29.rész – Marci kérlek, ne menj el…

Na hali, életkéim! Hoztam új részt! remélem tetszik! :) <3
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Megijedtem, hogy felébresztettem, de hál’ Istennek nem. Visszafeküdtem és aludtam tovább.

Reggel mikor felébredtem első utam azonnal Szandihoz vezetett. A nap gyönyörűen megvilágította szép arcát… Te jó ég… Szeretem.

- Szia, Marci! –köszönt Katy, és én nagyon megijedtem.

- Szia, Katy. –köszöntem, de nem jött válasz.

Közelebb mentem. Csukva volt a szeme.

- Katy… Katy. –szólongattam.

Arra jutottam, hogy alszik és álmában beszélt. Igen. Biztos álmában beszélt. Oda léptem Szandi mellé, aki oly édesen aludt. Oda hajoltam és adtam neki egy puszit.

- Marci?! –mondta Harry döbbent hangnemben.

- Szia, Harry.

- Mit keresel itt?

- Ezt én is kérdezhetném.

- Mit csinálsz ott, Alexandra mellett?

- Adtam neki egy puszit. Tudod a legjobb barátnőm.

- És ha felébredt volna?!

- Akkor mosolygósan kívánt volna nekem jó reggelt.

- Vagy morcosan elfordult volna…

- Csak nem megtörtént ez veled? –gúnyolódtam.

- Képzeld nem. De veled még előfordulhat, bár nem ajánlom, hogy még egyszer itt találjalak.

- Miért mit csinálsz?! Nem akadályozhatod meg, hogy lássam a legjobb barátnőmet, amikor akarom. Mellesleg akkor puszil meg, amikor akarom.

- Vagy, amikor hagyja…

- Na, jó elég!

 - Szerintem is. Felébrednek a lányok.

*Alexandra szemszöge*

Reggel valamikor megébredtem, és mintha Marcit és Harryt hallottam volna. Nagyon fáradt voltam így vissza is aludtam egy másodperc töredéke alatt.

Dél körül járhatott az idő, mikor felébredtem. Nagy nehezen rávettem magam az öltözésre. Katy még aludt.

Ezt vettem fel.

Kimentem a fürdőszobába és ott összetalálkoztam Marcival.

- Jó reggelt, álomszuszék! –mosolygott és átölelt.

- Szia, Marci. –öleltem át.

- Már mindenki fent van. –mondta.

- Csak Katy alszik még.

- Már nem sokáig! –egy gonosz vigyor jelent meg az arcán és már ott sem volt.

Feltételezem, megy és felébreszti. Amint ezt elmondtam magamban hallottam, hogy Katy visít, s ezzel beigazolódott a gyanúm.

- Marci mondd, Te normális vagy?! –hallottam, ahogy Katy ordít.

Arcomat újra belepte a hidegvíz, ahogyan belehajtottam a fejem a mosdókagylóba. Ettől jobban magamhoz tértem.

*4órával később*

Marcival a délután folyamán megint veszekedtünk. Most azért verte ki a dilit, mert belenyaltam Harry fagyijába. Én ezt már nem bírom. Kint ülök a kertben. Marci és Liam  elmentek valahova, Fanny és Katy vásárolgatni mentek, velük ment Peti és Niall is. Szóval a házban Harry, Louis és Zayn van. Én pedig kint a kertben kuporgok, gondolkozom és sírok.

- Hé, kicsi lány! Miért sírsz? –jött oda Zayn.

- Nem sírok… - mondtam halkan.

- Jaj, dehogynem. Mi a baj? Min veszekedtetek Marcival?

- Ne haragudj, Zayn, de most nem szeretnék erről beszélni.

- Lehet, hogy utána jobb lenne…

- Nem, Zayn. Nem szeretnék most erről beszélni.

- Hát jó… Egyébként jó a hajam? –kérdezte.

- Tökéletes. –kuncogtam. Ő pedig kétségbeesetten húzott ki egy tükröt a zsebéből. –miért van nálad tükör? –nevettem.

- Ezért… Tessék… Hazudtál nekem. Ennek a tincsnek nem itt kéne lennie. Megyek, gyorsan belövöm! Addig meg ne szökj! –mosolygott és közben már nagy léptekkel haladt befelé.

Eltelt vagy negyed óra, és Zayn még mindig sehol. Felálltam és bementem a házba. Leültem a nappaliba. 5perc múlva hallottam Zayn hangját.

- Mondtam, hogy maradj ott, várj meg!

- Már unatkoztam, és kicsit fáztam is. Majdnem félórát vártam rád!

- Jah, még 20percnek is sok, nem hogy félórának. –mondta felháborodottan.

- Jó hát na! Egyébként a srácok hol vannak?

- Harry a szobájában Louis meg elment Liamékhez. Bárhol is vannak Liamék.

- Értem. Most felmegyek a szobába, ha nem gond.

- Dehogy, menj csak. Én elmegyek, veszek valami jégkrémet. Kérsz?

- Igen. Vaníliásat hoznál nekem?

- Persze. –mosolygott. Még egyszer megnézte magát a nappaliban lévő tükörben és már ment is.

Felmentem a szobámba. Lefeküdtem az ágyra. Magamhoz szorítottam Marci macit és sírni kezdtem.

*Visszaemlékezés*

A parkban vagyok. Egy padon ülök, és várom Marcit, akit hamarosan meg is pillantok. Köszönünk egymásnak, Marci átölel és megfogja a kezem.

- Gyere, van egy meglepetésem! –mosolyog.

Kézen fogva elindultunk Marciék házához. Bementünk és Rita átölelt. Felmentünk az emeletre, Marci szobájába. Leültem az ágyára. Marci parancsára becsuktam a szemem. Mikor kinyitottam egy nagy macival találtam szemben magam. Tátott szájjal néztem a plüssfigurát.

- Tetszik? –kérdezte.

- Igen! –mondtam és átöleltem.

- Csak mert Maci, a maci Londonban maradt… gondoltam megleplek egy másikkal. –mosolygott.

*Visszatekintés vége*

 Az emlékre még jobban sírni kezdtem. Milyen jó barátok voltunk, most meg mindig veszekszünk. Az én hibám…

- Marci, kérlek, ne haragudj! –suttogtam a maciba.

- Alexandra! Gyere, Marci mondana valamit! –jött be Louis, de meglátta, hogy sírok. – Alexandra, mi a baj?

- Semmi. –letöröltem a könnyeim.

- Szedd össze magad. Légy erős. –mondta.

- Miért mi történt? Mit akar mondani Marci?

- Gyere! –nyújtotta felém a kezét.

Megfogtam a kezét. Liam szobájába vezetett.

- Marci, el kell neki mondanod! Mindjárt hozza Louis! Szedd össze magad, ha már megtetted ezt a lépést. –hallottuk, és épp ezért megálltunk az ajtóban. Mikor Liam végzett a mondandójával bementünk. Iszonyatosan izgultam. Nem tudtam, Marcinak mit kell elmondania.

- Na hajrá! –mondta Liam mikor beléptünk, és megveregette Marci vállát.

- Légy erős. –mondta a fülembe Louis, majd a 2fiú távozott és egyedül maradtunk a szobában. Marci és én.

- Szandi… én… én… - mondta… de az „én” szónál tovább nem jutott. Én türelmesen vártam, míg folytatja. – Szóval én… nagyon szeretlek, de elmegyek… El kell mennem. – közbe akartam vágni, de elhallgattatott. – Neked is, és nekem is jobb lesz így. Elmegyek. Már megvettem a repülőjegyet, Liam segített mindenben. Összepakolok, és holnap reggel Go Magyarország. Sajnálom… de így neked is jobb lesz. –mondta könnyekkel küszködve, míg nekem már patakokban folytak a könnyeim, s mintha egy világ dőlt volna össze bennem. A szívem szakadt meg érte. Fájt legbelül. Nagyon fájt.

- Nem akarom, hogy elmenj, Marci! –mondtam és megfogtam a kezét, de Ő gyorsan elrántotta.

- Kérlek… Szandi… ne érj hozzám!

- De miért? Miért csinálod ezt velem? Miért mész el, Marci? –zokogtam.

- Ne sírj kérlek! –mondta. Megemelte a kezét. Egy pillanatra felcsillant bennem a remény, hogy a könnyeimet akarja letörölni, de gyorsan visszahúzta a karját.

- Marci… - suttogtam.

- Menj ki, kérlek. Össze kell pakolnom.

- Ne menj el, kérlek!

- El kell mennem. – egy aprót bólintottam és kimentem a szobából. Még jobban sírni kezdtem és a szobámba rohantam.

Harry kopogás nélkül berontott. Leült mellém az ágyra és megfogta a kezem.

- Ne sírj! –mondta.

- Harry, kérlek, most hagyj magamra…

- De…

- Kérlek… - mondtam és Harry habozva indult az ajtó felé.

Kiment, én magamhoz szorítottam a macimat és lassan álomba sírtam magam.

Hajnalban felébredtem. Mindenki fent volt már, kivéve Petit és Fannyt. Marci épp búcsúzott. Oda rohantam hozzá és átöleltem.

- Marci kérlek, ne menj el… – a könnyeim ismét potyogni kezdtek egyenesen a vállára. Lehámozott magáról. Láttam, hogy neki is könnyes a szeme.

- Szeretlek. –mondta és beült a taxiba.

Én csak bámultam a járművet, ami lassan kiért az utcából, bár már alig láttam a könnyeimtől. Csak álltam és néztem előre, de Marci már sehol sem volt.