21.rész – Aludjunk.!

Elbúcsúzkodtunk, hisz Laura szülei megérkeztek. Laura ismét eltűnt. Elhagyta az utcát… a várost… az országot… itt hagyott minket.

Ismét sírásba törtem ki. Akár hogy is próbáltam visszatartani a könnyeim, nem sikerült. Kaptam egy SMS-t. Anna volt az.

„Én már tegnap elbúcsúztam Laurától. Most már itt vagyok a mamánál. Remélem, nem haragszotok, hogy szó nélkül ott hagytalak titeket. Sajnálom.  Anna Xx.”

Ezt felolvastam Katynek is.

- Beszélek én vele. Menj vissza a srácokhoz. –mondta Katy.

- Rendben… - mondtam, és visszamentem a srácokhoz.

- Mi az? –kérdezte Marci.

- Anna… - mondtam.

- Mi van vele? –kérdezte.

- Kaptam egy SMS-t, hogy már ott a mamájánál, és hogy ne haragudjunk rá, amiért nem köszönt el.

- Értem…

*3óra múlva*

Anya szépen megágyazott a fiúknak a vendégszobában, és a kis nappaliban az emeleten. Igen. Valakik a kanapéra kényszerülnek. Még nem tudni, hogy ki az. A srácok most próbálják eldönteni. Hárman a vendégszobában, ketten a nappaliban. Viszont valakinek matracon kell aludni a vendégszobában is.

- Srácok! Vacsi! –kiabált anya.

- Fiúk! Vacsora! –kiabáltam angolul.

- Máris megyünk! –kiabált Louis.

A szobám a vendégszobával van szemben a folyosó másik végén. Nem túl nagy a hely a két szoba között, de pont megfelel. Itt fog aludni két srác. Nagyon durva! Nagyon örülök! El sem hiszem! Ha ez egy álom… nem akarok felébredni, soha! Kinyitottam a szobaajtóm, majd elindultam kifelé, le a lépcsőn, a nappalin át, egészen a konyháig tipegtem. Leültem az asztalhoz, és vártam, hogy a fiúk is lejöjjenek. Eltelt 10perc, és még mindig nem értek le.

- Alexandra, menj fel, és nézd, meg mit csinálnak! –utasított anya.

- Okés! –mondtam, és már ott sem voltam. Átfutottam a nappalin, fel a lépcsőn egészen a fiúk szobájáig. Bekopogtam. Nem jött válasz.

- Srácok?! –kiabáltam.

- Pillanat! –hallottam meg Niall hangját.

- Bemehetek? –kérdeztem.

- Pillanat! –kiabált… nem! Szinte ordított Zayn.

- Jó hát, na! –duzzogtam.

- Bocsánat! –kiabált Harry.

- Siessetek, kérlek. Én már éhen halok! –mondtam.

Visszamentem anyához a konyhába.

- Na? –érdeklődött egy mosollyal az arcán.

- Pillanat. –mondtam.

- Rendben. –mondta anya.

Nagydobogás, és röhögés hallatszódott, aztán a lépcső csikorgását is hallottam.

- Na, jönnek. –nevetett anya.

- Hallom. –nevettem.

- Elnézést. –mondta Liam a konyhába érve.

- Mond neki, hogy el van nézve. –mondta anya.

- Te értetted? –csodálkoztam.

- Igen. Ennyit azért én is értek. – nevetett.

- Mond, hogy Ok. –nevettem.

- Ok! –mondta anya nevetve.

Mind az öten ott álltak a konyhaajtóban, és fülig ért a szájuk.

- Mi van? –kérdeztem.

- Semmi. –nevettek.

- Hát jó. - mondtam.

A fiúk is asztalhoz ültek, és megettük a vacsorát. Pizza :D Evés közben is csak röhögtek, de már anya és én is csatlakoztunk. Niall úgy falt, mint aki életében nem evett. Ráadásul nem is keveset. Hát igen. Ez Niall. Mi így szeretjük. Azért anyára is ragadt valami a srácoktól. Néhány dolgot már tud is angolul. És hát… mit ne mondjak, a fiúk is tudnak pár szót magyarul. Büszke vagyok rájuk. Anyára és a srácokra is.

- Csodálom, hogy még nem támadtak be minket a rajongók, vagy újságírók. –mondtam.

- Én is. –mondta Harry.

- Nem akarok bunkó lenni, de megehetem az utolsó szelet pizzát? – kérdezte Niall.

- Igen. –mondtuk egyszerre.

- Szerintem már mindenki tele van. –mondtam.

- Kivéve Niall-t. –mondta Harry.

- Tényleg nagyon sokat tud enni. –nevettem.

- Hát igen. –mondta Louis.

- És nem is látszik rajta! Bezzeg rajtam meglátszik, pedig nem is eszek sokat.–mondtam.

- Ne butáskodj! –mosolygott Liam.

- Szép vagy, kicsi lány. –mosolygott Harry.

- Nem így van… de köszönöm. –mosolyogtam.

- Így van. Hidd el. –mosolygott Louis.

- Jó kis csaj lesz belőled! –kacsintott Harry.

- Harry! –szóltam rá.

- Mi van? –kérdezte.

- Semmi. Na de ki hol alszik? –kérdezte Zayn.

- Niall, Liam a nappaliban. –mondta Louis.

- Miért? –kérdezte egyszerre Liam és Niall.

- Mert. –mondta Zayn.

- Jó. Legyen így. –mondta Liam.

- Aha. –bólogatott Niall.

- Akkor Én, Louis és Harry a szobában alszunk. –mondta Zayn.

- Enyém az egyik ágy! –kiabált Louis.

- Enyém a másik! –vágta rá Zayn.

- Hát… úgy néz ki enyém a matrac… - mondta Harry.

- Hát én meg alszok a szobámban. –nevettem.

- Én meg az enyémben. –nevetett anya.

Csodálkoztam, hogy értette, de hamar rájöttem, hogy nem is angolul mondtam. Nagy nehezen elnyökögtem angolul is. Valamiért egy kis nehézséget okozott ez a mondat. De a srácok így is megértették. Ezután kivonultunk a nappaliba, és bekapcsoltam a TV-t. Hát igen… Most a srácok nem értettek semmit. Ezen csak jót nevettem. Kezükbe adtam a laptopomat. Ők szörföltek a neten, én visszasétáltam a konyhába és segítettem anyának elpakolni. Neki estem a mosogatásnak, közben anya elment TV-t nézni. A kedven sorozatja ment. Harry bejött hozzám, a konyhába.

- Segítsek? –kérdezte vigyorogva.

- Nem kell, köszi. –mosolyogtam.

- Oké. –mondta és leült egy székre.

- Szóval a földön alszol? –nevettem.

- A matracon, Alexandra. A matracon. –nevetett.

- Ja, oké! –nevettem.

- Nem lesz nekem kényelmetlen? –nevetett.

- Nem hiszem. –mosolyogtam.

- Akkor jó. –mosolygott.

Végeztem a mosogatással. Kimentünk a nappaliba. A srácok unott fejjel ültek a kanapén anya mellett, és bámulták a TV-t. Ezen nagyon kellett röhögnöm. Azok a fejek! :D

  Hülyéskedtünk meg ilyenek. Eltelt egy óra. Én elmentem fürödni. Megtörölköztem, felvettem a pizsimet, ami így néz ki:

Felvettem a kis köntösömet, de nem kötöttem be, csak úgy volt rajtam :D Visszamentem a fiúkhoz.

- Ilyen nincs! –nevetett Zayn.

- Mi van? –kérdeztem.

- Te megszállott! –nevetett Niall.

- Most mi a bajotok velem? –kérdeztem.

- A szobája is velünk van tele… ijesztő! –mondta Harry.

- Jaj, de viccesek vagytok… -morogtam.

- Jó, bocsi. Csak hülyéskedtünk ám. –mosolygott Harry.

- Jó, persze. –mondtam.

Leültem közéjük, míg Liam is elment fürödni. Utána Louis, majd Niall is. Niall után ment Zayn, aki kissé elidőzött. A srácok ordítoztak vele, hogy ne nézegesse magát a tükörben, mert Harry is fürödni szeretne. Nagy nehezen, de kijött, és bement Harry. Fürtöske is végzett, így elköszöntünk egymástól, majd anya foglalta el a fürdőszobát. Louis, Zayn és Harry bementek a szobájukba, Liam és Niall, pedig elfeküdtek fent a kanapén. Én be botorkáltam a szobámba. Bebújtam az ágyba, és próbáltam elaludni nem túl nagy sikerrel. Bedugtam a fülhalgatóm, és halkan 1D-t hallgattam. El is aludtam egy picit, de felriattam egy kiáltásra. Akkor már kikapcsoltam a zenét, kiszedtem a fülhalgatót, és aludtam tovább. Gondoltam csak egy álom volt.

*Harry szemszöge*

Felébredtem az éjszaka közepén arra, hogy Zayn kiabál álmában. Louis olyan mélyen aludt, hogy Ő észre sem vette. Vagy lehet, hogy észre vette, de nem reagált rá. Aludt tovább. Én viszont nem tudtam aludni. Gondoltam megnézem Liam-et és Niall-t, hogy Ők alszanak-e.

- Srácok alszotok? –kérdeztem.

- Én nem. –mondta halkan Liam.

- Én sem. –kuncogtam.

- Mi volt ez a kiabálás? –kérdezte.

- Zayn álmodott valamit. –magyaráztam.

Alexandra anyukája is kinézett a szobája ajtaján. Én bólintottam egyet, és próbáltam elmagyarázni neki, hogy nincs semmi baj. Azthiszem sikerült mert mosolygott, és visszament. Én is visszamentem a szobába. Eltelt félóra, de nem tudtam elaludni. Gondoltam megnézem Liam alszik-e már, és garázdálkodhatnánk a konyhában. -Szomjas vagyok. –mondtam magamban.  Kimentem. A srácok aludtak. Lesétáltam a lépcsőn a lehető leghalkabban. Találtam poharat, és narancslevet. Ittam. Visszamentem az emeletre. Úgy hallottam mintha valaki sírna. Alexandra szobája felől jött a hang. Odamentem. Kinyitottam szép lassan az ajtót. Bementem, és oda ültem az ágya szélére. A könnyei csak úgy folytak, és kapkodta a levegőt. Sírt. Végig símitottam az arcán, letöröltem a könnyeit. – Úgytűnik álmában sír. Nincs ébren. –gondoltam. Adtam egy puszit az arcára. Hirtelen felnézett.

- Harry… -suttogta.

- Igen, kicis lány? –kérdeztem halkan.

- Te vagy az? –kérdezte, és közben csillogotak a szemei a könnyeitől.

- Én vagyok. Mit álmodtál? –kérdeztem.

- Nem emlékszem. –mondta halkan.

- Most már aludj. –pusziltam meg. Felkeltem és az ajtó felé léptem.

- Ne menj el! –kérlelt.

- Csak aludni megyek én is. –suttogtam. – Vagy maradjak még egy picit? –kérdeztem. Egy aprót bólintott, és arréb csusszant. Leültem az ágya mellé, és a párnájára hajtottam a fejem. –Aludjunk. –mosolyogtam. Ő is elmosolyodott és becsukta a szemét.