23.rész- Első nap Londonban.

Sziasztok, Életkéim!!! Vissza jöttem hozzátok! Remélem nem hagytatok el! <3
------------------------------------------------------------------------

- Irány London! –ismételtük meg egyszerre Marci mondatát.

Izgatottan lépkedtem le a lépcsőn. A gépünk sikeresen földet ért. Az út közben is minden rendben volt. Ha úgy vesszük ez volt az első repülő utam. Eddig csak kettő volt, de mindegyiken elaludtam. Most nem. Az út közben sokat nevetgéltünk, és beszélgettünk. Katy ült az ablak mellett, Marci szélül, így én kerültem középre. Mellettünk Harry, Louis és Niall. Előttünk Peti, Fanny és Liam. Zayn előttük volt.

Peti, Louis, Liam és Niall már jöttek a csomagokkal elénk.

- Végre itt vagyunk! –mondta izgatottan Marci, és magához húzott egy ölelés erejéig.

- Itt vagyunk. –mosolyogtam.

- Üdv Londonban. –mosolygott Harry.

Ezután csapatonként fogtunk egy-egy taxit. Peti, Katy, Louis és Niall. Fanny, Marci, Liam és én. Zayn és Harry. Én szívesebben mentem volna Louisékkal, de Marci ragaszkodott hozzá, hogy mi együtt legyünk. Katyt is maga mellett akarta tudni, de Ő inkább a bátyussal maradt. A mi taxink is hamarosan megállt az ismerős, hatalmas ház előtt. Majd kiugrottam a bőrömből, úgy örültem. Mikor beléptünk a házba Harry és Zayn már vártak minket. Harry azonnal felénk sietett a hatalmas nappali másik feléből. Átölelt.

- Üdv újra a házunkban! –mosolygott, és ismét átölelt.

- Jó megint itt lenni. –nyögtem ki nagy nehezen. – Egy világsztár ölelget. –gondoltam magamban. Ez mosolygásra késztetett.

- Megjöttek Louisék! –kiabált Zayn az ablakból, majd odajött a bejárati ajtóhoz.

Petiék is bejöttek, bepakolták a cuccokat. Csak leraktuk a nappaliba. Gondoltuk később is ráérünk még kipakolni. Leültünk a kanapéra, fotelekbe, székekre. Ki hova. A többiek beszélgettek minden féléről. Nem nagyon figyeltem.

- Hol van a macim? –kérdeztem.

- Gyere, megmutatom. –mosolygott Harry.

Felálltam. Kézen fogott és elindultunk a lépcső felé.

- Hova mentek? –kiabált utánunk Marci.

- A macimért! –kiabáltam vissza.

Harry felvezetett a lépcsőn egészen be egy szobába.

- Itt is van! –mondta, közben felkapta az ágyról. Felém nyújtotta én pedig azonnal kikaptam a kezéből.

- Maci!!! –szorítottam magamhoz réglátott plüssömet. Hallottam, hogy Harry felnevet.

- Olyan vagy akár egy kislány. –nevetett.

- Az is vagyok. –mondtam, és megpusziltam a macimat. Felpillantottam Harryre, aki mosolygott.

- Annyira kis édes vagy. –mondta, és ismét kuncogni kezdett.

- Ne nevess már ki! –szóltam rá.

- Nem nevetlek ki. –mondta, és átölelt.

- Nem megyünk vissza? –kérdeztem.

- Menj, ha akarsz. Én most itt maradok. –mondta.

- Nem tudom, merre kell menni. –mondtam.

- Sejtettem. –nevetett. –Gyere, lekísérlek.

Visszamentünk, én pedig visítozva futottam oda Katyhez.

- Látom megvan a maci! – mosolygott.

- Igen! –vigyorogtam.

- Szóval Ő lenne Maci, a maci? –jött oda Marci.

- Igen! –öleltem át.

- Hadd nézzem. –mosolygott.

- Tessék. –nyomtam a kezébe a plüssállatomat.

- Aranyos. –mosolygott.

- Tudom. –mosolyogtam.

- Na, gyertek! Megmutatom, ki hol alszik! –hallottam meg Liam hangját.

- Én hol alszok? –kérdeztem.

- Kövess, kicsi lány! –mosolygott Liam.

 - Szandival alhatok, ugye? –kérdezte Katy.

- Igen. –mosolygott Liam.

- És én? –kérdezte Marci.

- Pillanat. –mosolygott Liam.

Felvezetett az emeletre. Végig a folyósón. Elhaladtunk a szoba mellett, ahol volt a macim. Mint kiderült az Harry szobája. A következő ajtó előtt Liam megállt, és kinyitottam.

- Csajok! Íme, a Ti szobátok! –mondta. Bementünk.

- Szép, és nagy. –mosolygott Katy.

- Igen. Itt elférnek a kacatjaid! –nevettem.

- Hahaha. Nem vagy vicces. –mondta Katy.

- Ki is pakolhatunk? –fordultam az ajtóban álló Liam felé.

- Természetesen. –mosolygott.

- Liam, hol a mi szobánk? –hallottam meg Fanny hangját.

- Mutatom! –mondta Liam, és már el is tűnt.

- Menjünk le a csomagokért! –mondtam.

- Jó. –monda Katy.

Elindultunk lefelé a lépcsőn. Kiválasztottam a legkönnyebb táskámat, és felvittem a szobámba. Majd, vissza egy másikért, és azzal is ugyan ezt eljátszani. Próbáltam felvonszolni a nehéz bőröndöt, de nem jött össze.

- Várj. Segítek. –mosolygott Harry, és átvette a bőröndöt. Nem okozott neki nehézséget a felcipelése.

- A szobánk a Te szobád mellett van. –mondtam.

- Tudom. –vigyorgott.

- Csak gondoltam szólok, hogy oda vidd. –mondtam kissé szégyenlősen.

- Ne legyél ilyen kis szégyenlős, jó? –mosolygott.

- De… - kezdtem bele. Közben Harry lerakta a bőröndöt a szobában.

- Semmi de. –vágott közbe. – Nem akarom, hogy ennyire szorongj, mikor a közeledben vagyok. Vagy akár melyikünk. Mi is ugyan olyan emberek vagyunk, mint Te. Ugyan olyan  srácok, mint Peti… Marci… vagy bármelyik korunkbeli fiú. –mondta közben kisimított egy hajtincset az arcomból.

- Mikor jött ez ilyen közel? –mondtam magamban.

- Érted? –kérdezte.

- Igen. –feleltem.

- Helyes. –mosolygott. –kipakolni is segítsek? –kérdezte.

- Nem kell, köszönöm. –mondtam.

- Jó. De ha mégis szólj nyugodtan. –kacsintott.

- Itt van Katy is. Ő tud segíteni. –mondtam.

- De neki is ott vannak a dolgai. Szóval szólj nyugodtan csak nekem, ha segítség kell. –mondta.

- Jó. Köszönöm. –mondtam.

Rám kacsintott majd kiment a szobából, Katy pedig bejött egy táskával. Neki álltunk kipakolni. Lassan már egy órája pakolásztunk. Marci átjött hozzánk.

- Ti még mindig pakoltok? –csodálkozott Marci.

- Igen. –mondtuk egyszerre.

- Segítsek? –kérdezte.

- Nem kell, köszi. –mondtuk megint egyszerre Katyvel.

- Utálom mikor ennyire egyszerre beszéltek. –mondta Marci.

- Miért? –kérdeztük szintén egyszerre.

- Mert! Hagyjátok abba. –mondta Marci, és elfeküdt az ágyamon.

- Nem szándékos. –mondtuk egyszerre. Katyvel egymásra néztünk és nevetni kezdtünk.

- Jaaaaj! –sóhajtott Marci, és a fejébe húzta a párnámat.

- Kész vagytok már? –kérdezte Harry.

- Még nem. –mondta Katy.

- Akkor igyekezzetek! Éhen halok! –kiabált Niall.

- Sietünk! –mondtuk egyszerre Katyvel.

 - Jaaaaaaaaaaaaaj! –visított Marci.

- Ennek mi baja? –kérdezte Harry.

- Utálja, hogy Katyvel egyszerre beszélünk. –mondtam.

- Értem. –mondta Harry, majd eltűnt.

Végre készen lettünk. Lementünk a nappaliba. Már mindenki ott volt.

- Hát mivel az egész napot pakolászással töltöttétek nem megyünk sehova. –mondta Louis.

- De nem kell aggódni! Jól fogjuk érezni magunkat így is! –mosolygott Liam.

- Előttünk az egész nyár! –mondta Harry.

- Igen. Még nagyon sok mindent megnézhettek. –mondta Zayn.

- Még meg is unhatjátok. –nevetett Louis.

- Na, igen! –nevettek.

- Rendeljünk pizzát! –pattant fel Niall.

Talán 20perc elteltével meg is érkezett a pizza. Niall csak egyedül megevett egy egészet.

Nagyon jó volt. Egy csomót hülyéskedtünk meg ilyenek. Katy annyira nevetett, hogy a kóla már az orrán fojt. Ezen nagyon elkezdünk röhögni, Katy pedig elég kínosan érezte magát, de a fiúk megnyugtatták.

- Későre jár. Nem gondolod, Alexandra? –fordult felém unokabátyám.

- Jaj, hagyjad már! Nagylány! Amúgy is nyár van! –förmedt rá Fanny.

- Köszönöm, Fanny. –mondtam.

- Akkor is! Még egyáltalán nem nagylány! –morgott Peti.

- Dehogynem! Hagyd már kicsit. –mondta Fanny.

- Elmúlott éjfél. Tessék aludni! –mordult rám Peti.

- Nem kell még aludnod. Maradj nyugodtan. –mosolygott rám Fanny.

- Nem! Alvás van. –jelentette ki Peti.

- Ne veszekedjetek már! –kiabált Louis.

- Bocsánat. –fordult Fanny Louis felé, és mindenkire bocsánatkérően nézett.

- Ne szólj már bele, Fanny! Az én húgom, az én felelősségem! –mondta unokabátyám.

- Engedd kicsit élni! Mi baja lesz, ha tovább fent marad? –kérdezte Fanny.

- Jaaaj! Muszáj ám mindig ezt csinálni! –kiabáltam, majd felfutottam a szobámba. Becsuktam az ajtót, elvágódtam az ágyon, és a párnámba temettem a fejem.