18. rész – Gyere velünk!

Hali! Akkor a lényegre is térek: Lehet egy 20.részig még folytatom... de ha továbbrasem lesz több olvasóm befejezem a blogot.
---------------------------------------------------------------------------------

Én visszamentem a nappaliba. Mindenki táncolt. Úgy látszott mindenki jól érezi magát. Ennek örültem.

Én is jól éreztem magam. Megkértem a srácokat, hogy koncertezzenek egyet! Csak nekünk! Teljesítették kérésemet. Nagyon jó volt! Bár be kell, hogy valljam egy picit bántott, hogy Marci alig szólt hozzám. Egyfolytában csak Katy-vel volt. Meg lepett ez az érzés… talán egy iciri picirit féltékeny vagyok. De Marci a legjobb barátom, Katy pedig a legjobb barátnőm. – Nekem ezzel most nem kéne foglalkoznom. –gondoltam. Élveztem azt, hogy itt a One Direction, habár még mindig csak egy álomnak tűnik. A nagy tömegben láttam 2lányt. Mintha Jessy, és Lilla lettek volna. - De Ők mit keresnének itt? –kérdeztem magamtól. De nem hagyott nyugodni a dolog. Így oda mentem. Át vágtam magam a tömegen. Ahhoz képest, hogy csak a legjobb barátokat hívtuk meg, elég sokan lettünk. Jöttek a barátok barátai, rokonai és még az Ő barátaik. Szép kis nagy tömeg lett. Egy rakás sikítozó lány. Ezek hogy kerültek ide?! És egyáltalán kik ezek? Ki hívta Őket? –merült fel bennem a sok kérdés, mire szerintem senki sem tudja a választ. Ahhoz képest, hogy nem alkoholizálunk, volt egy pár tinédzser, aki elég szépen nézett ki. Szem elől vesztettem a 2lányt, akikhez annyira igyekeztem. De vajon Peti, Fanny, Niky, és Ádám hol vannak? Ők rendet tennének. Mi ez a káosz? Fiatal tinik lepték el a házat. Voltak nálunk jóval idősebbek is. Ők meg mit kerestek itt? Szinte senkit nem ismerek a jelenlévők közül. Ki hozott ide piát? A szülők ki fognak minket nyírni! Már a sírás szélén álltam. Végre megpillantottam Marcit, aki a lépcsőn ült.

- Marci mi folyik itt? Kik ezek? –kérdeztem.

- Fogalmam sincs. Kicsit eldurvult a helyzet. –mondta.

- Nem láttad Petit, vagy Ádámot? –kérdeztem.

- Peti haza vitte Fanny-t. Szépen beivott a csaj. Ádámot már rég nem láttam, ahogy Niky-t sem. Lehet, hogy Ők is elmentek.

- Á! Nem hinném. Csak nem hagynának itt. –mondtam.

- Találkoztál Jessicával, vagy Lillával? –kérdezte.

- Mintha Őket láttam volna az imént. De mit keresnek itt? Hogy kerültek ide? –kérdeztem.

- Katy hívta meg Őket. –magyarázta.

- Tényleg! És hol van Katy? –kérdeztem.

- Próbál rendet tenni.

- Nem kéne neki segíteni?

- Menjünk! –felpattant, és felsegített engem is, a hideg lépcsőről.

- És a fiúk hol vannak? A One Direction? –érdeklődtem.

- Ők itt lesznek valahol. –mosolygott.

Örömmel láttam, hogy pár nem ide való fiatal veszi fel a kabátját. Épp indulni készülnek. Bementünk a nappaliba, ahol minden a feje tetejére állt. Katy pár embert próbált meg győzni, hogy menjenek el, ám hiába. Marci oda ment. Nem tudom mit mondhatott nekik, de Ők is elmentek. Kezdett helyre állni a rend. Aki nem ide való volt, az távozott. Aztán a barátok is elmentek. Megláttam Ádámot, és úgy meg örültem neki! Segített mindenkit elküldeni. Aztán Ő is elment Nikyvel együtt. Így maradtunk mi. Marci, Laura, Katy, Én, Lilla, Jessy, és a One Direction. Úristen! Ők még mindig itt vannak! Mit keresnek még itt? Nem mintha baj lenne. Csak meglep. Elkezdtünk takarítani. Hál’ Istennek mi nem ittunk annyit. Viszont Laura… hát… eléggé bepörgött. Katy-ről nem is beszélve. Anna meg eltűnt. Remélhetőleg haza ment. Mérges voltam a lányokra. Nagyjából összerámoltuk a folyosót, és a konyhát. Katy majdnem elaludt. Laura össze-vissza szédelgett. Felküldtem Őket aludni. A srácok közben neki estek a nappali kitakarításának. Nagyon kedves Tőlük. Sokat beszélgettünk közben Lillával és Jessy-vel. Elmúlott hajnali egy óra is. Lilla és Jessy eldöntötték, hogy elmennek haza, a következő vonattal, ami félóra múlva indul, de én nem engedtem meg nekik. Felküldtem Őket az emeletre Laura szobájába, hisz Ő most Katy vel alszik. Fáradtak voltak. Hamar el is aludtak. Szerencsére Katyék háza elég nagy. Az emeleten 3 szoba van, a földszinten 2. Zayn, Liam és Niall az egyik földszinti szobában aludtak, Louis, Harry és Marci a nappaliban. Én felmentem Katy szobájába és szépen megágyaztam magamnak a földön. Elaludtam én is. Egyszer felébredtem arra, hogy drága Katy barátnőm leesett az ágyról. Szépen visszasegítettem, majd lementem a konyhába, hogy igyak egy kis vizet. Marci ott ült az egyik széken.

- Hát Te, miért nem alszol? –kérdeztem.

- És, Te? –kérdezett.

- Katy leesett az ágyról, és szomjas vagyok. –nevettem.

- Sssss! Halkan. –mondta.

- A fiúk? –kérdeztem.

- Alszanak. Jó fejek. Beszélgettem velük kicsit, de tényleg kicsit, mert alig értettem, amit mondtak, és én sem tudtam nagyon, hogy mit mondjak. Kicsit meglepődtek azon, hogy én is szeretem Őket. –mondta.

- Ááá, értem. –mondtam.

- Hallom mész velük Londonba. –mondta elég lehangoltan.

- Ez még egyáltalán nem biztos! –mondtam.

- Menj, ha akarsz! –mondta, majd ott hagyott.

- Az sem biztos, hogy elengednek! –mondtam, és utána mentem.

- Biztos elengednek, és el is mész. De tudod mit? Nem érdekel! –mondta.

- Jó! Akkor el is megyek! –mondtam, majd felszaladtam a lépcsőn, fel Katy szobájába, majd lefeküdtem és elaludtam. Nagyon mérges voltam Marcira! Miért ilyen… ilyen… áhh… erre nincsenek szavak.

Reggel lett. A lányok még aludtak. Lesétáltam az emeletről, és benéztem a fiúkhoz is. Még Ők is aludtak. Katy szülei egy beteg rokont mentek meglátogatni, és talán még ott is maradnak pár napot. Viszont a szülők úgy tudják, volt felnőtt közöttünk. Részben ez igaz is, hisz Ádám és Niky itt voltak. De az éjjelt egyedül töltöttük. Remélem nem lesz belőle probléma, hisz nem történt semmi.

Valaki kopogott. Én ajtót nyitottam. Peti volt az. Jött leellenőrizni, hogy minden rendben van-e.

Eltelt egy óra. Mindenki fent volt. Peti kivitte Jessy-t, és Lillát a vasútállomásra. Katy és Laura rosszul voltak. Nem is csodálom. Visszazavartam Őket aludni. Marci egy szót sem szólt hozzám. Ez nagyon bántott, de próbáltam nem foglalkozni vele. Marci összeszedte a cuccát, elköszönt a többiektől, engem még csak egy sziára sem méltatott, és elment. Mire Peti visszaért, a lányok is jobban lettek. Ezután elmentünk hozzánk. A srácok azt akarják, hogy menjek velük Londonba. Én szívesen mennék, de hiányoznának a többiek... főképp Katy, és Marci, és hát persze a családom, meg úgy mindenki. Azt is tudom, hogy anyu nem fog elengedni egyedül 5 ismeretlen fiúval, egész nyárra Angliába. Mert, hogy Petiék nem jönnének… Durva… De szerintem, csak kíváncsiak, hogy mit szólok hozzá. Tuti, hogy jön velem, vagy is velünk még valaki, hisz Peti sem engedné, hogy egyedül menjek. Gondolkodásomból a telefonom ébresztett fel. Anna küldött egy SMS-t, hogy ne haragudjak, hogy elment egy szó nélkül, és ne is aggódjak, mert jól van. Most meg nyugodtam. Akkor most már csak egy probléma maradt. Haza is értünk. Szépen bementünk a házunkba. 

*2órával később*

- Ezek a srácok nagyon aranyosak, csak kár, hogy nem értem, amit mondanak. –nevetett anya.

- Hát igen. Néha nekem is gondot okoz a velük való kommunikálás. –mondtam.

- És így akarsz Te kimenni Londonba? –kérdezte anya felvont szemöldökkel.

- Kint könnyebben meg tudnám tanulni a nyelvet…

- De egész nyáron ott lennél! Neeem. Én ezt nem engedem.

- De, anyu!! Ez tanulás szempontjából is nagyon jó. Lehet, hogy az életben több ilyen lehetőség nem adódna. –mondtam könnybe lábadt szemekkel.

- Jaj, kislányom… - sóhajtott anya.

- Na? –hallottam meg unokabátyámat, aki a konyha ajtajában állt.

- Igen, na?! –néztem anyára.

- Mit na? –értetlenkedett.

- Mehetek? –kérdeztem boci szemekkel.

- Igen, mehet?! –kérdezte Peti. Anya sóhajtott egyet, de nem mondott semmit. Visszaterelt minket a nappaliba. A srácok kérdően néztek rám, majd anyára.

- Jöhet? –kérdezte Louis.

- Mit mondott? –kérdezte anyu.

- Anyu! –szóltam rá.

- De, ha egyszer nem értem! –nyafogott.

- Azt kérdezte mehet-e. –magyarázta Peti.

- Jaj, fiúk! –sóhajtott anyu.

- És, ha esetleg én is mennék? –kérdezte az unokabátyám.

- Jaj, Petikém… - anyu vett egy nagy levegőt.

- Kérjük szépen! –mondták egyszerre a srácok MAGYARÚL!

- Ezt meddig gyakoroltátok? –nevettem.

- Vigyázunk rá! Megígérem. –mondta Liam. Lefordítottam anyának.

- Kérlek! –mondtam csillogó szemekkel.

- Háát… nem is tudom… Legyen. Mehetsz! –vigyorgott anya.

- Úristen, anyuci köszönöm szépen! –ordítottam torkom szakadtából, majd a nyakába ugrottam. Sírtam örömömben.

-Héé! Nyugi! Van egy feltételem. –jelentette ki anyu.

- Mégpedig? –kérdeztem.

- Valaki elkísér. Mondjuk Peti.

- Öhm… nem is tudom… - mondta az unokabátyám.

- Naa! –néztem rá boci szemekkel.

- Persze! Megyek én is, és Fanny is! Így lett megbeszélve a srácokkal. –nevetett Peti.