8.rész – Erre nem számítottam.

- Hol vetted a pólód? –kaptam egy másik kérdést, egy másik lánytól. Közben egyre nagyobb tömeg lett körülöttem. Nem értettem mi folyik itt.

- Na, jó! Most már elmondhatná valaki, hogy mi folyik itt! –törtem ki.

- Hagyjátok már békén! –ordította el magát Katy. 

- Menjetek innen! –zavart el mindenkit Anna.

Nagy nehezen a tömeg feloszlott.

- Mi volt ez?! –kérdeztem.

- Nem is nézted a Twittert, igaz? –kérdezte Anna.

- Nem, miért? Kellett volna? –kérdeztem.

- Nézd meg! Majd meglátod. –kaptam a választ.

- De majd csak a következő szünetben. Becsengettek. –mondta Katy.

Bementünk órára. Kémia. Felelés. Hát ki mást szólított volna, a tanár? Hát nem engem?! Kémiára pont nem tanultam. De azért összekapartam egy 4-est. Kicsengettek. Én azonnal előkaptam a telefonom és felléptem Twitterre. Olyat láttam, ami meglepett. Erre nem is számítottam. A srácok felrakták Twitterre a közös fotónkat. Mindenki rajta van. A One Direction, Fanny, Peti és én. Ez a koncert után készült. A képhez ez volt írva: „Új barátainkkal.”

Nagyon meglepődtem. Azt hittem, hogy csak találkoztunk és ennyi. Ezek szerint Ők barátaikként néznek ránk. Ez olyan fantasztikus érzés! Boldogságomat még a csengő sem tudta letörni, ami a tanóra kezdetét jelezte. Be kell, hogy valljam a Történelem, amúgy sem tartozik a kedvenceim közé, de most mégúgy sem tudtam figyelni. Végig a One Direction járt az eszemben. Azt az érzést kívánom minden rajongónak, amit én éreztem, amikor beszélgettem velük, amikor megöleltek… és most az egész világ láthatta, hogy barátként gondolnak rám, izé, őőő, pontosabban bátyusra, Fanny-ra, és rám. Kicsengettek. Aztán a nap további részében is, pár lány a közelembe akart férkőzni, de nem sikerült nekik. Nem is értem. Eddig nem voltak ennyire megőrülve a One Direction-ér. Na, mindegy. Nem az én dolgom. Végre sétáltam hazafelé. Fáradt voltam, és nyűgös. Mérgelődtem, hogy miért nem lakunk közelebb a sulihoz. Pedig egyáltalán nem lakunk messze. A többiek még messzebb laknak a sulitól min én. Máskor nem gondoltam hosszúnak az utat, de egy ilyen fárasztó nap után… Mikor végre a házunk elé értem, láttam a bátyus kocsiját. Bementem.

- Sziasztok! Megjöttem! –kiabáltam.

- Szia, hugi! –lépett ki a szobámból az unokabátyám.

- Szia. Hát Te nem vagy suliban? –kérdeztem.

- Előbb elengedtek. –mondta, miközben megölelt.

- Értem. Te! Láttad Twittert? –kérdeztem.

- Ja igen. Láttam. –mosolygott.

- Nagyon meglepődtem. –mondtam.

- Hát végül is jól összehaverkodtunk. –mondta.

- Nem gondoltam volna. –mondtam. Ő csak mosolygott.

- Hétvégén elmegyünk Nikyékhez! –mondta.

- Jaaaaj!! De jó! –ugrottam a nyakába. –és Fanny is jön? –kérdeztem.

- Nem. –mondta.

- Hogy-hogy? –kérdeztem.

- Ő is megy a testvéréhez. A nővére beteg, és Ő ápolgatja, na meg vigyáz a gyerekekre. –mondta.

- Értem. –mondtam

- Na, én lépek. Te meg menj tanulni. –mondta bátyus.

- Jó… - mondtam.

- Sziasztok! –köszönt el.

- Szia! –kiabáltunk utána anyával én pedig a szobámba indultam.

Leültem az asztalomhoz és elő vettem a nyelvtan könyvem. Megcsináltam a házit. Nem volt valami nehéz. 10perc sem kellett hozzá. Neki álltam az angolnak. Evvel már volt némi gondom. Aztán nagy nehezen ezt is megoldottam. Elgondolkodtam. Mi lesz így velem?  Angol nélkül nincs élet. Én pedig nem tudok angolul, csak egy icipicit. Középiskolában már jóval többet fognak elvárni minden tantárgyból. Emellett 2idegen nyelvet fogok tanulni. Az egyik természetesen angol, másodiknak a franciát választottam. Félek. Mi lesz, ha nem teljesül az álmom? Gondolat menetemet anyukám szakította félbe.

- Alexa! Nem vagy éhes? –kérdezte.

- Nem. –válaszoltam.

- Jolvan. –mosolygott és kilépett a szobámból.

- Te, anya! –kiabáltam utána.

- Igen? –jött vissza.

- Mi lesz, ha nem fog menni ez nekem?

- Mi, kislányom?

- Ha nem vesznek fel a suliba.

- Jaj, biztos vagyok benne, hogy felvesznek! –bíztatott anya.

- Remélem. –mondtam.

- Hidd el. –mosolygott. –de megyek. A konyhában megtalálsz. –mondta.

- Oké. –mondtam, és folytattam a házi feladatok megoldását.

*4nap múlva*

- Mehetünk? –hallottam meg unokabátyám hangját.

- Igen. –mondtam.

- Sziasztok! Üdvözlöm a Nikyéket. –mondta anya.

- Hello, oké. –mondtuk Petivel és beszálltunk a kocsiba.

Elindultunk. 2óra utazás után megérkeztünk Nikyék háza elé. Meg pillantottam azt 2 gyönyörű kutyát. Bementünk a bejárati ajtóig, és kopogtam. Niky gyorsan ajtót is nyitott.

- Hugi! Öcsi! –ölelt meg minket.

- Nővérkénk! –öleltünk vissza.

- Gyertek be. –mosolygott.  Így is tettünk. Egész délután beszélgettünk. Meséltünk a One Direction-nal való találkozásunkról. Niky örült annak, hogy ennyire jól éreztem magam. Hamar be is esteledett, így mindegyikőnk elment tisztálkodni, és aludni. Én az éjszaka közepén felébredtem, így kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Ám a konyhaajtóhoz érve nagyon megijedtem! Egy férfival találtam szembe magam, de hamar rájöttem, hogy a férfi Niky párja, Ádám az.

- Szia, Kiscsillag. –ölelt meg.

- Szia! –öleltem vissza.

- Nem tudsz aludni? –kérdezte.

- Felébredtem. Gondoltam iszok egy pohár vizet.  –mondtam. –és te?

- Nemrég értem haza. Dolgoztam. –magyarázta.

- Értem. –mondtam és a poharamat fogva elindultam ki a konyhából.

- Jó éjt! –mosolygott Ádám.

- Jó éjt! –mosolyogtam, és elindultam a szobámba.

Reggel mikor felébredtem, már mindenki fent volt és a nappaliban beszélgettek.

- Jó reggelt! –köszöntem.

- Jó reggelt. –mondták.

- Alexa! Megtennél nekem annyit, hogy elmész a boltba, és bevásárolsz? –kérdezte Niky.

- Persze. Felöltözök és indulok. Írd, össze mit hozzak. –mosolyogtam.

- Köszönöm. –mosolygott.

Felmentem és felöltöztem.

Ezt vettem fel. 

Lementem és el is indultam. Már majdnem a bolt előtt voltam, mikor oda szaladt hozzám pár lány.

- Sziasztok. Segíthetek? –kérdeztem.

- Szia! Te vagy az? Komolyan Te vagy az? –kérdezte kikerekedett szemekkel az egyik.

- Úgy érti, tényleg Te vagy az a lány akit a One Direction jó barátjának tart? –magyarázta a másik.

- Iiiiigen. Én vagyok. –mondtam.

- Úristen! Kérhetünk egy autogramot? –kérdezték.

- Persze… - mondtam.    

 Furcsa…. Erre nem számítottam.