2.rész – Jó hír mellé rossz is jár.

– Örülök,hogy Te örülsz és én is bírom Őket! Neked köszönhetően. –mosolygott.

 Katy hamarosan el is ment, és én egyedül maradtam itthon. Elfeküdtem az ágyamon és elmélkedtem. Mi lesz, ha nem is jönnek ide a srácok? Már nagyon beleéltem magam. Csalódott lennék, ha nem jönnének Magyarországra… és szerintem a többi rajongó is. Habár az osztályban egyedül vagyok Directioner és az egész suliban, ha vagyunk, 3-an. Nekem van pár barátnőm, akiket az internet segítségével szereztem. Ők is 1D rajongók, de valahogy tőlük is különbözök… de legalább az 1D rajongás közös. Felmentem Skype-ra. Láttam, hogy Jessica aki az egyik netes barátnőm fent van. Hívni kezdtem és válaszolt is.

- Szia! –mondta boldogan.

- Szia, Jessy! –mondtam.

- Júj, Szandi! Hallottad, hogy a One Direction jön Magyarországra?! –kérdezte szinte visítva.

- Igen, hallottam. Ez csodálatos hír! De mi van, ha nem is igaz? –lomboztam le a kedvét, de nem szándékosan.

- Szandi! Muszáj elrontani a kedvem?!

- Bocsi, Jess. Nem akartam, de ezzel a ténnyel is szembe kell,hogy nézzünk.

- Igaz… Na de én most megyek. Szia, Szandi!

- Szia, Jessy! –köszöntem és már ki is lépett.

*1hétmúlva*

Már teljesen biztos, hogy a kedvenc bandám, jön Magyarországra! Boldog vagyok! Hihetetlen, hogy én is eljutok egy One Direction koncertre! Katy-vel ez olyan közel hozott minket. Nem is értem… egyszer azt mondja, hogy nem szereti Őket, most meg imádja! Na de legalább nem vagyok egyedül. Mióta több rádió, és TV adó is megerősítette, hogy jön a One Direction többet beszélek Jessica-val és a másik barátnőmmel, Lillával, akit szintén Facebook-on ismertem meg. Azt hiszem Katy féltékeny Jessyre és Lillára. Azt állítja, hogy velük többet foglalkozom, pedig ez nem igaz. Elmegyek vele plázázni, sütizni és csak úgy sétálni egyet. Lillával és Jessyvel ezt nem tudom megtenni, messze laknak tőlem és még csak egyszer találkoztam velük, mikor véletlenül összefutottunk a Balatonon tavaly nyáron.

Elindultam a suliba, mikor odaértem gyászos volt a hangulat.

- Mi történt? Mi a baj csajok? –kérdeztem, de nem kaptam választ. –Lányok! Mondjatok már valamit! Mi történt? –türelmetlenkedtem, és ekkor mindenki Laurára, az egyik barátnőnkre nézett.

- Elköltözünk… - mondta lesütött szemmel.

- Oh, Lau! –öleltem át. – És hova? Mégis hova költöztök? Ugye nem túl messze?

- Ami azt illeti… nagyon is messze… -mondta.

- És hova? –kérdeztem.

- Franciaországba. –kaptam a választ.

- Jaj, Laura! Ne már! –ekkor egy könnycsepp csordult ki a szememből.

- Még franciául sem tudok! –fakadt ki Laura. Elkezdett sírni… szörnyű volt!

- És egyáltalán miért mentek el? –kérdeztem.

- Apa ott kapott munkát… - válaszolt Laura.

- Mi lenne, ha oda költöznél hozzánk? –kérdezte Katy Laurát.

- Igen, vagy akár hozzánk is jöhetsz. –mondtam.

- Köszönöm lányok, de nekem mennem kell a szüleimmel. – mondta Laura, és közben be is csengettek. Anna az egyik barátnőnk belekarolt Laurába és az osztályba mentek, mi Katyvel követtük Őket. A nap végén a lányok feljöttek hozzánk, hogy nyugodtan beszélgethessünk.

- Amúgy pontosan mikor mentek Lau? Ugye még itt kijárod a sulit? –kérdeztem reménykedve, hogy igent mond.

- Sajnos nem tudom itt befejezni a 8.-at… már 2hét múlva megyünk is… - mondta Laura.

- És, ha megbeszélnénk a szüleiddel, hogy itt maradhass valamelyikünknél, és ballagás után mennél utánuk? –pattant ki az ötlet Anna fejéből, mi Katyvel csak helyeseltük.

- Meg kérdezem anyáékat, de nem hiszem, hogy bele egyeznének… - mondta Laura.