30.rész – Katy, hát Te is?!

Csak álltam és néztem előre, de Marci már sehol sem volt.

- Jól vagy, kicsilány? –Louis jött oda mellém. Én nem válaszoltam csak átöleltem és sírni kezdtem. – Gyere, menjük be szépen. –mondta és megindultunk a bejárat felé.

- Gyere, kicsilány. Nem lesz semmi baj. –mondta Harry és megsimogatta a kezem.

- Köszönöm, fiúk. –nyögtem ki nagy nehezen.

Beértünk a házba. Louis leültetett a kanapéra. Én csak sírtam. Próbáltam visszafojtani, de nem sikerült.

- Hugi, miért sírsz? –kérdezte Peti a lépcsőről jövet. Erre én még jobban sírni kezdtem.

- Marci elment… méghozzá miatta. –mondta Katy és mérgesen felfutott az emeletre. Szinte majdnem lelökte Petit a lépcsőről.

- Miért? Mi történt? Én erről miért nem tudok? Nekem kellene vigyáznom rátok, erre pont én nem tudok semmiről. Mit szól Marci anyukája, ha hazamegy tök egyedül? Egyáltalán hogy jut haza? Mi a franc folyik itt? Hugi…? – Idegeskedett Peti.

- Haver, most kicsit hagyd szegényt. –mondta Harry.

- Igen eléggé kivan szegény. –mondta Louis.

- Igaz is… Hugika ne sírj! –mondta bátyus. leült mellém a kanapéra és fogta a kezem.

Egy kis ideig így ültünk. Peti,Én,Louis és Harry.

- Én tehetek róla… - mondtam halkan.

- Miről? –kérdezte Harry.

- Hogy Marci elment…

- Dehogy is. Nem a Te hibád. –mondta Louis.

- De… Katy is engem hibáztat. –mondtam.

- Csak nagyon mérges és szomorú volt. –mondta Peti.

- Igen, biztos ez az oka annak, hogy téged hibáztat. –mondta Harry.

*3órával később*

Nagyon nagyot aludtam. Fáradt voltam. Mikor felébredtem Harry ölében találtam magam, aki aludt. Vajon Ő végig itt volt velem? De aranyos. Óvatosan próbáltam megfordulni, de így is felébresztettem.

- Kicsilány! Felébredtél? –mosolygott.

- Igen. –mondtam egy ásítást követően.

- Arra gondoltam ma elmehetnénk valamerre. Ismerek egy csomó jó helyet. Elmehetnénk pizzázni, fagyizni meg kicsit körülnézni. Lenne kedved? –mosolygott.

- Nem is tudom Harry… ma nincs hozzá kedvem.

- Tudom. Ezt én meg is értem, de nem kéne itt szomorkodnod. Szép idő van. Használjuk ki.  Elmehetnénk akár csak sétálni is egyet.

- Majd még meggondolom. De köszönöm. Nagyon kedves vagy. –erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd elfordultam, becsuktam a szemem. Közben Harry simogatta a hajamat.

- Hoztam egy kis fagyit! Alexandra! Vaníliás! –hallottam Zayn hangját, majd egyre közelebb éreztem magamhoz. Kinyitottam a szemem, és Zaynt láttam magam előtt egy fagyival a kezében.

- Köszönöm, Zayn. –mosolyogtam. Felültem és elvettem az édességet amit felém nyújtott.

- Nincs mit. –mosolygott.

- Én nem kapok? –kérdezte Harry csalódottan.

- Te nem! –nevetett Zayn.

- Alexandra, legalább a tiédet megkóstolhatom? –kérdezte.

- A-aaa! –nevettem.

- Hééé! Én is adtam az enyémből tegnap!

- Ez is igaz. –mondtam és Harry vigyorgott. – De akkor sem adok most az enyémből! –nevettem.

- Gonosz vagy! –mondta Harry.

- Na jó! –sóhajtottam és felé nyújtottam a fagyit.

*Katy szemszöge*

Marci elment. Méghozzá azért mert Alexa az őrületbe kergette. Szegény srác… annyira nyilvánvaló, hogy szerelmes az én legjobb barátnőmbe, de Ő olyan szőke, hogy ezt nem veszi észre. A gond csak az, hogy én is itt vagyok ennél a világhírű fiúbandánál, mégis Marci érdekel. Azt hiszem én meg Marciba vagyok szerelmes… Te jó ég! Utána kell mennem. Tudnom kell mi van vele. Lassan már biztos hazaér… Nekem is el kell mennem. Marcihoz kell mennem. Mellette kell lennem. De most alszok egyet. Nem szabad sírnom. Nem láthatják rajtam, hogy ennyire fáj… Senki…

*Alexandra szemszöge*

Harry rábeszélt a sétára. Felmentem a szobánkba. Láttam, hogy Katy alszik. Halkan kinyitottam a szekrényajtót és keresgélni kezdtem. Végül arra jutottam, hogy ezt veszem fel:

Lesétáltam a lépcsőn. Harry a konyhában volt a többiekkel.

- Kész vagyok. –mondtam.

- Oké. Akkor mehetünk? –kérdezte Harry.

- Igen. –mondtam.

Elköszöntünk a többiektől és elindultunk a kis sétánkra. Csendben haladtunk. Már majdnem kiértünk az utcából mire az egyikünk megszólalt.

- Szóval… Marcival mióta vagytok ennyire jóban? –kérdezte.

- Most komolyan erről akarsz beszélni? Ne haragudj, de én nem… - könnyek gyűltek a szemembe.

- Igazad van. Ne haragudj. Mesélj kicsit a családodról! –mondta.

- Hát… mit mondhatnék? Anyukámat nagyjából ismered. A helyi öregotthonban dolgozik… mit mondhatnék?

- Mesélnél nekem apukádról? Hogy miért és mikor váltak el a szüleid… Ha gondolod… nem erőltetem rád.

- Hát… még kicsi voltam… 5-6 éves mikor elváltak a szüleim… Az oka az az volt, hogy édesapám alkoholista volt. Apa egy ideig a mamánál lakott. Nekem 2hetente kellett mennem hozzá. Eleinte nem szerettem menni hozzá… mindig piás volt. Apa tudta, hogy nem szívesen megyek így hozzá ezért eldöntötte, hogy abba hagyja az ivást. 6éve nem iszik alkoholt… egyáltalán. Ma már kint él Amerikában. Most éppen Miamiban van. Volt egy-két barátnője, akit bemutatott, de egyik sem volt hosszú távú. Pedig nem bánnám, ha mondjuk újranősülne. Szeretném, hogy boldog legyen és hogy legyen egy kistestvérem. Azt el tudnám viselni. De ha anyám kezdene új életet, és úgy lenne kistestvérem azt nem… Nem tudom miért… Talán félek, hogy nem fordítana annyi figyelmet rám, mint most és egy új apukával sem tudnék kibékülni.

- Értem… És apukád miért van Amerikában? Munka miatt?

- Igen, munka ügyben.

- És mit dolgozik?

- Hát… lehet, hogy kinevetsz, de fogalmam sincs.

- Nem nevetlek ki. –mosolygott.

- Látom…

- Tényleg!

- Persz, persze, persze.

- Na jó, gyere együnk egy fagyit!

- Jó! –egyeztem bele.

Kaptam Tőle epres fagyit. Ő is kért magának. Kifizette és folytattuk a sétánkat.

- Szóval nem tudod mit dolgozik apukád?! –nevetett.

- Hagyjál békén! –durciztam, de nem sokáig bírtam.

- Megkóstolod? –nyújtotta felém a fagyiját.

- Milyen?

- Málnás. –mosolygott.

- Allergiás vagyok a málnára.

- Uhh. Bocsi. Nem tudtam.

 - Semmi gond. De lassan nem megyünk vissza?

- Vissza akarsz menni?

- Igen.

- Hát akkor menjünk vissza.

Elindultunk hazafelé. Hamarosan meg is érkeztünk. Beléptünk az ajtón és a nappaliban Katy kis bőröndjei voltak.

- Mi ez? –kérdeztem.

- Katy is elmegy haza. –világosított fel Fanny.

- Mi? Miért?

- Nem akarom egyedül hagyni Marcit. –mondta Katy.

- Katy, kérlek… ezt nem mondod komolyan.

- De… haza megyek.

- Katy, hát Te is?! –törtem ki. Sírni kezdtem.

- Ne haragudj, de… nekem most Marci mellett a helyem…

- Katy, ne hagyj itt Te is! –kérleltem.

- Szia. –mondta és átölelt.

Peti elvitte Katyt, Fanny is ment velük. Rábíztak a srácokra. Bátyus haza kísérte Katyt. Én bezárkóztam a szobámba és csak sírtam.

- Ennél rosszabb már nem lehet! –mondtam magamban. Belevágtam a fejem a párnába, magamhoz szorítottam a plüssállataimat és sírtam.