcsőn, a nappalin át, egészen a konyháig tipegtem. Leültem az asztalhoz, és vártam, hogy a fiúk is lejöjjenek. Eltelt 10perc, és még mindig nem értek le.

- Alexandra, menj fel, és nézd, meg mit csinálnak! –utasított anya.

- Okés! –mondtam, és már ott sem voltam. Átfutottam a nappalin, fel a lépcsőn egészen a fiúk szobájáig. Bekopogtam. Nem jött válasz.

- Srácok?! –kiabáltam.

- Pillanat! –hallottam meg Niall hangját.

- Bemehetek? –kérdeztem.

- Pillanat! –kiabált… nem! Szinte ordított Zayn.

- Jó hát, na! –duzzogtam.

- Bocsánat! –kiabált Harry.

- Siessetek, kérlek. Én már éhen halok! –mondtam.

Visszamentem anyához a konyhába.

- Na? –érdeklődött egy mosollyal az arcán.

- Pillanat. –mondtam.

- Rendben. –mondta anya.

Nagydobogás, és röhögés hallatszódott, aztán a lépcső csikorgását is hallottam.

- Na, jönnek. –nevetett anya.

- Hallom. –nevettem.

- Elnézést. –mondta Liam a konyhába érve.

- Mond neki, hogy el van nézve. –mondta anya.

- Te értetted? –csodálkoztam.

- Igen. Ennyit azért én is értek. – nevetett.

- Mond, hogy Ok. –nevettem.

- Ok! –mondta anya nevetve.

Mind az öten ott álltak a konyhaajtóban, és fülig ért a szájuk.

- Mi van? –kérdeztem.

- Semmi. –nevettek.

- Hát jó. - mondtam.

A fiúk is asztalhoz ültek, és megettük a vacsorát. Pizza :D Evés közben is csak röhögtek, de már anya és én is csatlakoztunk. Niall úgy falt, mint aki életében nem evett. Ráadásul nem is keveset. Hát igen. Ez Niall. Mi így szeretjük. Azért anyára is ragadt valami a srácoktól. Néhány dolgot már tud is angolul. És hát… mit ne mondjak, a fiúk is tudnak pár szót magyarul. Büszke vagyok rájuk. Anyára és a srácokra is.

- Csodálom, hogy még nem támadtak be minket a rajongók, vagy újságírók. –mondtam.

- Én is. –mondta Harry.

- Nem akarok bunkó lenni, de megehetem az utolsó szelet pizzát? – kérdezte Niall.

- Igen. –mondtuk egyszerre.

- Szerintem már mindenki tele van. –mondtam.

- Kivéve Niall-t. –mondta Harry.

- Tényleg nagyon sokat tud enni. –nevettem.

- Hát igen. –mondta Louis.

- És nem is látszik rajta! Bezzeg rajtam meglátszik, pedig nem is eszek sokat.–mondtam.

- Ne butáskodj! –mosolygott Liam.

- Szép vagy, kicsi lány. –mosolygott Harry.

- Nem így van… de köszönöm. –mosolyogtam.

- Így van. Hidd el. –mosolygott Louis.

- Jó kis csaj lesz belőled! –kacsintott Harry.

- Harry! –szóltam rá.

- Mi van? –kérdezte.

- Semmi. Na de ki hol alszik? –kérdezte Zayn.

- Niall, Liam a nappaliban. –mondta Louis.

- Miért? –kérdezte egyszerre Liam és Niall.

- Mert. –mondta Zayn.

- Jó. Legyen így. –mondta Liam.

- Aha. –bólogatott Niall.

- Akkor Én, Louis és Harry a szobában alszunk. –mondta Zayn.

- Enyém az egyik ágy! –kiabált Louis.

- Enyém a másik! –vágta rá Zayn.

- Hát… úgy néz ki enyém a matrac… - mondta Harry.

- Hát én meg alszok a szobámban. –nevettem.

- Én meg az enyémben. –nevetett anya.

Csodálkoztam, hogy értette, de hamar rájöttem, hogy nem is angolul mondtam. Nagy nehezen elnyökögtem angolul is. Valamiért egy kis nehézséget okozott ez a mondat. De a srácok így is megértették. Ezután kivonultunk a nappaliba, és bekapcsoltam a TV-t. Hát igen… Most a srácok nem értettek semmit. Ezen csak jót nevettem. Kezükbe adtam a laptopomat. Ők szörföltek a neten, én visszasétáltam a konyhába és segítettem anyának elpakolni. Neki estem a mosogatásnak, közben anya elment TV-t nézni. A kedven sorozatja ment. Harry bejött hozzám, a konyhába.

- Segítsek? –kérdezte vigyorogva.

- Nem kell, köszi. –mosolyogtam.

- Oké. –mondta és leült egy székre.

- Szóval a földön alszol? –nevettem.

- A matracon, Alexandra. A matracon. –nevetett.

- Ja, oké! –nevettem.

- Nem lesz nekem kényelmetlen? –nevetett.

- Nem hiszem. –mosolyogtam.

- Akkor jó. –mosolygott.

Végeztem a mosogatással. Kimentünk a nappaliba. A srácok unott fejjel ültek a kanapén anya mellett, és bámulták a TV-t. Ezen nagyon kellett röhögnöm. Azok a fejek! :D

  Hülyéskedtünk meg ilyenek. Eltelt egy óra. Én elmentem fürödni. Megtörölköztem, felvettem a pizsimet, ami így néz ki:

Felvettem a kis köntösömet, de nem kötöttem be, csak úgy volt rajtam :D Visszamentem a fiúkhoz.

- Ilyen nincs! –nevetett Zayn.

- Mi van? –kérdeztem.

- Te megszállott! –nevetett Niall.

- Most mi a bajotok velem? –kérdeztem.

- A szobája is velünk van tele… ijesztő! –mondta Harry.

- Jaj, de viccesek vagytok… -morogtam.

- Jó, bocsi. Csak hülyéskedtünk ám. –mosolygott Harry.

- Jó, persze. –mondtam.

Leültem közéjük, míg Liam is elment fürödni. Utána Louis, majd Niall is. Niall után ment Zayn, aki kissé elidőzött. A srácok ordítoztak vele, hogy ne nézegesse magát a tükörben, mert Harry is fürödni szeretne. Nagy nehezen, de kijött, és bement Harry. Fürtöske is végzett, így elköszöntünk egymástól, majd anya foglalta el a fürdőszobát. Louis, Zayn és Harry bementek a szobájukba, Liam és Niall, pedig elfeküdtek fent a kanapén. Én be botorkáltam a szobámba. Bebújtam az ágyba, és próbáltam elaludni nem túl nagy sikerrel. Bedugtam a fülhalgatóm, és halkan 1D-t hallgattam. El is aludtam egy picit, de felriattam egy kiáltásra. Akkor már kikapcsoltam a zenét, kiszedtem a fülhalgatót, és aludtam tovább. Gondoltam csak egy álom volt.

*Harry szemszöge*

Felébredtem az éjszaka közepén arra, hogy Zayn kiabál álmában. Louis olyan mélyen aludt, hogy Ő észre sem vette. Vagy lehet, hogy észre vette, de nem reagált rá. Aludt tovább. Én viszont nem tudtam aludni. Gondoltam megnézem Liam-et és Niall-t, hogy Ők alszanak-e.

- Srácok alszotok? –kérdeztem.

- Én nem. –mondta halkan Liam.

- Én sem. –kuncogtam.

- Mi volt ez a kiabálás? –kérdezte.

- Zayn álmodott valamit. –magyaráztam.

Alexandra anyukája is kinézett a szobája ajtaján. Én bólintottam egyet, és próbáltam elmagyarázni neki, hogy nincs semmi baj. Azthiszem sikerült mert mosolygott, és visszament. Én is visszamentem a szobába. Eltelt félóra, de nem tudtam elaludni. Gondoltam megnézem Liam alszik-e már, és garázdálkodhatnánk a konyhában. -Szomjas vagyok. –mondtam magamban.  Kimentem. A srácok aludtak. Lesétáltam a lépcsőn a lehető leghalkabban. Találtam poharat, és narancslevet. Ittam. Visszamentem az emeletre. Úgy hallottam mintha valaki sírna. Alexandra szobája felől jött a hang. Odamentem. Kinyitottam szép lassan az ajtót. Bementem, és oda ültem az ágya szélére. A könnyei csak úgy folytak, és kapkodta a levegőt. Sírt. Végig símitottam az arcán, letöröltem a könnyeit. – Úgytűnik álmában sír. Nincs ébren. –gondoltam. Adtam egy puszit az arcára. Hirtelen felnézett.

- Harry… -suttogta.

- Igen, kicis lány? –kérdeztem halkan.

- Te vagy az? –kérdezte, és közben csillogotak a szemei a könnyeitől.

- Én vagyok. Mit álmodtál? –kérdeztem.

- Nem emlékszem. –mondta halkan.

- Most már aludj. –pusziltam meg. Felkeltem és az ajtó felé léptem.

- Ne menj el! –kérlelt.

- Csak aludni megyek én is. –suttogtam. – Vagy maradjak még egy picit? –kérdeztem. Egy aprót bólintott, és arréb csusszant. Leültem az ágya mellé, és a párnájára hajtottam a fejem. –Aludjunk. –mosolyogtam. Ő is elmosolyodott és becsukta a szemét. 

20.rész – Süssünk!

- Az… rohadtul… - morgott Marci. Mindenki kérdően nézett rá. –Mindketten szépen itt hagytok… köszi, csajok… imádlak titeket.

Mi Katy-vel egymásra néztünk, majd Marcira.

- Marci! Ezt most úgy mondod, mintha mi lennénk az egyetlen barátaid. –mondta Katy.

- Ti is vagytok azok, akikre számíthatok… egészen idáig így is gondoltam. –mondta Marci.

 Én olyan nagy bűntudatot éreztem, de ezt nem hagyhatom ki! És, ha tényleg annyira számítunk neki, örülnie kéne, hogy mi örülünk… Jaj mit kéne csinálnom? –nyavalyogtam magamban.

- Mi lenne, ha Te is jönnél? –nézett Liam Marcira.

- Mi van? –nézett Harry Liamre.

- Miért ne?! –mosolygott Liam.

- Jöhetne? –kérdezte Katy. Én csak néztem. Egy szó nem jött ki a torkomon. Ugyan így Marci is. Álltunk egymás mellett, és figyeltük az eseményeket.

- Jössz haver? –mosolygott Liam.

- Nem tudom… - csóválta a fejét Marci.

- Na, gyere! –bíztatta Niall Marcit.

- Srácok én nem akarok zavarni… - mondta Marci.

- Ha nem foglalod, el a tükrömet jöhetsz, haver! –mosolygott Zayn.

Itt mindannyian nevetésben törtünk ki. Anya csak néz, mosolyog.

- Min nevettek? –kérdezte.

- Zayn egóján. –nevettem.

- Lányom, gyere kicsit! –intett anya.

- Hmm? –mentem oda hozzá.

- Ne nevess ki!

- Nem foglak! –mosolyogtam.

- Miről van szó? –kérdezte.

- Bejelentették, hogy Katy is jön. Marci nyafogott, hogy mindketten itt hagyjuk, ezért Liam felajánlotta, hogy jöjjön Ő is. Most a srácok győzködik Marcit, hogy jöjjön Ő is. Zayn azt mondta, ha nem foglalja el a tükröt, akkor mehet. Ezen nevettük.

- És a kis göndör hajú… - kezdett bele anya, de közbe vágtam.

- Harry, igen. –mondtam.

- Jó, akkor Harry… na, szóval! Miért olyan morcos? –kérdezte.

- Miért? Morcos? –kérdeztem.

- Hát, úgy néz ki, nem?

- Mmmm… nem tudom…

- Na, mindegy. Mehetsz! –mosolygott.

- Oké. –mondtam, és visszaigyekeztem a srácokhoz.

- Akkor jössz, Marci? –kérdezte Katy.

- Szandi? Te mit gondolsz? –fordult felém Marci.

- Nézd, ha a srácok nem bánják… Gyere, kérlek! –mosolyogtam, majd átöleltem.

- Akkor? –kérdezte Liam.

- Megyek! –mondta Marci.

- Király! –pattantak fel a srácok.

- Na, jó! Viszont Laura még ma indul… - mondtam.

- Akkor indulás! Töltsük vele ezt a kis időt! –mondta Zayn.

- Menjetek csak. Én sütök neki valamit. –mosolyogtam.

- Segítsek? –kérdezte Marci és Harry tök egyszerre.

- Nem. Menjetek csak. –mosolyogtam.

- Nem! – egymásra néztek, majd vissza rám. –Segítünk! –vigyorogtak.

- Jó. Köszi. –nevettem.

- Ti menjetek csak! –mondta Harry.

- Jó, akkor mi léptünk. Majd gyertek. –mondta Louis.

- Rendben. –mondtuk egyszerre, majd köszöntünk.

- Akkor, álljunk is neki. –mosolyogtam.

- És mit csinálunk? –kérdezte Harry.

- Mmm… valami epreset. Laura imádja az epret. –mondtam.

- Akár csak Te. –mosolygott Marci.

- Akárcsak én. –mosolyogtam.

- Szereted az epret? –kérdezte Harry mosolyogva.

- Még hogy szereti-e? Imádja! –nevetett Marci.

- Igen, imádom! –mosolyogtam.

- Én is! –mosolygott Harry.

- De jó! –mosolyogtam.

- Na, de álljunk neki! –mondta Marci.

- Igen. Mmm… Harry segítenél a csokis muffinnal? –kérdeztem.

- Persze! –mosolygott.

- Szuper! Akkor mmmm… Marci, Te olyan jól tudod azt a csoki masszát… Megcsinálnád? –kérdeztem.

- Igen. –mondta.

Azzal neki is álltunk. Nagyjából félóra eredménye ez lett:

Sokat hülyéskedtünk a muffinok elkészítése közben. Imádom ezeket a srácokat! :)

- Háááát… jobbra számítottam. –mondta Marci.

- Köszi, Marcikám. Kedves vagy. –nevettem.

- Még maradt jó sok eper. Ezzel mi lesz? –kérdezte Harry.

- Megeszem! –nevettem.

- Had én is! –nevetett Harry.

- Szerintem inkább csináljuk meg azt a pudingos epres tortát, nem? –vetette fel Marci.

- Jó, oké! –mosolyogtam.

- Na, akkor álljunk neki! –nevetett.

Nagy nehézségekkel majdnem egy óra elteltével sikerült is a kis desszert.

Hát.. ilyen lett. 

Ezután elindultunk Katyékhez. Anya azt mondta ne nyúljunk semmihez, csak menjünk, majd Ő összetakarít. Nemsokára meg is érkeztünk. Jókat hülyéskedtünk, beszélgettünk, sírtunk és nevettünk. Annyira fog hiányozni ez a csaj! Elbúcsúzkodtunk, hisz Laura szülei megérkeztek. Laura ismét eltűnt. Elhagyta az utcát… a várost… az országot… itt hagyott minket. 

19.rész – Haragszol?

- Persze! Megyek én is, és Fanny is! Így lett megbeszélve a srácokkal. –nevetett Peti.

- És ezt miért nem mondta előbb? –kérdezte anyu.

- Na, igen! Te bunkó! –nevettem.

- Hát most, na! –nevetett.

- Ez azt jeleni, hogy mehetek? –kérdeztem csillogó szemekkel.

- Igen, mi a válaszod? –kérdezte bátyus.

- Mehettek, de nagyon vigyázzatok magatokra! –mondta anya.

- Persze, persze! Köszönöm! –visítoztam, és össze vissza ölelgettem, puszilgattam anyut.

- Jeeeeeee!! –pattantak fel a fiúk.

–Köszönjük, ígérem nem fog bennünk csalódni. Vigyázunk rá! –mondta Liam. Peti lefordította anyának.

- Akkor jöhetsz? –jött oda hozzám Harry.

- Igen! –mondtam, és átöleltem. Fogalmam sincs, honnan vettem a bátorságot. Tele voltam adrenalinnal.

- És mikor is mennétek, tulajdonképpen? - kérdezte anya.

- Mikor mennénk? –kérdeztem angolul.

- Öhm… talán még ma, nem igaz Liam? –mondta Harry.

- Igen. Délután. Jó? –kérdezte Liam.

- Ma délután. –mondtam anyának.

- Értem. –mondta anya.

- Akkor délután srácok! –mosolyogtam.

- Igen. –mosolygott Louis.

- Jaj, nagyon boldog vagyok! –mondtam könnyel teli szemekkel.

- Mi is. –mosolygott Harry.

- Mikor megyünk az étterembe? –kérdezte Niall.

- Minek mennétek étterembe? –kérdeztem.

- Öhm… enni?! –nevetett Zayn.

- Igen. Nem is ebédeltünk. –mondta Niall.

- De, hisz ehettek itt! –nevettem. –ugye anya?

- Mi? –kérdezte.

- Itt ebédelhetnek a srácok, nem? –kérdeztem.

- De, persze! –mosolygott.

- Szuper. Akkor srácok, maradtok itt? –kérdeztem.

- Jó kis magyar kaják! –nevetett Peti.

- Ha nem zavarunk. –mondta Liam.

- Jaj, dehogy zavartok! –mondtam.

- Szuper! Még nem ettem magyar kaját! Biztos jó! –mondta Niall.

Asztalhoz ültünk. Elfogyasztottuk édesanyám főztjét. A fiúk azt mondták ízlett nekik, és úgy is néztek ki. Anya ennek örült, ahogy én is. Ezután pihentünk egyet. Csak ültünk, beszélgettünk, és hülyéskedtünk. Ekkor Liam felvetette, hogy lassan indulnunk, kéne, szóval pakoljak. Én azonnal fel is siettem a szobámba. Anya jött utánam 2 nagy bőrönddel.

- Biztos menni akarsz? –kérdezte.

- Igen, anya. Minden álmom ez, Te is tudod.

- Igen, kislányom. De egész nyárra?

- Igen. Még kevés is lesz! –nevettem.

- Nekem hiányozni fogsz, ám! –monda és egy kis könnycseppet véltem felfedezni, ami végig csordult arcán.

- Te is nekem. –öleltem meg.

- Na, én visszamegyek a vendégekhez. Nem mintha sokat számítana, mert velem nem tudnak beszélni. De azért ne legyenek egyedül. –nevetett.

- Persze. És, anya! Felhívnád Katy-t?

- Miért nem Te hívod? –kérdezte.

- Félek Tőle! –nevettem.

- Hívd Te! –nevetett.

- De tényleg félek Tőle! Ez a lány kieszi az életem! –nevettem.

- Jó. Ide hívom. –mosolygott anya.

- Jaaaj! Ne! Meg fog ölni! Nem baj! Szükségem van rá. Hívd! –mondtam. Azzal anya már el is tűnt. Egy pár pólót tettem el éppen, mikor valaki kopogott.

- Gyere! –mondtam.

- Bejöhetek? –dugta be a fejét Harry.

- Persze, gyere! –mosolyogtam. –Húú! Harold Edward Styles a szobámban!-gondoltam magamban, és a szívem majd kiugrott a helyéről. A göndör hajú srác leült az ágyamra, én pedig folytattam a ruháim pakolását.

- Azt beszéltük a srácokkal, hogy talán holnap kéne menni. –mondta.

- Igen! Az lenne a legjobb. –mosolyogtam.

- Öhm… Peti fordításával megértettük anyukád ajánlatát. Azt mondta itt alhatunk. –mondta. Én válaszul csak rá mosolyogtam. –Ne segítsek? –kérdezte.

- Nem, köszönöm. Nem is nagyon tudnál. –mondtam.

- Oké. –mosolygott.

Valaki kopogott.

- Gyere! –mondtam.

- Szia… - lépett be Marci.

- Marci?! –néztem meglepődötten.

- Öhm… nem zavarok? –kérdezte.

- Nem! –mondtam. Beljebb lépett, és megállt az ágyamnál, pontosan Harry mellett. Köszönt neki, Harry is üdvözölte.

- Beszélhetnék vele? –kérdezte Marci. Harry vetett rám egy pillantást, én kíváncsian figyeltem.

- Persze. –pattant fel Harry, és már bent sem volt.

- Mizu? –kérdeztem.

- Szóval elmész? –kérdezte. Némi csalódottságot véltem felfedezni a hangjában.

- Igen. –mondtam.

- Mikor? –kérdezte.

- Holnap. –válaszoltam. Marci egy szót sem szólt. – Most haragszol? –kérdeztem. Megint nem válaszolt. – Nem mondasz semmit? –kérdeztem.

- Mit kéne mondanom, Szandi?

- Nem szeretnéd, hogy elmenjek?  Mondd azt!

- Miért, ha mondanám nem mennél el? Ne válaszolj! Mindketten tudjuk, hogy így is-úgy is elmész. Most mondjam azt, hogy ne menj? Nem mondom! Menj, érezd jól magad. –mondta és egy hamis mosoly játszott az arcán.

- Haragszol? –kérdeztem könnyes szemekkel.

- Nem, nem haragszom! Nem haragszom, Alexandra. –mondta, és átölelt.

- Biztos? –kérdeztem.

- Biztos! –mondta.

- Köszönöm. –motyogtam.

- Még is mit? –kérdezte, és éreztem, hogy mosolyog.

- Hogy vagy nekem. Hogy ilyen jó barát vagy… - mondtam.

- Én köszönöm, hogy vagy nekem. –mondta. –De most pakoljunk! –mosolygott.

- Segítesz? –mosolyogtam.

- Igen. –mosolygott.

Mellesleg imádom, amikor mosolyog. Olyan kis édes. :)

Nem sokkal később be is fejeztük a pakolást. Gondoltam, majd még később elrakom, ami kellhet még. Lementünk a nappaliba. Katy ott ült a kanapén a fiúk mellett fülig érő szájjal.

- Szia, Katy! Hát ennyire örülsz, hogy elmegyek egész nyárra?! –nevettem.

- Szia! Baba! Megyek én is!!! –visított.

- Mi? –kérdeztem döbbenten.

- Igen! Remélem nem gond. –mosolygott Niall.

- Már beszéltünk a szüleivel. Így hogy Petiék is jönnek, Őt is könnyen elengedték. –magyarázta Liam.

- Hát ez nagyon jó! –örvendeztem.

- Az… rohadtul… - morgott Marci. Mindenki kérdően nézett rá. –Mindketten szépen itt hagytok… köszi, csajok… imádlak titeket.

18. rész – Gyere velünk!

Hali! Akkor a lényegre is térek: Lehet egy 20.részig még folytatom... de ha továbbrasem lesz több olvasóm befejezem a blogot.
---------------------------------------------------------------------------------

Én visszamentem a nappaliba. Mindenki táncolt. Úgy látszott mindenki jól érezi magát. Ennek örültem.

Én is jól éreztem magam. Megkértem a srácokat, hogy koncertezzenek egyet! Csak nekünk! Teljesítették kérésemet. Nagyon jó volt! Bár be kell, hogy valljam egy picit bántott, hogy Marci alig szólt hozzám. Egyfolytában csak Katy-vel volt. Meg lepett ez az érzés… talán egy iciri picirit féltékeny vagyok. De Marci a legjobb barátom, Katy pedig a legjobb barátnőm. – Nekem ezzel most nem kéne foglalkoznom. –gondoltam. Élveztem azt, hogy itt a One Direction, habár még mindig csak egy álomnak tűnik. A nagy tömegben láttam 2lányt. Mintha Jessy, és Lilla lettek volna. - De Ők mit keresnének itt? –kérdeztem magamtól. De nem hagyott nyugodni a dolog. Így oda mentem. Át vágtam magam a tömegen. Ahhoz képest, hogy csak a legjobb barátokat hívtuk meg, elég sokan lettünk. Jöttek a barátok barátai, rokonai és még az Ő barátaik. Szép kis nagy tömeg lett. Egy rakás sikítozó lány. Ezek hogy kerültek ide?! És egyáltalán kik ezek? Ki hívta Őket? –merült fel bennem a sok kérdés, mire szerintem senki sem tudja a választ. Ahhoz képest, hogy nem alkoholizálunk, volt egy pár tinédzser, aki elég szépen nézett ki. Szem elől vesztettem a 2lányt, akikhez annyira igyekeztem. De vajon Peti, Fanny, Niky, és Ádám hol vannak? Ők rendet tennének. Mi ez a káosz? Fiatal tinik lepték el a házat. Voltak nálunk jóval idősebbek is. Ők meg mit kerestek itt? Szinte senkit nem ismerek a jelenlévők közül. Ki hozott ide piát? A szülők ki fognak minket nyírni! Már a sírás szélén álltam. Végre megpillantottam Marcit, aki a lépcsőn ült.

- Marci mi folyik itt? Kik ezek? –kérdeztem.

- Fogalmam sincs. Kicsit eldurvult a helyzet. –mondta.

- Nem láttad Petit, vagy Ádámot? –kérdeztem.

- Peti haza vitte Fanny-t. Szépen beivott a csaj. Ádámot már rég nem láttam, ahogy Niky-t sem. Lehet, hogy Ők is elmentek.

- Á! Nem hinném. Csak nem hagynának itt. –mondtam.

- Találkoztál Jessicával, vagy Lillával? –kérdezte.

- Mintha Őket láttam volna az imént. De mit keresnek itt? Hogy kerültek ide? –kérdeztem.

- Katy hívta meg Őket. –magyarázta.

- Tényleg! És hol van Katy? –kérdeztem.

- Próbál rendet tenni.

- Nem kéne neki segíteni?

- Menjünk! –felpattant, és felsegített engem is, a hideg lépcsőről.

- És a fiúk hol vannak? A One Direction? –érdeklődtem.

- Ők itt lesznek valahol. –mosolygott.

Örömmel láttam, hogy pár nem ide való fiatal veszi fel a kabátját. Épp indulni készülnek. Bementünk a nappaliba, ahol minden a feje tetejére állt. Katy pár embert próbált meg győzni, hogy menjenek el, ám hiába. Marci oda ment. Nem tudom mit mondhatott nekik, de Ők is elmentek. Kezdett helyre állni a rend. Aki nem ide való volt, az távozott. Aztán a barátok is elmentek. Megláttam Ádámot, és úgy meg örültem neki! Segített mindenkit elküldeni. Aztán Ő is elment Nikyvel együtt. Így maradtunk mi. Marci, Laura, Katy, Én, Lilla, Jessy, és a One Direction. Úristen! Ők még mindig itt vannak! Mit keresnek még itt? Nem mintha baj lenne. Csak meglep. Elkezdtünk takarítani. Hál’ Istennek mi nem ittunk annyit. Viszont Laura… hát… eléggé bepörgött. Katy-ről nem is beszélve. Anna meg eltűnt. Remélhetőleg haza ment. Mérges voltam a lányokra. Nagyjából összerámoltuk a folyosót, és a konyhát. Katy majdnem elaludt. Laura össze-vissza szédelgett. Felküldtem Őket aludni. A srácok közben neki estek a nappali kitakarításának. Nagyon kedves Tőlük. Sokat beszélgettünk közben Lillával és Jessy-vel. Elmúlott hajnali egy óra is. Lilla és Jessy eldöntötték, hogy elmennek haza, a következő vonattal, ami félóra múlva indul, de én nem engedtem meg nekik. Felküldtem Őket az emeletre Laura szobájába, hisz Ő most Katy vel alszik. Fáradtak voltak. Hamar el is aludtak. Szerencsére Katyék háza elég nagy. Az emeleten 3 szoba van, a földszinten 2. Zayn, Liam és Niall az egyik földszinti szobában aludtak, Louis, Harry és Marci a nappaliban. Én felmentem Katy szobájába és szépen megágyaztam magamnak a földön. Elaludtam én is. Egyszer felébredtem arra, hogy drága Katy barátnőm leesett az ágyról. Szépen visszasegítettem, majd lementem a konyhába, hogy igyak egy kis vizet. Marci ott ült az egyik széken.

- Hát Te, miért nem alszol? –kérdeztem.

- És, Te? –kérdezett.

- Katy leesett az ágyról, és szomjas vagyok. –nevettem.

- Sssss! Halkan. –mondta.

- A fiúk? –kérdeztem.

- Alszanak. Jó fejek. Beszélgettem velük kicsit, de tényleg kicsit, mert alig értettem, amit mondtak, és én sem tudtam nagyon, hogy mit mondjak. Kicsit meglepődtek azon, hogy én is szeretem Őket. –mondta.

- Ááá, értem. –mondtam.

- Hallom mész velük Londonba. –mondta elég lehangoltan.

- Ez még egyáltalán nem biztos! –mondtam.

- Menj, ha akarsz! –mondta, majd ott hagyott.

- Az sem biztos, hogy elengednek! –mondtam, és utána mentem.

- Biztos elengednek, és el is mész. De tudod mit? Nem érdekel! –mondta.

- Jó! Akkor el is megyek! –mondtam, majd felszaladtam a lépcsőn, fel Katy szobájába, majd lefeküdtem és elaludtam. Nagyon mérges voltam Marcira! Miért ilyen… ilyen… áhh… erre nincsenek szavak.

Reggel lett. A lányok még aludtak. Lesétáltam az emeletről, és benéztem a fiúkhoz is. Még Ők is aludtak. Katy szülei egy beteg rokont mentek meglátogatni, és talán még ott is maradnak pár napot. Viszont a szülők úgy tudják, volt felnőtt közöttünk. Részben ez igaz is, hisz Ádám és Niky itt voltak. De az éjjelt egyedül töltöttük. Remélem nem lesz belőle probléma, hisz nem történt semmi.

Valaki kopogott. Én ajtót nyitottam. Peti volt az. Jött leellenőrizni, hogy minden rendben van-e.

Eltelt egy óra. Mindenki fent volt. Peti kivitte Jessy-t, és Lillát a vasútállomásra. Katy és Laura rosszul voltak. Nem is csodálom. Visszazavartam Őket aludni. Marci egy szót sem szólt hozzám. Ez nagyon bántott, de próbáltam nem foglalkozni vele. Marci összeszedte a cuccát, elköszönt a többiektől, engem még csak egy sziára sem méltatott, és elment. Mire Peti visszaért, a lányok is jobban lettek. Ezután elmentünk hozzánk. A srácok azt akarják, hogy menjek velük Londonba. Én szívesen mennék, de hiányoznának a többiek... főképp Katy, és Marci, és hát persze a családom, meg úgy mindenki. Azt is tudom, hogy anyu nem fog elengedni egyedül 5 ismeretlen fiúval, egész nyárra Angliába. Mert, hogy Petiék nem jönnének… Durva… De szerintem, csak kíváncsiak, hogy mit szólok hozzá. Tuti, hogy jön velem, vagy is velünk még valaki, hisz Peti sem engedné, hogy egyedül menjek. Gondolkodásomból a telefonom ébresztett fel. Anna küldött egy SMS-t, hogy ne haragudjak, hogy elment egy szó nélkül, és ne is aggódjak, mert jól van. Most meg nyugodtam. Akkor most már csak egy probléma maradt. Haza is értünk. Szépen bementünk a házunkba. 

*2órával később*

- Ezek a srácok nagyon aranyosak, csak kár, hogy nem értem, amit mondanak. –nevetett anya.

- Hát igen. Néha nekem is gondot okoz a velük való kommunikálás. –mondtam.

- És így akarsz Te kimenni Londonba? –kérdezte anya felvont szemöldökkel.

- Kint könnyebben meg tudnám tanulni a nyelvet…

- De egész nyáron ott lennél! Neeem. Én ezt nem engedem.

- De, anyu!! Ez tanulás szempontjából is nagyon jó. Lehet, hogy az életben több ilyen lehetőség nem adódna. –mondtam könnybe lábadt szemekkel.

- Jaj, kislányom… - sóhajtott anya.

- Na? –hallottam meg unokabátyámat, aki a konyha ajtajában állt.

- Igen, na?! –néztem anyára.

- Mit na? –értetlenkedett.

- Mehetek? –kérdeztem boci szemekkel.

- Igen, mehet?! –kérdezte Peti. Anya sóhajtott egyet, de nem mondott semmit. Visszaterelt minket a nappaliba. A srácok kérdően néztek rám, majd anyára.

- Jöhet? –kérdezte Louis.

- Mit mondott? –kérdezte anyu.

- Anyu! –szóltam rá.

- De, ha egyszer nem értem! –nyafogott.

- Azt kérdezte mehet-e. –magyarázta Peti.

- Jaj, fiúk! –sóhajtott anyu.

- És, ha esetleg én is mennék? –kérdezte az unokabátyám.

- Jaj, Petikém… - anyu vett egy nagy levegőt.

- Kérjük szépen! –mondták egyszerre a srácok MAGYARÚL!

- Ezt meddig gyakoroltátok? –nevettem.

- Vigyázunk rá! Megígérem. –mondta Liam. Lefordítottam anyának.

- Kérlek! –mondtam csillogó szemekkel.

- Háát… nem is tudom… Legyen. Mehetsz! –vigyorgott anya.

- Úristen, anyuci köszönöm szépen! –ordítottam torkom szakadtából, majd a nyakába ugrottam. Sírtam örömömben.

-Héé! Nyugi! Van egy feltételem. –jelentette ki anyu.

- Mégpedig? –kérdeztem.

- Valaki elkísér. Mondjuk Peti.

- Öhm… nem is tudom… - mondta az unokabátyám.

- Naa! –néztem rá boci szemekkel.

- Persze! Megyek én is, és Fanny is! Így lett megbeszélve a srácokkal. –nevetett Peti.

17.rész – A bulin.

Laura is nemsokára érkezik Tündivel és Tibivel. Ők osztálytársaink, és ikrek. Tök jó. Bárcsak nekem is lehetne egy ikertestvérem!

- Rossz belegondolni, ebbe az egészbe… Nem elég, hogy ezután külön leszünk… Másik iskolába… Laura is elmegy. Pedig a nyarat még velünk tölthette volna. –mondta nekem Anna.

- Hát igen… annyira… rossz. –mondtam.

- Hé csajok! –hallottam meg Marci hangját.

- Szia! –mosolyogtam.

- Időben érkeztem? –kérdezte.

- Igen. –mosolygott Anna.

- Te, Marci! Gyere már ide! –szólt Katy Marcinak.

- Jövök! –kiabált vissza Marci.

A barna, tüsis hajú srác nagy léptekkel haladt, az én drága barátnőm felé. Anna visszament a kajás asztalhoz, és még rendezgette picit. Csörgött a telefonom. Peti volt az.

- Szia! –köszöntem.

- Szia! –kaptam a választ.

- Na mizu?

- Figyi, Niky és Ádám valószínűleg mindjárt ott lesznek, viszont Fanny és Én később tudunk csak menni. Bocsi. –mondta.

- Jó, oké. Nem baj, csak gyertek! –mondtam.

- Sietünk azért!

- Okés!!

- Szia. –köszöntem.

- Szia. –köszönt.

Letettem, majd visszacsúsztattam a zsebembe a készüléket.

- Ki volt az? –kérdezte Marci.

- Peti. –mondtam.

Marci bólintott egyet, majd visszament Katy-hez. - Hmm… ezek mostanában igen csak sokat beszélnek! – mondtam magamban.

Még egy picit készülődtünk. Niky és Ádám megérkeztek.

- Sziasztok! –ugrottam egyből a nyakukba.

- Szia, hugi! –köszönt Niky.

- Szia, kiscsillag! –köszönt Ádám is, majd beljebb jöttek.

- Alexandra! Hoztunk egy kicsi kis alkoholt. –nevetett Niky.

- Ó, az jó! –csillant fel Katy szeme.

- Na, lányok! Nem berúgni kell ám! Egy picit iszunk, de nem visszük túlzásba, oké?! –mondta Ádám. Mi csak bólogattunk, jelezve, hogy megértettük. Ebben a pillanatban megérkezett Tündi, Tibi és velük együtt Laura. Köszöntünk nekik. Laura egy picit meglepődött, de szerintem számított rá, hogy mi készülünk valamivel. Nem is akartunk nagy meglepetést, csak tudtuk, ha előre szólunk neki, nem bír magával és segíteni akar. Még jött pár haver. Laurának bemutattam Ádámot. Jó volt. Zenét hallgattunk, ettünk egy kicsit, ittunk, beszélgettünk meg minden. Eltel egy óra, míg Peti és Fanny is megérkezett. De nem egyedül jöttek. Majdnem elájultam, mikor megláttam azt az 5fiút. Egy ideig bámultam Őket, aztán Fanny intett, hogy menjek már oda. Szép lassan, bátortalanul oda is sétáltam. Petinek és Fanny-nak adtam puszit, majd köszöntem a srácoknak. Nem igazán tudtam mit csináljak. Meg lepett a dolog, hogy Ők itt vannak. Újra láthatom Őket. Nem tudtam elhinni. Ekkor Louis mosolyogva közelebb lépett, majd megölelt. Így tettek a többiek is.

- Gyertek beljebb! –mondtam. Bevezettem Őket a nagy nappaliba, ami a folyosó végén van.  Katy épp jött velünk szemben.

- Úristen!! Ez a One Direction! –sikított, mire még a zene is elhallgatott. és mindenki oda tömörült az ajtóba. Senki nem szólt egy szót sem. Mindenki megilletődve állt az ajtóban.

- Menjetek már arrébb, légyszi! Nem tudnak bemenni a srácok. –mondta Anna.

Mindenki elment az útból, vissza be a tágas szobába. Még jó, hogy a bulit Katyék házában rendeztük. Nálunk például el sem fértünk volna. Én elmentem a mosdóba, így arról lemaradtam ki mit szól ahhoz, hogy egy világhírű fiúbanda van közöttünk. Magyarországon. Egy kisebb városban. Ráadásul éppen Katyék házában. A tükör előtt álltam, és furcsán szemléltem a tükörben lévő lányt. Nagyon nem voltam megelégedve a látvánnyal. Egy kicsit eligazítottam a hajamat… nem mintha sokat segített volna. Valaki kopogott a mosdó ajtaján, de meg sem várta válaszom. Benyitott. Harry volt az. Én ledermedtem, Ő elmosolyodott. Közelebb jött hozzám.

- Még megvan ám a macid kicsi lány! –mosolygott fürtöske. Én csak visszamosolyogtam. –De most nincs nálam.

- Hol van? –kérdeztem félénken.

- Londonban. Csücsül az ágyamon. –mosolygott. – Vigyáztam ám rá!

- Köszönöm. –motyogtam.

- Szívesen. –mondta.

- És mikor kaphatnám vissza? –kérdeztem.

- Megértem, hogy hiányzik. Amióta vele aludtam, csak jót álmodtam. –mondta, és villantotta kisfiús mosolyát.

- Igen. Maci jó álmokat hoz. –mondtam.

- Igaz. Lehet, hogy vissza sem adom. –mondta, egy pimasz mosoly kíséretében.

- Hé! Az én macim! –mondtam.

- Tudom. De nem adom vissza… ha csak….

- Ha csak??

- Ha csak el nem jössz érte. –mondta.

- Igen! Kicsi lány! Gyere velünk vissza Londonba! –hallottam meg Louis hangját. Ledermedtem. Nem tudtam mit mondani. Váratlanul ért, a meghívás.

- De egész nyárra! –vigyorgott Niall, miközben Ő is belépett az ajtón.

- Nem tudom, mit mondjak. –nyögtem ki, ezt is nagy nehézséggel.

- Ne válaszolj most. Természetesen a szüleiddel is megbeszéljük. –mondta Liam, Niall háta mögül.

- Most viszont ti szépen visszamentek, és én le csekkolom Sexy Malik-ot. –mondta Zayn, és már a tükör előtt is volt. Elkezdtünk nevetni, közben mentünk le a lépcsőn.

- Hogy lehet ekkora egója?! –nevettem. Visszamentünk a nappaliba. Marci jött velünk szemben.

- Hé! Nem láttad Laurát? –kérdezte.

- Mmmm… nem, nem láttam.

- Okés. –mondta. Adott egy puszit, majd tovább kereste Laut.

- Ő ki? –kérdezte Harry.

- Marci. A legjobb barátom. –mondtam.

- És mit akart? –kérdezte Louis.

- Laurát keresi. –magyaráztam.

- A szőkésbarna hajú lányt, aki miatt van ez a kis buli? –kérdezte Niall.

- Igen. –válaszoltam.

- Az előbb láttam, valahol ott! –mutatott a konyha felé.

- Köszi. Akkor mindjárt jövök, Ti menjetek csak. –mondtam.

- Hova mész? –kérdezte Harry.

- Szólok Marcinak, hogy Laura a konyhában van. –magyaráztam. Ők tovább mentek, én pedig Marci után siettem, aki már az emeletre sietett. Utána futottam.

- Te, Marci! Laura ott a konyhában!

- Jaj, köszi! –mondta, és vissza lejött. Elmentünk a konyhába. Laura ott volt és beszélgetett Katy-vel.

- Hali csajszik! Mizu?! –mondtam.

- Á semmi. –mondták teljesen egyszerre.

- Titeket kereslek! –mondta Marci.

- Te tűntél el. –nevettek a csajok.

Én visszamentem a nappaliba. Mindenki táncolt. Úgy látszott mindenki jól érezi magát. Ennek örültem. 

16.rész – Készülődés a bulira.

Hahi, Nyuszikáák! :) <3 Nem nagyon kapok komikat... :/ De azért hoztam új részt, de csak mert Sky ilyen lelkes olvasóm. <3 Imádlak! :*  A 17.részt 2komment után hozom...
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Hát ez kész! – nevettem, közben hívtam Katy-t.

Nem vette fel. Gondoltam majd később még megpróbálom.

Fel sem öltöztem. Pizsamában rohangáltam a házban! :D

- Komolyan, mint egy 5éves! –morgott anya, de elnevette magát.

- Rám jött az 5perc! –nevettem.

- Azt vettem észre! –nevetett Katy a hátam mögött.

- Katy!!! –kiabáltam és a nyakába ugrottam.

- Szia, Te nő! Izé… kislány! –nevetett.

- Hagyjál békén! –próbáltam durcizni, de elnevettem magam.

- Én indulásra készen vagyok! De még ráérünk. –nevetett Katy.

- Te, Katy! Rita is jön velünk. Nagy gond?

- Marci húga?

- Igen.

- Hát jó. –mosolygott.

- Nem baj? –kérdeztem.

- Nem! –mosolygott, és átölelt. –most viszont húzzál öltözni! –nevetett.

- Oké,oké! –nevettem.

Bementem a szobámba, és felöltöztem. 

Ezt vettem fel. 

És ha már itt tartunk Katy-n ez volt:

 Miután el készütem, visszamentem a nappaliba. Megpillantottam azt a tündéri kislányt, és a bátyját.

- Sziasztok! –mosolyogtam. Marci, amint megpillantott felugrott a kanapéról, és felém sietett.

- Szia! –ölelt meg.

- Akkor mehetünk? –hallottam Katy hangját.

- Persze! –mondtam, és próbáltam kiszabadulni Marci öleléséből. – Te, Marci! Elengednél? –nevettem.

- Mi? Ja! Persze! Bocsi! –mondta zavartan és elengedett. Oda siettem anyához a konyhába. Egy puszit nyomtam az arcára, és elindultunk. Megfogtam Rita kezét és sétáltunk a buszmegállóba. Pár perc múlva oda is értünk. Marci adott egy puszit Ritának, engem megölelt, és bizonytalanul lépdelt Katy felé. Persze ezt a bizonytalanságot drága barátnőm is észrevette.

- Nem harapok! –nevetett Katy. Marci halványan elmosolyodott, és átölelte Katy-t.

Megérkezett a busz. Felszálltunk. Az ablakból gyors integettünk egyet Marcinak, majd a busz el is indult.

- Először hova megyünk? –kérdeztem Katy-t.

- Hááát… először is veszünk pár buli kelléket. –mondta.

- És ez pontosan mit takar? –nevettem.

- Cuki rucikat! –kacsintott Katy.

- Katy!! –szóltam rá.

- Jó, bocsánat. –durcizott.

- Először is valami nasit kéne venni. Ropi, chips meg ilyenek, nem?

- De. –válaszolt Katy.

- Utána üdítőt. –mondtam.

- Üdítőt? –kérdezett vissza Katy.

- Mivel piát nem vehetünk! -nevettem.

- Ja, de tényleg! –nevetett. –Talán Peti majd hoz!

- Majd pont a Peti, nem? Viszont Niky lehet. –nevettem.

- Jó. Na, de maradjunk annál, ami a mi dolgunk. Az után bemegyünk a cukrászdába. Veszünk egy tortát… vagy kettőt. –mondta Katy.

- Jó. De kellene venni valami kis szendvicshez valókat, nem?

- De! Akkor előbb még az, utána cukrászda.

Közben el is érkezett a mi megállónk. Leszálltunk és mentünk. Őszintén szólva nem is tudom hova, csak követtük Katy-t.

- Tudsz jönni? Menjünk lassabban? –kérdeztem Ritát.

- Jó így. –motyogta.

- Okés. –mosolyogtam.

- Marci hol van? –kérdezte.

- Nem mondta neked? –kérdeztem döbbenten.

- Ja, de! Elfelejtettem. A Mátéhoz ment. –mondta a kislány. Én csak mosolyogtam.

Végre megérkeztünk. Valami szupermarketbe. Ott mindent meg tudtunk venni. Kb. 1óra alatt végeztünk is. Utána mentünk a cukrászdába. Először leültünk és elfogyasztottuk a rendelt sütiket. Rita picit összemaszatolta magát, de amikor segíteni akartam neki, rám szólt.

- Nem vagyok már kicsi! Meg tudom egyedül is törölni a számat! – mondta.

- Igazad van, bocsánat. –mosolyogtam.

Közben Katy elkérte a 2tortát. Én kifizettem, és már indultunk is.

- Be kéne nézni valami ruhaboltba is, nem? –mondta Katy.

- Ennyi cuccal? Felejtsd el! –mondtam.

- Jó. Akkor nem kell… nektek jönni, megyek egyedül. –nevetett.

- Hát jó. –egyeztem bele.

- Csak vicceltem. –komolyodott el Katy.

- Én nem. Menj nyugodtan! –mosolyogtam.

- Nélkületek nem!

- Kénytelen leszel.

- Én is akarok! –mondta Rita.

- Rita ne már! –nyavalyogtam.

- A többségnyert! Megyünk és kész! –nevetett Katy. - Hű! Kit látok! –mutatott Katy egy magas, barnahajú srácra, aki egy szöszi mellett álldogált, egy ismerős autó mellett.

- Felmentő sereg! –nevettem.

Peti és Fanny volt az. Oda siettünk hozzájuk és segítséget kértünk.

- Lányok! Titeket keresünk! –mondta Fanny.

- Mert, hogy…? –kérdeztem.

- Gondoltuk elkél a segítség a cipekedésben. –mondta bátyus.

- Pont ezt akartam kérni! Hogy segíts! –nevettem.

Bepakoltuk a nehéz szatyrokat a kocsiba, és elindultunk Katy kedvenc ruhaboltjához. Persze Fanny is örült neki. A 2csaj boldogan rohangált a szebbnél szebb ruhák között, míg bátyus unottan állt egyhelyben, mellette én, és Rita, közben a kislány szorosan fogta a kezem.

- Nem mész nézelődni? –kérdeztem. Rita megrázta a fejét.

- Miért nem? Mi a baj? Hisz nem rég még ide akartál jönni. –mondtam.

- Félek. –suttogta.

- Mitől? –kérdeztem. Rita a pillantását Petire, majd Fanny-ra vitte. –Nem kell tőlük félni! Az unokabátyám, és a barátnője. Amúgy is itt van Katy. Őt jól ismered. Menj oda hozzá. –mosolyogtam.

- Kísérj oda! –mondta. Én rámosolyogtam és elindultunk barátnőm irányába. Katy megfogta Rita kezét és úgy nézelődtek. Én is elvesztem a csini rucik között. Meglepődtem magamon! :D

Hamar elment az idő. Én végül nem vettem semmit, de Katy, és Fanny bevásároltak helyettem is. Rita kapott tőlük egy pulcsit. Nagyon édes.

*Másnap*

Izgatottan készülünk a lányokkal Laura bulijára. Nem tudom felfogni, hogy ez egy afféle búcsú buli. Borzasztó lesz ismét Laura nélkül. Katy most éppen díszít, én pedig szendvicseket készítek, míg Anna a „büfé asztalt” készítette elő. Közben már pár barátunk meg is érkezett. Laura is nemsokára érkezik Tündivel és Tibivel. Ők osztálytársaink, és ikrek. Tök jó. Bárcsak nekem is lehetne egy ikertestvérem!