26.rész- Beszélgetés apával.

Eltelt 1óra. Már lenyugodtam. Nem sokra rá indultunk is a városba! Nagyon vártam már!

- Indulás a vidámparkba! –mosolygott Harry.

Meg is érkeztünk. Kaptam vattacukrot Louistól, és egyet Harrytől is. Dodzsemeztünk. Utána másfelé vettük az irányt. Nagyon izgultam.

- Irány az óriáskerék! –vigyorgott Louis.

- A London Eye! –Katy tátott szájjal bámulta az óriáskereket.

- Üljünk fel! –vigyorgott Niall.

- Menjünk! –mosolygott Liam.

- Alexandra?! –nyújtotta felém a kezét Harry egy mosollyal. Habozva elfogadtam a gesztust. Nyökögni kezdtem.

- Tériszonya van! –mondta Marci és megfogta a szabad kezemet.

- Tériszonyod van? –kérdezte Harry a szemembe nézve.

- I-i-igen. –nyökögtem.

- Na, jöttök?! –kiabált Louis.

- Megyünk? –kérdezte Harry.

- Tériszonya van! Fél és rosszul van a magasban! –kiabált Marci.

- S-semmi baj. –mondtam remegő hanggal.

- Mellettem nem kell félned. –mosolygott Harry.

- Ne erőltesd! –morgott Marci.

- Nem erőltetem! –csattant föl Harry. –Mit szeretnél? –mosolygott.

- Maradnék. –mondtam halkan.

- Én itt maradok veled. –jelentette ki Marci.

- Nem, nem szükséges. Elleszek én itt. –mondtam.

- Igen, Marci. Menj, ülj fel az óriáskerékre. Én itt maradok Alexandrával. –mosolygott Harry.

- Menj Te is nyugodtan. –mosolyogtam.

- Nem. Nem hagylak egyedül. –mosolygott.

- Hát akkor én mentem! Szandi vigyázz magadra! –mondta Marci.

Mosolygósan bólintottam, Marci pedig a többiek után szaladt.

- Meglátogatjuk a céllövöldét? –mosolygott Harry.

- Igen. –mosolyogtam.

Odamentünk a céllövöldéhez. Harry kért nekem labdát. 3-at kaptam. Erősen koncentráltam, hogy le tudjam dobni a bábukat. 3 próbálkozásból egyszer sem sikerült. Harry nevetett.

- Harry Styles, Te ki nevetsz? –nevettem. A vattacukor hatása ez a nagy bátorság.

- Neeem! –nevetett.

- Megpróbálhatom még egyszer?

- Persze. –mosolygott.

A céllövöldés bácsi újabb 3labdát adott.

Még én is meglepődtem saját magamon. Sikerült!

- Sikerült Harry! Sikerült! –visítoztam.

- Ügyes vagy. –mosolygott.

- Tudsz ilyet? –nevettem.

- Még jobbat is! –mosolygott.

Harry is kapott 3labdát. Az összes bábút ledöntötte. Nálam kettő állva maradt.

Harry kapott egy nagyobb plüss nyuszit, amit nekem adott. Megköszöntem, és leültünk egy padra.

- Szép idő van ma. –mosolygott Harry.

- Igen. –mondtam.

- Miről beszélgettetek Louissal reggel?

- Hogy jött ez ide?

 - Eszembe jutott… vagy is… végig eszemben volt. Most megkérdeztem. Szóval?

- Mindenféléről.

- Pontosabban?

- Meséltem neki az apámról. - Óh! Te jó ég! Még ma fel kell hívnom! –gondoltam magamba. –Hogy mi szeretnék lenni. Tulajdonképpen ennyi.

- Apádról? Marci azt mondta nem szívesen beszélsz róla. Hogy mi történt veletek… a szüleiddel…

- Nem egy kellemes élmény… de néha segít, ha beszélek róla. Jó volt kicsit Louissal beszélgetni. Már csak ezért is meséltem. Tényleg nem tudom elhinni, hogy itt lehetek veletek. Harry, ez csodálatos érzés! Egy ~ Valóra vált álom.~ Igen, a nagy álmom… ami valóra vált.

- Ezt nagyon jó hallani, Alexandra. Nagyon! Örülök, hogy segíthettünk egy álmot valóra váltani. –mosolygott.

- Ez nem csak az én álmom… - suttogtam.

- Hmmm? –Harry félrebiccentett fejjel nézett rám.

- Az összes Directioneré… és utálom magam, amiért velem megtörtént, velük meg nem. A Directionerek testvérek… Testvérek, Harry.

- Azt mondod, testvérek vagytok? Akkor feltételezem örülniük kéne. Mellesleg… hiper szuper érzés, hogy ennyi lány szeret minket. És néhány fiú is.

- Igen, bár a többség elítél titeket… és van pár lány is… igen. De mi Directionerek megvédünk titeket! A Directionerek a végtelenségig kitartanak mellettetek. Harry, ugye tudjátok?

- Igen, és hidd el, nagyon hálásak vagyunk érte. Most komolyan! Nélkületek sehol nem tartanánk.

Egy mosollyal válaszoltam. Harry magához húzott, átölelt. Egy darabig így voltunk.

- Hé! Srácok! Titeket keresünk! –hallottuk Niallt.

- Itt vagyunk! –kiabált Harry.

A többiek oda értek hozzánk.

- Már itt is. –morgott Marci.

- Marci, kérlek… Mi bajod?! –nyavalyogtam.

- Szandi én… hagyjuk.

 - Nem! Mondd!

- Srácok majd otthon. Most menjünk, együnk valamit! –mondta Niall.

Mindenki egyetértett, így elmentünk kajálni. Hát hova máshova, mint a Nando’s ba!:)

*2óra múlva*

A szobánkban ücsörögtem a fotelben és az újdonsült plüssállatomat néztem. Próbáltam kitalálni, hova is tegyem.  - Természetesen Ő is jön az ágyamba mellém! De nevet is kéne neki adni! –mondtam magamban. Nyuszi lesz a neve! –mondtam ki hangosan.

- Okos ötlet! –nevetett Katy.

- Akkor segíts neki nevet adni! –duzzogtam.

- Hé, nyugi, oké? Miért vagy ilyen feszült?

- Marci… az őrületbe kerget.

- Hát, igen. De én Őt is meg tudom érteni.

- Miért csinálja ezt velem?

- Mit csinál, Alexa?! Ne idegesíts!

- Te most mellette állsz, és nem mellettem?

- Nem. Nem állok egyikőtök mellett sem. Én maximálisan megértem Marcit. Tudok dolgokat, amiket Te nem.  Téged is megértelek. Full örülsz annak, hogy itt lehetsz a kedvenc együttesednél, akiket istenítesz. Csak nem egyedül vagy itt! Marci, Én, Fanny, Peti is itt van.

- Tudom! De nem értelek. Te talán nem örülsz annak, hogy itt vagy?

- De! Nagyon örülök! Ugyanakkor én nem hanyagolom el a legjobb barátomat sem.

- Én sem hanyagolom Marcit!! Csak éppen nem csak vele foglalkozok!

- Jó, Alexandra hagyjuk. Nem akarok veszekedni!

Katy kitárta karjait én pedig átöleltem. Olyan szorosan, amennyire csak tudtam.

- Nagyon szeretlek, Katy!

- Én is szeretlek Téged, Alexa!

- Csajok, beszabad jönni? –hallottuk meg Louis hangját.

- Igen! –mosolyogtunk.

Louis beljebb jött és leült az ágyamra. 

- Mi a helyzet? –Katy villantotta a gyönyörű mosolyát Louis felé.

Mindig irigyeltem Katy-t. Gyönyörű szép, ellentétben velem.  Katy szép vékony, nekem kissé teltebb az alkatom.

- Arra gondoltunk, ma este el kéne menni, bulizni. –mosolygott Louis.

Ekkor egy pillanatra kétségbe esetten pillantottam Louisra.

- Megbeszéltük Petivel is. Ti is jöttök, természetesen. –mosolygott.

- Peti megengedte, hogy bulizni menjek? –hitetlenkedtem.

- Nem volt annyira nehéz meg győzni. Én rosszabbra számítottam. Jut eszembe! Felhívtad már apukádat?

- Uh! Louis! Imádlak! –mondtam és már ott sem voltam.

Lerohantam a lépcsőn, ki a házból, egyenesen a hátsó kertbe a telefonommal együtt. Gyorsan kikerestem apukám számát a telefonomban és már hívtam is.

- Szia, kislányom! –a hangjából éreztem a boldogságot.

- Szia, apa! –köszöntem. Könnyek gyűltek a szemembe, és magamhoz akartam szorítani, rég látott édesapám.

- Mi a helyzet? Mi van veled? Hogy vagy? –tette fel a kérdéseket.

- Apa, nagyon hiányzol! –tört ki belőlem.

- Te is nekem! –mondta. A hangján éreztem, hogy próbálja visszatartani a könnyeit.

- Apa, nem hiszed el, mi történt velem! –kezdtem bele.

- Na, mesélj, lányom!

- A One Direction! Tudod, a kedvenc fiúbandám…

- Igen. Mi van velük?

- Itt vagyok náluk!

- Szépeket álmodsz. De megígérem el fogunk menni Londonba, és velük is találkozhatsz!

- Apa, én tényleg Londonban vagyok, a fiúk házában!

- Nem mondod komolyan!

- De, apa! Itt vagyok a One Direction-nél! –visítottam.

- De hogyan? Meddig?

- Fanny és Peti intéztek egy találkozást a fiúkkal. Már egyszer voltam itt és a macim itt is maradt, aztán Ők megint jöttek és jöttünk velük és itt maradok! Itt maradunk egész nyáron! Marci is itt van! Katy is itt van! El sem hiszem! –hadartam.

- Ácsi, ácsi! Ebből nem értettem semmit! –kuncogott.

- A lényeg, hogy itt leszek egész nyáron.

- Egész nyáron, kislányom? Anyád csak úgy elengedett egész nyárra?

- Egész nyárra. Kicsit győzködni kellett. De a fiúk nagyon meg győzőek voltak.

- Akkor nem is találkozunk ezen a nyáron?

- De, apa! Amúgy nem zavarlak?

- Nem zavarsz. Miért?

- Csak úgy. Hol vagy?

- Miamiban vagyok.

- Miamiban?

- Igen.

- Jaaaaj! Elmegyek meglátogatlaaak!

- Jöhetsz!

- Most… inkább…

- Találkozhatnánk Londonban? Ha ott vagy, oda megyek majd! Ott még nem is voltam, látod?! Majd megmutatod az érdekességeket.

- Nem ismerem a várost. De talán valamelyik fiú segítségével körbevezetnélek.

- Jól van! Valami közeli szállodába megyek. Ott leszek pár napot, utána még haza megyek Magyarországra, meglátogatom a mamádékat, a nénnyédet, bátyádat, barátaimat. Hú, még mondani is sok! –nevetett.

- Jó. –mosolyogtam.

- Lányom, most le kell tennem. Majd még beszélünk. Nagyon szeretlek.

- Jó. Én is nagyon szeretlek, apa!

- Szia.

- Szia.

A telefont belecsúsztattam a zsebembe és visszamentem a házba.

- Kivel beszéltél? - kérdezte Peti.

- Apával. –válaszoltam.

- Ja, jó. Menj, készülődj! Hamarosan megyünk! –mosolygott.

- Hova? –kérdeztem.

- Buliba. –mosolygott.

- Ja! Jó!

Felfutottam a lépcsőn. Bementem a szobába. Katy és Marci ott beszélgettek.

- Bocsi! –mondtam és gyorsan becsuktam az ajtót.

- Gyere csak! –nyitotta ki az ajtót Katy.

- Ja, én úgy is elhúztam innen. Katy, ne felejtsd el amit megbeszéltünk! –mondta Marci és kiviharzott.

- Nem felejtem! –kiabált utána Katy.

Ez után a ruhánk közt kezdtünk pakolászni, hogy megkeressük a megfelelő ruhadarabot. Katy idegesen válogatott, én csak belenéztem a szekrénybe és a még ki nem pakolt táskámba. Ezután elfeküdtem az ágyamon. Semmihez nem volt kedvem, nem hogy buliba menni…