27.rész- Party time!

Semmihez nem volt kedvem, nem hogy buliba menni…

- Hát Te miért nem készülődsz? –kérdezte Katy.

- Jaj, Katy! Nagyon nincs kedvem…

- Hogy-hogy?

- Nem tudom. Most ez a Marci ügy is felkavart…

- Jaj, Alexa…

- Hogy álltok, csajok? –kérdezte Louis.

Nagyon megijedtünk, hisz Louis váratlanul toppant be a szobánkba.

- Louis! De megijesztettél! –nyávogott Katy.

- Bocsi! –nevetett Louis. –Szóval? Hogy álltok?

- Alexandra nem akar jönni. –mondta felháborodottan Katy.

- Mi? Miért nem? Mi a baj? –fordult felém Lou.

- Semmi, csak nincs kedvem. –vállat vontam.

- Hát ez meg hogy lehet? Nincs kedved partyzni a One Directionnel?? –hallottam meg Peti hangját.

- De… csak… csak… nincs… Most nincs… Bocsi.

- Mi a baj? Mondd el! Hátha tudok segíteni! –mondta Louis.

- Aranyos vagy Louis, de nem szeretnék most erről beszélni…

- Apukáddal kapcsolatos? –kérdezte.

- Nem…

- Akkor Marci miatt?

Egy aprót bólintottam.

- Akarsz beszélni róla?

 Megráztam a fejem, jelezve, hogy nem szeretnék róla beszélni.

- Beszéljek vele?

- Köszi, Louis, de nem kell.

- Én azért beszélek vele… Már csak azért is, mert engem érdekel.

 - Ahogy gondolod, Louis…

- Akkor? Jössz bulizni? –kérdezte mosolyogva.

- Mmmm… nem tudom…

- Gyereee!

- Megyeeek! –nevettem.

- Szuper! Akkor készülődjetek!

Fél óra elteltével fel is öltöztem, közben Katy eltűnt.

Ez az én rucikám.

Kimentem. A nappaliban iszonyatosan meglepődtem! Fanny készen álldogált az ajtóban. Mint mindig most is kissé extrém szerkója volt. Legalább is nekem az.

Fanny drága ezt viselte.

Na, én valahogy nem bírnék ilyen ruhákba és ekkora magas sarkúba tipegni, és azon is csodálkozom, hogy Peti megengedi neki, hogy ilyen ruhákat hordjon.

- Csini! –mondtam.

- Jaj, ugye?  Nekem is tetszik! Jól áll rajtam ez a szoknya, nem? –vinnyogott.

- De, nagyon szuper… - mondtam.

- Ez az! Dicsérd csak! Most akarom rá beszélni, hogy öltözzön át. –morgott Peti.

-  Hadd jöjjön így. Neki ilyen a stílusa. Így jársz, ha egy igazi vernyákolós plázacicával kezdesz! –mondtam.

- Jaj, köszi, hugi! –ölelt át Fanny.

- Hát… szívesen… azt hiszem…

- Na? Hogy nézek ki? - kérdezte Katy a lépcsőről letopogva.

Ez volt Katyn.

- Nem mondod komolyan, hogy így akarsz jönni?!! –támadtuk le egyszerre Marcival.

- De, miért? Nem áll jól?

- De! Nagyon szép vagy! Jobban áll rajtad, mint rajtam! –mosolygott Fanny.

- Jaj, köszi! –mosolygott Katy.

- Mikor indulhatunk? –kérdezte Harry.

- Zaaaayn!!! Kész vagy már? –kiabált Louis.

- Pillanat!!!! – kiabált vissza Zayn.

- Siess! –szólt rá Harry.

- Egy pillanat!! –ordított vissza Zayn.

- Fogadjunk, hogy rossz felé áll egy hajszála! –nevetett Harry.

- Tartom! –nevettem.

- Zayn, jössz már? –indult Liam a fürdőszobába 10perc elteltével.

- Már jövök! –kiabált és futott le a lépcsőn Zayn.

- Yes!!! Party time! –kiabált Niall.

Olyan édes volt. Nem bírtam ki, így oda mentem hozzá és átöleltem. Imádom ezeket a srácokat! Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy velük lehetek! Ugyanakkor Marci viselkedése nagyon aggasztó. Hirtelen hangulatváltozásai vannak. Kiszámíthatatlan. Félek, hogy elvesztem a legjobb barátomat… nagyon félek, hogy megutáltatom magam Marcival, egy életre… De azért nem haragudhat, amiért az álmom teljesült, és én ezt ki is használom. Ki ne tenné?! Marci, kérlek ne haragudj! Nagyon szeretlek! Mindenkit nagyon szeretek! Gondolatmenetemből Louis ébresztett fel.

- Kicsi lány! Mi a baj?

- Semmi.

- Akkor miért sírsz?

- Nem sírok.

- Ne mondd már! Miértkönnyes a szemed?

- Én… én csak… semmi… csak elgondolkodtam.

- Min gondolkodtál?

- Louis, Alexandra! Jöttök már?! –kiabált Liam.

- Egy pillanat! –kiabált vissza Louis. –Szóval, mi a baj? –fordult felém.

- Majd talán holnap beszélhetünk róla.

- Na jöttök? –hirtelen Harry tűnt fel az ajtóban.

- Igen. –feleltem.

- Ígérd meg, hogy elmondod! Könnyebb lesz. –mondta kedvesen Louis.

- Jó. –mondtam halkan.

- Miről beszéltek? –kérdezte Harry.

- Semmiről. –vágtuk rá egyszerre Louis-val.

Mintha Harry egy picit mérgesen nézett volna, aztán bólintott és kimentünk.

-          - Na végre! –mondta Niall.

-        -   Bocsi. –mondtam.

-      -     Semmi gond! De most már induljunk! –kiabált.

-         -  Niall halkabban! –szólt rá Liam.

-         - Jó bocsi! –mondta Niall.

Azzal el is indultunk. Talán a szomszéd házig sem jutottunk el, de én megbotlottam. Szidni kezdtem a rajtam lévő magas sarkú cipőmet.

-        -  Jól vagy? –nevetett Louis.

-        -  Igen… - válaszoltam ijedten.

-         - Jobban is vigyázhatnál! –mondta Harry.

-         - Jó… - mondtam. Nagyon kellemetlen volt ez a szituáció.

-      -    Ezért kell magas sarkú. –gúnyolódott Marci.

-       -   Ott volt egy gödör. –mondtam.

-       -   Persze… - mondta gúnyosan.

-       -   Tényleg van itt egy gödör valamerre. Bizonyára ott, ahol Alexandra megbotlott. –magyarázta Harry.

-      -    Hát persze. –mondta Marci még mindig ugyan abban a gúnyos hangnemben.

Egy pillanatra megálltam. Meglepett Marci viselkedése. Fájt. Rosszul esett… nagyon…

-        -   Hé, jól vagy, kicsilány? –kérdezte Louis.

-        -   Igen… - válaszoltam bizonytalanul.

-        -   Sajnálom ezt az előbbit Marcival. –mondta.

-          - Ne is törődj vele. –mondtam és egy mosolyt erőltettem arcomra.

-         -  Egy kis buli jót fog tenni. Kikapcsolódsz. –mosolygott.

-       -   Remélem… - sóhajtottam.

-        -  Menjünk, mert nagyon lemaradtunk.

-        -  Jó. –már indultam is és pechemre megint megbotlottam. Majdnem elestem, de megkapaszkodtam Louis kezében.

-     -     Nem a legkedvesebb barátod a magas sarkú, ugyebár? –nevetett.

-     -     Hát nem… - válaszoltam szégyenlősen. Az arcom lángolt.

-       --   Látom. –kuncogott.

-         -  Mindig jól beégek mindenhol…

-         - Ne is törődj vele.

-         -  Nagyon gáz. Két lábon járó csődtömeg vagyok.

-        -  Dehogy is!

-         -  Dehogy is nem!

-        Na, csönd. Inkább gyere már! –nevetett.

A többiek után siettünk. Egy kis sétálás után oda is értünk a szórakozóhelyre. Hangos zene, fények, táncoló fiatalok… szóval minden, ami kell. Utam egyenesen a bárpulthoz vezetett, természetesen Peti után siettem.

-         -  Semmi alkohol, hugi!

-      -    Ó! Biztos nem!

-       -   Na jó, de mértékkel. –mosolygott.

-          - Természetesen.

-      -    Mit kérsz?

-     -     Passz. Nem nagyon engedsz alkoholizálni, szóval fogalmam sincs.

-        -  Valami koktél?

-       -   Oké…

-      -    Amilyet Fanny is kért, olyat iszol.

-         -  Nekem mindegy.

A fiúk is kértek maguknak valami piát. Én a pult mellett üldögéltem egy bárszéken a sárgaszínű koktélomat iszogatva. Szemeimmel Petit, vagy az egyik srácot kerestem, de nem találtam. Katyt és Fannyt is szem elől vesztettem. Kétségbe esetten kerestem egy ismerős arcot, de nem találtam. Megijedtem. Kicsit szédültem. Nem vagyok hozzá szokva a piához. Valaki leült mellém, de nem mertem rá nézni. Próbáltam magam lenyugtatni. Az a valaki, aki mellém ült, a fülemhez hajolt. –Úristen! –mondtam magamban. Megijedtem… féltem.

-         - Jól vagy? –kérdezte. A hangját hallva megnyugodtam, hisz Harry volt az.

-        -   Most már igen. –mondtam. Értetlenül nézett rám. –Megijedtem. Nem találtam senkit.

-        -   Azt hiszed, egyedül hagynálak?

-        -  Háát… nem…

- - Nem bizony. Főleg Peti nem. De nézd csak! Én onnan jövök. Ő is ott van. –a terem másik végébe mutatott. Nem láttam sehol Petit, de hittem Harrynek. –Lenne kedved táncolni?

-     -     Nem igazán…

-       -   Velem sem?

-        -  Veled sem…

-        -  Ilyet! Nekem nemet mondani?! –csodálkozott.

-      -    Látod? Én ilyet is tudok…

-       -   Na, gyere! Táncoljunk!

-        -  Na jó. –mondtam egy kis gondolkozás után.

Lepattantam a székről. Harry felém nyújtotta a kezét. Én elfogadtam a gesztust, és elindultunk a táncparkett felé.