14.rész – Új barát.

Halíí! =) Bocsánatot kérek, amiért eddig késlekedtem, de nem nagyon volt sem időm, sem energiám új részt írni. Mostanában lefoglal egy csomó dolog, és ezer felé járnak a gondolataim... Remélem azért tetszeni fog nektek ez a rész is. Szeretném kiemelni a legelső, és egyben leg lelkesebb olvasomat Sky-t! Így ismeretlenűl is nagyon bírlak. Rokonszevs vagy, Te nekem! =) =D Köszönöm szépen mindenkinek aki olvas. Nagyon örülök,hogy csak pozitív komikat kapok. =')Szeretlek Titeket <3

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Még… még… nem láttam ilyennek. –mondtam, és újra sírásba törtem ki.

Pár perc múlva sikerült megnyugodnom. Niky-vel szépen beszélgettünk mindenféle dologról. Faggatott pasi téren, Katy-ről is kérdezett. Annyira nagyon örültem annak, hogy tudtam vele ilyen nyíltan beszélgetni. Aztán Peti kijött a szobájából. Niky-t elküldte, és leült mellém. Csendben ültünk. Nekem újra könnyek szöktek a szemembe, amikor visszagondoltam arra, hogy miket és milyen stílusban mondott nekem egy órával ezelőtt.

- Sajnálom… - törte meg a csendet. Én nem reagáltam bocsánat kérésére. Csak ültem és néztem a földet. –tényleg… nagyon, nagyon sajnálom. –mondta. Szóra nyitottam számat, de egy hang sem jött ki a torkomon. –Nem rajtad kellett volna kitöltenem a dühömet… ahogy a telefonomon sem, de inkább az vesszen, minthogy megbántsalak… De mindkettő megtörtént. –folytatta.

- Nem haragszom. –mondtam.

- De fájtak a szavaim. Melletted kéne, hogy legyek most. De Fanny annyira feldühített. Sajnálom…

- Min vesztetek össze? –kérdeztem bátortalanul.

- Hosszú… a lényeg, hogy én ok nélkül lettem féltékeny. –mondta. Én bólintottam egyet, jelezve, hogy ennyi információ elég. Nem kell beszélnie róla, ha nem akar. Még egy darabig ültünk egymás mellett. Miután Niky visszajött hozzánk, Peti tőle is bocsánatot kért viselkedése miatt.

*2hét múlva*

Eltelt 2hét. A macimat még nem kaptam vissza, és a srácokkal sem beszéltem még. Természetesen már kiengedték Katy-t a kórházból. Már jól van, csak az idegesíti, hogy egy szép heg díszeleg a hasánál. Persze Fanny és Peti is kibékültek. Elég komolyan elbeszélgettem Petivel. Szerinte Fanny lesz az igazi. Szerintem még nagyon fiatalok. Ki tudja mi lesz még ebből… de örülök, hogy Ők ketten boldogok, így együtt. Találkoztam egy nagyon aranyos fiúval, még, aznap amikor Peti és Fanny összevesztek, én meg lementem a drága unokabátyámhoz, aki nem volt túl kedves. Hazafelé igyekeztem, amikor véletlenül nekimentem egy srácnak. Bocsánatot kértem, természetesen. A srác csak mosolygott és azt mondta, hogy semmi gond. Ezután elsétáltunk a legközelebbi parkba, ott leültünk egy padra és beszélgettünk. A neve Marci, 15éves, pár nappal a találkozásunk előtt költöztek ide. Van egy 5éves kishúga. Legjobb barátom lett. 2hét alatt nagyon megkedveltem, és azt hiszem Ő is engem. Nagyon aranyos, és kedves, meg minden, de ami a legfontosabb: Szereti a ONE DIRECTION-t!!!!!!! Ez őrület! Végre egy fiú, aki nem buzizza le a kedvenc együttesem! Egy suliba fogunk járni, ha engem felvesznek. Az igaz, hogy nem egy szakon leszünk, mert Ő gimnáziumi részen lesz, én meg humán szakközépben, de szünetekben tudunk találkozni, és egy darabig együtt is jövünk majd haza. Elmondtam neki, hogy a legnagyobb élményemet, ami történt velem egész életemben. Hogy találkoztam a One Direction-nal, és össze is barátkoztunk. Legalább is az unokabátyámékkal. Marci arról is tud, hogy az alvós macimat Londonban hagytam a 1D házban. Tegnap kaptam Tőle egy plüss macit. Azt mondta, hogy lehet, nem helyettesíti az én kis macimat, ami nem csak az én gyermekkoromat, hanem anyukámét is végig kísérte. Nagyon kedves Tőle. A macit Marcinak neveztem el, mivel Marcitól kaptam. Legjobb barátom lett ez a fiú. Hihetetlenül kedves.

Rezeg a telefonom… SMS jött. Megnézem.

Marci volt. Azt kérdezte, nincs-e kedvem lemenni hozzájuk, mert egyedül van a húgával, és nem bír vele. Nem írtam vissza. Először megkérdeztem anyát, nem-e lenne gond.

- Miért akarsz Te megint a Marcihoz menni? –kérdezte.

- Egyedül van a húgával, és nem bír vele. –magyaráztam.

- Ugye nem leszel sokáig?

- Nem. –mosolyogtam.

Visszamentem a szobámba, felkaptam a táskám és indultam.

Ez volt rajtam.

Odafelé bementem a boltba. Vettem Marci húgának egy csokit, és persze Marcinak is. Mentem tovább. Meg sem álltam, míg Marciék háza elé nem értem. Bementem a kapun. Kopogtam. Marci ajtót nyitott.

- Szia! –mosolygott.

- Szia! –köszöntem.

- Végre itt vagy! Már nem bírok Ritával. –panaszkodott. –de gyere beljebb. –mosolygott.

Bementem. A nappaliban lévő kanapéra csüccsentem, amíg Marci felment az emeletre a hugáér. Lépteket hallottam. Aprócska lábak kopogtak a lépcsőn, aztán egy kutyus állt meg előttem. Nevettem és megsimogattam a kis házőrzőt. Közben a kislányka is leért a lépcső aljára.

- Szia, Rita! –mosolyogtam és leguggoltam hozzá.

- Szia. –köszönt bátortalanul.

- Nézd, hoztam neked valamit. –nyújtottam felé a csokit.

- Köszönöm. –mondta, majd elvette tőlem az édességet. Marci a lépcső közepénél megállt és nézett minket. Én felnéztem rá.

- Nem értem miért nem bírsz vele. Ez a kislány egy angyal. –mosolyogtam.

- Most, hogy itt vagy. –nevetett Marci. Észrevettem, hogy Ritának nehézséget okoz a csokoládé kicsomagolása.

- Segítsek? –kérdeztem.

- Igen. –mondta, és át nyújtotta. Kibontottam és visszaadtam neki.

- Én nem kapok? –kérdezte boci szemekkel Marci.

- Jó kisfiú voltál? –nevettem.

- Igen! –nevetett.

Elővettem a táskámból a másik csokit és oda dobtam a még mindig lépcsőn álldogáló srácnak.

- Köszi! –vigyorgott.

- Szívesen. –nevettem.

Marci lejött hozzánk, és leültünk a kanapéra.

- Nézzünk mesét! –mondta a gyönyörű szép barna hajú kislány.

- Jajj, hugi! –nyávogott a mellettem ülő srác.

- Hadd nézzen már mesét! –mondtam és kicsit oldalba böktem.

Egy nagy sóhajtást követően bekapcsolta a TV-t, és egy meseadóra kapcsolt.

- Kérsz inni? –kérdezte Marci.

- Igen, köszi. –mondtam.

- Kijössz velem a konyhába? –kérdezte.

- Félsz egyedül? –nevettem.

- Aham. –nevetett.

Kimentünk a konyhába. Leültem egy székre, Marci pedig a hűtőben nyúlkált.

- Narancslé?

- Jó lesz, köszi. –mondtam.

Elővett a szekrényből 2poharat, és teletöltötte. Az egyiket a kezembe nyomta, és leült mellém. Elővettem a telefonomat a zsebemből és a konyhapultra raktam.

- Észrevetted, hogy mindenki azt hiszi, járunk? –kérdezte.

- Igen, és már kezd nagyon idegesíteni. Miért ne lehetnénk csak barátok…Legjobb barátok…?!

- Hát ez az! Tényleg! Amúgy mi van Katy-vel? –kérdezte.

- Hogy jön ide Katy? –kérdeztem.

- Csak eszembe jutott. –mondta.

- Háát… jól van. Még mindig Ő a legjobb barátnőm, természetesen. Tényleg! Annának és Laurának még be sem mutattalak! –jutott eszembe.

- Majd… - mosolygott.

A már üres poharat letettem a pultra, és visszamentem Ritához. Marci még a konyhában maradt. Egyszer csak hallottam hangját.

- Szandi! SMS-ed jött! –kiabált.

- Nézd meg légyszi! –kiabáltam vissza.

Egy ideje már nem jött válasz, ezért oda mentem hozzá.

- Ki az? –kérdeztem.

- Öhm… Harry… - mondta.

- Ki? –értetlenkedtem.

- A One Direction-ből. –mondta.

- És mit írt??? –türelmetlenkedtem.

- Még meg van a macid, ne aggódj.

 - De aranyos! Úristen! –áradoztam.

- Igen… - mondta lehangoltan.

- Most mi van? –kérdeztem.

- Semmi. –mosolygott.

- Aha… na, mondd el szépen.

- Mondom, nincs semmi. –mosolygott.

- Hát jó. –mondtam.

Még elbeszélgettünk 3an egy órácskát, utána elköszöntem és haza mentem.  Mivel már elég késő volt lezuhanyoztam, bebújtam a puha ágyacskámba és magamhoz öleltem a Marcitól kapott Marci nevű macimat.

Ő itt Marci Maci.

Hírtelen eszembe jutott, hogy holnap suli, és a táskámat még nem pakoltam el. Gyorsan felugrottam, megnéztem milyen óráim lesznek, és a könyveket, füzeteket eltettem a táskámba. Ezután visszabújtam az ágyamba és el is aludtam.