33.rész – Sátrazás.

- Akkor induljunk! –mondta Liam.

- Srácok, inni még nem pakoltam! –mondtam.

- Hozom! –mondta Louis.

Próbáltam még húzni az időt, de nem nagyon sikerült. Féltem, ugyanis nem ültem biciklin mióta eltört a kezem. Igen, voltam olyan szerencsétlen, hogy bicajozás közben estem egy nagyot és ennek következtében eltört a kezem. 8éves voltam. Most 14 vagyok. Nemsokára 15…

- Azt hiszem meg van minden. –mondta Liam.

- Igen, akkor indulhatunk. –mondta Harry.

Mindenki biciklire pattant 1-2 kosárkával, amiben kaja van, vagy éppen sátorral.

Remegve én is felültem a biciklire. Össze-vissza csámpásan mentem. Majdnem elütött egy parkoló autó. Aztán majdnem az árokban kötöttem ki. A srácok csak nevettek. Én remegő kézzel az útra koncentráltam. Már könnyes volt a szemem. Nehezen tudtam megállni a sírást, hisz nagyon megalázó volt, és amúgy sem voltam túl jól…

20percnyi bringázás után elértük a célt.

- Na itt is vagyunk! –mondta Liam.

Mindenki leszállt a bicajáról és pakolni kezdtünk. Harryvel leterítettünk egy plédet, a többiek a sátor összerakásával ügyködtek. Elfeküdtem a pléden, Harry mellettem állt és vigyorgott.

- Kis lusta!

- Nem vagyok lusta. –nevettem.

- De, bizony. –nevetett és elment mert Louis szólt neki, hogy segítsen.

Ekkor megcsörrent a telefonom. Peti volt az.

- Szia, bátyus!

- Szia! Figyelj, hugi! Lekéstük a gépet, csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy Fanny miatt. Úgyhogy majd csak holnap tudunk menni. Amúgy anyukádnak el ne mondd, hogy ott hagytunk egyedül. Haza se mentünk. Itt vagyunk a Nikinél. Isten ments, hogy kiderüljön, mi eljöttünk, Te pedig ott maradtál. Anyád leszedné a fejem.

- Na az biztos. Egyébként hogy-hogy Fanny miatt késtétek le a gépet?

- Szerinted? Annyit piperézkedett, hogy megértünk elindulni, aztán meg vissza kellett fordulnunk, mert Fanny otthon hagyott valamit. Mire odaértünk a gépünk már úton volt. –mesélte Peti idegesen.

- Jó, nyugi. Oké? Holnap visszajöttök és ennyi.

- Ja, csak az a para, hogy ma délután jönnek ide anyuék. És tudod, ha anyu tud valamit, azt a Te anyud is tudja.

- Ha szépen megkéred, csak nem árul be.

- Nem-e?! Tudod milyen! Még Ő is jól lecseszne.

- Jó, akkor fogalmam sincs. Várj csak! Menjetek Fannyékhoz!

- Hugi, Te egy zseni vagy! Hogy ez nem jutott eszembe! Nahááát! –gúnyolódott.

- Jolvan na! Egyél meg! Egyébként miért ne mehetnétek oda?

- Fanny szülei nincsenek otthon.

- És?

- Te jó ég! Fanny szülei nincsenek otthon! –kiabált.

- Nyugi, tesó! Csak okosan! Ne barmoljátok szét a házat!

- Jó, hugi! De nem tartunk fordított napot! Ne játszd az én szerepem! –kuncogott.

- Szeretlek.

- Én is, hugi. Jó legyél. Puszi.

- Puszi.

Megszakítottam a vonalat. A készüléket visszacsúsztattam a zsebembe.

- Petiék holnap jönnek. –mondtam.

- Jó. –mondták a srácok.

- Én valahogy unatkozom… -mondtam.

- Nekem van pár unaloműző ötletem. –kacsintott Harry. Elpirultam, hisz az én kis piszkos fantáziám beindult. – Segíthetnél! –mondta Harry. –Még jobban elvörösödtem, hisz jól beégtem. – Csak nem másra gondoltál? –nevetett Harry.

- Dehogy is! –tagadtam a nyilvánvalót.

- Beszélhetnék veled pár szót? –kérdezte Louis.

- Persze. –mondtam és elvonultunk a többiektől. Leültünk a folyás melletti füves részre.

- Te mit érzel Marci iránt? –kérdezte. Kicsit meglepett. Nem tudom miért, azt hittem Harryről akar beszélni. Nyeltem egy nagyot. Kerestem a szavakat, mit is mondhatnék…

- Barátságot… nekem Marci a legjobb barátom… szinte a testvérem.

- Testvéred, mi?

- Igen…

- Nem lehet, hogy esetleg többet éreztek egymás iránt, csak magatoknak sem meritek bevallani?

- Nem… Nem. Én biztos, hogy nem, és szerintem Marci sem…

- Hogy Marci nem?

- Nem.

- Alexa… én azért elgondolkodnék a helyedben…

- Min?

- Marcin… gondolj bele… Elég nyilvánvaló…

- Mi???

- Hogy… esetleg Ő szerelmes beléd…

- Dehogy is Louis!

- De! Alexandra gondolkodj! –mondta. Könnyek gyűltek a szemembe.

- Kérlek szépen… Hagyjuk ezt a témát…

- Rendben… De erre még visszatérünk… Ne húzd a szád! Beszélni fogunk róla és kész.

- Jó… -mondtam halkan.

Louis ezután magamra hagyott. Fogalmam sincs meddig ücsörögtem így egyedül a fűben. Marcira gondoltam és arra, hogy talán szeret… Talán én sem csak barátságot érzek… nem tudom… össze vagyok zavarodva…

Hallottam, hogy valaki szólongat, de nem jutott el teljesen a tudatomig. Magamhoz tértem és azon kaptam magam, hogy a könnyeim patakként folynak, és Harry aggódva guggol előttem, a kezemet fogja, és a nevemet ismételgeti.

- Harry…? –suttogtam.

- Mi a baj, Alexandra? Jól vagy? Miért sírsz? Mi a baj? Hallod? –kérdezgetett. Én csak csendben ültem előtte… Megráztam a fejem, hogy kiűzzem a gondolatokat, mi szerint Marci szerelmes belém és talán én is belé. A könnyeim ismét folyásnak indultak. Harry leült és magához húzott. Szorosan ölelt. Zokogásba kezdtem. Lassan elaludtam. Fogalmam sincs mennyi ideig aludtam így Harry ölében. Te jó ég, Alexandra. Harry Styles karjai között sírtad álomba magad! –mondtam magamban.

- Mennyit aludtam? –kérdeztem Harryt, miközben felnéztem rá.

- Talán 30percet… 40et…

- Ne haragudj. –mondtam.

- Dehogy haragszom! –mosolygott. –Szeretem nézni, amikor alszol. Nagyon aranyos vagy. –válaszára egy kicsit elpirultam.

Visszamentünk a fiúkhoz. A sátrak felállítva, kaja készülőben.

- Mit csináltok? –érdeklődtem.

- Grillezünk. –mondta Liam.

- Husit eszünk! –kiabált Niall. Ez kuncogást váltott ki belőlem.

- Pillecukrot hoztunk? –kérdezte Liam.

- Igen. –válaszolt Zayn.

- Sehol nem találom.

- Ott van a kosárban, ha Niall meg nem ette! - mindenki vádlón nézett Niallre, aki megszeppenve állt a mérges tekinteteket.

- Nem én voltam! –mentegetőzött.

- Igaz. Pillecukor a helyén! –mondta Louis.

- Mondtam, hogy nem ettem meg! –mondta Niall.

- Bocsánat, hogy ilyet feltételeztünk rólad! –nevetett Harry és átölelte Niallt.

Sokat hülyéskedtünk, aztán megebédeztünk. Horgásztunk is. Majdnem fogtam egy halacskát, csak nem akadt rá a horogra. De közel volt! :D

Lassacskán beesteledett. A srácok csináltak tábortüzet. Niall gitározott a srácok énekeltek, közben pillecukrot sütögettünk.’ Igazán jól éreztem magam. Időm se volt Marcira gondolni. Élvezem, hogy itt a nyár és a one direction -nel lehetek.

 Eljött az alvás ideje. 3 kisebb sátor volt. 6an voltunk. El kellett döntenünk, hogy ki, kivel alszik. Harry ragaszkodott hozzá, hogy én vele aludjak, de engem jobban vonzott Zayn sátra. Talán azért mert vele még elég keveset beszéltem. A végén aztán még is csak Harry mellett döntöttem. Kicsit féltem tőle, ugyan is Ő tetszik a legjobban. Nem teszek különbséget a tagok között, de ha nagyon kellene választanom, akkor azt mondanám, hogy Harry tetszik a legjobban. Mindenki bevonult a sátracskájába. Nem nagyon szeretek Harryvel kettesben lenni. Mindig olyan feszült a hangulat. Nem merek vele beszélni… Zavarban vagyok…  Most is csönd van. Fekszünk és bámuljuk a sátor tetejét.

- Jól érezted magad? –törte meg Harry a csendet.

- Igen… Nagyon jó veletek. –válaszoltam halkan.

- És… miért sírtál? –kérdezte.

- Harry… nem szeretnék róla beszélni…

- Marciról van szó? –kérdezte és a hangja kicsit megváltozott. Nem is tudom... Mintha mérges lenne.

- Igen. –vallottam be.

- Mit érzel iránta? –kérdezte és még mindig nem rám néz. Meglepődtem a kérdésén.

- Harry… Ő a legjobb barátom. Szerinted mit? Hihetetlenül nagy szeretetet.

- Milyen szeretetet?

- Hova akarsz kilyukadni?

- Milyen szeretetet? –ismételte meg a kérdést nyomatékosabban.

- Nem értem…

- Szerelmes vagy belé? – kérdezte és végre rám nézett. Bár azonnal meg is bántam és bárcsak ne rám nézne. A tekintete belefúródik az enyémbe.

- Nem. –állom a tekintetét.

- Szerelmes vagy belé? –kérdezte újra.

- Nem! –feleltem határozottabban.

- Akkor miért hiányzik neked ennyire?

- Harry. Nem csak hiányzik… Nem érted? Az bánt, ahogyan elváltunk… veszekedéssel… És persze, hogy hiányzik. Mintha a testvérem lenne… - mondtam remegő hangon.

- Ne haragudj! Nem akartam bunkó lenni. –mondta.

- Harry, megölelhetlek?

- Gyere! –kitárta karjait, de nem várta meg, míg én kúszom oda hozzá. Elkapta a derekamat és magához húzott. Végig simított az oldalamon, mire én felsikítottam, ugyan is azon a helyen csikis vagyok.

- Csokit ennék. –mondta nevetve.

- Nem mehetsz sehova. –mondta.

- Akkor Te hozol ide nekem?

- Nem.

- Akkor nincs csoki? –kérdeztem és lebiggyesztettem ajkamat.

- Nincs. Nekem most jó így és neked is, ne is tagadd! –mondta és egy huncut mosoly jelent meg arcán, miközben fölém hajolt és a szemembe nézett.

- Jó… - mondtam és egy apró puszit adtam az arcára.

- Jó éjt, Alexa. –mosolygott és viszonozta a puszit.

- Jó éjt, Harry.